Fotó: Szilágyi Zoltán
"Az Omega együttes emlékezetes koncertjével
zárult az V. Szent László Napok vasárnap este a nagyváradi várban.
Ugyanaznap délután a Metropol együttes is remek koncertet adott." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Teljes cikk :
"Vasárnap kora este lépett színpadra
Nagyvárad leghíresebb rockegyüttese, a Metropol Group, amely a Szász
Ferenc, Orbán András, Dobos József, Trendler József és Virányi Attila
felállásban játszotta az együttes ismert, jó slágereit, mint amilyen a
Rum blues, Az otthon melege, a Lépteim nem számolom, vagy a banda
himnuszává nemesedő, utolsóként előadott Égig érhetne az ének című dal.
Az együttes jövőre lesz ötven éves, ez a koncert méltó felvezetése volt
ennek az elkövetkező jubileumnak.
Alfa és Omega
Ahogy közeledett az este kilenc óra, úgy lett egyre több ember a
várudvaron, a színpad előtti első sorokban a fanatikus Omega rajongók
foglalták el a stratégiai pontokat. Mivel ez volt az utolsó eseménye az
idei Szent László Napoknak, ezért a koncert kezdete előtt Zatykó Gyula, a
fesztivál főszervezője szólt a színpadról a közönséghez, megköszönve a
különböző intézményeknek az anyagi támogatást, a szervező csapat
munkáját, illetve megköszönve az égieknek a jó időjárást, a közönségnek
pedig azt, hogy kulturáltan szórakoztak. Zatykó Gyula kiemelte, hogy a
Szent László Napok egy hete alatt alig lehetett ittas embert látni, és a
tisztaságra is vigyáztak a kilátogatók. „Megmutattuk, hogy kulturáltan
tudunk szórakozni, ezzel kivívtuk a városháza és a város becsületét” –
fogalmazott. A koncert előtt szólt a színpadról a közönséghez Balog
Zoltán, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának a minisztere
is, aki azt a Szent László legendát idézte fel, melyben a szent király
koporsóját szállító szekér lovak és hajtók nélkül elindult Várad felé:
„Ez a régi történet azt mondja nekünk, hogy az utat Várad felé meg kell
találni, és az egy nagyszerű dolog, hogy a váradiak a világ minden
végéről, ha Szent László Napok vannak, akkor hazajönnek. Azt kívánom,
hogy akik Várad felé megtalálják az utat, azok találják meg egymás felé
is az utat, és mi magyarok is találjuk meg az egymás felé vezető utat.
És ebben segít nekünk az Omega a dalaikkal, a zenéjükkel, a szívükkel.
Az alfa Szent László, az omega, az meg az Omega”.
A koncert
A várakozást még jobban felcsigázó hangulatzene hangjaira egyenként
vonultak a színpadra az Omega tagjai, Debreceni Ferenc dobos, Szöllösy
Kati, alias Katy Zee basszusgitáros, valamint a gitárosok, Molnár György
és Szekeres Tamás. Benkő László szintetizátoros karmesteri pálcával a
kezében lépett színpadra, rövid vezénylő mozdulatokat tett, majd odaállt
szintetizátora mögé, oda, ahol igazán elemében érzi magát. Végül pedig
Kóbor János frontember fiatal sztárokat megszégyenítő energiával robbant
be a színpadra, és máris belekezdett a banda az első dalba, az
Életfogytig rock and roll-ba, majd egy újabb lendületes sláger, a
Babylon következett. Ahogy azt Kóbor János hónapokkal ezelőtt
szerkesztőségünknek adott interjújában megígérte, a vasárnap esti
koncert egy best of műsor volt, amelyben egymás után sorjáztak az olyan,
generációk által kedvelt és az együttessel vasárnap este együtt énekelt
slágerek, mint a Ne legyen, a Tízezer lépés, az Egy életre szól, a
Fekete pillangó vagy a Hajnali óceán. Kifejezetten jó volt látni azt,
hogy az együttes ötvenöt évnyi karrierrel a háta mögött nemcsak a
rajongók szeretetére, és a többi érdeklődő nosztalgia utáni vágyára
akart támaszkodni, és a már megszerzett dicsőség babérjain üldögélve
eladni a produkciót, hanem egy igazi rockegyütteshez méltóan fiatalos
energiával, lendülettel és precizitással játszott, és a zenei produkciót
lézerfényekkel megspékelt látványelemekkel egészítette ki, arra
törekedett tehát, hogy a váradi közönség, amely annyi időt várt rá, egy
valóban emlékezetes Omega koncertélményben részesüljön. Az is az
együttes kimagasló profizmusának a jele, hogy mennyire egységes zenekart
alkotnak az Omega eredeti tagjai a fiatalabb zenésztársakkal, jelesül
Katy Zee basszusgitárossal és Szekeres Tamás gitárossal. Ebbe a szerves
egészbe a háttérénekesek is tökéletesen beilleszkedtek, ott, annyit és
olyan erővel támogatták meg az énekszólamot, amikor és amennyire
kellett. A színpad közelében állók testközelből, a hátrébb állók pedig a
kivetítőkről láthatták azt, hogy Kóbor János mennyire jól érzi magát a
színpadon, a frontember azt a benyomást keltette, hogy ő is nagyon
lelkes amiatt, hogy végre Nagyváradon énekelhet, azoknak a szimpátiáját
is kivívva ezáltal, akik nem rajongók, hanem csupán a kíváncsiság vitte
ki őket vasárnap este a váradi várba. Az Omega koncertjét három
ráadásszámmal zárta, ezek közül első a Léna című örökzöld volt, majd a
világon leginkább ismert Omega sláger, a Gyöngyhajú lány következett,
végezetül pedig a Petróleum lámpa zúgott Kóbor János és több ezer ember
torkából."
Forrás :
erdon.ro