Szacsvay Imre - Forrás : Borovszky -Magyarország vármegyéi ..
Élete
Nagyváradon jogi tanulmányokat végzett. Mint
Beöthy Ödön jurátusa, ott volt az
1839–40 évi országgyűlésen, majd
1840-ben ügyvédi vizsgát tett. Nagyváradon ügyvédi gyakorlatot folytatott és a
Bihar vármegyei liberális reformellenzék tagjaként politizált. 1848-ban
Váradolaszi és Újváros országgyűlési képviselője volt.
1848 májusában
Kossuth Lajos
a nagyváradi kincstári uradalom felügyelőjévé nevezte ki. Júniusban az
első népképviseleti országgyűlés tagjának választották. Képviselőként
mindvégig kitartott a szabadságharc ügye mellett, a képviselőházat
Debrecenbe is követte.
1849 januárjában a képviselőház jegyzőjévé választották. A debreceni országgyűléseken
Kossuth Lajos bizalmas híve, a radikális képviselőcsoport egyik vezetője, majd április elejétől az akkor alakult
Radikális Párt tagja. Jegyzőként
Almásy Pál és
Perényi Zsigmond mellett a
Függetlenségi Nyilatkozat
egyik aláírója. A szabadságharc bukása után egy ideig bujkált, de
elfogták. A császári hatóságok a Függetlenségi Nyilatkozat aláírása
miatt perbe fogták, kötél általi halálra ítélték és kivégezték.
Ma is álló emlékszobrát,
Margó Ede alkotását
1907.
március 15-én leplezték le
Nagyváradon. Felirata: „Csak egy tollvonás volt bűne”. A szobrot 1937 júniusában lebontották, majd a
második bécsi döntés után, 1942-ben az eredeti helyére állították vissza.
A
debreceni
Kossuth-szobor talapzatán is ott áll Szacsvay Imre a nagyváradihoz
meglehetősen hasonlóan formált alakja – ugyancsak Margó Ede alkotása.
Forrás :
hu.wikipedia.org
Szacsvay Imre, született 1818. nov. 1-én Kis-Ürögdön. 1848.
máju. 10-én a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé neveztetett ki s
június 24-én a 663nagyváradi kerület
orsz. képviselővé választotta. Midőn a kormány Debreczenbe költözött, a
képviselőház jegyzőjévé választatott. Nagy része volt az ápr. 14-iki
függetlenségi nyilatkozat szerkesztésében, melyet ő írt alá. Sz. Imre is
azok közé tartozott, a kik aug. 11-én az Aradon tartott országgyűlés
utolsó űlésében részt vettek. A szabadságharcz után egyideig bujdosott,
de elárultatván, Pestre hurczoltatott, hol 1849. okt. 14-én az újépület
udvarán felakasztották. Tetemei 8 társával együtt a kerepesi-uti
sírkertben pihennek. Sírja fölé 1870-ben díszes síremléket állított a
honleányi kegyelet.
A nemzetség Háromszékből származott. Két ága volt a lécfalvi és az
esztelneki. Az esztelneki ágból származó Szacsvay István és Bartos Anna
fiai Ádám és István a Bihar megyébe telepedtek át és ott alapítottak
családot. Imre a 1827 és 1833 között a Nagyváradi Római Katolikus
Főgimnáziumban tanult. Később jogi akadémiát végzett. Előbb Nagyváradon,
majd Kassán.
A forradalmi események hatására jelentős közéleti tevékenységet
folytatott. Az első népképviseleti országgyűlésben Nagyvárad képviselője
lett. Az 1848. június 24-i népgyűlési választáson fölényes győzelmet
aratott. Pest 1848 decemberi kiürítésekor ő is az országgyűléssel
utatott az új “fővárosba” Debrecenbe.
Szacsvay Imre szobra, Margó Ede szobrászművész alkotása.1907 március 15-én állították fel.
Szacsvay Imre az1848-49-es szabadságharc egyik kiemelkedő alakja volt.
1848-ban Váradolaszinak és Újvárosnak volt országgyűlési képviselője, és
mint a függetlenségi nyilatkozat szövegezőjét és aláíróját 1849-ben őt
is kivégezték.
Aki jobban megnézi a képet, ismerős lehet valahonnan a szobor.
A debreceni Kossuth-szobor talapzatán szintén ott van Szacsvay Imre alakja, az is Margó Ede alkotása.
Szoborfelirat:' Csak egy tollvonás volt a bűne.'
A szobrot 1907. március 15-én avatták fel. 1937. júniusában lebontották,
majd a bécsi döntést követően 1942-ben ismét az eredeti helyére
állították vissza. A szobor csak azért kerülte el a vandál pusztítást,
mert még időben, szakszerűen bontották el, és a váradi múzeumban
raktározták.
Eredeti filmhíradó részlet az újraavatásról:
filmhiradok.nava.hu
Forrás :
kozterkep.hu
Szacsvay Imre sirja a Kerepesi temetőben
„A Szacsvay szobor geniális alkotója tegnap átutazóban Nagyváradon időzött – olvasható Dutka Ákos tollából a
Nagyvárad napilap
1910. október 21-i számában. – A végtelen szimpatikus lobogó szemű
Margó Ede talán csak azért jött el a Körös partjára, hogy közel négy év
után megnézze újra egyik legfinomabb, legrokonszenvesebb alkotását, a
Szacsvay szobrot, amelynek
bánatos szép márvány asszonyára büszke lehet nem csak Margó Ede, de a
Magyar műtörténelem is. A geniális kis kun fejű Margó Ede az ő szokott
szerénységével jött el hozzánk. Sokáig járkáltunk együtt a város
utcáin…”
Forrás :
varadlap.ro
A
Szacsvay Imre (korábban Pece mai nevén Cuza Voda) utca
egyike Várad régi utcáinak, már egy 18. század végi térképen is
szerepel, a Kapucinusok telkétől a Rhédey kertig tartott, mai nyomvonala
a Zárda utcától a Vitéz utcáig tart. A Felső, Nagy és az Alsó Pece
utcákból jött létre 1904-ben amikor Szacsvay Imréről nevezik el. A Pece
elnevezést a 19. század végéig a közelében folyó Pece patakról kapta,
amit befedtek és azóta csatornába halad végig a város alatt. Szacsvay
Imre akinek "csak egy tolvonás volt büne" 1818. nov. 1-én született a
Biharsályiban. 1839-ben Beöthy Ödön ellenzéki képviselő mellett
írnokoskodott a pozsonyi országgyülésen. 1840-ben ügyvédi irodát nyit
Váradon. 1848-ban országgyülési követnek választják, 1849 jan. 14-én
megválasztják országgyülési jegyzőnek. Tagja volt a Függetlenségi
Nyilatkozat szerkesztő bizotságának, amit később saját kérésére ö
olvasott fel és ö is jegyezte aláírásával. A forradalom leverése után
Újpesten 1849 október 24.-én kivégezték.
Forrás :
nagyvarad-utcai.hupont.hu
Nagysándor József és az ugocsai Perényi Zsigmonddal együtt kivégzett
Szacsvay Imre politikus alakját idézik fel évről évre Nagyváradon.
Mindketten a Kőrös-parti városhoz kötődnek.
Hallgassa meg!
Forrás :
mr1-kossuth.hu
Pár héttel ezelőtt a városi tanács rendeletére megjelentek a műszaki
munkások az Eminescu téren, és többnapi munkával eltávolították Szacsvay
Imre 1848-as szabadsághős szobrát. Csak a szobor alapzata maradt a
Körös partján.
Forrás : Erdélyi Napló
hhrf.org
Fleisz János : Szacsvay Imre (1818–1849), az elfeledett vértanú
Szacsvay Imre, Nagyvárad első országgyűlési képviselője, az országgyűlés jegyzője, a szabadságharc polgári vértanúinak legifjabbika, elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar polgári és nemzeti célo-
kért való küzdelemben.
Ennek ellenére nevét és tevékenységét kevesen ismerik, vértanú halála óta eltelt hosszú idő alatt szinte már teljes feledésbe merült. Tanulmányunk igyekszik feleleveníteni e kiemelkedő személyiség emlékét.
Teljes cikk :
biharkutatas.hu
Olvasható a
biharkutatas.hu-n
Szacsvay Imre nagyváradi szobra
Az Ezredévi Emléktéren (Piata Libertatii) található Szacsvay Imre szobor.
Szacsvay
Imre (Biharsályi, 1818. november 1. – Pest, 1849. október 24.) ügyvéd,
politikus, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja.
Mint
a magyar országgyűlés jegyzője ő volt a Függetlenségi Nyilatkozat egyik
aláírója. Emiatt elfogása után a császári hatóságok perbe fogták, kötél
általi halálra ítélték és kivégezték.
Az egész alakos bronzszobrot 1907 március 15-én avatták fel. A szobor Margó Ede alkotása.
1937-ben
a hatóság eltávolította a talapzatáról és a városi raktárban helyezte
el, utána a talapzatot is elszállították. 1942 májusában került vissza a
helyére miután restaurálták.
Az
embernek akinek "csak egy tollvonás volt a bűne" a debreceni Kossuth
szobor talapzatán is is van egy, a váradihoz nagyon hasonlóan megformált
alakja, szintén Margó Ede műve.
Nagyobb térképre váltás