Nagyvárad- Ünnepségsorozattal tiszteleg
fennállásának 20. évfordulója előtt a nagyváradi Kiss Stúdió Színház. A
csúcsesemények jövő héten kedden és szerdán lesznek, erről tájékoztattak
szerdán.
Bár hivatalosan 1994. március 26-án
tartotta első bemutatóját a Kiss Stúdió Színház, az emlékezést már az
elmúlt hetekben elkezdték, hiszen egy júliusig tartó miniévad keretében
sorra játsszák azokat a darabjaikat, melyek az elmúlt két évtizedben a
legsikeresebbek voltak- magyarázta a Varga Vilmos színművésszel közösen
tartott sajtótájékoztatón Kiss Törék Ildikó színművésznő, a nonprofit
szervezetként működő magánszínház vezetője. Mint mondta, annak idején
azért döntöttek egy önálló, kétszemélyes társulat létrehozása mellett,
mivel megelégelték, hogy mindenki beleszól a munkájukba. Azóta közel
1800 alkalommal léptek fel, 340 ezer kilométert tettek meg, és az utóbbi
években olyan országokba hívták őket, mint Magyarország, Ausztria,
Németország, Svédország, Norvégia, Franciaország, Szlovénia, Szlovákia
és Olaszország. Nehezen indultak, hiszen csak öt év elteltével ismerték
el a teljesítményüket, és napjaikban sincsenek elkényeztetve, hiszen
például az önkormányzat a tavaly és az idén sem hirdetett kulturális
tendereket, tehát gyakorlatilag nagyrészt csak a közönségük támogatja
őket. Amúgy éppen ez az időszak a legrosszabb az anyagiak, a pályázati
lehetőségek szempontjából, de ők azért úgymond megelőlegezték a
bizalmat, és az ünnepségsorozat mecénásaiként feltüntették a Bethlen
Gábor Alapot és az RMDSZ Communitas Alapítványát.
Teljes cikk : erdon.ro

A húsz évvel ezelőtti, Játsszunk színházat! című gálaműsor szereplői
Postai cím: 410057 Oradea (Nagyvárad) Magheru u. 9. / 24.
Telefon/fax: +40 259 431148
Telefon:
+40 359 438708
e-mail: kiss_studio_szinhaz@yahoo.com
Az állandó játékszínhely: (volt Nagysándor) Aurel Lazăr u. 16. sz. (Nem levélcím!!!)
Forrás : kiss-studio-szinhaz.ro
Térkép