Jenei Imre a legismertebb romániai magyar futballszakember. Többszörös román bajnok, kupagyőztes játékos valamint edző, és volt román illetve magyar szövetségi kapitány. Felkérésünkre, hogy legyen a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) tiszteletére tartott gálamérkőzésen az erdélyi öregfiúk csapatának szakirányítója, azonnal igent mondott. Nagyváradon pályafutásáról, NAC-os emlékeiről, az elvállalt feladatról és még sok minden másról beszélgettünk.
Szerző: Opre Csaba.
Bár még nagyon fiatal volt, amikor a NAC bajnoki címeit szerezte, maradtak emlékei azokból az időkből? Milyen volt a labdarúgás akkoriban?
Nagyon örültem, hogy egy erdélyi csapat nyerte a magyar bajnokságot. Ráadásul, mint köztudott, pár évvel később megnyerték Romániában is a pontvadászatot! Ez egy remek sportteljesítmény, és Nagyvárad számára óriási dicsőség volt. Tisztelettel kell emlékeznünk azokra az időkre. Úgy vélem, akkor kezdtek profikká válni a játékosok.
Mennyien jártak ezekben az időkben a mérkőzésekre, és milyen volt a régi idők focijának hangulata?
Érzésem szerint a hangulat sokkal jobb volt azokban az időkben, maga a színvonal pedig – mint mindenben – a labdarúgásban is fejlődött az idők folyamán. Nehéz arról beszélni, hogy milyen játék volt akkor, és milyen van most. Lehet, hogy lassabbak voltak a játékosok, de az egyéni technikájuk jobb volt, vagy legalábbis jobban ki tudták használni. Tényleg játék volt a pályán, ami nagyon kellemes hangulatot kölcsönzött egy-egy meccsnek, ez pedig átsugárzott a lelátókra is! Mindig azt mondtam, hogy a foci olyan, mint a matematika és a színház megfelelő keveréke: pontosságot és játékosságot igényel. Ha pedig így tekintünk a labdarúgásra, akkor az edző a rendező, a játékosok pedig a színészek.
Az Aradi UTA vagy a Steaua labdarúgójaként játszott vala-ha a NAC ellen?
Persze, játszottam a Nagyvárad ellen, sőt Nagyváradon még a válogatottban is szerepeltem! 1958-ban játszottunk a kínaiak ellen, akkor ismertem meg jobban ezt a szép várost. A későbbiekben pedig edzőként is dolgoztam itt.
Játékosként szeretett volna Nagyváradon szerepelni, esetleg lett volna rá lehetősége?
Összetett dolog ez! 19 évesen Aradról máris a Steauához kerültem, ami nagy kiugrásnak számított. A váradi foci akkor kicsit alacsonyabb szinten állt – úgy gondolom, ez is közrejátszhatott, hogy a Steaua meghívásakor azt gondoltam: inkább játszom egy olyan csapatban, amelyik komoly eredményeket akar elérni, és képes is megvalósítani céljait. Egyébként mielőtt Bukarestbe kerültem volna, Temesvárra akartam menni egyetemre, és persze mellette focizni is, de az egyetemet végül Bukarestben végeztem el.
Meséljen pár szót a magyar bajnok NAC akkori játékosairól! Volt szakmai, esetleg baráti kapcsolata valakivel az idők folyamán?
Pecsovszky József és Váci György például csapattársam volt Aradon. Ők Nagyváradról igazoltak hozzánk. Neumann báró akkoriban egy jó gárdát akart kialakítani, és ennek eredményeképpen több neves játékos került a csapathoz. Ekkor 16 éves voltam és felkerültem a nagycsapathoz, így játszhattam együtt például Pecsovszkyval. Ő bal, én pedig jobb oldali középpályásként szerepeltem.
Ugye tudjuk, hogy miért is ülünk most itt: a NAC idén 100 éves, és ennek tiszteletére
egy gálamérkőzést szervezünk.Mi a véleménye magáról a rendezvényről?
Nagyon örülök annak, hogy valaki gondolt a NAC 100 éves megalakulásának megünneplésére, és persze normális, hogy ezt a Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a magyar állammal karöltve tesszük. Mert ugye a Nagyváradi AC magyar bajnok is volt, tehát nekik is van mit ünnepelni. Remélem, ez jó propaganda lesz a labdarúgásnak!
Ön lett az erdélyi öregfiúk csapatának edzője. Mit gondol a felkérésről, és mit vár a meccstől?
Megmondom őszintén: örömmel vállaltam el, és úgy érzem, hogy ez egy kitüntetés számomra. Összességében bízom benne, hogy kellemes mérkőzés lesz, főleg, hogy a magyar-országi öregfiúk edzőjével, Buzánszkyval nagyon jóban vagyok."
Forrás :
issuu.com
