"A Tarom légitársaság értesítésére hivatkozva, a Nagyváradi
Nemzetközi Repülőtér sajtóközleményben hozta nyilvánosságra, hogy nem
indulnak el a márciusi 25-étől meghirdetett barcelonai és milánói
járatok. Miközben az új utas terminál építésének négy és félmillió eurós
beruházása javában zajlik, már egyetlen nemzetközi járat sem indul
Nagyváradról." - írja a Debrecen Nagyváradi Értesítő.Teljes cikk :
"Hideg zuhanyként érte a nagyváradiakat a repülőtér közleménye,
miszerint a Tarom márciusra meghirdetet barcelonai és milánói járatait
is törölték a nyári menetrendből. A közlemény arra hivatkozik, hogy, bár
a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzattal együtt intenzíven
reklámozták a két járatot, átlagban csak 7 jegyet sikerült eddig
eladniuk.
Szinte érthetetlen a helyzet, hiszen 2018-ban 220.012 utas fordult
meg a nagyváradi repülőtéren, közülük 126.644 utas vette igénybe a
rendszeres induló nemzetközi járatokat Milano Bergamo, Barcelona Girona,
London Stansted, Dusseldorf Weeze és Memmingen desztinációval. Annak
előtte a Blue Air is próbálkozott egy Torino–Nagyvárad járattal.
Miután októberben a Ryanair kivonult a nagyváradi reptérről, Wolff
Werner-Wilhelm, a Tarom légitársaság igazgatója bejelentette, hogy
márciustól heti két járatot indít Olaszországba és Spanyolországba.
December közepén indult meg a jegyértékesítés: Milánóba oda-vissza 86
eurótól, míg Barcelonába 130 eurótól kezdődően lehet jegyet vásárolni.
Ezt vonták most vissza.
Valószínűleg az eddigi eredményekre alapozva döntött úgy a megyei
önkormányzat, hogy az alárendeltségébe tartozó repülőtéren új utas
terminált épít a nemzetközi járatok számára. A beruházás kivitelezése
javában zajlik, a 2.925 négyzetméter, 600 utas befogadására alkalmas,
128 férőhelyes parkolóval ellátott, 21.796.000 lei (kb. 4,5 millió euró)
költséggel épülő létesítmény átadását őszre tervezik. A beruházás 75
százalékát a megyei tanács, állami finanszírozással biztosította, a 25
százalékát viszont a nagyváradi nemzetközi repülőtér 6,7 millió lej (kb.
1,47 millió euró) értékű hitelből biztosította.
A hírre reagálva, Nagyvárad alpolgármestere, Florin Birta,
Facebook-bejegyzésében nyilvánosan kérte a megyei tanácsot, hogy
legalább most, a 12. órában fogadja el a nagyváradi önkormányzat
belépését a repülőtér részvényesei közé, és együtt találjanak sürgős
megoldást a kialakult helyzetre.
Mint ismeretes, Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan, már 2016-ban
felajánlotta, hogy a városi önkormányzat évi félmillió euróval támogatja
a nemzetközi járatok beindítását. Tavaly pedig élesen támadta a megyei
tanácsot a repülőtér helyzete miatt, úgy vélte, a nemzetközi légi
kapcsolatok hiánya fékezi a város fejlődését. Szerinte a repülőtér
felfuttatása csak olcsó helyárakkal képzelhető el, akkor is, ha a
repülőtér egy ideig veszteségesen működik. Külön hangsúlyozta, hogy
tapasztalt szakemberekre kell bízni a repülőtér vezetését. Ezzel arra
utalt, hogy a megyei tanács, a korábbi állatkert igazgatót, Bimbó Szuhai
Tibort nevezte ki a repülőtér igazgató tanácsának az élére.
Egyelőre azonban úgy tűnik, Nagyvárad végleg elveszítette a versenyt a
debreceni repülőtérrel szemben. Miközben a körös-parti városból
egyetlen nemzetközi járat sem indul, és még a folytatás reménye is
elszállt, Debrecenből a Wizz Air légitársaság 11 ország 13 városába –
Barcelonába, Párizsba, Eindhovenbe, Tel-Avivba, Doncasterbe, Londonba,
Dortmundba, Milánóba, Moszkvába, Bázelbe, Palma de Mallorcára,
Larnakára és Vallettára – közlekedtet járatokat április elsejétől.
Mellette a Lufthansa hetente öt járattal Münchenbe repül. A Debreceni
Airport nyári charterkínálata is gazdag, a görögországi Zakyntosra, a
török tengerpartra, Antalyaba, a fekete-tengeri Burgaszba és az
egyiptomi Hurghadára viszi a nyaralókat."
Forrás :
denagy.hu