Volt egyszer egy Kis Pipa

 

"Hajdanán Nagyvárad egyik emblematikus kisvendéglője a Szent János utca 5. szám alatti Kis Pipa volt. Hírnevét, közkedveltségét nem az elegáns berendezése, hanem a kifogástalan kiszolgálás, a jó és olcsó ételek és italok adták." - írja Péter I. Zoltán a Biharországban.

"A Kis Pipa első bérlője Fülöp Katalin volt, ő 1895. szeptember 1-től egészen 1904. december végéig vezette a kisvendéglőt. A fiatal bérlőnő igyekezett változatos menüvel csábítani a vendégeket. Talán az ő ötlete volt először a városban 1896 nyarán, hogy „halestélyt” rendezzen – amit később a legtöbb vendéglős átvett tőle. Ez kitűnően elkészített szegedi halászlét jelentett, mellé Rácz Jóska bandája húzta a hallgatókat. Novembertől viszont disznótort rendezett friss hurkával, kolbásszal és finom érmelléki karcossal. Az előzékeny kiszolgálásról, a szíves vendéglátásról a bérlő asszony kezeskedett.

Nemcsak ízletesek, hanem igen olcsók is voltak az itteni ebédek. Emiatt sok újságíró is törzsvendégnek számított. Ahogy a Tiszántúl 1901. július 31-i számában egy Kóby név alá rejtőző újságírója írta: „Hogy milyen jól megy ennek a kis mulatóhelynek, élénken illusztrálja azt egy dolog, hogy ide járnak leginkább kosztolásra az újságírók és – kibírják…”

Nagy Endre is meg lehetett elégedve, amikor azt írta: „Itt húsz krajcárért nagyszerű főzeléket kapni, frissen rásütött pecsenyével és szódafröccsöt saját termésű érmelléki bakatorral…”

Az egyik képen látható kerthelyiséget először 1897. május 1-én nyitotta meg Fülöp Katalin, majd a későbbiekben minden év tavaszán. A vendégek leginkább Varga Lajos zenekarának válogatott nótái mellett szórakoztak.

Dutka Ákos szerint: „A Kis Pipa, Juhász Gyula derűs, boldogtalan szerelmében is életkedvre lobbant váradi három esztendejének egyik kedves esti fészke, a kisvárosi kispolgári étterem és a hortobágyi csárda szerencsés keveréke volt. Hosszú, a telekre befelé nyúló épülete odabújt a Bémer térre nyíló, olaszosan keskeny Pokol [később Szent János, ma Ady Endre] utca módos ipari házai közé. Mindjárt az elején, nem messze a színháztól, három muskátlis, fuksziás ablaka az utcára nézett, kovácsoltvas cégéréből a kapu felett ott lógott a jellegzetesen sárguló gyaluforgács-boglár. Üvegajtós söntésében olcsón mérték a jóízű érmelléki kadarkát.

Beljebb, a hosszú, tágas nagyteremben, a sok apró, fehérre terített asztalon túl, két hosszú kecskelábú asztal nyújtózott. Az egyik a jobb sarokban a színészeké, akik késő este, előadás után jöttek, a másik bal felől, közel az ablakhoz, felette Kossuth Lajos életnagyságú arcképe, alatta a hagyományos nemzetiszín szalagos babérkoszorúval. Ez volt a Lajos asztaltársaság asztala. Ide alkonyatkor »feirand« után ültek be a 48-as kispolgárok.

Sörözni jöttek a jómódú iparosok, de már régen háttérbe szorította őket a sörivó úri elem. Az anekdotázó demokrata értelmiségiek: ügyvédek, mérnökök, városi hivatalnokok. Ültek, és nagyokat húztak a habzó, keserű szőlősi sereskorsókból…”

Dutka úgy emlegette, hogy ő vitte el először Juhász Gyulát ebbe a kisvendéglőbe egy színházi előadás után. Rövidesen a tanár-költő törzshelyévé vált a Kis Pipa, később egyik versében így emlékezett: „Várad: szőlőkoszorús őszöd / Mily tarka pompa tört szememben / S a Kispipában kék ködök közt, / Hány szürke bánatot feledtem, / Mikor az élet öklelőzött / S az évek szálltak már felettem / S én csak daloltam s késve késtem / Aratni jégvert kis vetésem.”

Regényes korrajzában Dutka Ákos így emlékezett barátjának a Kis Pipához való kötődésére, no meg a Sárvári Annához való reménytelen szerelmére: „Ott ült a Pokol [a valóságban Szent János] utcai Kis Pipában, a lefestett, fáradt színészek közt Nyáray Antallal, Gózon Gyulával, Deésy Alfréddel, és nyelte a rostélyost, és itta az érmelléki kadarkát egy koronáért. És verset írt Nyáray Tónihoz. Arcán az életöröm, a kisimult boldogság, az ébredő vágy s ezek fölött egy sötét suhanó árnyék a nagy álmodott, sírig tartó, soha el nem ért szerelem: Anna. »Milyen volt szőkesége, nem tudom már…« – írta a búcsúzó, fáradt és beteg költő, a közelgő halál árnyékából, egyik legszebb, remekbe vésett versében. De én láttam, én látom ma is, olcsó, rikító szőkeségét ráborulni puha, vágy keltő, érzéki arcára. A mindig érvényesülést hiába kereső vidéki segédszínésznő férfit uszító eleganciájában.

Kék szemű, érzéki nő volt, aki izzásba hozta a kicsapott kispap aszkétavágyát, s egy-két találkozás után eltűnt a költő életéből, hogy megnőjön a nő, a szerelem illanó távoli káprázatává, s maradjon a tiszta, örök szerelem bálványa, melyhez a költő 30 év távlatából is, mikor »nem tudja már, milyen volt szőkesége«, még mindig visszasír.

És Anna ment a maga útján. Futó szerelmek homályos ösvényein a Juricskay Barna vagy mások kocsiján, homályos legénylakások pásztoróráira. Mit tudta, mit jelentene Juhász Gyula szerelme az ő számára.

Várad figyelte és féltette a költőt. Az újságírók kávéházi asztalánál sokszor vitte a szót egy tréfákból, élcekből kifogyhatatlan fiatal ügynök, Korda Sándor, aki nagyon szerette és féltette Juhász Gyulát, de tudta azt is, milyen estéken jár előadás után Sárvári Anna a Juricskay Barna lakására. Egy este aztán elcsalta a gyanútlan Juhászt, színielőadás után a színpadi kiskapuhoz, ahol Juricskay Barna már várta szerelmét. Juhász tágra nyílt szemmel látta, hogy beülnek a kocsiba és elhajtatnak. Korda kis kerülővel odavezette a Nagy Sándor utcai lakás ablakához a költőt, ahol még láthatta az imádott Anna szőkeségét.

Egyszerre ott benn kialudt a lámpa, s Juhász a lámpaoszlopot átölelve zokogott az ablak alatt. S Anna meghalt Juhász számára mint élő valóság, hogy megdicsőült árnya végigkísérje az életen.”

A költő 1937. április 6-án öngyilkos lett, veronállal megmérgezte magát. Juhász Gyula halála után Anna így nyilatkozott: „Csak később, soká hallottam, hogy verseket ír hozzám. Boldog voltam, örültem, és az ismerősök lépten-nyomon gratuláltak a versekhez. És csak akkor döbbentem rá nagyon, hogy nekem ezekhez az Anna-versekhez semmi, de semmi közöm. Ezek a csodálatos versek csak a szőke hajamnak, kék szememnek és Juhász Gyula elképzelt ideáljának szóltak, de nem nekem és nem hozzám… a versekhez semmi közöm…”

Egy évvel a költő halála után Sárvári Anna is öngyilkos lett: 1938. július 25-én ő is megmérgezte magát. A 8 Órai Újság szerint: „Az ágy mellett, a földön Juhász Gyula verseskötete feküdt. Ahogy a könyv leesett a földre, éppen az első oldalon nyílott ki: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula – olvasható rajta a költő dedikációja. A szerencsétlen színésznő utolsó pillanataiban is az Anna-verseket olvasta.”

Forrás : biharmegye.ro

Juhász Gyula : Ady és A Holnap

Harcokat énekelek... De elmúlt harcokat, melyek ma már a történelemhez tartoznak, a magyar költészet egyik leggazdagabb korának történetéhez, hiszen Ady Endréről van szó és élete egyik legérdekesebb fejezetéről, amelyről eddig kevés, és különösen kevés elfogulatlan és méltányos szó esett: A Holnap születéséről, küzdelmeiről, győzelmeiről és elmúlásáról. Ady életének egy része, költői pályájának egy állomása A Holnap, és én, aki A Holnap bölcsőjét rengettem, a harcokat álltam és végig kitartottam: talán nem vagyok alkalmatlan és méltatlan arra, hogy most a történetét megírjam. Lehetőség szerint Adyról beszélek és Ady viszonyáról A Holnaphoz, hiszen ez a fő és ez az érdekes, lehetőség szerint tárgyilagos maradok, amennyire ez a lírikustól telik, és lehetőség szerint csak azt írom meg, amit mások így, vagy ennyire nem mondottak még el. Inkább krónika ez, mint história, hiszen emlékeimről írok és szeretteimről, akik közül egy már halhatatlan és néhányan még élnek.

A Holnap úgy kezdődött, hogy 1908 tavaszán néhány új magyar költő és író találkozott Nagyváradon, és elhatározták, hogy közösen könyvet adnak ki. Dutka Ákos már Adyval együtt volt újságíró Váradon, a fiatal Ernőd Tamás akkor rázta le az iskola porát, én pedig az év elején kerültem világi helyettes tanárnak a premontrei főgimnáziumhoz. Ebben az időben sokszor szó esett a vidéki sajtóban a magyar irodalom decentralizációjáról, és a körösparti Párizs - ahogy akkor Váradot elnevezték - mindenképpen a legalkalmasabbnak látszott erre a feladatra. A vér városa - ahogy Ady hívta - a modern kultúra legszínesebb és leghangosabb fészke volt ekkor a vidéken, hiszen Ady Endre, Krúdy Gyula, Bíró Lajos és Nagy Endre is innen repültek Budapestre. Így történt, hogy a kávéházi beszélgetések során elhatároztuk egy antológia kiadását. Kik szerepeljenek a kötetben? Természetesen, elsősorban váradi költők. (Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka.) És természetesen Ady Endre, aki itt írta első igazi verseit, aki itt ismerte meg Lédát, aki innen indult el a dicsőség útján és aki második szülővárosának tekintette és mindig örömmel kereste föl Váradot. Én voltam az, aki Babits Mihályt és Balázs Bélát ajánlottam, akik még az egyetemről és Szegedről barátaim, és akik eddig szinte egészen ismeretlenek voltak az irodalom és az olvasó előtt. Babits akkor Fogarason tanárkodott, és verseinek első olvasója én voltam ebben az időben. A két új költőt a legnagyobb örömmel fogadta A Holnap kis gárdája, és Ady Endre is készséggel állott közénk. A váradi Antal Sándort bíztuk meg az antológia szerkesztésével és ő írt előszót is a kötet és a költők elé. A címben is hamarosan megállapodtunk. Kezdetben Hétmagyarok vagy Göncölszekér lett volna, mert hét költőről volt szó, de végre is megmaradtunk A Holnap-nál, amely eléggé ígéretes és hangzatos volt. Közben Ady is lejött hozzánk Váradra, a jelenlétében nagy haditanács volt dr. Dénes Sándor lakásán, (A Holnap cím legendája, amelyről Ady Lajos is ír könyve egyik jegyzetében, szintén ekkor született), és mindnyájan fiatalos hittel és reménységgel néztünk az új költői vállalkozás elé. (Jó ómennek tekintettük, hogy a cím is hét betűből áll: A Holnap!) Ady Endrén kívül, akinek a neve már harci jelszó volt, és akinek már Vér és arany-a is megjelent, mi többiek - az ismeretlen Babitson és Balázson kívül az elismerés kezdetén állottunk. Azonban váratlan baleset történt. Antal Sándor, aki gyilkos szatírájáról már több könyvében tett tanúságot, olyan kegyetlen dolgokat írt a költők egynémelyikéről az egyes bevezetésekben, hogy így nem akarták a könyvet nyilvánosság elé vinni. A Holnap botránya címen az egyik helyi lapban nagy leleplező cikk jött és a kötet megjelenése néhány hónapig késett. Közben Antal Sándor Stockholmba utazott és A Holnap, sok huzavona és hercehurca után, 1908 szeptemberében végre mégiscsak napvilágot láthatott.

A testes kötet a költők Honti Nándortól rajzolt arcképeivel az irodalom eseménye lett. (Babits arckép nélkül, mint a leeresztett sisakrostélyos lovagok a középkori tornán.) A Holnap-ot Vajda János emlékének ajánlottuk, Antal Sándor szerint Balassi, Csokonai és Petőfi folytatása A Holnap lírája, kivált Adyé. A hatás, amelyet ez a vidéki verseskönyv kiváltott, valóban rendkívüli és igen különböző volt. Heves támadások és lelkes magasztalások hosszú sora következett, mindenesetre nagyon is észrevették, olvasták és beszéltek róla országszerte. A verset divatba hozta Magyarországon, és ez már magában véve is nagy siker és szép eredmény. Rákosi Jenő tizennégylábas tárcát "szentelt" A Holnap-nak, Herczeg Ferenc Horkayné átlátszó maszkjában pellengérezte ki, Kenedi Géza vele szemben emlegette először a destrukciót, Beöthy Zsolt és a hivatalos irodalom és politika más nagyságai éles hangon ítélték el a költői forradalmat. A modern fővárosi kritika sem tudott szolidaritást vállalni a vidéki irodalmi mozgalommal. A Nyugat kritikusa (Kemény Simon) meglehetősen tartózkodó hangon írt az új könyvről, és Osvát Ernőnek csillag alatt kellett megjegyeznie, hogy "a Babits Mihály nagy tehetsége csodálatos jeleinek felmutatása oly érdeme A Holnap-nak, mely említetlenül nem hagyható". Az elismerő kritikák közül kiemelkedett Hatvany Lajos szokatlanul meleg méltatása a Pesti Napló tárcájában, amely a váradi antológia irodalomtörténeti jelentőségét emlegette és Schöpflin Aladáré a Vasárnapi Újságban, amely pontosan igyekezett lemérni a hét költő súlyát és értékét. Természetes, hogy azok közül a költők közül, akik kimaradtak a könyvből, kivált a vidékiek, többen megirigyelték A Holnap harcos dicsőségét. Én az akkor már elismert Kosztolányi Dezsőt és Oláh Gábort szerettem volna elsősorban bevenni a gyűjteménybe, de az elsőt a többiek nem tekintették vidékinek és váradinak, a másik pedig addig szabódott, amíg kimaradt. Oláh Gábor nemsokára emlékezetes nyílt levelét írta Rákosi Jenőnek, amelyben a "Rákosi-korszak" után bejelentette az elkövetkező "Oláh-korszakot". Az "öregek" is sorra nyilatkoztak, a legbölcsebb volt köztük Mikszáth, a nagy palóc, aki a sokat emlegetett giliszta-aforizmával intézte el a fiatal irodalom problémáját.

De ekkor újra váratlan baleset történt, a Duk-duk-affér. Ady Endrének használt is A Holnap kétségtelen nagy sikere, meg nem is. Új híveket szerzett költészetének, a körülötte megindult irodalmi harc ismét lángra lobbant, de viszont a többi új költő minden hibája, gyengesége, modorossága is az ő számlájára íródott. Minden Ady-utánzat, minden rossz modern vers miatt őt vonták felelősségre, őt állították pellengérre. Ez bántotta és méltán bánthatta őt, aki magányos tűzokádó gyanánt egyszerre bukkant ki a korabeli magyar líra kiszáradt tengeréből és aki magát siratta akkor is, mikor a fajtáját siratta. A pesti irodalom gyanúsan nézte ezt a vidéki kalandot (ahogy a legtöbben gondolták), Ady ez időben különben is szinte kereset nélkül állott, az Új Idők részéről biztatások jöttek és ilyen körülmények között - életének egy szomorú fokán - írta meg Ady a híres Duk-duk-affért. Tiltakozás akart ez lenni minden irányban, a nagy magányos oroszlán elbődülése, aki le akarja rázni magáról barátai és ellenségei koloncát egyaránt. Ady Endrének joga volt erre, de nekünk is, akik költő és harcos barátai és bajtársai voltunk, okunk volt a neheztelésre. Mi úgy éreztük, hogy árulás történt, hogy a vezér harc közben pártolt át az ellenséghez és támadott hátba bennünket. Mi úgy véltük, hogy Ady elsősorban a miénk, hiszen a nevével födözte ezt az önzetlen, lelkes, kissé hangos és kissé tarka vidéki mozgalmat, amikor megkezdődött. Magam keserű hangú nyílt levelet írtam hozzá a Független Magyarországban, amelyre ő még keserűbb és nyílt hangon válaszolt. Nekem nem volt igazam abban, hogy Ady Endrét A Holnap számára igényeltem, neki nem volt igaza abban, hogy bennünket mindenféle álmodernnel egy füst alatt akart elintézni. De igaza volt abban, hogy neki joga van úgy élni és írni és veszni, ahogy küldetése és végzetes zsenije parancsolja, és hogy ő vállalja végzetét és állja is halálig. Nekem kevés írás volt hasznosabb és becsesebb, mint ez a kegyetlenül szókimondó támadás, amelyet ellenem intézett Ady Endre. De az ellenségek ármánya nem sikerült: néhány hónap után szent volt a béke Ady és A Holnap között, és a haragnak A Holnap részéről megmaradt költői emléke Emőd Tamás egyik kuruc verse, Jávorka nótájá-ról, amely A Holnap második kötetében is megjelent és az én azóta napvilágra került Ady-versem!

A második kötet is elkészült közben. Azok, akik olvasták és szerették a verseket, nagy érdeklődéssel, a kritikusok mohó kíváncsisággal várták az újabb megnyilatkozást. Közben Babits Mihály, akinek írásaiért hozzám Nagyváradra személyesen jött le Osvát Ernő, egyre jobban magára vonta az irodalmi érdeklődés figyelmét a Nyugat-ban és Balázs Béla is új jeleit adta erős tehetségének. A Független Magyarország hivatalos orgánuma lett A Holnap-nak, vasárnapi tárcája rendesen a hét költő verseit hozta és hasábjain állandó propaganda folyt, néha kissé reklámos lármával, de ez is a modernséghez tartozott és a vicclapok és kabarék is hálás és hatásos céltáblának tekintették A Holnap-ot. A második kötet 1909 húsvétjára jelent meg és a terjedelmes, a modern líra szociális gyökereit és hatását fejtegető előszót ezúttal Kollányi Boldizsár írta, addig elég ismeretlen név az irodalomban. Kollányi Ady legjobb barátai közé tartozott. A magyar szociológia egyik úttörője, radikális politikus, természetfilozófus, aki később a világháborúban, amelytől végső eredményben a magyar demokrácia diadalát várta, a legelszántabb és legvakmerőbb katonák egyike lett és - költő is. Valóságos magyar Cyrano és mondhatom, Ady jobban szerette és többre tartotta, mint legtöbb költőtársát. Kollányi Ady szerelmi ügyeinek is benső titkos tanácsosa volt, és Adynak, akiben tudvalevőleg sok feminin vonás volt (hiszen azért volt a legnagyobb lírikus), leginkább barátja ösztönös és nyers, szókimondó és vakmerő férfiassága tetszett. Ady ebben az időben nem sokszor és nem sokáig időzött Váradon, de minden évben lerándult kétszer-háromszor, néhány napra. A Holnap alakulására egyenesen Párizsból jött, és ha érmindszenti családi magányába tért vagy onnan Budapestre készült, mindig szétnézett Váradon, ahová kezdő írósága legszebb emlékei, első nagy szerelme és a szívéhez közelebb álló barátok és tisztelők vonzották.

Ilyenkor az állomás közelében levő rozoga Európa hotelbe szállott, amely mellett állt Lédáék háza, és este leginkább kurta kocsmákban, kávéházakban, a színház melletti bodegákban és végül a vasúti vendéglőkben iddogált, füstölt és beszélgetett. Különös vonzalommal volt egy kis csapat váradi tanár iránt, akik első igazi megértői és megbecsülői közé tartoztak, kivált a konzervatív elvek alapján álló és őt mégis igen nagyratartó Vucskics Jenő és Horvát Henrik, a kiváló műfordító-költő, aki neki is első érdemes német tolmácsa volt. Főképpen Petőfi és Arany elsőségéről folytak hosszú viták, és Ady ebben az időben még erősen hangoztatta, hogy Arany nem volt lángész. (De később, a Buda halála megtérítette őt is.) Ady váradi tisztelői közül igen kedvelte Manojlovics Theodort, a fiatal szerb költőt, aki szintén német fordítója volt, és aki a világháború előestéjén egy magyar lapban eleve tiltakozását jelentette be a két szomszédnép egymásra uszítása ellen. Ady Endre részt vett A Holnap ünnepélyes bemutatkozásán is, amely a váradi városháza dísztermében történt és megragadó erejű beszédet mondott, amelyben Vajda Jánost vallotta a modern magyar Ura apjának és hirdette, hogy ha Európában élni és győzni akarunk, akkor ázsiai magyarokból "jó európaiakká" kell lennünk. Ez a beszéd program volt és hitvallás, nem csupán Adyé, de A Holnap-é is. Mert Ady ugyanebben a beszédében a fővárosi irodalom színtelenségével szemben rámutatott a vidék, a magyar ugar kiaknázatlan kincseire, elrejtett és elkallódó értékeire is.

A Holnap két kötete között lázas tervek és nagy készülődések, állandó izgalom és mozgalom volt a vér városának irodalmi és művészi berkeiben, redakciókban, színházban, kávéházban. A Holnap-nak eredeti bemutatói voltak a Szigligeti Színházban, számos matinét rendezett és egy nagy folyóirat terve is fölmerült, amelynek Kollányi lett volna a szerkesztője, és amelyet A Holnap mecénásai: Dénes Sándor és Wertheimstein Viktor finanszíroztak volna. Közben a két fronton egyre újabb és elkeseredettebb csapásokat intéztek A Holnap-ra és kezdetben az volt a terv, hogy Anatole France-szal iratunk előszót a második kötethez. Ez a merész gondolat Adynak is tetszett, de ehhez le kellett volna fordítani a verseket franciára, ami ekkor szinte lehetetlen föladatnak látszott, és így az egész csak merész ötlet maradt.

A második kötettől döntő sikert vártunk, de itt megint baleset történt, a legtöbb kritikus ügyes taktikával Kollányi előszavába kötött bele, Kollányi megállapításaival polemizáltak, Kollányit ütötték, és majdnem kivégezték A Holnap-ot. Mégis: A Holnap elérte célját és ezzel be is fejezte pályáját. Mi volt A Holnap érdeme és jelentősége? Először is Ady Endrét először foglalta az új magyar líra keretébe, és ez a foglalat csak még jobban mutatta és emelte a legnagyobb magyar lírikus abszolút értékeit. De ezenkívül A Holnap adta költészetünknek Babits Mihályt és ez maga is irodalomtörténeti fontosságot adna e két kötetnek. A Holnap új olvasókat és híveket szerzett az új verseknek: divatba hozta a versolvasást. A magyar vidék megmutatta oroszlánkörmeit, és Várad az irodalom decentralizálása körül több érdemet szerzett A Holnap révén, mint az összes többi magyar városok. Ez a vetés érik most Erdélyben.

A legelső érdemleges méltatás A Holnap-ról Váradon jelent meg, a Nagyváradi Napló tárcájában - Várady Zsigmond írta. Ez a tragikus végű, nemes egyéniségű magyar politikus az irodalomban és művészetben konzervatív hajlandóságú volt, az angolok neveltje, de politikájában a radikalizmus elveinek hirdetője. Ez a tragikus kettősség, amely ebben az időben más és más változatban a magyar élet és végzet egyik jellemző jelensége volt, Várady Zsigmond bírálatában is igen érdekesen mutatkozik. Ő azokat a költőket emeli ki, akikben politikai gondolatai kifejezőit látja. Az én akkori keresztény miszticizmusom és l'art pour l'art lírám volt talán a legtávolabb érdeklődésétől. Adyt persze ő is szerette és magasztalta, hiszen Ady többek között radikális volt. De Várady Zsigmond egyúttal Tisza István barátja és tisztelője is volt, és így - fájdalmas szimbólum - az ő finom és erős lelkében a magyarság egyszerre ölelte magához két ellenséges és végletes, sorsát hirdető és betöltő fiát: Tiszát és Adyt!

Ady-Múzeum. 1. kötet. 1924. 

Forrás : mek.oszk.hu

Juhász Gyula : A nagyváradi nyitány

A több kenyeret és a több földet követelők alaposan összeverekedtek Nagyváradon. Nem tartjuk véletlennek, sőt bizonyos szimbolikus igazságot látunk abban, hogy éppen Nagyváradon. Mert ez a papos, katonás és zsidós, modern és régi magyar város szinte elektromos feszültséggel egyesíti, tömöríti a nagy magyar ellentéteket.

A körösparti Párizs csodálatosan kiváló kísérleti médiummal szolgálhat a mi társadalmi és egyéb törekvéseink kémiai vizsgálatára. Most a hazai szociális mozgalmak két legjellemzőbb típusa került egymás mellé, sőt egymás alá Nagyvárad piacán, amelyről már Arany János megmondotta, hogy "Várad kövecses piacán lovak acél körme csattog".

Valóban, vasárnap rendőrlovak patáinak kellett radikális módon megoldaniuk azt az égető szociális problémát, hogy ki legyen a legény a talpán Nagyváradon: a forradalmi szociáldemokrata párt-e, vagy pedig a csabai parasztpárt? És ez valóban olyan sajátságos, különös, annyira a magyar ugarból fölburjánzott kérdés, hogy ezt normálisan, békésen, okosan, kongresszussal nem lehet megoldani. Ide rendőrattak kellett. A több kenyeret és a több földet követelők nem tudnak megárulni egy gyékényen. Az egyik párt nem tudja megértem, hogy lehet egy olyan párt, amelyik csak azt akarja mindenáron, hogy a munkabér emelkedjék, egész a Marseillaise legmagasabb oktávája magaslatáig emelkedjék, a másik párt pedig azt nem akarja fölfogni semmi áron, hogy mi van éppen azon sírnivaló, hogy a csabai parasztnak rosszabb minőségű és valamivel kisebb földje van, mint az uradalomnak?

A kérges kezű munkás és a kérges kezű paraszt szeme és lelke villant össze ellenséges villanással Nagyvárad kövecses piacán vasárnap, és ettől a villanástól egy percre tisztábban látható lett a magyar szociális perspektívák piszkos, sötétes horizontja.

Két éhes, kenyérre és földre éhes érdek nézett farkasszemet egymással, és elfeledkezve a közösnek vallott és hirdetett ellenségről, a pöröly és a sarló összetűzött a vásár piacán. A magyar pöröly, amely nemzetközinek érzi magát és a magyar sarló, amely a csabai tótok kezében suhog a legharagosabban.

Ez a parázs verekedés, amelynek úgy látszik, valahol és valahogy folytatásai következnek, ha elejét nem veszik a bajnak, ez a parázs kis verekedés mindenekelőtt alaposan megmutatta, mennyire autokrata, mennyire monopóliumos és individuális jellegű mozgalom a magyar szociáldemokrácia, amely most csinálódik. A nagyváradi szocialista párt úgy érezte, hogy a csabai parasztkirály egy darab gyékényt kivesz alóluk a mozgalmával. A nagyváradi szocialista párt látta, hogy a pártadó csökkenni fog, ha Achirnék propagandája gyökeret hajt a nagyváradi kövecses talajban.

A magyar szocialisták pedig amúgy is elég vereséget szenvedtek mostanában. Egyre-másra letört sztrájkokról, sztrájktörésekről és belső villongásokról olvashatnak a szorgalmas olvasók, Budapesten és vidéken egyaránt. Nagyváradon a múltkor alig pár elvtárs hallgatta meg Bokányi Dezsőt, az egykor ezrek és ezrek előtt beszélő szónokot. És most íme, mások, vidékiek, csabaiak, konkurrenciát akarnak csinálni a nagyváradi szociáldemokrata pártnak. Ez már sok. Ettől már csordultig megtelt a szociáldemokrata pohár. A gyári, ipari, kereskedelmi Nagyváradon hadat üzen a munkáspolitikának a parasztpolitika. A kalapácsnak a kasza. És szimpátiák fogadják az új alakulást, az új embereket, az új elveket, a hadüzenetet. Persze polgári, egyéni, esetleg művészeti szimpátiák. Mondjuk ki: emberi szimpátiák. Ami nem is csoda, sőt igen természetes.

A csabai parasztkirály, Achim L. András, emberi egyénisége és mozgalmának színezete egyaránt rokonszenvre hangolják a dologhoz értő, az ügy iránt érdeklődő embereket. Mikor a nagyváradi esküdtszék fölmentette Achim L. Andrást a többrendbeli izgatás vádja alól, ujjongó népsereg kísérte végig Várad utcáin. Annyira megnyerte, lekenyerezte a közönséget a vádlott erkölcsi és szellemi kiválósága.

Ahogy Achim L. András, a magyarruhás parasztkirály rámutatott az alföldi parasztság kiáltó szociális bajaira és az úgynevezett alföldi intelligencia politikai és társadalmi bűneire, az az igazság, a tiszta magyar meggyőződés elemi erejével hatott.

Nagyvárad Achim L. András mellé állott, és elítélte az Achim ellen támadó Csabát. És most a nagyváradi munkásság összetűzött, ökölre ment a csabai parasztvezér pártjával.

Tömör, markáns, szomorú és végtelenül jellemző korkép, sőt kórkép ez, amely meggyőző erővel szimbolizálja egész szociális nyomorúságunkat, minden önzésünket, visszavonásunkat, az érdekek egész egészségtelenül kifejlődött marakodását.

Pártok, osztályok és érdekek, amelyek egy cél felé törnek, egy igazságot akarnak, nem értik, nem akarják és nem tudják megérteni egymást, sőt ellenkezőleg. Mert minálunk nem elvi alapokon indulnak harcba pártok és egyének, mert minálunk még a haladás jegyében dolgozó vagy verekedő pártok is többet törődnek a pártadó emelésével és a párttagok növekedésével, mint az emberi haladással és egyéb ilyen szép, idegen álmokkal. Mindenesetre nagyon érdekes távlatokba enged bepillantani a nagyváradi vasárnapi verekedés. Az általános választójogért induló nagy elvi harcok küszöbén, a szociális és politikai erőmérkőzések előtt íme, két radikális párt emberei megmutatják, hogy szívesen megfeledkeznek ők a rókáról, ha a sajt, a többi sajt forog veszedelemben. És sajnos, nekik is igazuk van.

A nagyváradi kavarodás nem holmi izolált, véletlen esemény.

A nagyváradi eset mintegy nyitánya annak a jövendő harcnak, amely nagy erupciókat tartogat a magyar szociális haladás számára, és amelyben a Föld meg a Város állanak szemben és néznek farkasszemet. Az a Föld és az a Város, amelyről az új magyar poéta, a nagyváradi Dutka Ákos dalol. A gyárak népe és a mezők népe sehogy sem akar szolidaritást érezni egymással. Más világnézet forrong és erőlködik kitörni a füstös gyárban, a zajos műhelyben, mint a napégette, daltermő rónaságon. A kékzubbonyos munkásember nem érti a gatyás parasztembert és viszont. Nem tudom, mit szólnak a hazai szociológusok, a haza új bölcsei a nagyváradi esethez. Mit szólnak hozzá azok, akik durch und durch áttanulmányozták és áttapasztalták Durkheimot, de a magyar ugaron, a magyar föld meg a magyar város körül édeskeveset tanulmányoztak és tapasztaltak. Pedig íme, itt a példa, olvassátok. Minden vasbértörvényen és dedukción keresztül diadalmas erővel száguld át az élet logikája vagy logikátlansága.

Szeged és Vidéke, 1908. augusztus 19.

Forrás : mek.oszk.hu

Juhász Gyula : Dankó Pista

"Nem jó, nem jó minden este a fonóba eljárni...

énekelte ablaktisztogatás közben egy kis cseléd a nyolcvanas évek vége felé az udvarunkban és én, óvodás gyerek, oly áhítattal hallgattam, mint egykoron Gellért püspök a szolgálóleányt, aki a kézimalom mellett dúdolgatta a magyarok szimfóniáját. Nem is sejtettem, hogy ez a verbunkos ütemű nóta egy időben és egy utcában született velem és hogy az a viaszos arcú, tétova járású, fiatal cigány, aki esténkint hóna alatt a hegedűvel az öreg Hungáriába sietett, a költője ennek a nótának. Hajnalodó lelkem sokáig ringatózott a bűbájos ritmusokon, talán éppen akkor nyiladozott benne legelőször a poézis virága. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok dallam termett a cigány szívében, az Ipar utcai apró házak helyén a tudomány palotái emelkedtek, a nóták apjának márvány alakja méláz a szőke folyó partján, őt magát huszonöt esztendeje királyokat megillető pompával és a legjobbakat megsirató részvéttel kísértük utolsó útjára a szegedi temetőbe, de ami a legfőbb dicsőség, dalai élnek, szájról-szájra, szívből szívbe szállnak drága kincseiként szegény magyarságnak.

Honnan jött ez a csodálatos ember, ez a varázsos művész, hogy így belopta magát egy ország hódoló szeretetébe? Onnan jött, ahonnan minden igazi nagyság, minden valódi érték támad, a népből, a mélységekből, a termőföld méhéből, a nyomorúság és a szenvedés betlehemi jászola mellől. Ott született a felsővárosi cigánysoron, a muzsikás Hangász utcában, amelyet azóta nagy elődjéről Bihari utcának kereszteltek. Az apja Dankó István prímás volt, aki a szegények betegségében, tüdővészben pusztult el negyvenéves korában (a kis Pista nyolcadik évében járt akkor), az anyja Mijó Rozál, aki a gyerekével meszelőt árult a szegedi piacon. Az Erdélyiék, Murkáék rokona volt Dankó Pista (a Murkáék révén szegről-végről velem is atyafiságban). Az iskolából hamar kimaradt, a hegedüléshez nem volt valami túlságosan nagy a kézügyessége, nem is igen bíztak a jövőjében (senki se próféta a saját pátriájában), így esett, hogy a surbankó kölyök egy malacbandába állt, amelyik kivonult a szenthegyre, a szatymazi tanyák közé és ott próbált szerencsét.

Vidám világ járta akkor azon a tájon, a holdakat egymás után hegedülték ki a birtokosok alól, mindig akadt úrimuri, dínom-dánom, lakodalom, tor, kárvallató, és ahogy Tömörkény István beszéli, sokszor megtörtént, hogy a Dankó gyereknek föl kellett másznia az eperfára, hogy onnan hegedülje el a harmadnapos mámor rózsás ködében úszó gazda kedvenc nótáját, majd meg a vödörben kellett leszállnia a kútba, hogy onnan húzza a sírvavigadó vendégek fülébe a talpalávalót. Ilyen mélységeket és magasságokat járt meg a szegény cigányfiú, de mi ez a testi nyomorúság mélységeihez és a lelki vágyak magasságaihoz képest, amelyek oly korán ébresztették Dankó Pistában a szunnyadó zsenit?

A nagy érzés is hamar megdobogtatta szívét: Joó Ferencnek, az elkallódott piktornak serdülő leánya, a szép Ilona rajta felejtette a tekintetét. Kölcsönösen megtetszettek egymásnak és mivel az apa hajthatatlan maradt, Pista ősi szokás szerint megszöktette a lányt és a városban rövidesen egybekeltek. A schilleri kunyhó-teóriára alapították boldogságukat, és éltek, mint két madár egy ágon.

Erdélyi Náci, a derék prímás volt első megértője és mecénása Dankó Pistának, de Onody Kálmán, a jeles másodprímás is sokat tett az érdekében. Szeged aranykora kezdődött ebben az időben, Tisza Lajos udvarában szólt a nóta, Urbán Lajos, akit Kukaccá neveztek ki, szintén akkor tűnt föl, Ferenc József 1883 őszén az akkor épült gyönyörű francia barokk városháza dísztermében legmagasabb elismeréssel hallgatta Erdélyi Nácit, aki a király fülébe húzta Dankó Pista alkalmi darabját: Szeged szebb lesz, mint volt. Őfelségének nagyon megtetszhetett az ágrólszakadt cigánygyerek szerzeménye, mert a krónikás szerint, másnap egy ékszert adományozott a dalköltőnek. (Ez az ékszer három napig tartott, mint minden csoda, azután odavándorolt, ahol annyi dicsőség maradványa hever: a zálogházba.)

Dankó Pista pedig hegedült tovább a szegedi rekonstrukció éjszakáiban, és jó sorsa (sors bona, nihil aliud) hamarosan összehozta a lelke felével: Pósa Lajossal. A Hungária bohémasztalánál sorra-rendre születtek a nóták, Pósa írta a szöveget, Dankó kipengette hozzá a dallamot. Erre az ideális költői frigyre méltán rá lehetett mondani, hogy: Páros élet a legszebb a világon!

(Ha úgy néha szelíd alkonyatkor eltűnődve álldogálok a márványcigány előtt, az az érzésem támad, hogy fáj neki ez a nagy magányosság, mintha a szomszédos tisztás felé integetne a hegedűjével, mintha mondogatná: nem jó a cigánynak egyedül lenni, emberek, szegedi magyarok, szobrot Pósa Lajosnak!)

Egy fecske nem csinál nyarat, abban a csodálatos szegedi tavaszban, amelynek azóta nem volt mása, seregestül jöttek a fülemülék, a pacsirták, a csalogányok, a sasok, persze a verebek is megtalálták a hangjukat.

Alig ment el Mikszáth, már jött a helyébe Tömörkény, jött Gárdonyi, Kemechey, Lipcsey, Békefi, Sebők, Thury Zoltán. Megszületett a szegedi irodalom, nem is rózsabokorban, hanem vendéglőben jött a világra!

Dankó Pista közben megtanulta a kottaírás magas tudományát és a fonóról szóló nóta után következtek a többiek: Szőke, barna kislány, csitt, csitt, csitt... Egy csillag se ragyog már az égen... Még azt mondják nincs Szegeden boszorkány... Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál... Hallod rózsám, Katika... Darumadár gyere velem, majd Molnár György népszínművébe, a Balassa Ármin Szegény Laci-jába írt nóták vadrózsabokra, mind. Mikor Blaháné egy bukott darabban elénekelte Dankó diadalmas dalát (Habra hab siet...), akkor már az országos dicsőség verőfénye hullott a szegedi cigány sok éjszakától sápadt homlokára.

A csalogány és a pacsirta után jött a fülemüle: Pósa Lajos után Gárdonyi Géza, a hallgatag ezermester, az édesbús mindentudó lett a másik nagy szövegírója Dankó Pistának. A kilencvenes évek kanásznótái, a Göre nóták a magyar humor elragadóan kedves dévajságai örökítették meg ezt a társulást. (Most olvasom, hogy egy budapesti magánszínház Gárdonyi regényéből készült színjátékban eleveníti föl ezeket a pajzán remekeket, talán elkésve siet, hogy pótolja a szegedi városi színház nagy mulasztását, amely a huszonötödik évfordulón egészen elfeledkezett a szegedi nótafáról, aki pedig több népszínművet is írt. Ezek egyikében, a Pataki lányokban Dezséri Gyula, az istenadta magyar művész pályája egyik legzajosabb sikerét aratta.) Még egy miniszterelnök népszerűségéhez is hozzájárult a szegedi cigány, akinek Wekerle hozta törvénybe... kezdetű recepciós dala diadallal járta be akkoriban az egész országot.

A millennium után Budapestre sodorta a sorsa a nótafát, aki sohase tudott igazán gyökeret verni a számára idegen aszfaltban. Kerepesi úti kávéházak közönségének húzta a magyar nótákat, majd daltársulatot alakított (nők is voltak benne), és elindult velük a vidékre: 1900 őszén Nagyváradon egy fiatal, sápadt, égőszemű újságíróval került össze. Ez az ifjú legény mámoros lett a nótáitól és verset írt hozzá, amelyet egy ünnepi vacsorán olvastak fel a dalos cigány előtt. Ady Endrének - mert ő volt az ifjú - ez a legszebb, legigazabb, legerősebb verse a Még egyszer kötetében, egy kamasz zseni hódolata a másik nagyság előtt, aki eredendő magyarságát új lángra lobbantja a költőnek, akit úgy, úgy húz magához az idegen isten, de aki mégis győztes, mégis új és magyar lesz nemsokára. Ady Endre háromszor ismétli ebben a vallomásos, ébredéses versében:

Magyar Dankó Pista, áldjon meg az Isten!

Még Élesdre is elkísérte a vándor hegedűst az ifjú Ady, aki pedig nehezen mozdult ki városából, a vak Gyulát hallgatva mindig: kárhoztatni a váradi éjben.

Dankó Pista útja a külföldre is ívelt, bizony, még a messze Moszkvát is megjárta dalos csapatával, amelynek lelke Helvey Gyula volt, Helvey Laura öccse, zongorista, harmóniumos, és kottaíró. (A társulat egyik nőtagja még itt él Szegeden, a szép idők emlékein andalogva.)

Közben múltak az évek és a fényes éjszakák, meg a sötét nyomorok lassan-lassan elkoptatták a tüdőt, amely egyre foszladozott. Csokonai betegségét örökölte a szegény apától a magyarság legnagyobb cigánya, az eltörött hegedűt megreperálhatta, de foszló tüdejére nem tudott írt találni se San Remo tündéri ege alatt, se a csengődi puszta homokján. Mert azért egy kis birtokot mégiscsak összehegedült magának a világ zenésze, aki valamikor az öreg Krausz bácsi tánciskolájában húzta a jópáloshoz a talpalávalót, és aki a távoli Kreml száz tornya tövében a magyar Moszkva öreg harangját hallotta és Lisbeth Stíegler Hölz San Remo-i szállójában, a Hotel Victoriában a szegedi jegenyék susogását figyelte:

Most van a nap lemenőbe...

Rengeteg feketét fogyasztott a beteg muzsikus, aki egyre sápadtabban jelent meg a városban, ahonnan a dicsőség halálra fárasztó útjára indult. A magyar nóta kezdett elnémulni, és egy rossz napon Dankó Pista bejelentette a barátainak, hogy - eb ura fakó - ő is operettet fog írni!

- Megőrültél, te cigány! - förmedt rá Balla Jenő, aki jól tudta, mit jelent Dankó népies alföldi géniusza. Napokig nem beszéltek egymáshoz, végül is a nótafa adta be a derekát, odament a kritikushoz és odasúgta neki:

- A nyavalya ír operettet, nem én!

1903 április elsején örökre visszajött.

Szép temetése volt. Először Budapest búcsúzott el tőle, akit visszavárt a szegedi televény. Herczeg Ferenc indította utolsó útjára az Alföld szívébe. Szegeden az egész város ott volt a koporsója mellett, ahol Tömörkény és Pósa Lajos istenhozzádja várta. Az özvegye és édesanyja ballagott a halhatatlan diadalszekere után, Urbán Lajos, a hűséges Kukac vitte az eltörött hegedűt, s az összes cigányzenekarok húrjain felzendültek a soha el nem múló melódiák. Ott muzsikált a vásárhelyi Béla cigány is, Czutor Béla, akinek hírét egy Dankó-nóta adja által nemzedékről nemzedékre.

Az utolsó percben érkezett meg Temesvárról Szabolcska Mihály, a tiszteletes költő, aki a párizsi mulatóban és a salzburgi csapszékben is a kondorosi csárdára és a tiszaparti kocsmára emlékezett.

Ma már a ruszkicai magyar márvány hirdeti a nótafa emlékét, az első cigányét, aki szobrot kapott a néptől, amelynek lelkéből lelkeztek dalai.

Fajából kinőtt cigány - ez volt valójában a mi Dankó Pistánk, akiről a magyar népdal zenei fejlődésének avatott történetírója, dr. Fabó Bertalan korszakos könyvében úgy beszél, mint aki a népiesen magyar nótának első mestere ezen a tájon. Ez a tanulatlan népzenész onnan merített, ahol az ősi, örök szépségek forrása fakad: az alföldi magyarság leglelkéből. Maga szokta mondogatni, hogy ha a Tisza partján sétál, akkor megduzzad a lelke, mint tavasszal a szőke folyó. Dankó az első alkotó és az első igazi nótaköltő cigánya a magyar művészetnek, mert hiszen Bihari János palotás és toborzó táncokat szerzett, Lavotta az úri rendhez tartozott, Csermák germán hatásra komponált, Rózsavölgyi pedig, akit Petőfi Sándor verse is megörökített, zsidó volt. Az ázsiai cigánylélek, ez a rejtelmes, borongós és ujjongó géniusz itt a Tisza táján, a szegedi homokon ébredt paraszt zsályaként magyarrá és teremtövé Dankó Pista muzsikájában. Olyan szegedi csoda ez, a magyar átlényegülésnek olyan boldogságos titka, mint az, amelyik a másik halhatatlan Pistát, a Steingassner-fiút Tömörkény Istvánná változtatta. Van itt valami a nyárfák zenéjében, a puszták csöndjében, valami, ha azt ki tudnók mondani...

Margó Ede finom remekművet formált a nagy cigányból. De a márvány hideg, a nóták pedig élő és éltető erői a magyar életnek, örömök és bánatok megszépítői és megszentelői. És én fájdalmas és keserű szívvel látom, hogy e nóták kultusza nem olyan erős és nem olyan meleg, mint ahogy illenék és kellene.

Éppen az idén, a német dalkirály, Schubert százesztendős halhatatlanságát egyre-másra ünnepelik Szeged művészi körei. A nagy bécsi zeneköltő emlékének áldoznak most derűre-borúra városunkban. Méltó és igazságos ez a kegyelet, ez a hódolat, ez az áhítat, ez az ájulat, de talán nem ártott volna Dankó Pista huszonöt esztendős halhatatlanságának is szentelni egy kis időt és fáradságot. A szegedi Schubert is bevonulhatna a szegedi kultúra templomaiba, különösen mai napság, amikor vad idegen ritmusok szennyes árvize készül elönteni a magyar gátakat! Urak, úrfiak, válogatott cigánylegények, a Dankó Pista eltörött hegedűjét meg kell reperálni, mert különben nemsokára darabokra hasad a világ legfájdalmasabb és legdicsőségesebb eleven hangszere is: a magyar nép lelke!"

Forrás :  mek.oszk.hu

Délmagyarország, 1928. december 25.

Juhász Gyula : A tünt idők holt városa

" És ott vagyok a régi Váradon ..." -írta Juhász Gyula Emőd Tamásnak , a " Tünt idők holt városa " versében.Forrás : Bognár Károly váradi mérnök gyűjteménye.A teljes vers :

Mit tarlamaz A Holnap első kiadása?

Mit tartalmaz A Holnap első kiadása? Olvassa el a teljes kiadást.Rövid összefoglaló :

 

Forrás : hu.wikipedia.org

Ady Endre 

De Lelle et Diósad. Csak ránk és korunkra jellemző az eddigi feltűnően terjedelmes politikai és kritikai Ady-irodalom. Magát a költőt nem jellemzi. Ignotus, utána sokan, akik számítanak, sokan, akik nem számítanak, végül Görcsöni a magasságos Olimpusztól a kénköves pokolig, mindenüvé elhelyezték már őt. Nem keresve a bölcs és kényelmes arany középutat, Lellére és Diósadra megyünk el Ady Endréért.

Kis térképen nem lehet megtalálni, de ha valaki nagyon akar, rázós szekéren, kátyus úton csak eléri. Mindenki eléri, csak Ady nem. Mert nekünk ez a két falu nem jelent többet, mint Hájó meg Rontó. Talán ott több a nadrágos ember, talán kevesebb. Lehet, hogy ott soványabb a pap és több a kocsma, de az is lehet, hogy nem úgy van. Akinek sok ideje van, pontosan is megtudná mondani. Mert a mi Lellénk és Diósadunk megvan. Csak az Adyé nincsen meg. Az Adok birtokának magva kiveszett, elpusztult. Csak a neve maradt meg. A koldusbotra faragott címer érdekes műtárgy, de szomorú örökség. Egyéb is maradt. A Csák Máté hangja, meg valami annak a vezérnek a koponyájából, aki nem akart fejedelmet választani....

Érmindszenten született 1877-ben. Művei: Költemények, Debrecen, 1899; Mégegyszer, Nagyvárad, 1902; Uj versek (Nagy Sándor rajzával), Pallas, 1906; Vér és arany (Cigány Dezső rajzával), Franklin, 1908. Versei megjelentek: Figyelő, Nyugat, A Hét, Vasárnapi Ujság, Budapesti Napló, Népszava folyóiratokban és lapokban. Németül: Ausländische Lirik der neueren Zeit, Horvát Henrik fordításában. Th. Manojlovitch: Ausgewählte Dichtungen von A. Ady. - Irodalom: Ignotus a Nyugatban és Magyar Hirlapban; Színi Gyula a Figyelőben; Neményi Erzsébet A Hétben; Szász Zoltán a Jövendőben; Farkas Pál az Uj Időkben; Schöpflin Aladár a Vasárnapi Ujságban; Hatvani, Goór a Huszadik Században; Dr Berki a Budapesti Szemlében, Pogány József A Munka Szemléjében; Szilágyi Géza Az Ujságban; Bresztóci Ernő a Népszavában; Mohácsi Jenő a Pester Lloydban; Görcsöni Dénes az Alkotmányban; Kosztolányi Dezső a Budapesti Naplóban; Nagy Mihály a Társ. Tud. Társ. Szab. Liceumában. Arcképét lefestette Czigány Dezső, Budapest; Tibor Ernő, Páris.

GÓG ÉS MAGÓG FIA

Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdtem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?

Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégis csak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.

Babits Mihály

A verseket megelőző kis ismertetések nem akarják ugyan megmagyarázni irodalmi viszonyaink fény és árnyoldalait, de az itt következő versek elolvasása után önkéntelenül felvetődik az a kérdés: Miért nem láttuk sehol ezeket a verseket, miért idegen, ismeretlen a Babits Mihály neve?

Az uj művészettel, általában művészettel a magyar társadalomnak két, aránylag vékony rétege foglalkozik. A főúri osztály nagy része és a kispolgári ifjúság krémje. Az előbbieket vagyonuk, neveltelésük és hagyományaik oly közel viszik a művészetekhez, hogy a művészetek megértése és élvezése jóformán semmi munkájukba sem kerül. Ezek a rangos urak házi muzeumaikat és díszes könyvespolcaikat csak a valóban beérkezett, kifejlődött, kész művészeknek nyitják meg. A fiatalok és problematikus értéküek künnrekednek. A másik, kisebb csoportba tartoznak a hírlapot is szerkesztő írók, a fiatal művészek és azok a tudatlan, kispolgári fiatalemberek, kik a párisi Szalon fotográfiáin, a külföldi képes lapok kliséin és színes reprodukcióin nevelkedtek. Ezek a lelkesedő, többnyire okleveles fiatalemberek szivesen verik a dobot. Szívesen osztogatják a nagyságot, de csak azoknak, akikkel ugyanegy kávéházi asztal körül laknak....

Született Szegszárdon, 1882-ben.

TURÁNI INDULÓ

Mi vagyunk a rónán járók
Soha napján meg nem állók
Lég fiai, röpke rárók,
Messze mezőn szerte szállók.
                              Huj, huj, huj!
Szolgánk jámbor, népünk pártos,
Széltől ellett ménünk táltos,
Varju, holló ránk kiáltoz,
Könnyü nyilunk visszaszálldos
                              Huj, huj, huj!
Rabjaink a barmot hajtják,
Szolgáink a sátrat hordják,
Lányaink a hálót foldják,
Fiaink a lovat tartják.
                              Huj, huj, huj!
Sátrunkat csak seprűszárral
Nem kerítjük azt mi zárral,
Mégis nyuszttal, dús bazárral
Vetekedünk a kozárral.
                              Huj, huj, huj!
Így élünk mi, népet fosztván,
Földjeinket föl nem osztván,
Széles üngünk szelet uszván
Riadunk a rémes pusztán:
                              Huj, huj, huj!
Rátörünk az ellenségre,
Úgy teszünk szert feleségre,
Ha nem lelünk ellenségre,
Nézünk a csillagos égre.
                              Huj, huj, huj!
Sok csodát az égen látunk,
Sok arany csodát imádunk,
Kútfejeknél törvényt látunk,
Isten napja süti hátunk.
                              Huj, huj, huj!
Kőházakkal, vértes haddal,
Mit törődünk Napnyugattal?
Zabolátlan akarattal
Virradunk mi virradattal.
                              Huj, huj, huj!
Rajta széllel, zivatarral,
Haj szabir az onugorral,
Hajrá hét törzs hét magyarral,
Nyolcadikkal, mord kabarral!
                              Huj, huj, huj!

Balázs Béla

Mimóza lelkü olvasók sehogy sem tudnak megbarátkozni az alanyi költészettel. Megértik, méltányolják, de nem gyönyörködnek benne tulságosan. Azt mondják, hogy az ember igazi érzései szemérmesek, nem kivánkoznak a világba, az idegen emberek közönyös tekintete elé. Csak a szónélküli kifejezés, a zene meg a kép méltó hozzá, a szó sérti és megváltoztatja. Evvel szemben a lirikusok hazugnak, nem őszintének mondják azokat, akik kihagyják saját személyüket költészetükből. Aranynak is szemére vetik, hogy egyetlen szerelmes verset sem irt, pedig bizonyosan volt szerelmes. Az igazságot sem perdöntő párbajjal, se más módon nem lehet eldönteni. Művészetről lévén szó, mindenki azt mondhatja, ami neki jól esik.

Balázs Bélát zárkozottsággal senki sem fogja megvádolni, mert ő mindig dacosan bele áll minden versébe, még akkor is, mikor sokan szivesen nélkülöznék. Az itt közölt versek csak egy oldalról mutatják be őt. Ezen az oldalon sok magyarság, tehetség és erő látszik, de mindenek felett sok és nagy akarat. Karakán pusztai legénynek látszik aki fütyül, nótázik a maga kedvére. Hogy a juhokon, meg a nyájőrző kutyán kívül van-e hallgatója, avval nem törődik. Ha mégis volna ott valaki, csak azért is bele rikkant a nótába, úgy tesz, mintha a kutyának szólna, hogy annak a valakinek elmenjen a kedve a bámészkodástól....

Szegeden született 1882-ben. Művei: Halálesztétika, Bpest, 1907. Versei a Nyugatban és Uj Időkben jelentek meg.

NOCTURNO

              I
Titkos az éj, tündér járja
Sóhaj felel sóhajtásra
Berek mögül búvik a hold
Berek mögül búvik a hold
Ezüst hálót vet le halkan
A Tiszára.
Ezüst háló megszikrázik
Mit halászik, mit halászik?
Búshalvány a hold orcája
Titkos az éj, tündér járja
Márványkőből a feneke
A Tiszának.

                        II
Borult az éjszaka. Elborul az élet.
Nem érzem a közelt csak a messzeséget.
Sötét árnnyá oszlik ami köröttem volt,
De oda fent messze csillagos az égbolt.
Borult az éjszaka. Elborult a lelkem.
Nem látom már, a mi világos volt bennem.
Magas csillagokról száll alá az álom,
Valamire vágyom - Valahová vágyom.
Borult az éjszaka. Oldódnak a láncok,
Lágyan emelnek a fekete hullámok.
Amibe fogództam, mindent eleresztek
Hol vagytok, hol vagytok, kik engem szerettek.

Dutka Ákos

Dutka Ákost nem ez a kötet fedezi fel. Versei már minden irodalmi helyen megjelentek. Barátai felemelték, sok babért raktak homlokára. Költőtársai pedig szívből jövő igaz őszinteséggel gázolták le. Dutkáról tehát majdnem minden versolvasó embernek meg van a maga kialakult véleménye.

Három súlyos vétségben állapították meg bűnösségét. A hangot Adytól vette, a szavakat tőle kölcsönözte, sőt témáért is gyakran átrándult az Ady területeire. Két uj szempontot akarunk felvetni. Nem védőbeszédet mondunk, készségesen elismerjük, hogy ilyen hibákat tényleg elkövetett Dutka, de nem egyedül. Babits kivételével az összes új költők, még azok is, akik ezeket az igazságokat Dutkáról megállapították. Ez természetes is, mert egyetlen új ember sem tudott kitérni az Ady hatása alól. Hogy éppen Dutkát érték tetten, az nem onnan van, mintha ő bűnözne a leggyakrabban, hanem mert ő nőtt a legnagyobbra a fiatalok között, az ő nevét lehet a leggyakrabban olvasni....

Született 1881-ben Nagyváradon. - Művei: Vallomások könyve, Nagyvárad, Sebő Imre 1904. A föld meg a város, Singer és Wolfner 1908. Verseit közölte: A Hét, Új Idők, Vasárnapi Ujság, Magyar Szemle, Magyar Közélet, Népszava, Budapesti Napló, Egyetértés, Hazánk. - Irodalom: Ady Endre: Nyugat, Tábori Róbert: Új Idők, Schöpflin Aladár: Vasárnapi Ujság, Kosztolányi Dezső: A Hét, Fülep Lajos: Magyar Szemle, Hazánk, Rákosi Jenő: Budapesti Hirlap, Ráskai Ferenc: Pesti Hirlap, Haraszthy Lajos: Egyetértés, Fehér Dezső, Antal Sándor: Nagyváradi Napló, Juhász Gyula: Szabadság, Szeged és Vidéke, Krűger Aladár: Tiszántúl, Sas Ede: Nagyvárad. - Fényképe megjelent az Új Idők-ben. Arcképét megfestette: Tibor Ernő, Páris.

A FEKETE LÁNY

Összefonódik lelkemen olykor
Sok szomjú vágy, sok szomorú kín,
Rám vigyorog a tűzszemü Élet
A város fényontó ablakain...
Valami tánc vad üteme zsong künn
Az illatos dalos alkonyaton,
S úgy rémlik, hogy egy fekete lány
Járja a táncot a nagy utakon
S be-bekacag az ablakomon...

E leány: az ujjongó, tűzszemü Élet.
Csábitgat, hív száz alkonyaton
S ígéri százszor, hogy megölel majd
S elnémúl sok-sok nagy sóhajom.
Ígéri a pompát, a hirt, a szerelmet
Ezer muzsikás alkonyaton,
Mikor ujjongva a fényben, a lángban
Járja a táncot a nagy utakon
S be-bekacag az ablakomon...

S nem adott eddig semmit a céda,
Itt felejtett a rongy nyoszolyán,
Hiába dalolt róla a lelkem,
Itt felejtett a fekete lány.
S ha majd az arcom szomorú, sápadt
Szoborrá fagy egy alkonyaton,
Halottan fekszem rongy nyoszolyámon:
Ő megjön, - jön a nagy utakon
S bekacag majd az ablakomon.

Emőd Tamás

A mi kis Emőd Tamásunk korban, gondolatokban, arcszínben a legfiatalabb tagja a Holnap társaságának. Kész poéta, sőt nagy poéta is akad a kötetben, a zsenge, bontakozó ifjuság talányát és igézetét azonban csak ez a kemény arcélű gyerek hordja a homlokán és a versein.

Emőd Tamás költészetének hangja most mélyül. A kisfiús, magashangú, akadozó deklamáció most, néhány hónap alatt fejlődik át férfias csengésü, fölényes öntudatú poézissé. Akik nem látják közelről ennek az alakulásnak merész határozott ívét, az erjedés gazdag anyagára rámondhatják, hogy zavaros, hogy problematikus tisztaságú. Mi azonban látjuk, hogy ez a tizenkilenc esztendős legényke most lendűl át az önképzőkörből a nagy költők közé s hívő álmélkodással figyeljük a természet legritkább és legbájosabb játékát: a zsenit kamaszkorban ...

Berek-Böszörményben született 1888-ban, A Hét, az Új Idők és a Budapesti Napló közölték verseit.

RAB PRÉDIKÁTOROK ÉNEKE

Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok -
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Pozsony alatt láncát ötszáz cipelte,
Gályarab hetven: mikor ideért
- Ütött az óra - álmos, öreg este
Hetven dacos pap rabruhát cserélt!

Napverte arcuk izma meg se rándul,
Nagyritka szó: "Testvér, egy korty vizet!"
Víg élc ha csattan: "Van viz a Dunán túl" -
Robotra kész a serkenő ideg;
Ostorszíj pattog: "Dologra, pogányok!"
Sok szem felvillan, sáppadt tűzben ég,
De enyhül a vád, elpihen az átok,
Pár agg mordul csak: "Megbocsát az ég..."

Éjfél körül fölrezzen egyik-másik:
"Hallod?... hogy sir a havasok felett...
...Ezüstbillentyüs tárogató játszik..."
Szivük megdobban, könypatak pereg -
Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arcon,
Mint őszi harmat hideg szél után...
Hetven legény vért hullatott a harcon,
Nem búvó könnyüt bús daróczruhán.

Mint vészmadár, inog a rongy vitorla.
Időtlen úton, késő éjfelen,
Piros vércseppel, vándordaru-tollal
Levél iródik a födélzeten:
"Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn,
Haja hófehér már, de a lelke bátor...
Erős vára maradt a hatalmas Isten!
Anno ezerhétszáz. -
                              Hetven prédikátor."

Juhász Gyula 

A pogányoknak és keresztényeknek különös társasága került össze ebben a könyvben. Juhász Gyula a keresztények közé tartozik. Nem az erényei, hanem a hibái teszik ájtatossá, erkölcsössé.

Az itt következő néhány sorban a szépről van szó. A Szép van artisztikusan leírva. Juhásznak főtémája a Szép, még pedig nem az a szépség, amit a természet nyujt, hanem amit más művész produkál. Ezek a megtalált szépségek megihletik őt, így születtek meg ezek a formájukban mindig művészi versek. Most már csak az a kérdés, hogy tényleg líra, poézis ez? Mert ezen a módon temérdek költeményt lehet írni, hiszen annyi szép szobor, jó kép van! Mindegyikhez fűzhet az intelligens ember valami reflexiót. Igy naponta minden nagyobb lelki emóció nélkül megír a szorgalmas ember 2-3 verset. Egy nap Meunier-szobor, Rippl-Rónai kép, másnap Rodin szobor, Piombó kép, és így tovább....

Szegeden született 1883-ban. Művei: Versek, Szeged 1907. Versei megjelentek: Nyugat, A Hét, Új Idők, Vasárnapi Ujság, Magyar Szemle, Budapesti Napló, Népszava. Németül: Ausländisclie Lirik der neueren Zeit. 1907. Horváth Henrik fordításában. - Irodalom: Baburin: A Hét, Dömötör István: Új Idők, Kosztolányi Dezső: Budapesti Napló, Szilágyi Géza: Az Ujság, Babits Mihály: Szeged és Vidéke.

TURRIS EBURNEA

Elefántcsonttorony, Művészet,
Én is boldog rabod vagyok,
Ha kitagad, kiver az élet,
Fehér tetőd felém ragyog,
Elefántcsonttorony, Művészet.

Örök hajlék, be jó tebenned,
Örök szökőkutad csobog,
Lemossuk ott a vért, a szennyet,
Mi álmodók, mi alkotók
Örök hajlék, be jó tebenned.

S be fáj leszállani közétek,
Gondok, napok, élet, halál,
Jó emberek, bús hangyavár,
Hol sár a hó, a szépség vétek,
Jó emberek, bús hangyavár,
Be fáj leszállani közétek!

Miklós Jutka

A grafikust nem lírai érzések ihletik meg. Nem törődik avval, hogy milyen nő Miklós Jutka, milyen az ő költői egyénisége. A világos és sötét foltok négyszögbe foglalt komplekszumára ráfogja, hogy ez Miklós Jutka. Ezek a versek és mi, pedig azt hirdetik, hogy ő nem fehér-fekete, hanem maga az üdeség, az ismeretlen után vágyakozó, piros ifjuság.

Forma és tartalom a kettős kapocs, ami őt a Holnap fiatal iskolájához fűzi. A könnyed, de biztos merész, de perdülő verselés s e zengő strófákban a vágy az Élet virágzó örömei felé...

1886-ban született Berettyó-Ujfaluban. Művei: Versek, Singer és Wolfner 1904. Versei külön megjelentek: Új Idők, A Hét, Magyar Közélet, Népszava, Budapesti Napló, Pesti Hirlap c. lapokban. Első kötetéről Ady Endre írt a Budapesti Naplóban. Második kötete "Élet őfelségéhez" sajtó alatt.

KÖNYÖRGÉS MÁMORHOZ

Az én szemeim mindig józanok.
Mindig nyugodtak, mindig tiszták.
- Én a józanság-szobor vagyok.

Mámor! Csak egyszer könyörülj meg rajtam.
Csudaharmattal egyszer hints be.
Rózsaszirommal hímes bíbor-fátylad
Cikázó lángnyelvekkel ékes fátylad
Csak egyszer borítsd józan szemeimre.

Én nem ismerem a bor mámorát.
Csóktalan, tiszta az én ajkam.
Hideg szemem legyen fátyolos egyszer!
Józan agyam legyen mámoros egyszer!
- Ó Mámor, Mámor, könyörülj meg rajtam.

Teljes tartalom : mek.oszk.hu

 

Holnap anthologia és Nagyvárad dicsérete

 

A nagyváradi Szigligeti Színház.Forrás: huszadikszazad.hu

 

Az osztrák-magyar monarchiában Nagyvárad ontotta a fiatal tehetségeket.Miért? Mert Nagyváradon szerették az irodalmat , a művészetet.Ebbe a kategóriában benne vannak a nagyváradiak és Nagyvárad vezetősége.Nemhiába volt nagy hatással Nagyvárad Ady Endrére , Juhász Gyulára és a többi fiatal tehetségekre.Nagyvárad toleráns volt és volt egy sajátos varázsa.Idézek a cikkből :

"Nagyvárad legújabban bőven termi és neveli a poétákat: a legifjabb irodalom talentumainak egész sora vagy Nagyváradról való, vagy Nagyváradon, mint állomáson át jutott az irodalom központjába. Ennek a jele ez a most megjelent könyv is, a mely Holnap czímmel hét poéta újabb dolgait gyüjtötte össze. A czím nyilván azt jelenti, hogy ezek a heten ma még fiatalok, küzdenek az elismerhetésért, de még a holnaptól, az útban levő fiatal nemzedéktől várják, hogy idejüket beteljesítse."

Kikről ír a cikk ? Ady Endre, Dutka Ákos,Juhász Gyula,Balázs Béla,Emőd Tamás,Miklós Jutka.Csak néhány név a Holnaposok közül. A kritikus Antal Sándor volt.Olvassa el mit írtak ezekről a fiatal tehetségekről a huszadikszazad.hu-n '

 

Holnaposok szoborcsoport Nagyváradon.Forrás : cultura.hu

Irodalmi séták és beszélgetések

Ady Endre, Juhász Gyula és József Attila A Holnap városában címmel irodalomtudományi konferenciát tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen szeptember 18-20. között. A jeles eseményt a József Attila Társaság (JAT) és a PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéke közösen szervezte.
A háromnapos rendezvény során neves irodalomtörténészek és ifjú, tehetséges doktoranduszok tartottak előadásokat, cseréltek eszmét a különféle témakörökben.

Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Lőwy Dániel: A Körös-parti Párizs világirodalmi pillanatai

„Vannak pillanatok, amikor az egész ország irodalmi és művészeti életének itt van a központja” – véli Hegedüs Géza. A helyszín Nagyvárad, az ország pedig az első világháború előtti, „békeidős” Magyarország. Milyen is volt a Körös-parti Párizsnak nevezett, a gonoszkodók által Pece-parti Párizsnak titulált város a XX. század első éveiben?

  

Nem Budapestet tekintette példaképének, még csak Bécset sem; eszménye az igazi Párizs volt. Befogadó város volt, szerette a tehetséget, bárki, aki újat, hasznosat tudott nyújtani, egyből teljes jogú polgára lett. „A város nem szülte, hanem befogadta, majd többnyire a főváros felé repítette legtehetségesebb fiait” – véli Fleisz János, Nagyvárad kortárs történésze. Antal Sándor tréfás megjegyzése, hogy Nagyvárad „úri város” volt, ahol a bajba jutott nem szökött ki Amerikába, hanem főbe lőtte magát.

Lakossága alig haladta meg a félszázezret (2), de volt hét napilapja, és ezek vezércikkeit Budapesten is érdeklődéssel várták. „Pestet nem számítva, a váradi lapok a legjobbak” ­– állapítja meg Antal Sándor. „Itt írják az ország legelevenebb újságjait és a magyar irodalom sok-sok száz, azóta klasszikussá nemesedett versét. [...] Itt született meg sok íróember márkája. Innen szárnyalt el a világ minden tája felé sok politikai értesülés” – szögezi le emlékiratában Dutka Ákos (3). Napilapjainak a vidéki lapok közül legkorábban voltak fővárosi telefontudósítói, amit Ady Endre Dal az interurbán telefonról c. versében meg is énekelt. Nagyváradnak előbb voltak mozgó fényreklámjai, mint Budapestnek, színházának beltere „miniatűrben talán finomabb, tökéletesebb mása a hajdani pesti Vígszínház neorokokó bájának” (4). A Körös-parti város éjszakai élete vetekedett az európai nagyvárosokéval, s ezt a kupléíróként utolérhetetlen Emőd Tamás rímbe foglalta:

A város éjjel élt, mint életforma
Ez volt az átlag kispolgári norma.
A traccs patakzott. S a szópatak partján
Goldmann tata volt a hallgatás tornya. (5)

Mára feledésbe merült, ki lehetett Goldmann tata; nevét csupán Emőd verssora őrzi. „Váradon lehet a legjobban mulatni, a váradi nők a legszebbek, a váradi szabók, borbélyok, pincérek a legjobbak” – vallotta büszkén Antal Sándor. Évekkel később Dutka Ákos hasonlóan fogalmazott: Nagyváradon „a szabónak Párizzsal és Londonnal kellett versenyeznie, az író legalább Anatole France-ot vagy Oscar Wilde-ot vallotta mesterének.” Magas mércével mérettek az ügyvédek, orvosok, tanárok is. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az 1900-as évek Váradja még „szabályosan, porosan vidéki”, akkoriban még csupán a központja volt nagyvárosi küllemű.

A méretéhez képest rendhagyó volt Nagyvárad szellemi pezsgése; 1900-ban megjelent öt lapjának mindegyikében volt színházi rovat, és az is figyelemreméltó, hogy az 1909-1912 közötti időszakban a 64 ezer lakosú városnak egyidőben három színházi lapja volt. (6)

A vidéki város azáltal került a magyarországi művelődési élet középpontjába, hogy ott adták ki, pontosan száz évvel ezelőtt, a modern magyar költészet fordulópontját jelentő A Holnap című antológiát. Az íróként és grafikusként egyaránt elismert Antal Sándor kezdeményezésére Nagyváradon nem irodalmi folyóiratot indítottak, mivel annak színvonalas írásokkal való ellátása hosszú távon nehézségekbe ütközött volna, hanem olyan kötet-sorozatot terveztek, amely a vidéki városok fiatal költőit juttatná közlési lehetőséghez, és ezzel a nevüket belopná az ország köztudatába. Egyben megpróbálták a budapesti klikkuralmat ellensúlyozni. Az akkor már vezéregyéniségnek számító Ady Endre megteremtette „az új líra levegőjét”, ami „egységet ad a kötetnek” – vélte a bevezetőben Antal Sándor. Körülötte sorakozott fel a már jó nevű Juhász Gyula, aki Nagyvárad patinás premontrei gimnáziumában tanárkodott, verseit a még teljesen ismeretlen Babits Mihály a dél-erdélyi Fogarasról küldte be (e nem túl jelentős települést éveken át Mikszáth Kálmán képviselte az országgyűlésben). Szegedről jelentkezett a szintén ismeretlen Balázs Béla költő, író. Végül, esélyt adtak a legfiatalabbaknak is: a pelyhedző szakállú Dutka Ákosra akkor még csak Nagyváradon figyeltek oda, mellette pedig két teljesen ismeretlen költő is jelentkezett: a berettyóújfalui születésű-, amúgy hivatásos fényképésznek kitanult Miklós Jutka és a húszéves, de megjelenésében legfennebb gimnazistának látszó Emőd Tamás. Az igényes kivitelezésű, elegáns szecessziós borítójú könyvecskét a Sonnenfeld Adolf Rt. Könyvnyomdában adták ki, és a budapesti Singer és Wolfner égisze alatt forgalmazták.

Lapozzuk hát végig a kötetet, mai nézetben. Ady több jelentős versével járult hozzá az antológia sikeréhez, közöttük a Góg és Magóg fia, Párisban járt az ősz, A halál rokona, a Jó Csönd-herceg előtt, továbbá a Vér és arany. Talán nem is a versek újszerűsége váltotta ki a kortárs irodalombírálat heves támadását, mint inkább az, hogy Ady egy szervezet, A Holnap társaság élére állt.
Juhász Gyula az Anch’io című versében művészi hitvallását fogalmazza meg:

Művész vagyok. Mélységek és magasság
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!

Balázs Béla (erdeti nevén Bauer Herbert, 1884–1949) költő, író, később a filmesztétika úttörője lett. Versei, meséi, színdarabjai a szecesszió jegyében születtek, de hatott rá az ősi folklór hagyománya és a századforduló filozófiai áramlatai. Műveiben férfi és nő sohasem lehet egymás igazi társa, mert a boldogság és az élet kizárja egymást. Neve leginkább a Bartók Béla által megzenésített A kékszakállú herceg vára (1910) és A fából faragott királyfi (Nyugat, 1912) szövegkönyvírójaként maradt fent.
Babits Mihály, aki nem járult hozzá, hogy – a többi hat költőhöz hasonlóan – arcképét közzé tegyék, a Feketeország című versével jelentkezett, ahol minden végeláthatatlanul fekete:

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.

Miklós Jutka (családi nevén Militzer, 1884–1976) volt A Holnap irodalmi körének egyetlen női költője. Néhány évvel irodalmi szárnybontása után Amerikában kitanulta a fényképészetet, majd hazatért, és műtermet nyitott Nagyváradon. Barátis kapcsolatokat ápolt Juhász Gyulával és Dutka Ákossal is.

Az irodalmi életbe gimnazistaként berobbant Emőd Tamás (eredeti nevén Fleischer Ernő) költőt, újságírót benső barátság fűzte Ady Endréhez; több kortárs vélekedése szerint ő volt az egyetlen, akit Ady fenntartás nélkül a maga közelébe engedett. A kötetben szereplő talán legsikerültebb Emőd vers, a Rab prédikátorok éneke, az 1670-es évek protestánsüldözését idézi.

 

A Holnap antológia címlapja

A Holnap antológia első kötetének szerkesztője Antal Sándor (családi nevén Adler) nagyváradi születésű újságíró, költő, szerkesztő, szobrász, grafikus volt. A kötet óriás hatását körbe járva Antal úgy véli, „A Holnapnak az volt a baja, hogy túlságosan sikerült. [...] Félesztendőn keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székéből is, a napi sajtóban is, a vicclapokban is, az iskolai önképzőkörökben is, állandóan csak velünk foglalkoztak. [...] az egész ország két pártra szakadt: A Holnap ellen − A Holnap mellett. [...] Hír szerint egy csomó diákot ki is csaptak az ország iskoláiból, mert a mételyes holnaposok verseit merték szavalni az önképzőkörökben.” (7.) A művek sorsának fintoraként említem meg, hogy ameddig az antológia szellemi hatása elsöprő volt, alig két tucatnyi példányt sikerült értékesíteni belőle.  

„Lehet-e a Várad, e nyitott szellemi tér [...], szellemi dulakodástól mentes övezet?” – teszi fel a kérdést a harmadik évezred elején Szűcs László. (8.) Már a Holnaposok között is fennálltak nézeteltérések; Miklós Jutka és Emőd Tamás zokon vették Antal Sándor szerkesztőtől a róluk írt életrajzi bemutatást, illetve a nekik szánt irodalmi besorolást. Ezért a kinyomtatott, bekötött, és már bemutatásra kész antológiát darabokra szedték, majd a két fiatal költőről írt bevezetőt újranyomták, és a könyvet újrakötötték. Emlékezésében Antal Sándor megjegyzi, hogy a kicserélt részt bordázott papírra nyomtatták újra, így – évek múltán is – könnyen azonosítható.

Hadd kövessük az 1908. évi antológia szerzőinek későbbi sorsát. Antal Sándor a Tanácsköztársaság bukása után Pozsonyba emigrált; onnan hurcolta őt el a Gestapo 1942-ben. Ady és Várad című munkáját részletekben közölte Pozsonyban, de a teljes kézirat csak a 2000-es évek elején került elő Emőd Tamás hagyatékából, és 2004-ben adta ki Budapesten a Madách Irodalmi Társaság. Meglátásom szerint Dutka Ákos, aki minden bizonnyal ismerte a pozsonyi Magyar Újság c. folyóirat hasábjain 1937-ben 16 részben közölt írást (9), bőven merített Antal Sándor szóképeiből és metaforáiból. Sajnos, Dutka mellőzte a forrás megjelölését. Ez olykor, sajnálatosan, a nagyokkal is előfordul…

Az antológia első kötete nem jelenhetett volna meg a nagyváradi zsidóság soraiból kikerült – a művészetet és irodalmat támogató – két mecénás, Dénes Sándor ügyvéd és Berkovits René orvos bőkezű anyagi hozzájárulása nélkül. A második kötet kiadásának költségeit többek között Wertheimstein Viktor álltal, (10) aki Emőd Tamás jellemzése szerint a „gótikus ősi logastíl”-hez igazodott. (11)

Az impériumváltozást követően Nagyvárad szellemi élete hanyatlásnak indult. A városban egykor tevékeny „három testőr”, a közel azonos korú és tehetségben vetekedő Ady Endre, Bíró Lajos és Nagy Endre, már csak a megsárgult napilapok hasábjain volt fellelhető. Addigra Ady az öröklétbe távozott, Nagy Endrét pedig felszippantotta Budapest, ahol a kabaré koronázatlan királya lett. Bíró Lajos, a tárcanovella feltalálója, a mindmáig sikeres Sárga liliom szerzője, emigrációba kényszerült; előbb Berlinbe ment, ahol német nyelven írt, majd Hollywoodba, ahol angol nyelvű hatásos forgatókönyvek szerzőjeként vált ismertté, végül Londonban – az ugyancsak magyar emigráns Korda Sándorral – megteremtette az angol történeti filmjátszást. Emőd Tamás 1914-ben Budapestre költözött, ahol Nagy Endrével megteremtették a magyar kabarét. A könnyed dalok, franciás ízű sanzonok népszerű mestere lett, a kuplé koronázatlan királya. Súlyos betegen, úgyszólván meghalni tért vissza szülővárosába, ahol megírta származása miatti kirekesztésének megható verseit, közöttük A sárga folt és a Miért haragudtok? címűeket. Miklós Jutkát kalandos élete előbb Berlinbe vitte, majd a Montparnasse-on nyitott fényképész műtermet. a második világháború Marokkóban, rabati otthonában érte. Élete alkonyán, újból Párizsban élve, néhány magyar nyelvű verssel jelentkezett. Nagyváradra már nem térhetett vissza, de a város szelleme mindvégig kísértette:

Be küzdelmes, fárasztó élet,
Be jó volna pihenni.
Afrikai pálmák alól
Váradra hazamenni.

- – - – - – - – - – - – - – - – - – -

Szőni újra szép álmokat,
Forradalmit, merészet.
Be szép is volna, ott Váradon
Az ifjan pezsgő élet! 

Forrás :  szombat.org 

Lőwy Dániel életrajza 

 

Lőwy Dániel.Forrás : nepszava.com

Lőwy Dániel (Kolozsvár, 1953. október 10.) vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, helytörténész. Atyja Lőwi Károly kolozsvári gyermekgyógyász főorvos.
 A középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es sz. Líceumban végezte, majd szintén Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett vegyészkutatói és tanári oklevelet (1977). Pályáját az aradi Műtrágya Kombinátban kezdte vegyész beosztásban, 1978-ban a kolozsvári Farmec kozmetikai üzemben tudományos kutató beosztásba került (1978-81), innen a kolozsvári egyetemre ment tanári és kutatói beosztásba. A Román Akadémia Nicolae Teclu díjának 1985. évi kitüntetettje. A romániai rendszerváltás után egyetemi adjunktusnak nevezték ki; magyar nyelven tanított. 1989 után a Kolozsváron megjelenő EMT-Info (az Erdélyi Műszaki Társaság alkalmi kiadványa) szerkesztőbizottságának tagja. 1991-ben a BBTE-n fizikai kémiában doktorált, 1996-ban pedig a West Virginia Universityn analitikai kémiában szerzett PhD fokozatot. Négy évig a University of Memphis (Memphis, Tennessee) tanára. Hetvennél több kémiai szakközleménye, egy könyve és hét könyvfejezete jelent meg, hét bejegyzett szabadalom társszerzője. Jelenleg Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. A Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója és A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december - 2009. január). Nős, lánya, Alice-Alletta a Marylandi Egyetem közgazdaságtan karának végzettje.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Nagyvárad és a Holnaposok

 Szinte minden magyar tudja,hogy Ady Endre Nagyváradon élt és szerette a " Pece-parti Párizst". Az egyik lap melynek az egyik alapítója volt ,az a Holnap volt.Az Ady Líceum ( volt Mogyorósi) és a Főutca (Republici)sarkán találhat egy szoborcsoportot,mely a Holnaposokat jelképezi.Megjelent egy cikk a szoborcsoporttal kapcsolatban a cultura.hu-n

 

A Holnap irodalmi társaság 1908-ban alakult Nagyváradon, tagja volt Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula és Miklós Jutka. Azzal a céllal jött létre, hogy a budapesti központú kulturális élet mellett a konzervatív irodalmi szemléletet meghaladó, modern vidéki centrumot hozzanak létre, illetve – Ady nem titkolt szándéka szerint – a Budapesten ebben az időben induló Nyugat folyóirattal konkuráló lapot szerettek volna létrehozni. A helyszínnek pedig leginkább a mind gazdasági, mind kulturális szempontból dinamikusan fejlődő Nagyvárad felelt meg. Nagyváradot ekkor már pezsgő szellemi életének köszönhetően Pece-parti Párizsként emlegették. A társaság az újítást, a modern verselést népszerűsítette, de csak két antológiakötetet tudtak kiadni: az elsőt a megalakulás évében, majd 1909-ben a második, egyben utolsó kötetet.  A versgyűjtemények így is felértek egy hadüzenettel, s a konzervatív irodalmi fórumok kíméletlen támadását váltotta ki.

1914 márciusában a Nagyváradi Naplóban Juhász Gyula A Holnap városa (Lírai feljegyzések) című írásában rajongással írt az öt évvel korábbi, rövid életű, de nagy hatású irodalmi kezdeményezésről: „Igen bizony, jól esik erre emlékezni, mert valljuk be őszintén: ennél önzetlenebb, magyarabb, poétásabb irodalmi mozgalom nem volt azóta, mióta az irodalmat részvénytársasági alapon szervezik és még a költőknek is juttatnak belőle osztalékot. Szeretem az üldözött, a kigúnyolt és immár beszűnt Holnapot, a gúny, az üldözés, az agyonreklámozás és agyonhallgatások dacára is szeretem, mert a fiatalságom volt ez a Holnap, őszinte, lelkes, örökké édesbús ifjúságom.”
Az Ady-emlékmúzeumban látható egy festmény, amely négy holnapost ábrázol egy kávézóasztal mellett. Innen ered az ötlet, hogy a szoborcsoport az utcára kerüljön, méghozzá “használható” formában. A kis szögletes asztalkát négyen veszik körbe: Ady Endre, Dutka Ákos, Juhász Gyula és Emőd Tamás. Az egyik alak (Emőd Tamás) a széke mellett áll – ez az a motívum, amely megkülönbözteti ezt az alkotást a szokványos köztéri szobroktól -, a sétálóutcán felállított életnagyságú bronz műalkotás üresen hagyott székére bárki leülhet, így válik “aktívvá” a szoborcsoport.

A szoborcsoport elkészítésére Nagyvárad polgármesteri hivatala 2011-ben írt ki pályázatot, amelyet Deák Árpád szobrászművész nyert meg – olvasható az MTI közleményében. Az avatáson a város polgármestere, Ilie Bolojan beszéde szerint a szoborcsoport egyfelől a tisztelet jele azon kulturális és építészeti örökség iránt, amelyet a magyar közösség hozott létre a városban koroktól és politikai rendszerektől függetlenül, ugyanakkor a műalkotás híd is a múlt és a jövő között. Aki az üresen hagyott székre leül, részese lehet a század eleji kulturális élménynek, a Holnaposok irodalmi csoportosulás szellemi örökségének. A Holnaposok szoborcsoportot az Ady Endre Líceum főbejárata melletti, Fő utcai sarkánál találni Nagyváradon.

Tovébbi információ   erdon.ro 
 multikult.transindex.ro   

 Videó : Felavatták a Holnaposok szobrát/tudositok.hu