Tóth István
"Nagyvárad fotográfiai múltjának és jelenének említésekor –
bárhol és bármilyen környezetben történjen is ez – mindig felbukkan Tóth
István neve, aki több mint negyvenéves fotóművészi és kultúraszervező
tevékenységével idén örökre beírta magát a város és az ország
történelmébe, hiszen egyedülálló fotográfiai kollekció viseli a nevét a
jövőben. Múltról, jelenről és az álmok valóra válásáról beszélgettünk
Tóth Istvánnal." - írja Szamos Mariann a Reggeli Újságban.Olvassa el a teljes cikket '
"A Nagyváradi Tavirózsa Fotóklub és az Euro Foto Art Egyesület alapító
elnökeként Tóth István az 1970-es évek második felétől szervezi
Nagyvárad kulturális életét egy olyan művészeti ágazatban, amely „okos
eszközök” és „jól látó szemek” segítségével fényképeken örökít meg
tartalmakat, illetve a világot.
Az idén májusban a nagyváradi önkormányzat által elöljárósági díjjal
kitüntetett Tóth István augusztusban ünnepelte 65. születésnapját, ebből
az alkalomból a nagyváradi Vár- és Várostörténeti Múzeumának
ajándékozta évtizedekig gyűjtögetett fotográfiai kollekcióját. A
fejedelmi palotában helyet kapó intézménnyel való együttműködés, illetve
az ajándék értékének és az ajándékozó személyének elismeréseként a
múzeum Nagyvárad fotográfiai, valamint fotótechnikai és fotóművészeti
múltját bemutató tárlata hivatalosan is az ő nevét viseli Ştefan Tóth
István formában, mivel pályafutása alatt Ştefan Tóth művésznéven vált
ismertté.
Nyomdaipari kezdetek
A Tótiban született fotográfussal, aki a tőle megszokott jókedvvel
fogad, a vármúzeumban találkozunk és felsétálunk a második emeletre,
ahol a kiállítótér első termében foglalunk helyet, mielőtt körbejárnánk
az épületrészt. „Iskolás éveimben szerettem meg a fotografálást, és a
vágyam az volt, hogy legyen nekem is egy fényképezőgépem. A szüleim
rövid időn belül vásároltak is egy Beirette, német márkájú gépet –
meséli a kezdetekről. – Az első képeimet a margittai
mesterszövetkezetben nagyíttattam ki, és miután felkerültem Bukarestbe a
nyolc elemi elvégzése után, a nyomdaipari iskolában sikerült egy
fotókör tagjává válnom. Itt nagyon sok információt kaptam a
fényképezésről, és ezzel párhuzamosan felfedeztem a város szívében a
Romániai Fotóművészek Szövetségének galériáját. Ez egy csodálatos épület
és hely volt, ahol két-három hetente nyitottak meg országos és
nemzetközi tárlatokat, amelyeket rendszeresen elmentem megnézni. A
hároméves iskola elvégzése után Nagyváradon, a Nyomdaipari Vállalatnál
kezdtem el dolgozni mint műkönyvkötő. Ezt követően egy katonai
napilaphoz, a
Gazeta Trupelor de Securitate nevűhöz kerültem a
hivatásos fotóriporter mellé. Ez egy különleges időszak volt, amikor
nagyon sokat tanultam, sok minőségi fényképezőgéppel dolgoztam, és így
másfél év alatt sokat tapasztaltam. Ebben az időben kezdtem elküldeni
első alkotásaimat Románia Nemzetközi Fotóművészeti Szalonjára, és itt
fogadtak is el a képeimből.”
Az első kiállítások
A szárnybontogatást két egyéni kiállítás hivatalosította, amelyeket
1973-ban és 1974-ben szervezett. „Az első kiállításaim, az első
negyven-ötven képpel, szabad témájúak voltak, nagyméretű fotókból,
amelyek kézi lenagyítással készültek. Komoly vállalkozás volt, hiszen
akkoriban nehezen lehetett megfelelő papírt kapni, és azzal a váradi
hat–hét fotográfussal is, akik elszigetelten dolgoztak, nagyon nehéz
volt kapcsolatba lépni. Egy trükkel sikerült őket elcsalni a második
kiállításom záróünnepségére: beszélgetésre hívtam meg őket. Persze
negatívan álltak hozzá az egészhez, hiszen egy ismeretlen valaki két
egyéni kiállítással rukkolt elő, de fel voltam készülve rá, hogy támadni
fognak. Néhány pohár bor után azonban elbeszélgettünk, hasznos
megjegyzések is elhangzottak a kiállításra vonatkozóan, és
összebarátkoztunk.” 1976. május 28-án alapította meg a nyomda
szakszervezetének keretében a Nagyváradi Tavirózsa Fotóklubot, amelynek
jegyzőkönyve és első kiállításának műsorfüzete is megtekinthető a
fotográfiatörténeti tárlat anyagai között.
Ekképpen kezdődött egy négy évtizedes időszak, amelyben a nagyváradi
fotóklub az ország egyik legrangosabbjává vált. 2008-ban alapította meg
az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesületet, amely az ország legrangosabb
nemzetközi fotósegyesülete, több mint száz tagja van Európa országaiban,
az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Kínában, illetve 31
partnerszervezete, szintén európai és ázsiai országokból. „A stratégiám a
négy évtized alatt az volt, hogy tiszteljek és segítsek mindenkit, és
hogy mind a két szervezetben egy kimondottan családias hangulat legyen,
ahol a humornak nagy szerep jut. Egy közösséget nem lehet fenntartani, a
közösségi munkát pedig nem lehet elvégezni humor nélkül. Nagyon sok
élményben volt részünk ez idő alatt, a lényeg az volt, hogy a régi
rendszerben és most is kellőképpen tudni kellett lavírozni, mindig
megértetni az akkori vezetőséggel a rendezvények fontosságát, és azt,
hogy ezek miképpen hatnak pozitívan az önkormányzatra, és elsősorban a
városra.”
A stúdióterem
Egy nagy álma teljesült
Tóth István régi vágya volt a megyeszékhely fotográfiai történetének
bemutatása egy állandó kiállítás formájában. „A kétezres évek után
éreztem szükségét annak, hogy Nagyváradon alakuljon meg egy fotómúzeum.
Őrületes döntés volt az évek alatt összegyűjtött tárgyaknak a
felajánlása, de tudom, hogy jó helyen vannak, és nagyon örülök. A múlt
év nyarán tudtam meg, hogy megkaptuk ezt a csodálatos hét termet, és
leírhatatlan nagy öröm volt, a felhőkben jártam egész nap. És persze
őrületes volt a munka is, ami a megvalósítással járt. Meghívtuk az
elején a nagyváradi múzeumban dolgozó muzeográfust, Lucia Cornelt, hogy
segítsen a berendezés kigondolásában, és ahogy végignézte a termeket,
azt kérdezte tőlem nagy komolyan: »Tóth úr, önnek van itt mit
kiállítani?« Mondtam, hogy persze, ne aggódjon, nem is lesz elég a
terem. Aztán, a szemrevételezés után jöttünk kifelé, és az udvaron még
egyszer megkérdezte ugyanezt.” – meséli lelkesen.
„Évtizedekkel ezelőtt kezdtem el gyűjteni, és nagyon sokszor volt szerencsém.
Én
egy nagyon szerencsés ember vagyok” – nyomatékosít csillogó szemekkel,
egyaránt utalva karrierjére és családjára. „Sokan szólítottak le az
utcán, és ajánlották fel olcsón a holmijaikat, illetve nagyon sok
elhalálozott fotóművész családtagja is megkeresett, hogy át akarják adni
a hátramaradt tárgyakat. Több mint 800 darabot sikerült így
beazonosítani és méltó helyre szállítani. Nagyvárad fotográfiai
múltjával kapcsolatban megkerestem Mezey Lajosnak, a város első
fotográfusának az ükunokáját Budapesten, és javasoltam neki, hogy a
múzeum számára ideiglenesen adjon át néhány eredeti alkotást. Azt
mondta, hogy jó, és még könyvet is ígért, aztán, amikor elmentünk hozzá a
lakására, több mint negyven képet ajánlott fel. A megnyitóra is eljött
augusztusban, és ezeket a százötven évvel ezelőtt készült képeket nekünk
adta.”
Az említett fotókkal és a múlt század elejének hangulatát keltő
táskagramofonnal, faasztallal, ernyős lámpával, különleges bőrdíszművel
ékesített asztali képállvánnyal, százéves írógéppel, és az egyik
legértékesebb tárggyal, egy három lábon álló, fából készült harmonikás
stúdió-fényképezőgéppel berendezett első teremben Gyenge Rozália,
Nagyvárad első hivatásos női fotográfusának a tevékenységéről tekinthető
meg egy anyag. A kiállított fényképezőgépek, amelyek az első terem
látványos berendezési tárgyai után fogadják a látogatót, időrendi
sorrendben követik egymást. A figyelmet megragadja egy aprócska, a
csehszlovák időkből való Mikroma II-es gép, valamint az orosz
gyártmányú, mechanikus Zenit szerkezetek, amelyek különböző változatai
végigkísérték a múlt századot. A fényképezőgépek számára készült
speciális táskák között Tóth István felhívja a figyelmemet a sajátjára,
amely körbejárta vele néhányszor a világot.
Polaroid, egyszeri használatos fényképezőgépek, fénymérők,
villanólámpák, szűrők, üveglemezek, laboratóriumi kellékek,
filmtekercsek, vegyszerek, szárítógépek, másoló készülékek, kézi
papírvágók, diavetítők, nagyítógépek, reprodukáló gépek, egy román
exponáló óra, egy csehszlovák típusú tájképnagyító gép, retusáló ecsetek
(hiúz fülszőrzetéből!), valamint egy berendezett amatőr
fénykép-laboratórium mindenféle felszereléssel, illetve egy stúdióterem
különféle, évtizedekkel ezelőtt használt kellékekkel.
Két ideiglenes kiállítóterem, valamint több mint kétezer kötettel egy
értékes könyvállomány tartozik még a városnak adott ajándékhoz."
Forrás :
reggeliujsag.ro