Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belváros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belváros. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 3., hétfő

Valamikor temető, majd Înfrâțirea, ma bevásárló és szórakozó központ



A volt Infratirea helyén épült Lótusz2 bevásárlóközpont  és szórakozóközpont a Decebal, volt Vitéz utcán. 2022 január 2.


2011 végén egy ötlettől vezérelve elindítottam a blogomat. Mint kezdő, inkább a lelkesedés írányított, valamint az a felismerés, hogy osszam meg az információkat az olvasóval. Az első "bejegyzésben " Halasi Erzsébet színésznő Jutalomjátékáról számoltam be. 

2022 január másodikán a volt Înfrâțirea szerszámgépgyár helyén felépített Lótusz2 bevásárlóközpontot nézve, felismertem, a következő években inkább dokumentum jellegű fotókat és videókat kell készítsek, mert az életünk felgyorsult. Valamikor az Őssi temető volt, majd a szocializmus idején felépítették az Înfrâțirea szerszámgépgyárat, melyet lebontottak, a helyén felépítették a Lótusz2-t. Ez azt jelentheti, hogy nem sok időm van hátra, ahhoz, hogy a terveim egy részét megvalósítsam. 

Nagyvárad mint a szecesszió fellegvára a múlté. Még megmaradnak bizonyos épületek, műemlékek, mert a törvény védi őket, de egy új Nagyvárad van kialakulóban, mely kevésbé fog hasonlítani a " Pece-parti Párizshoz ".Az önkormányzatnak más tervei  vannak. Nagyvárad a "befektetők paradicsoma " lett. Meddig? Nem lehet tudni, mert mintegy 40 építőtelep működik a városunkban. Jó ez nekünk? A propaganda szerint igen. Az már biztos, 2025-től kezdjük visszafizetni a felvett kölcsönöket. Ez azt jelentheti, hogy nem lehet a végtelenségig fejleszteni a várost. 

Ez ad némi reményt arra, hogy nem tudják teljesen átalakítani a belvárost a törvény miatt, melyet szeretnének megváltoztatni a saját javukra, de nem tehetik ,a nemzetközi jog védi a műemlékeket. Rengeteg pénzt "hívtak le " az EU pénzalapjaiból, most kezdődik az újabb hétéves ciklus. Igen, mega bontások, átalakítások, építkezések tovább folytatódnak. 

Mit tehetek? Semmit! Nem vagyok sem politikus, sem befektető, sem más, csak egy blogger. Nincs diplomám, inkább lelkesedés hajt, mert beleszerettem Nagyváradba. Mit fogok tenni ebben az évben? Ugyanazt amit eddig. A projektem amelyet tíz éve elkezdtem tovább folytatom az akadályok ellenére. Irányelv, több fotó és több videó Nagyváradról!  Kiknek készítem? Magamnak és a hozzám hasonló, Nagyváradot szeretőknek. Jó érzés, hogy sokan figyelemmel kísérik a tevékenységemet. Teszem a dolgomat mert ez lett az egyik hobbim. 

Két nehéz évet hagytunk magunk mögött a Covid-19 miatt. Jön az Omikron variáns, mely megfogja "keseríteni " az életünket. A január másodikai jelentésben meghaladtuk az egy ezreléket a fertőzöttségi rátában. Az elmúlt napokban a váradiak "lazítottak", melynek meg lesz a bőjtje. Addig is élvezzük az életet. Nemsokára jönnek a "bezárások ",korlátozások. Legyünk optimisták, mert aminek van kezdete, annak van vége is.

2021. szeptember 4., szombat

Bontanak a belvárosban értesítés nélkül -Tiltakozik a református egyház!

 

Libertății (Ezredévi emléktér) utca.Fotó : Pikó Stefánia  

A kétharmados többséggel rendelkező PNL tanácsosok egyhangúlag megszavazták a bontást a belvárosban. Egy új úttal akarják összekötni a Traian (Széchenyi) parkot a Szabadság/ Libertății (Ezredévi emléktér) utcával, ugyanis rosszul tervezték meg a Magheru (Sztaroveszky) út alatti aluljárót.Torlódások keletkeznek a forgalomban.Ezért határozták el a bontást a rendőrség épületével szemben.A bontásról nem értesítették az érintetteket.A legnagyobb vesztes,a református egyház,mert azokat az épületeket akarják lebontani,melyek az egyház tulajdonában vannak.Nagy vita alakult ki a Helyi Tanács ülésén. Megjelenik a buldózer a belvárosban?A PNL-sek ezt akarják,a gyenge ellenzék nem.A kérdés az,mit írnak a törvények. Az önkormányzat bármit megtehet?Ha sikerül a bontás,akkor a többi épületek is veszélyben vannak.Az elmúlt években Nagyvárad a befektetők "paradicsoma" lett,ugyanis több ezer új lakást építettek és építeni fognak,ezek szerint a belvárosban is.Nem a " levegőbe " beszélek,példa erre a Traian parkban lebontott régi épület,és a következőkben fogják lebontani a  volt fizetéses poliklinika épületét,ide sorolom a Divatház melletti egykori Kis Pipa épületét is. Korszerűsíteni kell a várost ez tény,de hogyan,az nem mindegy.Mi marad a Pece/Körös-parti Párizsból az unokáinknak?Ha ilyen ütemben haladunk,akkor kevés emlék marad. 
 
Mit tehetek?Fotókat és videókat készítek a belvárosról.A Covid-19 negyedik hulláma tart felénk,ez azt jelenti,korlátozásokat vezethetnek be.
 
A bontással foglalkozik Pap István a Bihari Naplóban megjelent cikkében!  
Országos " hírnevet" szerzett a nagyváradi önkormányzat ,Fried Noémi Lujza cikke jelent meg a Maszolban !
 

2020. július 22., szerda

Vélemény : a villamosmegálló " csúnya " a központban

Villamosmegálló a Szent László téren.Saját fotó

Meglepő véleményt olvashatunk az eBihoreanul cikkében, a villamosmegálló " csúnya " a központban.Ezt nem én állítom,hanem Lucian Cremeneanu.Szerinte meg kell állítani a " csúnya diktatúráját ".Rossz hírem van,nem lehet megállítani.Az átalakított Szent László téren nem lehet változtatni,mert EU-s pénzforrásból volt finanszírozva,nem lehet " hozzányúlni ".Kivétel Vitéz Mihály szobrának az áthelyezése.
Saját fotó.

Bárhogyan is nem tetszik a villamosmegálló,még egy ideig ott fog éktelenkedni,ahol nem kellene.Zárójelben megjegyzem,hogy Mircea Mălan alpolgármesternek az " érdeme " az új központ képe.Művészethez értő váradinak nagyon nehéz " elviselni " a villamosmegálló látványát.A következőket írtam nemrég :

"A legnagyobb vesztesség a városnak, kihalnak a tősgyökeres váradiak, és akik szeretik a városunkat.A giccs magas iskolája a villamosmegálló a Szent László /Unirii téren.Lehet überelni a ravatalóhoz hasonlító villamosmegállót? Igen.Az egykori Budi Bár helyén engedély nélkül épült vendéglő felülmúlja.A szakemberek szerint nem illik a szecessziós képbe.Ez kit érdekel?Egyre kevesebben emelik fel a hangjukat, mondanak véleményt.Miért? Mert a generációnk kihal."

2020. május 8., péntek

A kormány országos fontosságú turisztikai helyszínné minősítette a nagyváradi belvárost és néhány övezetet

Ilie Bolojan személyes győzelmét hozta a kormány döntése.Mit jelent ez? Sok pénz az EU-tól és nagyobb hatalmat a kisajátítási ügyekben.A Főtér cikkében olvashat a részletekről.Nem kétséges, a belvárosban hamarosan sok irodaházakat, modern épületeket, valamint szállodákat fognak építeni.Ilie Bolojan tűzön vizen átviszi a tervét.Szüksége van a következő önkormányzati választásokon a kétharmados többségre.Mikor jönnek a turisták ezrei? Ha meg lesz valósítva a Masterplan.Most egy nagy "șantier " a városunk ...

2020. április 20., hétfő

Lebontottak egy házat a belvárosban - Benne van a Mesteri Tervben!

Fotó : Dénes László /Facebook 

" Lebontottak egy házat a belvárosban " - írja Dénes László a Facebook bejegyzésében. Így múlunk el? Igen, mi is és a régi épületeink is. A többi régi épületek sorsa sem kétséges.A Mesteri Terv megalkotója egy új Nagyváradot álmodott meg. Senki nem tudja megakadályozni a tervének a megvalósításában.Vagy mégis? Ezt  már Péter I. Zoltán nem fogja látni. Dénes László ezt írja a bejegyzésében :

"Így múlunk el…  Lebontottak egy házat Nagyvárad belvárosában, a várostörténeti és városképi jelentőségű Széchenyi téren (ami ma már nem a „legnagyobb magyar” nevét, gróf Széchenyi Istvánét viseli, hanem egy római imperátorét), a városvédők minden különösebb ellenkezés nélkül vették ezt tudomásul, a helyi magyar sajtó ráadásul csak egyszerű „modernizációs aktusként” prezentálta az eseményt: a régi, földszintes épület helyén korszerű, csilivili ötszintes irodaház épül majd.  

Pedig hát az a ház nemcsak egy fontos „monumentuma” volt az egykori Váradolaszi negyed főterének, nemcsak városképi jelentőségű a legendás Vármegyeházával szemben, az impozáns Igazságügyi Palota és a szecessziós „ékszer”, az Ügyvédi Kamara közötti telken, hanem egy olyan ember „emlékműve”, aki bár ennek a városnak, a magyar Váradnak egyik főembere volt, feledésre ítéltetett. Gálszécsi Ritoók Zsigmond (1837–1905) ügyvéd, törvényszéki bíró, publicista stb., egy váradi gyökerű értelmiségi dinasztia alapítója nevét ma már nemhogy emléktábla, de még utcanév sem őrzi, holott a ház, amit építtetett és amelyben lakott, annak az egykori Korona utcának a sarkán állt, amit az ő halála után róla nevezett el a hálás utókor. A Ritoók Zsigmond (ma George Enescu) utca csak az impériumváltásig viselhette a magyar kiválóság nevét, holott az 1919-ben berendezkedő új román hatalomnak sem lehetett kifogása a személyével és tevékenységével kapcsolatban. Az utca Észak-Erdély visszatérésével vissza is kapta a Ritoók nevet, de a szovjet tankok nyomában megérkezett „felszabadító” kommunisták szemét szúrta a monarchiabeli főtisztviselő emléke. A váradi magyarság öntudatosabb rész ma is Ritoók Zsigmond utcaként tartja számon, noha a sztálinista idők agymosása is nyomot hagyott a köztudatban, hiszen vannak, akik Hübschenberger utcaként emlegetik manapság is. (A háború után pár évig egy, a Dunántúlról idekerült,1945-ben itt meghalt illegalista zsidó nyomdász nevét viselte az utca, rejtély, hogy a román kommunisták miért preferálták mégis az emigráns Enescut a kommunista Hübschenberger Józseffel szemben, akit korábban a „fasiszta vezérek és államférfiak” kultuszát eltörlendő léptettek elő utcanévvé…) Ritoók Zsigmondról itt lehet megtudni a lényeget, a nemrég elhunyt Szilágyi Aladár jóvoltából: http://archiv.biharmegye.ro/node/1709.  Három nap múlva lesz 115 éve annak, hogy Ritoók Zsigmond eltávozott az élők sorából, s most már a háza sem őrzi az emlékét Nagyváradon, hiszen ledózerolták. A város és közössége múltját nem ismerő és nem is kutató hírlapírók már nem is a Ritoók-ház lebontásáról számoltak be, hanem egy pártszékházéról, hiszen az utóbbi években politikusok és patvaristák vertek tanyát az ingatlanban.  

Csak érdekességképpen említem, hogy amikor pár nappal ezelőtt éppen erről az újabb „múltvesztésről” beszélgettem a legismertebb váradi helytörténésszel, Péter I. Zoltán, ő is rezignáltan vette tudomásul Ritoók Zsigmond emlékének elhalványulását-halványítását, a történelmi városkép ilyetén változását, bár azt ő maga is megjegyezte: a lebontott ósdi épület nem bírt különösebb architektonikai jelentőséggel, műemléknek sem lett nyilvánítva, sorsát az idő és a modernizáció pecsételte meg. Azon viszont már csak dohogni tudtunk, hogy a ház egyik – ugyanilyen földszintes, régi, elavult, lelakott – szárnyát nem bontották le, nyilván azért, mert az önkormányzat nem mert ujjat húzni az abban ügyvédi irodákat működtető fontos emberekkel… 

Hogy is fog kinézni ez az épületcsökevény a sokszintes paloták között?  De ezt szegény Zoltán már nem fogja meglátni, hiszen épp az este érkezett a tragikus hír: 71 éves korában váratlanul meghalt… Egykori kollégámtól ezzel az idevágó írásával búcsúzom: http://www.varad.ro/az-egykori-szechenyi-ter/"

Erdély Online cikke részletesen beszámol a helyzetről. Pap István ismerteti a tervet. Idézek a ciikböl :

„Az emberek meg akarják várni, hogy mi történik ott, és mi megmutatjuk, hogy mi lesz. Mutatunk nekik egy példát” – fogalmazott Popescu, kiemelve, hogy ez a példa talán meggyőzi a többi tulajdonost arról, hogy kössön partnerségi szerződést a várossal. "

Miért kellett lebontani? Ezért!

Látványterv.Forrás : erdon.ro


2019. július 13., szombat

Optimista térképek Nagyváradon a váradiaknak és a turistáknak

 

"Még nem létező állapotokat ábrázoló turistatájékoztató térképek jelentek meg a napokban Nagyvárad belvárosában." - írja Pap István a Bihari Naplóban. Miről van szó? 

"Meglepetés érheti azokat a turistákat, akik a Nagyvárad belvárosában nemrégiben kihelyezett turistatájékoztató térképek alapján szeretnék bejárni a városközpontot. Az említett térképek ugyanis sétálóutcaként tüntetik fel a Fő (Republicii) utca korzója és a Zöldfa (Alecsandri) utca mellett a Bémer (Ferdinand) teret, ahol jelenleg a térátalakítási munkálatok folynak, illetve a Nagysándor József (Aurel Lazăr) utcát is, ahol gyakorlatilag még nem kezdődött el a felújítás. A térképen szintén gyalogos övezetként szerepel a Kossuth (Independenţei) utcai építkezés helyszíne, sőt, P, azaz Parkoló jelzést is berajzoltak oda, holott jó esetben az év végére készül el a már hosszú évek óta épülő mélygarázs, a létesítmény tetejére tervezett gyalogos terület kivitelezése pedig csak azt követően kezdődhet el." 

Milyen pénzből fizették ki a nem létező állapotokat ábrázoló turistatájékoztató térképeket?Ezt írja Pap István a cikkében : 

"Moş tudatta, hogy a térképeket, szám szerint tizenötöt, annak a 45 ezer eurós uniós projektnek a keretében kivitelezték, mely magába foglalja három boltíves településjelző tábla, nyolcvan oszlopra rögzített, illetve negyven épületekre felhelyezett útbaigazító tábla, továbbá harminc váradi műemléképület adatait ismertető, ezen épületek falára kihelyezett tábla elkészítését is. Ez az a projekt egyébként, melynek keretében hibás magyarsággal lefordított iránymutató táblák kerültek ki Nagyvárad belvárosában." 

Pikáns rész az közvécék helyzete.Ha tömegesen jönnek a turisták,két közvécét találnak.Idézet a cikkből : 

"A térkép feltünteti a belvárosi templomokat, kulturális intézményeket, szabadidő eltöltésére alkalmas helyeket és létesítményeket, hoteleket, kórházakat, gyógyszertárakat és éttermeket, valamint egyéb szolgáltatásokat.
Bejelölték a belvárosi közvécéket is, ami azért hírértékű, mert azokat a város tavaly bezáratta.
Külön furcsaság, hogy tegnap a belvárosban lévő, így a térképen is feltüntetett közvécé közül legalább kettő – a nagyvásártéri és a Bunyitay ligetben (Brătianu park) lévő – nyitva volt, azt azonban sem a polgármesteri hivatal sajtóosztálya, sem a hivatal ingatlanvagyon-kezelőségének illetékese, sem pedig a közterület-fenntartó vállalat szóvivője nem tudta megmondani, hogy tulajdonképpen melyik intézmény hatáskörébe tartozik a városi illemhelyek kezelése. Ilyenformán azt sem tudni, hogy ki nyitotta ki azokat." 

Ilie Bolojan úgy akarja megoldani az illemhelyek problémáját,kötelezné a vendéglátóipari intézményeket,hogy ingyenes legyen a saját illemhelyük használata a turisták számára.Micsoda remek ötlet,csak az érintettek nem örvendenek a végrehajtás tekintetében.Se közvéce,se ivókút nem lesz a központban.Ha szomjas leszel,menj és vedd meg jó drágán.Mit szólnak hozzá a váradiak?

2019. május 25., szombat

Miért kell a váradiakat kimozdítani a komfortzónájukból?

A kérdésre részben megkaptam a választ Pap István cikkében, mely a Bihari Naplóban jelent meg.Ilie Bolojan nem nyugszik bele abba, hogy Prefektúra törvénybe adta a polgármester úr tervét, mely szerint többletadózásra akarja kötelezni a belvárosban az alacsony épületek tulajdonosait.

Újabb közvitát akar nyitni.Egy átfogó tanulmányt ismertettek a Városházán szakemberek részvételével. A Planwerk kolozsvári cég képviseletében Eugen Pănescu ismertette a tervet.Megértettem azt, hogy a terv főmozgatója a pénz.Nem a váradiak érdekét teszik az első helyre.Nem lakok a belvárosban, engemet nem érint.Felháborító hogy minden áron, minden eszközzel a polgármester úr átakarja alakítani a belváros képét.Ha elolvassa a teljes cikket, képet alkothat Ilie Bolojan mega tervéről. Ez azt jelenti, hogy az alacsony lakásokra építhetnek egy-két emeletet.Ha a tulajdonosok nem egyeznek bele, akkor többletadóval sújthatók.Ha jön egy cég, igényelhet irodát a tulajdonos lakása felett.Nem is beszélve arról, hogy beláthatnak a tulajdonosok szobáiba és az udvaraiba. Idézetek a cikkből :

"Egy másik irányvonal a gyalogos övezetek bővítése a belvárosban, a harmadik pedig a belvárosi lakosság számának a növelése. Megítélése szerint a belvárosban gyakori az, hogy értékesebb a telek, mint azok a házak, amelyek azon állnak, és többszáz millió eurós beruházást lehet még generálni a belvárosban."

"Ezt követően Eugen Panescu kapott szót, aki elmondta, hogy egy körülbelül kétszáz oldalas tanulmányt készítettek el, ebből azonban vajmi kevés derült ki, a szakember ugyanis csak egy nagyon általános prezentációt tartott, amelynek során többek között olyan kijelentések hangzottak el mint: Nagyvárad központja olyan mint egy falu, éppen ezért sokkal többet is tud nyújtani annál, mint amit jelenleg nyújt. Elhangzott, hogy a tanulmány elkészítésével az a fő cél, hogy kontrollált módon történjen az épületek magasítása, jobb legyen a Sebes-Körös partjának a kihasználtsága; a belvárosi ingatlanok belső udvarai, kertjei nagy értéket képviselnek, ezeket meg kell őrizni, azaz nem ajánlott az udvarokat parkolóhelyekké átalakítani. A tanulmányban javasolják a nagyobb lakósűrűséget a belvárosban. Fokozatosan csökkenteni kell a belvárosban a parkolóhelyeket, mert a belváros nem arra való, hogy autóval oda behajtsanak az emberek."

"Mint ismeretes a város töbletadóztatására vonatkozó szabályzat az utcafrontból kiugró épületeket is sujtotta. Egy erre vonatkozó kérdésre válaszolva Panescu elmondta, hogy olyan kevés ilyen épületet találtak a belvárosban, hogy nem tartották érdemesnek bevenni a tanulmányba ezt a problematikát. Szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy amennyiben minden ingatlantulajdonos végrehajtaná a tanulmányban javasolt módosításokat, akkor jelentős mértékben módosulna a belváros arculata, és elismerte azt, hogy ez a tanulmány nem jelent garanciát arra nézve, hogy a belvárosban csak szép, értékes épületek fognak épülni. "Ebben az idézetben választ kaptam a miértre "jelentős mértékben módosulna a belváros arculata".

"Felszólalt dr. Ramona Novicov művészettörténész is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy óvatosan kellene kezelni a két világháború között épült ingatlanokat, hiszen azok is város történetéhez tartoznak. Majd hozzátette, hogy nem feltétlenül hoz jó eredményt egy szerves fejlődésébe való külső beavatkozás. "Egyetértek dr. Ramona Novicov művészettörténész véleményével. Ez számít? Ki fogja meg Bolojan kezét? A törvény és a váradiak, akik kifognak ábrándulni Bolojan varázsából.Mi volt a válasz?

"Erre reagálva Panescu elmondta, hogy a tanulmány nem kötelez senkit semmilyen beavatkozásra, ugyanakkor a változást ösztönözni kell. Arra a kérdésre, hogy eddig miért nem jöttek Nagyváradra a nagy ingatlanbefektetők, Eugen Panescu azt válaszolta, hogy azért, mert nincs hely a belvárosban nagy irodaházak építésére." Értik? Ezért kell kimozdítani a váradiakat a komforzónájukból.

A cikkhez tartozik, hogy megfellebezik a bírósági határozatot, mert mostmár van tanulmány és közvita .

2018. szeptember 24., hétfő

Nem a belváros, Bolojan terve jut csődbe!

Mircea UrsuÅ£a válaszolt lapunknak 
Mircea Ursuţa válaszolt lapunknak

"Az önkormányzat nem kényszerítheti a kereskedőket kötelező nyitva tartásra, ez a Bihar Megyei Törvényszék ítéletének lényege, mellyel felfüggesztette a váradi helyi tanács vonatkozó határozatát." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Teljes cikk kommentár nélkül :

"Nagy vihart kavart a nagyváradi Fő utca korzóján és néhány másik belvárosi utcában tevékenykedő kereskedő körében az az Ilie Bolojan polgármestertől induló ötlet, mely meghosszabbított nyitva tartásra kötelezte az említett övezet kereskedőit. A 827/28.09.2017 számú helyi tanácsi határozat arra kötelezi a belvárosi kereskedőket, hogy április 15. – október 15. időszakban 10-21 órák között, az október 16. – április 14. időszakban pedig 10-19 órák között tartsanak nyitva, sőt, arra is kötelezte a kereskedőket, hogy a hét minden napján tartsanak nyitva. Egy tucatnyi belvárosi kereskedő összefogott és a közigazgatási bíróságon támadta meg a szabályzatot, és nem visszakoztak akkor sem, amikor az önkormányzat a maga részéről hátrált egy keveset és csökkentette a kötelező nyitvatartási időt, a nyári időszakban 21 óráról 19 órára, a téli időszakban pedig 19-ről 17 órára. Megszólaltattuk a kereskedőket képviselő Mircea Ursuţa ügyvédet, aki elmondta, hogy a panaszosok az eljárásoknak megfelelően először a határozat felfüggesztését kérték, ezt követően kérték annak hatálytalanítását. Mint mondta, a felperesek arra alapozták érvelésüket, hogy a törvény feketén-fehéren kimondja azt, hogy az órarendet minden kereskedő maga szabja meg, tehát egy polgármester nem állhat elő egy az órarendet előíró szabályzattal „A polgármester csak arra hivatkozott, hogy ‘én akarom!’ Ez Alkotmányellenes! Minden országban van szünnap. Még az éttermek is a hétnek azon napján zárnak be, amikor akarnak” – fogalmazott. A törvényszék ítélete egyébként nem jogerős." 

Forrás : biharinaplo.ro

2018. augusztus 13., hétfő

A többletadó nem lendíti fel a turizmust '? Mit láthat a turista délután és este a belvárosban?

Az intézkedésnek egyelőre nincs hatása: továbbra is számos üzlethelyiség van zárva a belvárosban 
Az intézkedésnek egyelőre nincs hatása: továbbra is számos üzlethelyiség van zárva a belvárosban

"A Nagyvárad belvárosában ingatlantulajdonnal rendelkezők inkább fizetik a többletadót, mintsem, hogy olcsóbban adják bérbe gazdasági-kereskedelmi tevékenységre alkalmas helyiségeiket. A megkérdezettek szerint nem így fog fellendülni a turizmus." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Hihetetlen helyzet van Váradon.Ilie Bolojan többletadóval sújtja azokat az ingatlantulajdonosokat,akik nem adják olcsóbban az üzlethelyiségeiket a belvárosban.Ennek eredményeképpen sok üzlethelyiség üres,vagy kiadó.Mi a gond?Az,hogy nem Barcelonában lakunk.Nem is beszélve,hogy Bolojan a maga útját járja,mert a kezében van a hatalom.Igen ám,de amit megálmodott ,az sehogyan sem valósul meg a belvárosban.A törvény szigorával kell "lesújtani azokra,akik nem tartják be a 827. helyi szabályzatot.Egy kicsit blama lehet amikor jön a turista vasárnap,de alig tud vásárolni a belvárosban.Legfeljebb a Főutcán iszik valamit.Nem is beszélve arról,hogy nem igen talál nyilvános W.C.-t.Minek az?A kereskedelmi egység köteles biztosítani a W.C.-t.A cikkben olvasottakhoz nincs mit hozzáfűzni,mert ez a helyzet ...

"  A nagyváradi önkormányzat a turisták kedvéért keményen megsarcolja, illetve megdolgozza a helyi lakosokat. Ennek az akciónak az eszköze a 2017-ben elfogadott 827. számú szabályzat, amellyel rá akarja bírni a központban tevékenykedő kereskedelmi egységeket, hogy többen és többet dolgozzanak. A szabályzat ugyanis a korábbinál hosszabb időtartamú órarend betartására kötelezi a belvárosi szolgáltató és kereskedelmi egységek üzemeltetőit, fokozatosan kitiltja a belvárosból az autómosókat, a használtruha-üzleteket, a zálogházakat, és a szerencsejáték-barlangokat, továbbá ötven százalékos többletadóval sújtja azokat az ingatlantulajdonosokat, akik a belvárosban lévő, kereskedelmi-szolgáltatói tevékenységre alkalmas földszinti, utcafrontról megközelíthető helyiségeiket egy évben több mint harminc napon át zárva tartják. A szabályzat hatálya alá esik a Fő utca korzója, a Bémer tér a Szent László tér, a Madách, a Patrioţilor utcák, a Szilágyi Dezső (Moscovei) utcának a Fő utca és a Patrioţilor utca közötti szakasza, a Iosif Vulcan utcának a Fő utca és a Bémer tér közötti szakasza, a Zöldfa (Alecsandri), valamint a Kossuth (Independenţei) utca. Azt, hogy ki vannak-e nyitva a helyiségek, a helyi rendőrség állapítja meg, és küldi ki az értesítést az érintetteknek. Az értesítés kiküldésétől számított harminc nap múlva ismét ellenőriz a helyi rendőrség, és ha azt konstatálja, hogy nem nyitották meg a helyiséget, akkor a tulajdonos fizetheti a többletadót. Minderre Ilie Bolojan polgármester szerint azért van szükség, hogy a városközpont élénkebb legyen és ezáltal minél több turistát vonzzon.

Hatás
Mint azt Eduard Florea, a nagyváradi önkormányzat gazdasági igazgatóságának a vezetője lapunknak elmondta, eddig tizenhét bezárt helyiséget azonosított a helyi rendőrség, ezek közül hatban felújítási munkálatok zajlanak, tehát ezek esetében felfüggesztették a pluszadó kivetését. Így marad tizenegy helyiség, amelyek közül az egyiknek a tulajdonosa a Bihar Megyei Tanács, amely amúgy is mentesül az adófizetés alól, ezért értelemszerűen többletadót sem fizet. A bezárt helyiségek beazonosítása folytatódik. Az intézkedésnek azonban, úgy tűnik, nincs hatása, legalábbis egyelőre, ugyanis továbbra is számos üzlethelyiség van zárva a belvárosban, úgy tűnik tehát, hogy a tulajdonosok inkább kifizetik a többletadót, minthogy, levigyék a bérleti díjat.
Felvetések
Pedig, mint ahogy azt Dan Octavian üzleti tanácsadó lapunknak elmondta, a többletadó közvetlen hatásai közé tartozik az, hogy csökkenni fognak a bérleti díjak, csakhogy, teszi hozzá, semmilyen garancia nincs arra, hogy a bérleti díjak csökkenésével együtt növekedni fog a belvárosban a kereskedelmi tevékenység. Ennek az az oka, hogy a belvárosban helyet bérlő vállalkozók nem tudnak elég profitot termelni, ezért maximum egy évnyi tevékenység után bezárnak. Véleménye szerint a bevásárlóközpontok a közvetlen konkurensei a belvárosi kereskedelemnek és a szolgáltatási szektornak. „Tíz emberből nyolc a bevásárlóközpontba megy, és csak ha megfelelő az időjárás, akkor mennek az emberek a városközpontba, ezért azt a turisták számára kell érdekessé tenni” – mondja Dan Octavian. Ebben a vonatkozásban viszont sok a tennivaló, mondja a szakember. Szerinte a város látványosságait turisztikai útvonalakra kell felfűzni, a belvárosi vendéglátóipari egységek pedig az ételen és italon kívül a szórakoztatásra is hangsúlyt kellene fektessenek. Dan Octavian véleménye szerint a filharmóniának, a színháznak és más művészeti intézményeknek lenne szerepük abban, hogy legalább hétvégenként legyen művészi, szórakoztató műsor a belvárosi vendéglátóipari egységekben. A belvárosban kell tömörülniük a vendéglátóipari egységeknek, mert csak így válhat a belváros az emberek találkozóhelyévé, folytatja Dan Octavian, aki a Fekete Sas-palotát említette példaként, ahova azóta jár minden fiatal szórakozni, hogy tele lett vendéglátóipari egységgel. Az üzleti tanácsadó úgy véli, hogy hiányzik a belvárosból egy művészeti galéria, és a márkaboltok is, amelyekben outlet árakon lehetne márkás holmit vásárolni. Dan Octavian kifejtette, hogy mindenki arra törekszik, hogy a tulajdonában lévő helyiséget egyénileg értékesítse, mert nem létezik a belvárost fejlesztő egységes koncepció, csakhogy a fogyasztási szokások radikális megváltoztatása miatt az a veszély fenyegeti az egyéni megoldásokat kereső vállalkozókat, hogy nem tudnak profitot kicsikarni a tulajdonukból. Ráadásul az önkormányzat által meghozott kényszerítő intézkedések is arra kötelezik az embereket, hogy egyedül találják meg a megoldásokat, viszont hiányzik az önkormányzat részéről a pozitív hozzáállás. Nem csoda hát, ha a szakértő véleménye szerint az eddigi intézkedések nem nevezhetők sikeresnek, lévén, hogy semmi konkrét nem történt ezek hatására.
Erőltetett menet
Papp Zsolt vállalkozó, egy belvárosi szuvenírüzlet üzemeletetője, aki maga is bérli a központi üzlethelyiséget, úgy véli, hogy a városvezetés nem méri fel reálisan Nagyvárad turisztikai lehetőségeit, ennek magyarázata a drasztikus, sőt, a vállalkozó szerint emberi jogokat sértő intézkedéscsomag. „Hasonlítjuk magunkat Barcelonához, Milanóhoz, erőltetünk dolgokat, de Váradot nem lehet ezekhez a városokhoz hasonlítani! Barcelonának az egy napi turista látogatószáma kiteszi Nagyvárad egy évi turista látogatószámát” – hívja fel a figyelmet a belvárosi vállalkozó. Papp Zsolt nem ért egyet a használtruha üzleteknek a belvárosból való kitiltásával, és azzal az elképzeléssel sem, hogy a márkaboltok jelentenék a vonzerőt a Váradra érkező turisták számára. „A nagyváradi turizmus jó része belföldi turizmus, márpedig a lakosság túlnyomó része használtruha üzletekben vásárol. Jönnek még ide Magyarországról, akik ugyanúgy a használtruha boltokban fognak vásárolni, nem pedig a márkaboltokban” – fejti ki Papp Zsolt. A vállalkozó jogtalannak tartja az, hogy a polgármesteri hivatal beavatkozik az ingatlantulajdonosok és a bérlők életébe is. Mint kifejtette, a bérleti díj nagysága a bérlendő helyiség állapotától és nagyságától függ. „A bérleti díj a tulajdonos és a bérlő közötti egyezség része; a polgármesteri hivatalnak mi köze ahhoz, hogy egy helyiség nincs kiadva? Miért nem mondják meg egyenesen azt, hogy a tulajdonosok mennyiért adják ki a helyiségüket?!” – kérdezte felháborodva Papp Zsolt. Leszögezte, hogy a polgármesteri hivatal feladata az, hogy a belvárosi épületek karban legyenek tartva, „mert a városnak olyan építészeti kincsei vannak, amelyek talán egész Romániában nincsenek. A turisták nem azért jönnek Nagyváradra, mert itt ki tudja milyen márkabolt lesz, hanem azért, hogy megnézzék a város szépségeit.” Ezért is elítéli a vállalkozó a polgármesteri hivatal durva beavatkozását a belváros kereskedelmi életébe. „Azt az élet dönti el, hogy egy belvárosban mire van szükség, és azt is, hogy hogy kinek mi éri meg. A polgármesteri hivatal belenyúl az élet rendjébe, és már emberi jogokat sért, a megélhetéshez való jogot sérti, és beleavatkozik a kereskedelem rendjébe” – összegezte Papp Zsolt. " 
Forrás : erdon.ro 

Mit láthat a turista délutás és este a belvárosban?Öt videó képet adhat ...

2017. november 16., csütörtök

Mit ír a nagyváradi román sajtó Tőkés Lászlóról?

A Bihoreanul nagyváradi román újságban jelent meg az elsőként a hír,  megszületett Tőkés László ötödik gyermeke Magyarországon. Példáként felhozta Szabó Ödönt, akinek öt gyermeke van, mely azt jelenti, hogy köztük az eredmény, egyenlő. A lap értesülése szerint Tőkés László egy szép házatt vett a belvárosban, melyet most újjítanak fel. Ezek szerint a váradiak többször fognak találkozni a családdal. A befejező mondat tetszik. Elolvashatjaa cikket a bihorel.ro-n.














2014. június 2., hétfő

Váradi erkélyek

A múltat nem lehet az emlékezetből kitörölni .Ezzel a mondattal lehet jellemezni Farkas László Váradi erkélyek című albumát.Farkas László Nagyvárad belvárosában készítette a fotóit és ezt a megjegyzést írja : "Kovácsoltvas csipkék,Nagyvárad belvárosából."Nagyvárad belvárosát a 19. század végén és a 20. század elején építették.Nagyapám szerint Nagyvárad úri város volt.A fotókon látható erkélyek ezt a véleményt erősítik meg.Nem sikerült az elvtársaknak eltüntetni a régi erkélyeket , sőt renoválták. 1989 után sok régi erkély eltűnt.2014-ben készítette a fotókat Farkas László,mely jelzi : még sok idő kell elteljen a régi erkélyek eltűnéséig ...