16 évesen, a Temesvári Kinizsi csapatában mutatkozott be a román élvonalban. 1940-ben egy rövid időre CAM Timișoara játékosa volt, de visszatért a Kinizsihez. 1941-ben a Nagyváradi AC csapatához igazolt, amely a második bécsi döntés követően a magyar bajnoskágban szerepelt. Három idényt játszott Váradon, 1943-ban ezüstérmes, 1944-ben bajnok lett a csapattal. 1944-ben a Kolozsvári AC-hoz szerződött, de háborús események miatt minden bajnokság megszakadt. 1946 és 1951 között az UTA Arad játékosa volt és tagja az 1947-ben román bajnok csapatnak. 1947. októberében három hónapos eltiltást kapott mert a Románia-Lengyelország mérkőzésre akart fogadást kötni Magyarországon az ellenfél győzelmére.
1952-ben a CCA București (Steaua) csapatához szerződött. Itt három idényt töltött, majd vissztért Aradra, ahol 1961-ben hagyta abba az aktív labdarúgást. Játékos pályafutása során szinte minden poszton szerepelt, egy alkalommal még kapus is volt. A román első osztályban 273 mérkőzésen játszott és 86 gólt szerzett. Az 1962-63-as idényben az aradi csapat vezetőedzője volt. Az aradi stadion főbejáratánál található szobra, melyet volt klubja állítatott fel.
A válogatottban
32 alkalommal szerepelt a román válogatottban és 11 gólt szerzett. 1942–43-ban három alkalommal a magyar válogatottban szerepelt. Az első román válogatott labdarúgó volt, aki meghívást kapott a világválogatottba.További információk hu.wikipedia.org
Perényi-Pecsovszky Józsefről van szó. „Apám tót volt, anyám sváb, de én magyar vagyok, mert annak érzem magam" – vallotta a játékos. NAC-os korszakában előbb magyar címeres mezben játszott, s lett háromszoros válogatott. Harmadik fellépésén Szófiában a bolgárok ellen a mieink 4:2-re győztek, s négy váradi volt a csapatban. Perényin kívül Kovács II János, Bodola és Tóth III.
Perényi három meccsén csak győztes csapatban szerepelt. A szófiai találkozó után válogatott mezben már csak a románokéban futott ki. Először 1945. szeptember 30-án, s gólt is szerzett a magyarok ellen, de 7:2-es vereség lett a vége (mármint román részről). Játszott akkor is, amikor a románok 9:0-ra kaptak ki: 1948. június 6-án a Megyeri úton – Tóth III éppen a magyarokat erősítette... –, Kocsis Sándor „kétgólos" válogatottbeli bemutatkozásán. Ezen a mérkőzésen szinte számolatlanul estek a gólok, Perényi azt hitte, hogy együttese csak hétszer kapitulált.
Forrás : nemzetisport.hu
Pecsovszky József román és magyar válogatott csatár volt, aki mind a két ország labdarúgó-bajnokságában aranyérmes lett. A kilencven évvel ezelőtt született Pecsovszky 16 évesen a Temesvári Kinizsi csapatában mutatkozott be a román élvonalban, később a Nagyváradi AC játékosa lett. A váradi együttessel 1943-ban ezüstérmet, egy évvel később pedig aranyérmet nyert a magyar pontvadászatban – ekkor Perényi néven szerepeltették. 1947-ben román bajnok volt az aradi textilgyári csapattal, az UTÁ-val, közben megfordult Kolozsváron, majd az 1950-es évek elején a bukaresti katonacsapatnál, a mai Steaua elődjénél töltött három szezont. Szinte minden poszton szerepelt, egy alkalommal még kapus is volt. 32 alkalommal játszott a román, és háromszor a magyar nemzeti tizenegyben. Játékos-pályafutását Aradon fejezte be 1961-ben, és ott alapított családot. Fiatalon érte a halál, épp egy történelmi dátumon, október 6-án, 1968-ban. Az aradi stadionnal szemben szobrot állítottak a tiszteletére, Oroszhegyi Károly Csala, a szőke csoda címmel írt róla könyvet, és Romániában Fair Play díjat is elneveztek róla.
Hallgassa meg!
Forrás : mr1-kossuth.hu
„Futball-tipológiailag” ugyanabba a kategóriába sorolják, mint Alfredo Di Stefanót: korát ugyanúgy megelőzve, mint az argentin világsztár: elöl-hátul egyformán jó, „hátára veszi a pályát”, szerel, szervez, irányít, s ha kell, gólt lő. Még kapusként is szerepel.
Noha Aradon érkezik sportolói pályafutásának csúcsára, a szakemberek Pecsovszky (Perényi) Józsefet temesvári származású és a futballozás ábécéjét a Bega-parti városban elsajátító legtehetségesebb és legtechnikásabb labdarúgóként tartják számon. Azon erdélyi futballisták közé tartozik, akik tagjai voltak mind a román, mind pedig a magyar nemzeti válogatottnak és mindkét országban nyertek bajnoki címeket.
A Pecsovszky-család tíz gyermeke közül a negyedik József, akinek egyik interjújából kiderül: édesapja, a Szepes vármegyei Gölnicbányáról a Bánságba került kovácsmester „szlovák eredete ellenére németnek érzi és mondja magát”, a Temesvár környéki Dentáról származó, minden kétséget kizáróan „sváb” származású édesanyja, Hack Rozália ellenben valószínűleg inkább magyarnak. Pecsovszky József, becenevén Csala, önmagáról ezt nyilatkozza: „1943-ban sem vallottam németnek magam, pedig akkor egyesek szerint »okos dolog« lett volna…”
Tovább monitorpress.eu
Forrás : diasporatm.ro
Forrás : nyugatijelen.com
Forrás : nyugatijelen.com
(A felvétel Réhon József gyűjteményéből való)
Vasárnap lenne 85 éves Pecsovszky József, aki immár 1968 óta az égi mezőkön
tartja a kapcsolatot a labdarúgással. Bár Csala mindössze 47 esztendőt
élt, rendkívül termékeny és tömény volt a földi pályafutása. Játszott többek
között a román és a magyar válogatottban, no meg az aradi ITA-ban, melynek
színeiben bajnokságot és kupát is nyert.
Szepesi György szerint: “A világ bármely válogatottjában helye lett
volna! Pecsovszky szüntelenül magas hőfokon égett, a futball volt az élete,
a vallása. (…) Bár nála technikásabb labdarúgót nemigen láttam, minden
mozdulatával azt bizonyította – már akkor!, hogy a világ legszebb játékának
a küzdőszellem a tartópillére.”
Ilyen tömör portré után nehéz még valamit is hozzátenni egy olyan zseniális labdarúgó személyiségéhez, mint amilyen a “szőke csoda” volt. Tény, hogy Pecsovszky nemcsak sportolóként, hanem egyszerű polgárként is mély nyomot hagyott tisztelőinek lelkében. Éppúgy szerette a labdát, mint az embereket. Nem is érezte volna jól magát a pályán, ha nem játszhat mindig zsúfolt lelátók előtt. Tudta, érezte, hogy a legnépszerűbb labdajáték csak a közönségért történhet. Kár, hogy a mai fiatalok nemhogy Pecsovszky József szellemiségét, hanem a nevét sem ismerik. Erről személyesen győződtem meg több alkalommal, amikor még az úgynevezett újkor UTA-labdarúgói között járva feltettem a kérdést: ki mit tud Pecsovszkyról? Mint mondottam volt, nemigen tudtak róla semmit, ám ha meséltem róla, azt rendkívül érdeklődéssel figyelték.
Sajnos, megszakadt egy szál a múltbeli sportolói értékeinkre való megemlékezést illetően. Holott ha mást nem is, de Pecsovszky szellemiségét mindenképpen át kellett volna menteni a későbbi generációk számára. A szelíd tekintet, a zseniális labdabűvölet, a játékbeli kreativitás csak néhány jellemzője annak a labdarúgónak, aki 41 éves koráig futballozott, s még akkor sem hagyta volna abba aktív pályafutását, ha irigyei nem beszélték volna le a folytatásról.
Csala olyan remek momentumot is megélt labdarúgóként, hogy 1961 tavaszán, Brassóban, az UTA csapatában együtt szerepelhetett nagyobbik fiával, Józseffel.
Sajnos, a gégerák nem kegyelmezett neki, s a mexikói olimpia esztendejében végső búcsút kellett vennünk tőle. Tengernyi tömeg kísérte el utolsó útjára, amely a stadion tőszomszédságában lévő temető sírkertjében ért véget.
Forrás : archiv.nyugatijelen.com
Pecsovszky aradi szobrát a vérmesebb szurkolók néha UTA-dresszbe öltöztetik
Forrás : aradihirek.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése