Kóbor János
"A nagyváradi Szent László Napok sztárvendégeként az idén első alkalommal
lépett fel a Pece-parti Párizsban a legendás magyar rockegyüttes, az
Omega. A banda több mint fél évszázada az egyik legnépszerűbb magyar
zenekar. Az együttes frontemberével, Kóbor Jánossal beszélgettünk a
váradi várban tartott fellépésük előtt." - írja Szőke Mária a Reggeli Újságban.Teljes interjú :
Kis Omega bibliográfia
Az Omega Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes
1962-ben alakult. A zenekar igazi úttörőnek számít a magyar könnyűzene
történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albumuk
Magyarországon, a
Trombitás Frédi és a rettenetes emberek címmel. Az 1969-es
10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló magyar tévéshow, a
Tízezer lépés – Omega Show.
Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, és a magyar
együttesek közül nekik volt mindeddig a legtöbb eladott lemezük
Magyarországon, az 1979-es
Gammapolis például 650 ezer példánnyal és külföldön az 1977-es
Time Robber
1 millió példánnyal áll a lemezeladási dobogó első helyén. Az Omega
volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért
(az 1973-as
Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek
közül az Omegának volt először saját, digitális stúdiója. A
bakelitlemezek korszaka után elsőként jelent meg CD-jük a magyar
együttesek közül, ez volt 1988-ban a
Platina című válogatásalbum, és DVD-je (a 2000-ben kiadott
OmegakonceRT Népstadion 1999.).
Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az
együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint
a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. A legendás rockegyüttes
dalain generációk nőttek fel, az erdélyi magyar közönségnek is évtizedek
óta egyik ikonikus kedvence a banda. A zenekar állandó tagjai: Kóbor
János, Benkő László, Molnár György, Debreczeni Ferenc. Az Omega magyar
nyelven megjelent albumai: Trombitás Frédi és a rettenetes emberek
(1968), 10000 lépés (1969), Éjszakai országút (1970), Élő Omega (1972),
Omega 5 (1973), Omega 6: Nem tudom a neved (1975), Omega 7: Időrabló
(1977), Omega 8: Csillagok útján (1978), Gammapolis (1979), Omega X: Az
arc (1981), Omega XI (1982), Omega 12: A Föld árnyékos oldalán (1986),
Babylon (1987), Trans and Dance (1995), Omega XV: Egy életre szól
(1998), Égi jel: Omega (2006).
A rendszerváltozás előtt, a hetvenes években koncerteztek ugyan
Bukarestben, de az 1989-es forradalom előtt nem engedték nekik, hogy
Erdélyben, azaz magyarok lakta területen is fellépjenek. Nagyváradon
idén, a Szent László napok rendezvénysorozat alkalmából játszott először
az Omega.
Kóbor János és Benkő László a Reggeli Újság riporterével Nagyváradon
Sztár, sztárallűrök nélkül
Ebből az alkalomból készítettünk interjút a legendás zenekar nem
kevésbé legendás frontemberével, Kóbor Jánossal. Az olvasó remélhetőleg
megbocsátja, hogy régi ismeretségünk okán tegeződünk az alábbi
beszélgetésben.
Kóbor Jánosról, vagy ahogy mindenki ismeri, Meckyről el lehet
mondani, hogy az a legendás zenei alak ma már, akiből szerencsére
hiányzik minden nyegle sztárallűr, pózolás. Jellegzetes alakja, a ma már
ezüstbe deresedett szőke lobonc, a színpadi örökmozgó frontember
figurája generációk során vált ismertté, népszerűvé, milliók kedvencévé.
Egy kultikus rockegyüttes legendás énekese, aki hol fantasztikus űrbéli
látomásként, Gammapolis varázslatából szállt alá a színpadra, hol
dübörgő rockzene ritmusából varázsolt elő társaival dallamokat,
rockvíziókat, valami nagyon erős és nagyon tiszta zene-mágiát, ami bár
folyton változott, ám új és új alakokat öltve valahogy mégis megmaradt
annak, ami: Omega produkciónak.
– Az újságíró eléggé bajban van, ha veled kell interjút készítsen
és nem akar közhelyes lenni, hiszen karriered során több ezer interjút
adtál már s valószínűleg rengeteg sablonkérdésre válaszoltál. Van olyan
újságírói kérdés, amit kimondottan utálsz?
– Nincs. Komolyan mondom, hogy nincs. Akárhányszor tesznek is fel egy kérdést, ugyanúgy úgysem lehet arra válaszolni.
– Akkor kezdjük azzal, hogy itt vagytok Nagyváradon. Mennyire ismeritek a várost?
–Az elmúlt évek alatt, bár többször koncerteztünk Erdélyben, valahogy
mindig úgy alakult, hogy Nagyvárad kimaradt. Többször átmentünk
Váradon, néhányszor jártam is a belvárosban. Mindig az jut eszembe erről
a városról, hogy vajon megvan-e még itt a holnaposok szelleme? Mi
maradt meg abból a művészetből, lelkiségből, amit a holnaposok
jelentettek, ami igaziból szellemi védjegye ennek a városnak? Megmaradt
vajon belőle valami ma is, vagy sikerült elpusztítani?
Az Omega, amikor a zenekar megalakult
Gammapolis, amikor a rock szabaddá tesz
–
Visszatekintve az Omega karrierjére, szembeszökő, hogy ez a
rockegyüttes valahogy mindig elrugaszkodott a földtől… Itt van például
ez a sci-fi hatású Gammapolis korszak, a Csillagok útján album. Hogyan
született meg ez a fantasztikus színpadi látvánnyal kialakított stílus?
– Egyszerű ez. Egy ilyen Gammapolis-os közegben, ebben a
színpadképben, látványelemekkel valahogy sérthetetlenek lettünk. Ne
feledd, annak idején nálunk, Magyarországon, a Kádár korszakban is
erősen működött a kulturális cenzúra. A dalszövegekre pedig nagyon
figyeltek annak a korszaknak a cenzorai. Viszont a Gammapolis közeg
szabadságot adott nekünk is, és a közönségünknek is. Nem lehetett
semmilyen politikai cenzúrával beleszólni se a dalszövegeinkbe, se a
zenénkbe.
– Tehát a Gammapolis egy cenzúramentes övezet maradhatott? Egy szabad rockbolygó?
– Igen. Amúgy én világéletemben megpróbáltam kimaradni a politikai
harcokból. Megtalálni az utat, amikor nem kell beleszólni, belefolyni a
politikai kavarásokba, amikor a zenélés egy olyan, nevezzük így, arany
középutat ad, hogy egyszerűen nem érdekel a politika. Tudomásul kell
venni a politikát, de nem szabad engedni, hogy belefollyon abba, amit
csinálunk. A zene, a zenélés szent.
– Pedig az Omega szövegekbe nagyon sokan, főleg itt Erdélyben,
igen sok mindent, egyfajta szabadságvágyó jelképrendszert is
beleértettek. Teljesen másként fogta fel egy erdélyi magyar „omegás” a
szövegeiteket, mint egy magyarországi vagy nyugat-európai zenekedvelő.
– Igen. De akárhogy is, ne felejtsük, hogy itt, Erdélyben a Ceauşescu
korszak azért keményebben szorított benneteket, mint minket
Magyarországon Kádárék kormánya. Természetes tehát, hogy a szövegeink is
más áthallásokat kaptak egy olyan közegben, ahol a szabadság fogalma,
vágya például egészen más volt, más kellett legyen. Az, hogy például a
Fekete pillangó
című dal refrénje, hogy „menekülj, amíg nem késő” teljesen másként
hangzott a nyolcvanas években Erdélyben, ahonnan a magyarok menekültek
el, tökéletesen érthető. Tisztában voltunk mindig azzal, hogy a
szövegeinknek megvan a maga „többféle” jelentése, azonban ezt
szerencsére mindig úgy tudtuk előadni, hogy a hatalom egyszerűen nem
köthetett belénk. Ez persze annak is köszönhető elsősorban, hogy
zseniális dalszövegírókkal dolgoztunk mindig, mint például többek között
Adamis Anna, Sülyi Péter, Várszegi Gábor. De én mindig érzelmileg
közelítettem meg a dalokat. Az érzelem legyen benne. A szerelem. Lehet,
hogy egy erdélyi embernek a „menekülj, amíg nem késő” a politikai
elnyomás előli menekülést jelentette, de én ezt elsősorban az érzelmi
síkon fogtam, hogy menekülj, menekülj attól a fekete pillangótól, amíg
nem késő, hiszen az Isten mentsen meg érzelmileg egy ilyen fekete
pillangótól!
Hangol már a zenekar…
Rock-zsoltárok templomfalak között
–
A Gammapolis fantáziaképei után azonban furcsa váltás jött,
amikor az Omega bevitte a zenéjét szó szerint a templomokba. Célzok itt
az utóbbi években előadott templomi koncertjeitekre. Hogyan jut el egy
rockzenekar a templomi előadásig?
– Valójában úgy történt, hogy rájöttem, ha a zene szent, márpedig az,
akkor legjobb helyen szentnek tartott helyeken, azaz templomban van a
helye. Így született meg a rock-oratóriumok ötlete. Semmilyen vallásos
szándékosság nem volt ebben. Bementem egyszer a templomba és eszembe
jutott, milyen csodálatosan hangzana itt ez a fajta zene. Persze tudom,
vannak, akik talán megbotránkoznak ettől, de szerencsére a rock
oratóriumokat maguk az egyházi emberek is üdvözölték. Semmi szentségtörő
nincs ebben. Semmivel nem lehet jobban megérinteni, megfogni az ember
lelkét, mint zenével, a zene végül is egyfajta ima, tehát igenis helye
van a templomokban.
–
Lehet, ennek a zenei hitvallásnak is köszönhető, hogy moszkvai
fellépésetek után magas orosz ortodox egyházi kitüntetést kaptál? Mi is
volt ez az érdemrend, amit, lássunk be, eddig nem osztogattak
rockegyütteseknek?
Kóbor János egyedüli rockzenészként kapott magas rangú állami kitüntetést Moszkvában
– Én a Nagykereszt Érdemrendet vehettem át, az Omega együttes többi
tagja pedig a Mihail Alekszandrovics Romanov Nagyherceg Emlékérmet.
– Ezek szerint komoly rajongótáborotok van Oroszországban is?
– Igen, ez vitathatatlan. Valahogy úgy alakult, hogy mi, a
kelet-európai rockbanda, egyfajta kuriózum voltunk mindig mind a
nyugatiak, mind a keletiek, így az oroszok számára is. Úgy nem értették,
kik ezek, milyen zenekar ez onnan Kelet-Európából?
–
Több mint fél évszázados zenei pályafutás után nagyon sokan
ismernek benneteket, tudják, mi az az Omega. De ha tegyük fel én most
egy teljesen idegen lennék, akár egy ufó, persze nem a Gammapolisról, és
megkérdeznélek arról, hogy mi is ez az Omega, mit válaszolnál?
– Nehéz kérdés…de akkor azt felelném, az Omega az, amikor a hatvanas
években pár lelkes, fiatal zenekedvelő ember elindult egy úton és azóta
is megy ezen. Mind lediplomáztunk, mehettünk volna civil polgári pályára
is, azonban nem is volt kérdés, hogy nem térünk le a rockzenélés
útjáról. Elindultunk és mentünk, és azóta is jövünk, jövünk ezen az
úton… Így érkeztünk el most ide, Nagyváradra is, Szent László városába…"
Forrás :
reggeliujsag.ro