"Betörők jártak csütörtök hajnalban a váradi Nagypiacon: a fedett csarnokban három kereskedelmi helyiségbe próbáltak behatolni, az egyik kereskedő bevételével távoztak. " - olvashatjuk a Bihari Naplóban .
Mia hír pikantériája? "Az elkövetők kézre kerítését nehezíti, hogy a Nagyváradi Közterület-fenntartó Vállalat (ADP) felügyelete alá tartozó csarnok egyetlen térfigyelő kamerája sem működik. „Tájékoztattak a betörésről és arról is, hogy nem működnek a kamerák. Valószínűleg egy technikai hiba történt, amit kijavítunk. A csarnokban négy kamera van, mindegyik folyosóhoz egy-egy, ezek nem fedik le teljesen a csarnok területét, és mivel az épület lebontásra vár, nem is terveztük azt, hogy befektetünk a rendszerbe” – nyilatkozta Liviu Andrica, az ADP igazgatója. "
Hoigyan lehetséges hogy egyetlen térfigyelő kamera sem működött? Ki a hibás? 3.500 lejt vittek el a tolvajok.Nem nagy összeg. A lopás körülményei nagyon érdekes. Az ígéret szerint több száz térfigyelő kamerát vesz a Városháza.Ez azt jelenti, biztonságban élhetünk, ha működni fognak.
Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi/Un Orădean Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '
Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lopás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lopás. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. április 16., kedd
2018. február 19., hétfő
Mindent elloptak, amit lehetett a váradi Akarat Sportklub teniszpályáiról
"Benőtte a gaz a nagyváradi Akarat (Vionța) Sportklub egykori teniszpályáit, az öltözőket és a régi irodákat ismeretlenek kifosztották, a pályákat megvilágító reflektorokat ellopták. A belvárosi sportkomplexum a Mihai Eminescu Főgimnázium és a premontrei templom mögött található, ám évek óta nem használják, mert az önkormányzat garázst építene a hatalmas területen."-írja Borsi Balázs a Maszol cikkében.Teljes cikk :
A szerző felvételei
Mircea Drăgoi, az Akarat Sportklub elnöke tette közzé azokat a felvételeket, amelyeken jól látszik az egykor gondozott és közkedvelt teniszközpont elszomorító képe. Az igazgató elmondta, „fáj a lelkem, amikor látom, mi történt ott. Őszintén, nem is szívesen megyek oda. Ez a klub közvagyon volt, több mint tízezer lejnyi felszereléssel. Ezek nagy része egyszerűen eltűnt.”
Ismeretlen tettesek feltörték a régi öltözőket és az irodákat, és mindent elvittek, ami mozdítható volt. Még az ajtókat és az ablakokat is megpróbálták kiszedni a falból, néhány esetében sikerrel is jártak. A bútorzatot, a székeket, de még a klub régi számítógépét és a labdaadogató gépet is ellopták. A pályákat szintén nem kímélték, lába kelt a nagyteljesítményű reflektoroknak is.
Az Akarat Sportklubnak amiatt kellett felfüggesztenie tevékenységét, mert a város visszavette tőlük a sportkomplexum területét, hogy ott emeletes garázst építsen, ezzel is enyhítenék az akut belvárosi parkolóhiányt. A munka azonban mind a mai napig nem kezdődött el.
Forrás : maszol.ro
2016. január 19., kedd
Már lopnak a Kálvária dombról
Fotó: Borsi Balázs
"Alig zárták le az uniós pénzből teljesen felújított, igazi
turistalátványossággá varázsolt nagyváradi Kálvária domb (Gomba)
projektjét, és adták át azt december végén szabadtéri botanikus
kertjével együtt, máris lopások történtek."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
2015. március 24., kedd
Fordulóponthoz ért Félixfürdő a lopások miatt
Félixfürdőn szervezték meg a konferenciát. A szerző felvétele
Vizsgálódtak kedden is Félixfürdőn a
termálvizet lopók felderítése céljából, közben ugyanott konferenciáztak a
témában. A termálvíz kitermelésében is érintett SCT Felix részéről
senki nem jött el.
Teljes cikk : erdon.ro
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)