Csütörtök este újra benépesedett az Állami
Filharmónia Enescu-Bartók hangversenyterme. George Enescu, Bohuslav
Martinu és Dmitrij Sosztakovics remekműveit hallgathatta meg a
filharmónia közönsége. A karmester ezúttal Romeo Rimbu az intézmény
állandó dirigense volt.
Az est első zeneműve mely felcsendült a
koncertteremben George Enescu (1881-1955) román zeneszerző alkotása. A
ritkában hallható, neoklaszikus vonásban gazdag és 1903-ban komponált és
még abban az évben Bukarestben bemutatott I., C-dúr zenekari szvitből
(op.9) az első két tétel Preludiu la unison és Manuet lent hangzott el, a
nagyváradi szimfonikus zenekar tolmácsolásában. George Enescu a
legismertebb román zeneszerző, egyben hegedűművész, pedagógus és
karmester is volt, 4 éves korában kezdett hegedűn játszani, 5 éves
korában volt az első koncertje. Zeneművészeti tanulmányait Bécsben majd
Párizsban vágezte, az általa komponált legismertebb zeneművei a román
rapszódiák melyek a 20 század elején keletkeztek. Mint zenepedagógus
olyan neves hegedűművész volt a tanítványa mint a világhirű Yehudi
Menuhin.
Az est karmestere, aki egyben a filharmónia állandó dirigense ezúttal
Romeo Rimbu volt, aki hazai és külföldi zenekarok állandó
meghivottjaként szerepel, pályája során nagy tekintélyt, elismerést
vivott ki mind országos mind nemzetközi szinten. A hangversenyek
rendszeres látogatói tudják Rimbu karmesterről, hogy néha olyan
zeneműveket szeret dirigálni, bemutatni a váradi közönségének, melyeket
nem mindennap van alkalmunk meghallgatni, vagy esetleg csak ritkán
kerülnek a csütörtök esti koncertek repertóriájában.
Rapszódia-koncert
Ilyen volt az est második felcsendült zeneműve a cseh zeneszerző
Bohuslav Martinu (1890-1959) által komponált Rapszódia-koncert
mélyhegedűre és zenekarra, melyet 1952-ben mutattak be. Bohuslav Martinu
cseh zeneszerző a prágai konzervatóriumban és orgonaiskolában tanult,
később a Cseh Filharmónikusok hegedűse lett. 1923-ban Párizsba ment,
ahol 16 évet töltött, a német megszállás ideje alatt az Egyesült
Államokban élt, 1946-ban tért vissza az akkori Csehszlovákiába.
A zeneművet az 1990 óta Magyarországon élő brácsaművész Máté Győző
nagyszerű tolmácslásában hallgathatta meg a váradi közönség. A
brácsaművész Szentkeresztbányán született 1963-ban, zeneművészeti
tanulmányait a Bukaresti Zeneakadémián végezte el. 1990-1992-ig a
Szegedi Szimfonikus Zenekar brácsaszólamának tagja. 1993-tól kezdve a
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása. Munkája
elismeréseként 2002-ben az Év zenészének megítélt Dohnányi Ernő díjjal
tűntették ki. A közönség nagy elismeréssel fogadta a brácsaművész
előadását, melyet hosszantartó tapssal köszönt meg.
Dmitrij Sosztakovics
A csütörtök esti hangverseny zárójaként Dmitrij Sosztakovics
(1906-1975) 1.
és a 2. jazz-szvitje csendült fel az Enescu-Bartók koncertteremben. Az
orosz zeneszerző és zongoraművész egyike a 20 század legünepeltebb
komponistájának, tanulmányait 1922-ben kezdte el a szentpétervári
konzervatóriumban, első szimfóniáját 19 éves korában szerezte. Az orosz
zeneszerző életét nagyban megnehezitette a kor melyben élt, ennek
ellenére a huszadik század egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Az
előadott zenemű az 1. jazz-szvit három tételes: 1. Keringő, 2. Polka 3.
Foxtrot (Blues) melyet a zenekar néhány tagja, a színpadon félkörben
helyet foglalva adtak elő. Már ekkor is nagy volt a siker, melyet
tetőzött a 2. jazz-szvit elhangzása, ahol a teljes zenekar, néhány
meghivott előadóművész jóvoltából egy olyan zenei élményben
részesültünk, mely sokáig megmarad az ember emlékezetében. A nyolc
tételes szvit: 1. Induló, 2. Lirai keringő, 3. I. tánc, 4. I. keringő,
5. Kis polka, 6. II. keringő, 7. II. Tánc, 8. Finalé – előadása óriási
siker volt, ez elsősorban a nagyszerű szimfonikus zenekar játékának és a
karmesterük Romeo Rimbu nagyszerű teljesítményének köszönhetően. Zúgott
a taps a koncertteremben, a közönség ünnepelte az előadóművészeket és
az est dirigensét. Csütörtök este egy újabb kitűnőre sikeredett zenei
élménnyel gazdagodhatott a váradi közönség.
Forrás :
erdon.ro
Térkép
Moscovei utca 5. szám, irányítószám: 410001 Nagyvárad, Románia
Telefon: +40/259/430.853
Fax: +40/259/431.740
e-mail:
filarmonica.oradea@yahoo.com