A
szakbizottságok után a váradi városi tanács is tárgyalta a temetők
szabályrendeletét, amint arról az egyik napilap is beszámolt: „Nagy
ideje annak, hogy rendezetlen temetőügyünk rendezését Nagyvárad város
tanácsa megkezdte. Nem múlt el év, hogy e rendezést a belügyminiszter is
ne sürgette volna. Most aztán, amikor a honvéd-hadapród iskola építése
folytán az úgynevezett Zöldkerti temetővel kényteleníttetett a város
felhagyni, még sürgősebbé vált a temetők ügyének kellő módon való
rendezése. Tanácsunk utóbbi időben egész eréllyel fogott hozzá a
rendezéshez, s mivel a korábban készített temetői
szabályrendelet-tervezet sok tekintetben nem volt megfelelő, Komlóssy
József gazdasági tanácsnok bízatott meg egy új szabályrendelet-tervezet
készítésével, ki is e megbízatásnak rövid idő alatt megfelelt. A
tervezetet a tanács most újból tárgyalás alá vette, s azt a lehető
legrövidebb idő alatt megállapítja, s azután a közegészségügyi és
jogügyi bizottság véleményének meghallgatása mellett az a közgyűlés elé
fog terjesztetni elfogadás végett.”

„A
szabályrendelet szerint lesz két köztemető; a Várad-Velencén levő
temetőket a mostani kezelés mellett egyelőre fenntartják. A
köztemetőkben mindegyik hitfelekezet részére külön területet jelölnek,
ezenkívül még lesz olyan terület, melyen azokat temetik el, kikre nézve
saját végakaratuk vagy örököseik, illetve hozzátartozóik valamelyik
felekezeti temetőrészben való temetkezést ki nem jelölik.”
„A városi
közgyűlés határozatban kimondta: az újvárosi (a Zöldkerti), a velencei, a
váraljai temetőket beszünteti, s egy központi temetőt állít fel
Újvároson a régi Rulikowski temető kibővítésével s rendezésével. Ezt a
határozatot annak idején az egyik képviselő megfellebbezte. A miniszter a
napokban döntött: jóváhagyta a közgyűlés határozatát.”
Az újvárosi
központi temető az 1870-ben megnyitott Rulikowski temető átalakítása
nyomán alakult ki. Első lépésként 1898-ban a bejárattól egy széles
főutat alakítottak ki, s emiatt 50 sírt felástak, és a halottakat másutt
helyezték el papi áldás mellett. A ma is ismert Rulikowski temetőnek a
főúttól jobbra eső részét már 1870-től használták. A bal oldali részen
alakították ki 1899-től az új köztemetőt.
A Rulikowski temető jobb
oldali részén, a keresztények parcelláin túl mérték ki a neológ zsidó
temető parcelláját, amelyet még 1899 június havában a neológ izraelita
hitközség meg is vásárolt a várostól, és magas kőfallal vett körül.
Ugyanitt Rendes Vilmos épített egy halottasházat is. Már az első évtől
kezdve a neológok temetni is kezdtek az új temetőbe.

Az
ortodox zsidók egyelőre nem igényeltek itt parcellát, ők továbbra is a
velencei temetőt használták. Majd csak 1916-ban kérték a kijelölt
terület átadását, mivel véleményük szerint a velencei sírkertben már nem
sokáig marad hely. Végül az új ortodox zsidó temetőrész megnyitása
elmaradt, talán a világháború miatt. Majd csak 1926. október 31-én
került rá sor a Szentegyletnek köszönhetően. „Ezen a napon – írta Mózes
Teréz – nyitották meg az új ortodox zsidó temetőt. A vallásos
szertartásoknak megfelelően a főrabbi vezetésével zsidók tömege vonult
ki a régi velencei temetőbe. Gyászimával vettek búcsút a város
halottaitól, elsősorban a régi vallási vezetőktől, a nagy rabbiktól,
majd a Zárda (ma Mihai Viteazul) utcai nagytemplomban tartott
istentisztelet után kivonultak a 7000 sírhelyet számláló, Rulikowski úti
temetőbe. A temetőt úgy tervezték, hogy előreláthatólag 35 évig
kielégítse az igényeket, de a körülötte levő területek további 100-200
évre is biztosították volna a halálozási statisztika előirányzatait.
Akkor… senki nem gondolt arra, hogy a Váradról elhurcolt zsidók
gázkamrákban lelik halálukat…”
Gondolatban térjünk vissza az új
köztemető előkészületeihez. Amint az egyik helyi napilap 1899
novemberében írta: „Lassankint kialakul a volt Rulikowski, most már
újvárosi központi temető azzá, aminek szánták: a halottak modern, díszes
nyugvóhelyévé. A város rendeztette az utakat, főbejáró kaput
készíttetett, csinos lakása van ott a temetőőrnek, benn a temetőben igen
sok díszes családi sírbolt készült.
A felekezetek egymás után veszik
birtokukba a részükre kijelölt temetőrészeket, a római katolikusok be
is rendezkedtek, tegnap pedig az ágostai evangélikusok nevében Osterlamm
Ármin felügyelő s Materny Imre lelkész kérték a tanácsot, hogy az
egyház részére adja át a kijelölt területet. Az átvételt a beadvány
aláírói, ezenfelül ifj. Rimler Károly és Péchy Antal fogják teljesíteni.
(…) A sorhelyek kitűzése megtörtént, s aki át akar venni egy-egy
sírhelyet vagy sírboltnak való területet, az illető felekezethez vagy a
városhoz forduljon, míg a közös temetőben levő sírhelyeket a városnál
lehet megváltani. Akik igazolják, hogy a bezárt Zöldkerti temetőben
valamely területet megvásároltak, s árát kifizették, hasonló nagyságú
területet ingyen kapnak az újvárosi központi temetőben. A temetőben
apró, fehér lécek jelzik az egyes sírok és sírhelyek nagyságát…”

A
Rulikowski temetőt nem ismertetjük részletesen, hiszen azzal Kordics
Imre helytörténész foglalkozott nagy szakértelemmel, részletes
felméréseket végzett 2010-től. Várható, hogy a közeljövőben megjelenik
erről a tanulmánykötete is.