"Aranyossi Pál (Szentendre, 1887. aug. 4. – Bp., 1962. szept. 18.): újságíró, fordító.
A 20. sz. elején a szociáldemokrata sajtó, valamint a Nagyváradi Napló,
Pesti Napló, a Világ munkatársa. 1918-ban a KMP tagja s a Vörös Újság
külpolitikai rovatának munkatársa lett. 1920-tól Olaszo.-ban,
Ausztriában, Svédo.-ban, Németo.-ban, majd Párizsban tevékenykedett. A
l’Humanité-ben és a Regards-ban jelentek meg cikkei, az utóbbinak
felelős szerk.-je is volt. Franciao.-ban szoros kapcsolatban volt
Károlyi Mihállyal. Személyes barátság fűzte Henri Barbusse-höz. Bölöni
Györggyel közösen alapították a Monde kiadó magyar részlegét. 1941-ben
hazatért és részt vett az MKP illegális munkájában. 1945 után a
Szabadság szerkesztőségében, majd két évig a Jövendő szerk.-jeként
dolgozott. 1947-től 1950-ig a Magyar Újságírók Orsz. Szövetségének
(MUOSZ) főtitkára, nyugdíjba vonulása előtt a prágai Telepress szerk.-je
volt. Prince 277 és Casanova Párizsban c., több nyelvre lefordított
regényei mellett számos művet fordított (többek között V. Hugo és A.
France műveit). Felesége Aranyossy Magda újságíró. – M. A mezítlábas
ármádia (Századok és tanulságok, Bp., 1946); Nyugati hadjárat 1939–40
(Bp., 1948); A mai Bulgária (Bp., 1949); Ki ölte meg Montesi Vilmát
(regényes életrajz, Bp., 1956). – Irod. A. P. (Párttört. Közl., 1962. 4.
sz.); Nemes György: Búcsú A. P.-tól (Élet és lrod. 1962. 38. sz.);
Dezsényi Béla: A. P. emlékezete (Magy. Könyvszle, 1963. 1–2. sz.)."
Forrás : Magyar életrajzi Lexikon/mek.oszk.hu
Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi/Un Orădean Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '
Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyváradi újságírók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyváradi újságírók. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 28., hétfő
Nagyváradi újságírók : Szatmári Mór
"Szatmári Mór (Józsefháza, 1856. máj. 3. – Bp., 1931. dec. 9.): újságíró.
Szatmári Jenő apja. Jogi tanulmányait a nagyváradi jogak.-n végezte.
Újságírói pályáját a nagyváradi Szabadságban kezdte. 1881-től Bp.-en a
szintén függetlenségi Egyetértés munkatársa, majd politikai
rovatvezetője, később főmunkatársa. 1904- től a Budapest című néplap
felelős szerk.-je, 1913-tól a Magyarország főmunkatársa. 1902-től
1910-ig képviselte a margittai kerületet a képviselőházban függetlenségi
programmal. A Budapesti Újságírók Egyesületének hosszú időn át
főtitkára, majd alelnöke. – F. m. A süllyedő társadalom. Parlament,
Klérus, Sajtó (Bp., 1889); Húsz esztendő parlamenti viharai (Bp., 1928)."
Forrás : Magyar életrajzi Lexikon/mek.oszk.hu
Forrás : Magyar életrajzi Lexikon/mek.oszk.hu
"Szatmári Mór
országgyűlési képviselő és hirlapíró, szül. 1858. máj. 3. Józsefházán (Szatmárm.);
gymnasiumi tanulmányait Szatmárt és Nagyváradon végezte; utóbbi helyen
folytatta jog- és államtudományi tanulmányait is. Hirlapírói működését a
nagyváradi Szabadságnál kezdte Plutó név alatt. 1881-ben Budapestre
került és itt az Egyetértés szerkesztőségébe lépett mint az
országgyűlési rovat vezetője. Azóta a budapesti politikai és
szépirodalmi lapokban számos tárczája jelent meg. 1887-től 1890-ig az
Egyetértés segédszerkesztője volt, majd az Egyetértés főmunkatársa lett s
a lapba különösen a belügyi politika körébe vágó czikkeket írt.
Gottlieb családi nevét 1894. változtatta Szatmárira. Jelenleg a Budapest
cz. napilapnak, a függetlenségi párt hivatalos lapjának felelős
szerkesztője. Az ujságírók szervezkedési törekvéseiben nagy része volt, a
Budapesti Ujságírók Egyesülete főtitkárának választotta. Országgyűlési
képviselőnek első ízben az 1901. általános választások után választatott
meg függetlenségi programmal, a midőn Örley Kálmán volt képviselőnek
mandátuma megsemmisíttetett. Az 1905. és az 1906. általános választások
alkalmával a margittai (Biharm.) kerületben újra megválasztották. A
mentelmi és munkásügyi bizottság tagja.
Az említett hirlapokon kívül írt a M. Szalonba (1888) sat.
Munkája: A sülyedő társadalom. Parlament. Klerus. Sajtó. Bpest, 1899. (Brennus névvel).
Országgyűlési beszédei a Naplókban vannak.
Pesti Hirlap 1885. 77. sz.
Egyetértés. 1885. 31. sz.
Nagyvárad 1895. 256. sz.
Századunk Névváltoztatásai. Bpest, 1895. 209. sz.
Függetlenségi Album 14. l. arczk.
Vasárnapi Ujság 1902. 29. sz. arczk., 50. sz. arczk.
Pallas Nagy Lexikona. Pótlékkötet II. 1904. 647. l.
Sturm-féle Országgyűlési Almanach, Bpest, 1906. 223. l. és a m. n. múzeumi könyvtár példányáról."
Forrás : Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)