A villamosvonalak meghosszabbítása, az
autóforgalom korlátozása a belvárosban: többek között ezek az
elképzelések szerepelnek Nagyvárad Fenntartható Városi Közlekedési
Tervében.
A Nagyváradi Helyi Közszállítási
Vállalat (OTL) által elkészíttetett Fenntartható Városi Közlekedési
Tervet a Közszállítók Napján, június 13-án pénteken ismertette Csuzi
István vezérigazgató a vállalat mechatronikai laboratóriumában.
Elöljáróban a vállalat vezetője elmondta, hogy a közszállítás az egyik
legfontosabb közszolgáltatás a városban, hiszen naponta 150 ezer ember
veszi igénybe az OTL tömegközlekedési eszközeit, akikhez még hozzá lehet
számítani a mintegy 25 ezer ingázót is. Éppen ezért nagyon fontos
hangsúlyt fektetni ennek a szolgáltatásnak a jól átgondolt
fejlesztésére. Erre szolgál a 25 ezer euróból elkészítette terv, melynek
költségeit a vállalat uniós forrásokból fedezte, ugyanis Nagyvárad nem
része az ország hét fejlesztési központjának, ezért a kormánytól nem
kapott pénzt a város ennek a tervnek a megvalósítására. Csuzi István
hangsúlyozta, hogy sikerült elérni azt, hogy az unió finanszírozza a
tömegközlekedés fejlesztését, és bármilyen, a közszállítást célzó
pályázathoz elengedhetetlen lesz egy ilyen terv megléte. Megtudtuk, hogy
a tervet készítő cég kilencven javaslatot fogalmazott meg, ezek közül
végül harminchat került bele a tervbe. Csuzi felhívta a figyelmet arra,
hogy a dokumentumot még el kell fogadja a helyi tanács, és ha ez
megtörténik, „onnantól kezdve a terv Biblia lesz számunkra” –
fogalmazott Csuzi, azaz az elkövetkező hat évben a vállalatnak lehetőleg
meg kell valósítania az abban foglalt, mintegy 70 millió euró
összértékű javaslatokat.
Konkrétumok
Csuzi István elmondta, hogy a terv gyakorlatba ültetésének első
lépése már meg is történt, hiszen a közelmúltban elkészült a szőllősi
autóbusz állomás, amely a vidéki járatokat fogadja, illetve az ingázók
számára átszállási állomásként szolgál. Csuzi bejelentette, hogy az
idén, vagy jövő év tavaszára elkészül két másik átszálló állomás is, az
egyik a Vitéz/Decebal utcán az ANL tömbházak mellett, a másik pedig a
nagyállomás közelében lesz. Az igazgató aláhúzta, hogy a tervben
szereplő javaslatok között vannak olyanok, amelyek sok pénzbe kerülnek –
például a villamosvonalak meghosszabbítása –, mások ellenben nem
kerülnének sokba, viszont megvalósításuk feltehetőleg nagy ellenállásba
ütközne, ilyen javaslatnak ítélte meg Csuzi a Sztaroveszky/Magheru és a
Fő utcán a villamossínek elkülönítését az autóforgalomtól. Ennek kapcsán
Csuzi megjegyezte, hogy ha megépül a Hegyesi Márton/Teodoroiu utca
nyomvonalán a gyorsforgalmi út, akkor megvalósítható lesz a
villamossínek elkülönítése az említett utakon. A továbbiakban az
igazgató elmondta: „A belváros átépítése maga után vonja azt a döntést,
hogy a közszállítást be kell vezetni a Szent László térre, és korlátozni
kell a kisautó-forgalmat. Javaslatunk szerint az összes buszjáratot,
ami a központban közlekedik, bevinnénk a Szent László térre, hogy az
utasokat közszállítással tudjuk odavinni, és van egy másik
előterjesztésre váró javaslatunk, ami arról fog szólni, hogy a
belvárosba közszállítással, ne személyforgalommal lehessen eljutni.”
Villamosforgalom
A villamosközlekedés kapcsán az igazgató elmondta, hogy a vállalatnak
szüksége lenne egy újabb szabadtéri villamosremízre, lehetőleg a város
nyugati részén, ugyanakkor az OTL az elkövetkező években szeretné
mintegy négy-öt kilométernyivel meghosszabbítani a villamosvonalakat.
Körülbelül másfél kilométernyi új sínpárt fektetnének le a város nyugati
részében, Csuzi elmondása szerint jó lenne, ha a villamos az ipari
parkon haladna keresztül. A város déli részének sínekkel való
behálózására több variáns is szerepel a tervben. Az egyik változat
szerint a Vitéz utcáról indulna az új villamosvonal az állatkert felé.
Onnan az ifjúsági stadion és az egyetem sportcsarnoka mellett haladna a
sín a Rulikowsky temetőig, onnan a Ceyrat utcán át vezetne a remízbe. A
másik variáns szerint az egyetemi sportpályától nem térne le a sín a
temető felé, hanem a Pece parton haladva egyenesen a remízbe futna, a
harmadik variáns szerint pedig a villamos a Vágóhíd/Blajovici utcán
térne le az ócskapiacig, és onnan térne le balra, és a Pece parton
haladva érne be a depóba. Mindegyik variánsnak megvan az az előnye, hogy
bekapcsolná a villamosforgalomba az ócskapiacot, illetve az, hogy egy
új kijárat létesülne a remízből. Egy további elképzelés az, hogy a
villamost kivezessék a repülőtérig, de mint Csuzi hozzátette, ez az
elgondolás nem kifizetődő mindaddig, amíg nem lesz sűrűbb légiforgalom a
váradi reptéren. Csuzi István végezetül kiemelte: csak a
villamosvonalak kiépítése mintegy ötmillió euróba kerülne, de amennyiben
ezek a tervek megvalósulnak, akkor a villamosparkot is bővíteni kell
majd.
Forrás :
erdon.ro