"Vasárnap megint fekete sportszerre cserélte le a piros-kéket a nagyváradi labdarúgás!" - írja Szántó Zoltán mint barát és mint újságíró a Bihari Naplóban. Teljes cikk :
"Nemcsak mint a Nagyváradi Bihar FC egykori kiváló labdarúgójától, hanem mint jó baráttól is búcsúzom: életének 67. évében március 25-én, vasárnap délután az égi futballpályákra „igazolt át” Gergely „Góbé” Sándor…
2011-ig számtalan, a Bihar FC vagy a Liberty által játszott találkozót izgultunk vagy magoztunk végig. Ő edzőszemmel nézte a mérkőzést, én meg nyugodtan jegyzetelgethettem, mert úgy beszélt a meccsről, mintha közvetítené azt valamelyik tévécsatornának. Rengeteg jó meglátása volt, ritkán tévedett a végeredményt illetően, sőt nem egy játékosról már akkor megmondta, hogy milyen hosszú és sikeres lesz a pályafutása, amikor először kifutott a pályára. Még most is úgy emlékszem azokra a pillanatokra, mintha tegnap történt volna, amikor az ifjúsági csapatát edzette az akkor még nem Bodola Gyula Stadionnak nevezett sportintézmény hátsó pályáján. Még köszönni sem volt időm, már messziről mondta: „idén bajnok leszek, nálam játszik Klau (Claudiu Keserü – szerk. megj.), az utóbbi 15–20 év leggólerősebb játékosa”, és már mutatott is egy alacsony, viszont erős testalkatú fiúcska irányába, akit valóban sokat kerestek a labdával a társak, az erős lövéssel rendelkező Klau pedig tette a dolgát, számolatlanul lőtte a gólokat. Olyankor Góbé olyan büszke volt, mint egy apuka. Könny csordult ki a szeméből, és csak annyit mondott: „nagy tehetség, még sok védőnek és kapusnak meggyűlik vele a baja…”
Az utóbbi tíz évben Góbé már egyre kevesebbet járt a Bihar FC meccseire, megkeseredett a látottak miatt, mintha szégyellte volna azt, hogy olyanok rúgják a bőrt egykori csapatában, akiket az ő idejében még labdaszedőnek sem engedtek volna be a pályára. Megkeseredett, mert érezte, hogy baj van… és nemcsak a váradi focival, hanem azokkal a végtagokkal is, amelyek megannyi örömet szereztek a labdarúgást szerető nagyváradiaknak: 2011-ben amputálták az egyik lábát, és bár néhány hónap alatt visszanyerte életerejét, a tenni akarás és a Keserü-utódok utáni kutatás vágya, Góbé mégsem volt már – nem is lehetett – a régi…
Leginkább már csak a Fő utcán találkoztunk, „miben sántikálsz?”, kérdeztem, mert a viccet soha nem értette félre, és csak annyit mondott: „voltam lent a pincében kártyázni Marciékkal, de most már nagyon zsibbad a lábam, megyek lepihenni”…
Szinte már csak a kártyapartik maradtak meg szórakozás gyanánt számára, mert nagyon-nagyon sokan elfeledték, mennyi jót tett valamikor a nagyváradi fociért, kevesen látogatták, ő meg amúgy is egy visszahúzódóbb ember lévén, nem is kereste azok társaságát, akiket nem fogadott a szívébe. Minden vasárnap együtt ebédelt legjobb barátjával, a BN szerkesztősége mögötti tömbházban lakó Ács Tibor színésszel, aki szintén sokat betegeskedett az utóbbi időben, mígnem ő is végleg elhagyta Góbét. És ez már sok(k) volt Sanyinak, már nem bánta, hogy az ép lábáról több ujjat is le kell vágni, már nem bánta, hogy nem edzhet, és talán azt sem, hogy megszűnt-meghalt egykori csapata, a Bihar FC. Mindig mondogatta Tibinek: „előbb megyek én az angyalokhoz, mint Te”… Tibi csak legyintett, de mozdulatában benne volt, hogy ő már tudja, hamarosan örökre távoznia kell. Góbé pedig vasárnap követte barátját, odafönt, együtt biztosan jobb lesz mindkettejüknek…
Gergely Sándor 1951. szeptember 16-án született Székelyföldön, ahol kora ifjúsági labdarúgóéveit töltötte, majd tehetségére felfigyelve, igen korán leszerződtette a Brassói Vörös Lobogó, ahol hat évet töltött. Ekkortájt jutott fel az élvonalba a Szatmárnémeti, és többek között Gergely leigazolásával próbáltak erősíteni. A két klub meg is egyezett egymással, Góbé felült a Bukarest–Szatmár gyorsvonatra, ahol később arra ébredt, hogy megérkezett a végállomásra. Gyorsan le is szállt – Nagyváradon – a vonatról, és jelentkezett a csapatnál. Később derült csak ki, hogy miről is van szó, de – sokunk nagy örömére – akkor már nem engedték el. A „kis” tévedésnek köszönhetően Nagyváradon ragadt, hat évig volt meghatározó alakja a Bihar FC-nek, pályafutása végén pedig edzői karrierbe kezdett. Neki köszönhetően vált ismert labdarúgóvá egykori tanítványai közül Claudiu Keserü, Sebastian Achim, Cristian Cigan a Bihar FC-ből és Sergiu Homei a Nagyszalontai Libertyből. Tavaly még nosztalgiázott, elmesélte azt is, hogy felfedezettjei közül többen is felkeresik, amikor hazatérnek Nagyváradra, és olyankor elmeséli nekik, melyik volt az ő igazi Aranycsapata: M. Vidac, I. Albu – Nagy J., Gh. Dumitrescu., Lukács S., Popovics P., M. Marian, C. Bigan, N. Dragoş, I. Naom, C. Georgescu, Gergely S, V. Petrovici, Schwartzman Z, C. Lupău, V. Stoica, Kun A., Gh. Florescu, T. Fildan…
Hogy a véletlen műve, vagy a sors keze is benne van, nem tudni, annyi viszont biztos, hogy Góbé ugyanazon a napon, szinte ugyanabban az órában szállt fel az égi focipályák irányába tartó vonatra, mint a Craiova Maxima egykori védője, Nicolae Tilihoi. Két nagyszerű labdarúgóval és egyéniséggel lett szegényebb a román labdarúgás, személy szerint nekem Góbé jobban fog hiányozni…
Isten veled, barátom!
Szántó Zoltán
