Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent László bronzszobra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szent László bronzszobra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 12., vasárnap

Szent László bronzszobrának jubileuma

Szeptember 10-én volt 120 éve annak, hogy Újváros főterén felállították Szent László bronzszobrát. Ez a negyedik ilyen köztéri szobra Nagyváradnak, hiszen I. László király (1077–1095) alakja különleges helyet foglal el a város múltjában - írja Péter I. Zoltán.

Szent László nevéhez fűződik a váradi katolikus prépostság, majd a püspökség és közvetett úton magának a városnak a megalapítása is. Nem csoda hát, hogy a lovagkirályként is tisztelt, 1192-ben szentté avatott I. László emlékét már közel hat és fél évszázada igyekeztek köztéri szoborban megörökíteni Nagyváradon, abban a városban, amelyben védőszentként tisztelte őt a klérus és a lakosság is. Elsőként a XIV. században a várban állítottak két köztéri szobrot Szent Lászlónak: egy álló szobrot 1370-ben – Szent István és Szent Imre társaságában – és egy lovas szobrot 1390-ben. Mindegyik a Kolozsvári testvérpár, Márton és György alkotása volt.
A török fennhatóság utáni viszontagságos évtizedek alatt nem is gondolhattak a váradiak köztéri szobor állítására. Elsőként majd csak 1735-ben a megye rendjei Szűz Máriának állítottak egy kőből faragott szobrot a vármegyeháza előtti téren. A második kőszobrot a káptalan adományából Szent Lászlónak emelték 1738. június 27-én a Kispiac (a későbbi Szent László, a mai Unirii tér) mértani középpontjában.
Schlauch Lőrinc bíboros, váradi püspök (1887–1902) 1890-ben elhatározta, hogy a lovagkirály szentté avatásának 700. évfordulójára új szobrot állíttat. Az új bronzszobor felállítása előtt a kőszobrot 1893-ban átköltöztették a Pray György (ma Berzei) utcai papnevelde udvarára.

A százhúsz éves bronzszobor

Szent László bronz mása 1893. szeptember 10-én került a nevét viselő tér közepére. A városalapító király új szobrát Schlauch Lőrinc bíboros püspök rendelte meg Tóth István szobrászművésztől, aki ebben az időben Strobl Alajos műhelyében dolgozott. Az öntést 1893 nyarán a budapesti Beschorner öntőműhelyben végezték.
Türelmetlenül várta a lakosság az új szobor felavatását. Egy nappal előtte a Nagyvárad napilap egy kis formátumú, egyoldalas különkiadásban számolt be a nagy eseményről. A szobor leleplezésének napján az alábbi ismertető jelent meg ugyanabban a lapban: „…A múlt évben Nagyváradon lezajlott fényes ünnepségek: László király szentté avatásának 700-ados évfordulója, s ezzel kapcsolatban Nagyváradnak a törökök alól való felszabadításának 200-ados emlékünnepe alkalmából fogalmazódott meg Nagyvárad tudós püspöke, dr. Schlauch Lőrinc és a káptalan tagjainál, hogy múlt századbeli elődeinkhez híven, közös költségen a régi, omladozó kőszobor helyett a nagy királyhoz méltó ércszobrot állíttatnak Nagyvárad legszebb terére. A szobor készítését Tóth István fiatal magyar szobrászra bízták, ki mint a híres bécsi szobrász: Zumbusch tanítványa, számos elsőrendű kitüntetést, pályadíjat nyert. A szobor már kész, s ma délelőtt szenteli fel Nagyvárad bíboros püspöke. A három méter magas, óriási ércalak Szent László királyt álló helyzetben tünteti fel. A szoborfelállítók célja volt, hogy a szobor Szent Lászlót mint magyar királyt, mint hőst és mint szentet tüntesse fel. Ezt kellett a művésznek megoldania, s mint szakértők mondják, el is érte a célt…”
A fenti cél érdekében a lovagkirályt a fején a szent koronával, vállán hímzett palásttal, bal kezét egy földre támasztott palloson tartva ábrázolta a művész, az alak csípőjén pihentetett jobb keze mögött csatabárd függ. A szobor négy sarkánál egy-egy kisebb talapzaton címerpajzsot tartó bronzoroszlánokat helyeztek el. A címerpajzsokon Magyarország, Nagyvárad és Schlauch Lőrinc püspök címere, valamint Szent László pecsétje látható. A kis talapzatokat kovácsoltvas kerítés köti össze.

„Sok ambícióval…”

A szobor felavatásáról a helyi sajtó szeptember 12-én számolt be: „A nagy magyar király, a kereszténység első hőse s a nagyváradi egyházmegye alapítójának új szobra előtt borult le vasárnap Nagyvárad bíboros püspöke egyházmegyéje papságával, hogy azt a jövő kegyeletének átadja. A hős király szobra, mely élő emléke a bíboros és a káptalan áldozatkészségének, ott áll Nagyvárad piacán, ércbe öntve, örök büszkesége lesz e szobor városunknak. Mert habár Szent László sírját s testének elporlott maradványait nem is tudtuk fellelni a földnek századévek óta lerakódott rétegei között, ez a szobor, mely magasan emelkedik a föld felé, örökké emlékeztetni fog bennünket arra, hogy Szent László erős magyar szelleme közöttünk lebeg s vezérli tetteinket.
A fölavatás napján már a kora reggeli órákban nagy közönség lepte el Nagyvárad hatalmas méretű főterét, gyönyörködve annak impozáns díszében, a szent király bronzalakjában. A szent király szobra mindenkire a legkedvezőbb hatást gyakorolta. Tiszta, nemes, fölemelő az a hatás, melyet egy fiatal, kitűnő szobrásztehetség ihletteljes alkotásával lelkünkben kelt. A nagy király egész alakja imponáló; arckifejezése pedig a leghívebben tünteti fel a bölcs, az erélyes, a vitéz, a szent királyt. A szakértők vélekedését, melyek a szobrot kifogástalan alkotásnak jelentették ki, szentesítette most az egész közvélemény, mely egész nap nyüzsgő néptömeggel ellátta körül a szobrot, és gyönyörködve halmozta el dicséreteivel Nagyvárad főterének büszkeségét. […]
A fölavatás ünnepély napján tíz óra után megkondultak a Szent László-templom harangjai; zúgó, ünnepi harangszó mellett vonult ki a templom visszhangzó boltíveinek homályából a körmenet templomi zászlóival, fehérbe öltözött, parányi lányainak hosszú sorával. Majd a papság aranydíszítéstől csillogó, fehér talárjai között jött a bíbornok, magas méltóságú teljes díszében, utána ismét a papság nagy csoportja következett. A bíboros püspök a szobor előtt fölállított, bíborral bevont imazsámolyhoz járult, hogy onnan az emlékművet beszentelje. Köröskörül az énekkar sorakozott, melyet a székesegyházi kar tagjai s az óvónőképezde növendékei képeztek, kiknek ajkain egy Szent László korabeli ének zendült föl és áradt szét a gyönyörködő, bámuló közönség tengere fölött. Az Áldott legyen Isten kezdetű, 1695-ből való éneket adták elő.
A bíbornok a szoborhoz lép. A szenteltvíztartó cseppjei csillogva hullanak a magas bronzalakra, a talapzatra és annak aranybetűire: Szent László király könyörögj érettünk. Azután letérdelt. Magyarul mondott fennkölt imát a szent királyhoz. Köröskörül ismét felzendült az ének, zengő feltámadása Szent László korának. Szent László királyunk… Ez az ének 1674-ben keletkezett. Mindkettőt Kersch Ferenc karnagy harmonizálta nagyon szépen. S a hatalmas, fenséges, dicső szoboralak világtalan, mégis ékesszóló szemeivel messze-messze nézett a tolongó népóceán fölött, akik eljöttek az ő emlékét megünnepelni.
Derűs szeptemberi ég enyhe, de azért ragyogó aranyesője hullott alá az egész fényes ünnepélyre. Köröskörül a tér házain csattogtak a nemzetiszínű lobogók, a görögkatolikus püspökség rezidenciáján is. Olyan szép volt ez a nemzetiszínű koszorú a nagy magyar király szobra körül…”
Három nappal az avató után egy külön újságcikkben Tóth István művészetét méltatták, aki igen szerényen mindössze annyit mondott a szobor elkészültéről: „Hát bizony sok ambícióval és szorgalommal dolgoztam rajta.”
Az alkotás utóéletéhez tartozik, hogy az első világháború után, 1923-ban a szobrot áthelyezték a püspöki palota kertjébe, a székesegyház főhomlokzata elé, hogy helyette a tér közepére Ferdinánd román király lovas szobrát állíthassák…
Forrás : biharmegye.ro

2013. május 15., szerda

Szent László bronzszobra Nagyváradon

A hagyományok szerint Nagyváradot Szent László király alapította, aki oda helyezte a Bihari Püspökséget. Mi sem volt természetesebb, minthogy a király alakjának szobrot emelnek a város főterén.
Ezt már 1390-ben is megtették. Akkor állították az első Szent László szobrot; minden bizonnyal a Kolozsvári testvérek műve volt. 1660-ban amikor a törököknek sikerült bevenniük Várad várát, a szobor is elpusztult. Egyszerűen beöntötték.

A ma látható királyszobor felállítását Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök kezdeményezte. 1893. szeptember 10-én avatták.
Szent László alakja egy három méter magas talapzaton áll. A király fején korona, vállán palást látható. A szobor vasrácsos kerítésének négy sarkán egy-egy címertartó oroszlán áll.
A szobrász, Tóth István Stróbl Alajos műtermében dolgozott.
Eredetileg nem itt állt az emlékmű, hanem a Szent László téren, csak 1923-ban került a mostani helyére. A városvezetés bontatta le (1923. július 13-án), hogy helyébe I. Ferdinánd király lovas szobrát helyezzék. A római katolikus egyház a püspöki palota kertjében állíttatta fel, ahol ma is van.
Szent László király halálának 800. évfordulójára készült a szobor.
Forrás : kozterkep.hu
Fotó forrása Többarcú Nagyvárad Facebook oldal 

Az első világháború utáni hatalomváltás magával hozta az Erdélyben felállított emlékművek eltávolítását, megrongálását vagy legjobb esetben áthelyezését. Ez történt Nagyváradon is. Az új hatalom képviselői nem nyughattak, míg Szent László király emlékművének helyébe fel nem állították Ferdinánd király szobrát, és el nem távolították Szacsvay Imre 1848-as szabadságharcos és Szigligeti Ede szobrát.Tovább a hhrf.org/erdelyinaplo-n '

Szent László szobor a székesegyház előtt 

A szobrot Schlauch Lõrinc püspök rendelte meg Tóth István szobrászmûvésztõl, aki akkor Strobl Alajos budapesti mûhelyében dolgozott.
 A Szent László bronzszobor 1893 szeptember 10.-én került a nevét viselõ tér közepére. 
 A lovagkirály szobra három méter magas; négy sarkánál egy-egy kisebb talapzaton címerpajzsot tartó bronzoroszlánokat helyeztek el.


A címerpajzsokon Magyarország, Nagyvárad és Schlauch bíboros címere, valamint Szent László pecsétje 
láthatóak.

A püspöki palota kertjébe, a székesegyház elé 1923-ban helyezték át hogy helyet csináljanak Ferdinánd román király lovasszobrának. 
Szöveg és a fotók forrása facebook.com/Többarcú Nagyvárad