Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncertek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncertek. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. február 2., szombat

Eredményes évet zárt Thurzó Zoltán zongoraművész

 
A nagyváradi zongoraművész, Thurzó Zoltán tavaly szeptemberben adott ki két hanglemezt, mely már közel 20 városban megvásárolható

"A nagyváradi zongoraművész, Thurzó Zoltán tavaly szeptemberben adott ki két hanglemezt, mely már közel 20 városban megvásárolható, idén pedig minden hónap utolsó vasárnapján újra koncertezik Nagyváradon: a CD-k ezeken a koncerteken is kaphatók.".Az interjút Törő Enikő jegyezte le.

– Elmondhatjuk, hogy a tavalyi évet sikeresen zártad, hiszen a koncertek mellett két lemezed is megjelent. Jelenleg hol lehet ezeket megvásárolni?
– Az előkészületek és a lelkesedés nem maradt eredmény nélkül, hiszen ismét egy újabb lépcsőfokot sikerült előre lépnem. Tényleg egy remek eredménynek és szép sikernek könyvelem el azt, hogy Nagyvárad zenetörténelmének első két komolyzenei kiadványát immár 13 magyarországi megyében, ezen belül 18 városban, és szűkebb értelemben véve pedig 38 boltban lehet ettől a héttől kezdődően megvásárolni. Pár hónappal ezelőtt kezdtük el a megbeszélést ezt illetően, a kiadványok megjelenése után rögtön. Remélem, hogy további helyszíneken is elérhetőek lesznek majd, ezügyben vannak elképzeléseim és terveim is. Viszont már számos városban megtalálhatják az érdeklődők a CD-t, egy, a Nagyváradhoz kapcsolható kicsiny kulturális szeletet: Budapest önmagában 14 helyszínt foglal magába, de a CD-k ott vannak továbbá Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Győr, Debrecen, Szeged, Eger, Siófok, Gyöngyös, Kecskemét, Kőszeg, Diósd, Sopron, Kaposvár, Keszthely, Paks, Balatonfüred Líra bolthálózatának az ajánlataiban, illetve a budapesti ,,Rózsavölgyi és Társa” mind a négy zeneműboltjában is. Természetesen mindkét üzletlánc weboldaláról is meg lehet rendelni a lemezeket.
– Változott-e valami a mindennapjaidban a CD megjelenése óta?
– Nagy eredménynek látom ezt, amely fontos lépcsőfok az életemben. Egészen más szintre helyezte ez a mindennapjaimat és a szakmai megítélésemet is. Azóta mindenben érzem a hatását, legyen az éppen pozitív vagy épp negatív hatás. Viszont minden hatás őszinte örömmel tölt el, legyen az bármelyik pólusról érkező.
– Mit gondolsz, miben rejlik a népszerűséged?
– Én elsősorban a hétköznapi emberek szépérzékében és a civil összefogásban hiszek. Egy előadó sikere szerintem nagyrészt a közönség rendíthetetlen szeretetében rejlik, valamint motiváló az, hogy a közönség érdeklődik a koncertjei, munkássága után, ez az érdeklődés mérhetővé is válik olyan esetben, amikor a ,,munkásság” egy része kézzel is fogható, például hanglemezek formájában, ugyanis ez boldogság nekem is, és a zenehallgatónak is. Számomra ennek a legfontosabb üzenete, hogy az éjszakába nyúló hangfelvételek, utómunkák eredménye abban mutatkozik meg, hogy a zenehallgatónak örömet okoztam.
– Mit tekintenél abszolút sikernek?
– Örömmel töltene el, ha a lemezek által mindenki lakásába beköltözne a zenei kultúra egy szelete, ha ezáltal valaki háza, lakása otthonná válna. Azt szeretném, ha nemcsak én lennék büszke a lemezekre, hanem a váradiak is, hogy végre a városunk emiatt is ismertebb lehet. Ezek a hangfelvételek egyféle útmutatónak is tekinthetőek a jelenkori nagyváradi szemléletnek, kulturális credónak. A CD-k mellékleteiben több oldalas magyar és angol nyelvű ismertetők vannak, lemezenként 24, illetve 36 oldalasakat, Nagyvárad és Bihar megye kiemelt szerepet kap ezekben. A mellékletekben a szerzők életrajzai, életüknek egy-egy szelete olvasható, emellett szó van azokban a szülőföld és a haza szeretetértől, az otthon melegéről, az élet sokszínűségéről, a vallásosságról, a születésről és az elmúlásról. A zongora billentyűi által történetek, lélekfoszlányok, gondolatok elevenednek meg, azt szeretném, ha a zenehallgatók is átéreznék ezt.
– Eddig hány hanglemezt vásároltak meg? Váradi boltok polcain miért nem találjuk meg?
– A megjelenés óta 250 hanglemezt vásároltak tőlem az emberek. Nem szabad elfelejteni, hogy csupán négy hónap telt el azóta, én sikeres eredménynek tekintem. Sokan kérdezik, hogy a nagyváradi boltokban megvásárolhatóak-e a CD-k. Boltokban nem vásárolhatóak meg, de nálam elérhetőek, így a boltok jutaléka nem adódik hozzá az árhoz, tehát olcsóbban meg lehet vásárolni, mint például a magyarországi boltokban. Mint azt néhány nappal ezelőtt bejelentettem, havonta lesznek koncertek Váradon, ahol a CD-ket is meg lehet vásárolni, valamint dedikáltatásra is lehetőség lesz. Természetesen, ha az élet más lapot oszt nekem, és a karrierem miatt el kell költözzek Váradról, akkor nem kizárt, hogy valamelyik boltban kaphatóak lesznek a lemezek.
– Az idei évre vonatkozóan mi a legnagyobb álmod, ami itthon, Nagyváradon megvalósítható lenne?
– Mi mást kívánhatnék helyi eredményként? Egy dolog van, ami szerintem a magyarság számára fontos lenne: a folyó évben a magyar nemzeti ünnepet közösen megünnepelni, nem szétszóródva, klikkesedve. Úgy gondolom, ez hatalmas előrelépést jelentene a váradi kulturális életben.
 

Forrás : biharinaplo.ro

2018. október 11., csütörtök

Koncertek az új Ócskapiacon - Miért?

ocska3 
Fotó : Bihari Napló 

Ezt nyilatkozta Liviu Andrica,az ADP igazgatója az új Ócskapiaccal kapcsolatban : "Amint az ADP igazgatója elmondta, az árusok, ha akarnak, hozhatnak magukkal ernyőket, összecsukható asztalokat, azonban záráskor ezeket magukkal kell vinniük, semmi nem maradhat a helyszínen. Ennek egyik oka, hogy a létesítményt a jövőben más típusú rendezvények, akár koncertek megszervezésére is fel szeretnék használni."

Majdnem három évvel ezelőtt adták át az átalakított Szent László/Unirii teret.Mi volt a cél?Idézet a  Bihari Napló cikkéből :

"Mircea Malan elmondta, hogy ezt a tervet nyújtották be az Észak-Nyugati Fejlesztési Régióhoz uniós finanszírozásra. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a térfelújítás célja az, hogy kifejezze a város szellemiségét, vonzza a turistákat, a váradiak találkozóhelye legyen, és közösségi események helyszínéül szolgáljon."

A főtervező Horia Gavriș volt,két segítője Sabău Adrian és Krajcsi Sebastian tervezők voltak.A Gavriș tervet sokan kritizálták,mert nem tetszett.Alig adták át az átalakított teret,elkezdett repedezni a kőburkolat. A kivitelező cég szerint azért,mert a nagyobb rendezvényeken nagy tonnájú autók mentek rá a kőlapokra,melyek ezért repedeztek meg.A múlt hónapban Ilie Bolojan polgármester bejelentette, hogy a nagyobb rendezvényeket a várban fogják rendezni.A Nagyváradi Ősz rendezvény alkalmával 30.000 személy volt a várban.A közlekedés le volt blokkolva. Mit lépett erre a vezetőség?A koncertek az új Ócskapiacon lesznek megtartva,mert van nagy hely.Ezért lesz az a szabály,mely szerint az árusoknak nemcsak takarítani kell,hanem szabadon kell hagynia bérelt területet.

Mit tehetünk,ha koncertek lesznek?Mehetünk csacsipusztára az OTL autóbuszaival, személykocsikkal,biciklivel,vagy taxival,mely sokba kerül.Gyalog nagyon messze van.Mit fog lépni a Polgármesteri Hivatal?Hamarosan bejelentik,hogy ...

Van hely az új Ócskapiacon,melynek a neve,Piața 100 lett?Igen. A Jurnalul Bihoreanul készített egy albumot. Kattintson az alábbi linkre'

2018. május 8., kedd

Minden Magyar Majálisa volt a várkertben


Minden Magyar Majálisa volt a várkertben 

"Immár 17. alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén a Minden Magyar Majálisa elnevezésű programkavalkádot. Ezúttal is a nagyváradi várkert adott otthont az eseménynek május 5-én, szombaton. Rengeteg érdekes és színes program várta az érdeklődőket." - írja Ciucur Losonczi Antonius a Bihari Naplóban.Teljes cikk

"Rengeteg érdekes és színes esemény várta az érdeklődőket múlt szombaton a várkertben, az éppen zajló XXVII. Festum Varadinum keretében a Minden Magyar Majálisa elnevezésű programkavalkádon, egy szép, verőfényes, nyáriasan meleg májusi napon. Mint ahogy az a beharangozó sajtótájékoztatón is elhangzott, a szervezés során kifejezetten nagy figyelmet kapott, hogy a helyi és megyei magyar közösség igényeit helyezzék a középpontba. Ennek megfelelően ezúttal is képviseltették magukat a nagyváradi RMDSZ-körzetek, valamint a helyi magyar iskolák, illetve más iskolák magyar tagozatai is. A körzetek majálisán részt vett mind a 10 nagyváradi RMDSZ-körzet, bográcsgulyás főzőversenyre is beneveztek, de volt, aki finom töltöttkáposztát készített, így a délelőtti órákban ínycsiklandozó illatok terjengtek a vár fala közelében. Ezzel párhuzamosan zajlott az iskolák majálisa, melyen 13 tanintézmény képviseltette magát, ezek csapatai szintén részt vettek a bográcsgulyás főzőversenyen, valamint egyéb programokkal is készültek, mint például ének- és táncszámok, harcművészeti- vagy divatbemutató. Mind az RMDSZ-körzetek, mind pedig az iskolák saját sátrat állítottak fel, ahol tájékozódni lehetett, az iskolák sátrainál tanárok, diákok mutatták be az intézményeket, iskolapszichológussal is lehetett beszélgetni. Külön sátra volt a margittai a Szabadság Feszt szervezőinek, akik a margittai fesztiválról nyújtottak részletes tájékoztatást. A nap folyamán ugyanakkor nagyváradi és Bihar megyei árusok kínálták termékeiket: ételeket, italokat, édességeket, a Pusztai Farkasok Ordas Nemzetsége egy jurtát állított fel, valamint részt lehetett venni arcfestésen, lufihajtogatáson és más közös játékokon, illetve Ki Mit Tud?!-osok is felléptek.

A fradisták nagy örömére Nyilasi Tibor és Telek András „Manci”, az FTC legendás személyiségei is ott voltak az eseményen, lehetett velük beszélgetni, illetve fotózkodni is (Nyilasi a főzőverseny zsűrizését is elvállalta), szuveníreket vásárolni a Ferencvárosi Torna Klub mikrobuszánál.
Koncertek
Délután először Szabyest, azaz Szabó Szabolcs Achilles magyar énekes, Youtube-személyiség, dalszerző, dalszövegíró, médiadesigner, marketingmenedzser, magyar tinisztár, a tinilányok nagy kedvence állt színpadra, megteremtve a későbbi órák alaphangulatát. 6–14 év közötti, körüli kislányok sikítottak, követték nyomon minden mozdulatát a fellépés ideje alatt.
Ezután a pécsi Halott Pénz szolgált egy színvonalas produkcióval, természetesen a Demjén Rózsi-feldolgozást, ami oly népszerűvé tette őket, a Darabokra törted a szívemet is elénekelték a srácok, mint ahogy többek közt a Van valami a levegőben, vagy Ahol a május földet ér is felcsendült sokak nagy örömére.
Az i-re a pontot aztán a 44 éve működő Edda Művek tette fel. Pataky Attila 66 évesen is fáradhatatlanul nyomja a rockzenét, gyártja az újabb és újabb nótákat, miközben talán nincs is olyan magyar ember, aki életében legalább két-három Edda-slágert ne hallott volna, és fújná kívülről. A banda ezúttal a frontember fiával, Pataky Gergővel egészült ki, és hasított a Mi vagyunk a rock, A kör, a Szellemvilág, a Háromszor, a Kölyköd voltam, A hűtlen, a Csak bírd ki.
A koncertek programfelelőse a Bihar Megyei MIDESZ és a Varadinum Kulturális Alapítvány, a Minden Magyar Majálisa főszervezői a Pro Rogériusz Közösségi és Kulturális Egyesület, az Ovisuli Egyesület, Czvikker Katalin és Pető Dalma, szervezői pedig Kócza Erika, Varga Friderika, Botházy Nándor és Kéry Hajnal voltak." 
Forrás : erdon.ro 
Fotók : biharinaplo.ro
<p>A pécsi Halott Pénz együttes színvonalas produkcióval rukkolt elő</p>
<p>A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola kórusa is fellépett</p>
<p>Szabyest, az utóbbi évek felfedezettje is színpadra lépett szombaton</p>
<p>Nyilasi Tibor a közönségtalálkozón régi focimeccsekről is vetített</p>
<p>A legtöbb RMDSZ-körzeti sátornál gulyás rotyogott az üstben</p>