Elméleti oktatást és gyakorlati képzést is kaphattak az egészséges
életmódra vonatkozóan azok a nagyváradiak, akiket érdekelt ez a manapság
egyre aktuálisabbá váló téma. A Nagyváradi Közösségi Alapítvány
keretében működő, karrierépítéssel foglalkozó Femina-program résztvevői
ugyanis hagyományteremtő céllal Egészség-napot szerveztek, melynek a
Bunyitai-liget és a Double Tree by Hilton hotel adtak otthont.
Az eredetileg egynaposra tervezett rendezvényt végül két részre
bontva, két külön napon tartották meg, mivel a szombati esős idő miatt a
szabadtéri programokat vasárapra kellett áttegyék a szervezők. Tegnap
azonban már verőfényes napsütés fogadta a több mint 250 érdeklődőt –
főként gyermekes családokat –, akik különböző standoknál Bihar megyei
bio-termékeket kóstolhattak meg és közös táncokon, fitnesszedzéseken
vehettek részt. „A Femina mozgalmat eredetileg azért indítottuk, hogy
karrierépítésben, önképzésben segítsünk Bihar megyei nőket konferenciák,
műhelymunkák során. Akadtak résztvevők Váradon kívül Nagyszalontáról,
Belényesből, Élesdről, Margittáról is, és nagyon népszerű volt a
program. Kilenc előadó foglalkozott egy-egy tucatnyi hölgyből álló
csoporttal három hónapon át. A képzés végén mind a kilenc csoport
elkötelezte magát, hogy egy-egy közhasznú rendezvényt szervezzen a
városban. Az Egészség-nap is ezen rendezvények egyike” – mondta el a Reggeli Újságnak Luminiţa Popa, a Nagyváradi Közösségi Alapítvány alelnöke.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi/Un Orădean Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '
Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyváradi Közösségi Alapítvány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyváradi Közösségi Alapítvány. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. július 15., kedd
2014. április 28., hétfő
„Egy lépéssel közelebb kerültünk Szebenhez” - QR kódok Nagyváradon
Úgynevezett QR-kódokkal látják el Nagyvárad
tíz műemlék épületét. A projektet két egyetemista ötlete alapján
ültetik gyakorlatba, egyik fő támogatójuk Cseke Attila szenátor. Az
információk egyelőre magyarul, románul, angolul, németül és franciául
vannak feltüntetve.
Tudnivalók
A Qradea címet viselő projekt lényege, hogy minél több nagyváradi műemlék épületet lássanak el olyan QR-kóddal, mely az adott épületre vonatkozó tudnivalókat tartalmaz több nyelven: történelmi és építészeti adatokat, fényképeket, egyebeket. Ehhez speciális tájékoztató táblácskák készülnek, melyek el vannak látva az okostelefonnal értelmezhető pontkóddal.
Tervek
A közeljövőben hasonlókat helyeznek majd el többek között a Városháza épületén, a Sas-palotán, a Holdas templomon, a görög-katolikus székesegyház épületén, a görög katolikus püspöki palotán, a Szent László templomon, az evangélikus templomon, a várad-újvárosi református templomon, valamint a neológ zsinagógán. Távlati tervük, hogy minél több műemlék épületet lássanak el ilyen kóddal. Egyelőre az információk magyarul, románul, angolul, németül és franciául vannak feltüntetve, de a két fiatal hölgy további nyelvekre – többek között ivritre is – le szeretné fordíttatni ezeket. Amint Ioana Şandortól, az alapítvány elnökétől megtudtuk, a projekt gyakorlatba ültetése 7200 lejbe került.
Köszönetet mondtak
Csütörtök délután a Nagyváradi Színház épületére elsőként elhelyezett táblácska leleplezését egy rövid ünnepség előzte meg, a Nagyváradi Színház emeleti előcsarnokában. Luminiţa Popa, az alapítvány alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket és mondott köszönetet a szponzoroknak és közreműködőknek – többek között a Bihar megyei Művelődési Igazgatóságnak, a Nagyváradi Műemlékvédelmi Alapítványnak, Adriana Lipoveanu főépítésznek, Péter I. Zoltán helytörténésznek, Emődi Tamás építésznek, Ovidiu Pop fotóművésznek. Mint elhangzott, az elkövetkezendőkben az épületekhez kapcsolódó információkon túl különféle egyéb, turisták számra fontos tudnivalókat is elérhetővé lehet majd tenni a kódok által.
Teljes cikk : erdon.ro
Tíz nagyváradi műemlék épület fog kapni QR kódokat az elkövetkezendő két hét folyamán. Ezek a kódok, ha egy okostelefonnal leolvassák őket, sok információt képesek hordozni a épületről.
Ezt a kezdeményezést két egyetemista lány indította, akik az Állami Egyetem Politikai Tudományok karán harmadévesek. A terv költségeit a „Tehetségek Ösztöndíja” projekt állja, amelyet a Nagyváradi Közösségi Alapítvány működtet.
Az első, QR kóddal ellátott épület a Szigligeti Színház, amelyet további kilenc követ: a Városháza, a Sas Palota, a Holdas Templom, a Szent László Székesegyház, a Szent Miklós Templom, a Görög-Katolikus Palota, a Tudor Vladimirescu utcán lévő Luterán Templom, a városháza utcáján lévő Református Templom és a Neológ Zsinagóga.
A QR kódos táblákkal egyidőben a www.oradeaqr.ro weboldal is beindul, ahol az érdeklődők román, magyar, angol és francia nyelven olvashatnak az épületekről.
Forrás : oradeamagazin.ro
Kattintson az oradeaqr.ro-ra '
Címkék:
Cseke Attila szenátor,
Nagyvárad,
Nagyváradi Közösségi Alapítvány,
QR-kódok,
Qradea,
tíz műemlék épület
Hely:
Nagyvárad, Románia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)