"Vásári Miklós püspök. Egyike azoknak, kik születéshelyükről
önmaguk értesítenek. Személye a legújabb időkig sok zavar és nagy homály
leplébe volt burkolva. Hogy származása, családi összeköttetései és
főpapi tevékenysége ma már meglehetős tisztán áll előttünk, az
Karácsonyi János és Fraknói Vilmos érdeme. Atyja: Miklós, Lóránt
vajdának a fia; anyja: a híres Csanád érsek nővére, Telegdy Tamás
leánya. Szülőhelye: Vásári, a török hódításig igénytelen község
Szalontától nyugatra, ma a hasonnevü puszta őrzi emlékét. Vásári
Miklós, kit különben az oklevelek Szügyi néven is említenek, korábbi életírói pedig tévedésből hol Monoszlói, hol pedig Franko
névvel ruházzák fel - 1300 körül születhetett; először 1330-ban tünik
fel, midőn is, bár még csak alszer-pap (subdiaconus), az esztergomi
nagyprépostságon kívül a zágrábi és egri káptalanokban is bírt egy-egy
javadalmat. 1347-ben a nyitrai püspöki székbe emelte őt a
királyi s pápai kegy. Nem egészen két év mulva - 1349. elején - zágrábi
választott püspök, de még ugyanazon évben áthelyezést nyer Kalocsára.
Itt sem maradt meg állandóan: nagybátyja, Csanád esztergomi érsek 1350.
első napjaiban meghalt s ugyanazon év január 11-én már Vásári Miklós az
érsek. Vásári Miklós a magyar Anjou-kornak egyik legkimagaslóbb vezető
politikusa volt. Királya megvízásából többször utazta be nehéz feladatu
követségekben Olszországot, Velenczét és Francziaországot. Mint érsek
egyházmegyéjében tartott zsinatot is, melynek határozatai azonban,
sajnos, elvesztek. Meghalt 1358-ban."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi/Un Orădean Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '
Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bihar vármegye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bihar vármegye. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 13., vasárnap
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Váradi Péter
"Váradi Péter püspök. Botka Tivadar és
Fraknói Vilmos osztoznak Váradi Péter származása meghatározásának
dicsőségén. Váradi Péter nem nemes családból származott; atyja: Imre,
minden jel szerint nagyváradi egyszerü iparos polgár volt. Váradi Péter
1450 körül születhetett Nagyváradon; ennek püspöki székén ekkor
történetünk nagy alakja, Vitéz János ült, a ki pártfogása alá vette s
gondosan neveltette. Mikor (1465) Vitéz Várad püspöki székét az
esztergomi érsekséggel cserélte fel, Váradi Pétert is magával vitte és
egy kanonoki javadalmat adott neki; majd pedig a bolognai egyetemre
küldte, honnan hazajövén, a királyi kanczelláriában nyert alkalmazást.
1475. tavaszán találkozunk ismét vele, a mikor mint királyi titkár és
előadó szerepel. 1456-ban az erdélyi káptalan prépostja, nem sokkal
később pedig szentjobbi és földvári apát lett s ezek mellett megtartotta
még esztergomi kanonokságát is; 1478-ban a király első titkára, a cseh
királyság pecsétének őre; 1479-ben titkos kanczellárrá s végre 1480-ban
kalocsai érsekké lőn. Ezzel Váradi Péter életének története összeesik a
nemzet történetével. Váradi Péter az 1489-ik évi nyarat Mátyás oldalán
töltötte a török ellen való háborúban, s a béke megkötése után is ott
maradt, mint királyának legbizalmasabb embere. Őt bízta meg a nagy
király Janus Pannonius költői műveinek összegyűjtésével; Budavárában
házat ajándékoz neki, neki adományozza a péterváradi apátságot, királyi
helytartóvá teszi, majd Rómában is lépéseket tesz bibornokká való
kinevezése érdekében. Később azonban meghasonlott királyával, követelő,
sőt fenyegető lett, mire a király 1484. nyarán fogságba vettette az
árvai várba. Mátyás halálával Corvin János szabadon bocsátotta, mire
Váradi Péter visszatért érsekségébe azzal az elhatározással, hogy
politikávak többé nem foglalkozik. Ezt meg is tartotta. Halála idejét
nem ismerjük; érseki széke 1501. június havában már üresen áll.
Levelezéseit Wagner Károly adta ki 1776-ban."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Tisza István
"Tisza István gróf, szül. 1861. ápr. 22-én. Középiskolai
tanulmányainak befejezésével az egyetemet Heidelbergben, Berlinben és
Budapesten látogatta s az utóbbi helyen az államtudományok doctorává
avattatott fel. Pályáját a belügyminiszteriumban kezdte, majd Bihar
vármegye tb. főjegyzője lett. 1886-ban, 25 éves korában országgyűlési
képviselővé választatott és azóta állandóan tagja a képviselőháznak. Már
kora ifjuságában főleg közgazdasági tanulmányokkal foglalkozott és e
téren igen figyelemreméltó tevékenységet fejtett ki. Számos tanulmánya
jelent meg a Budapesti Szemlében és egyes napilapokban. A
képviselőházban mint a közgazdasági és a közig. bizottság tagja
működött, de e mellett szülővármegyéjében mint megyebizottsági tag is
élénk részt vesz a közügyek intézése körül. 1896-ban az ugrai kerület
küldte a képviselőházba, ahol mély logikáról és sok tudásról tanúskodó beszédei mindenkor közfigyelmet keltenek. 1893-ban jelent meg nagyobbszabásu tanulmánya "Valutáink rendezéséről," 1897-ben pedig a "Magyar Agrárpolitika." "
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Tisza Lajos gróf
Tisza Lajos gróf.
"Tisza Lajos gróf 1832-ben Nagyváradon született. Gimnáziumi
tanulmányait Szőnyi Pál vezetése alatt magánuton befejezvén, 1847-ban
Debreczenben a filozofiai osztályból tett vizsgálatot. A szabadságharcz
után Berlinbe ment s a Fridericianumban hallgatott jogot, majd hosszabb
utazást tett keleten és beutazta Egyiptomot is. Külföldi utjából
hazatérve, főleg a reform. egyház és iskola terén fejtett ki nagy
tevékenységet. 1861-ben az ugrai kerület képviselővé választotta.
1865-ben ismét az ugrai kerületet képviselte és elébb a balközépnek volt
kiváló tagja, majd a kiegyezés után a Deák-pártba lépett és 1867-ben
Bihar vármegye főispánjává neveztetett ki. Ebbeli méltóságában kifejtett
tevékenységét a vármegye közigazgatását tárgyaló fejezetben
ismertettük. Gorove lemondása után, 1871-ben a közlekedésügyi tárczát
vállalta el, majd elnöke lett a fővárosi közmunkatanácsnak, melynek
szervezése körül nagy érdemei vannak. Mint közlekedésügyi miniszter,
tárczáját 1873. deczember havában gróf Zichy Józsefnak adván át,
Kerkápoly Károlylyal Afrikába ment, honnan visszatérve 1874-ben ismét
képviselővé választották. 1879. márczius 12-én az árvíztől sujtott
Szeged város kir. biztosává neveztetvén ki, Szeged újjászületése az ő
nevéhez fűződik. Ebbeli érdemei elismeréséül szegedi előnévvel grófi
rangra emeltetett. 1884-től haláláig Szeged városát képviselte az
országgyűlésen. 1885. márczius 14-én a dunamelléki ev. reform. egyház
főgondnokává választotta meg. Mint képviselő a Deák-szobor és az új
parlamenti épület végrehajtó-bizottságának elnöke volt. 1892. nov.
19-étől 1894. jún. 10-ig az ő felsége személye körüli miniszteri tárczát
vezette. Fényes pályája alatt számos kitüntetésben volt része. A már
említett grófi méltóságon kívül 1869-ben cs. kir. kamarás lett, 1873-ban
valóságos belső titkos tanácsos és a Lipót-rend nagykeresztese,
1893-ban pedig a veres sasrend I. osztályát nyerte. 1898-ban halt el."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Tisza Lajos
"Tisza Lajos, Bihar vármegye főispáni helytartója, Tisza László
Bihar vármegye főjegyzőjének (1790) és Teleki Katalin grófnő fia, 1798.
augusztus 5-én született Nagyváradon. Tanulmányai befejeztével 1825-ben
Bihar vármegye aljegyzőjévé választatott és ugyanez évben vette el
Teleki Júliánna grófnőt, kivel boldog családi életet élt. 1829-ben Bihar
vármegye főjegyzőjévé választatott, majd 1832-ben a vármegye közbizalma
az I. alispáni székbe ültette s az 1832/36. évi országgyűlésre követül
küldte fel, honnan azonban csakhamar visszatért. 1837-ben a vármegye
újból I. alispánná választotta, mely állásában 1841-ig, főispáni
helytartóvá történt kineveztetéséig maradt meg. 1831-ben a
nagyszalontai ev. reform. egyház segédgondokává választatott. 1848-ig
töltötte be a főispáni helytartóságot. A márcziusi törvények
szentesítése után beadván lemondását, a magánéletbe vonult vissza, s
ettől kezdve leginkább Geszten tartózkodott, hol 1856. augusztus 23-án
elhunyt."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Tisza László
"Tisza László, született 1829. jún. 27-én Nagyváradon.
Tanulmányai befejeztével 1848-ban Pesten jurátuskodott. A márcziusi
napok hatása alatt ő is a pesti nemzetőrök közé állt, majd a megalakult
magyar földmivelés-, ipar- és kereskedelelmügyi miniszteriumba
segédfogalmazónak neveztetett ki. 1848. őszén honvédnek csapott fel és
előbb a Nádor-, majd a Miklós-huszároknál szolgált. Rendkivül bátor és
kitartó lovas hírében állott. 1848. végén már a Perczel Mór seregében, a
Gáspár András, akkor Miklós huszárezrdnél segédtiszt lett. A moóri
ütközetben (decz. 29.) visszavonuló honvédeinket fedezvén, a vasasok
közé csapott, mely alkalommal súlyosan megsebesült. A szabadságharcz
lezajlása után hosszabb külföldi tanulmányútra indult, majd 668onnan
1852-ben visszatérve, Erdélyben a Mezőségen levő birtokát vette át.
Gazdasága egyike volt a legjelesebbeknek, s különösen lovai voltak
messze vidéken híresek. Erdély gazdasági fellendülésének érdekében igen
sokat tett, s ő alakította meg az "Erdélyi Gazdasági Egyesületet", mely
elnökévé választotta, de e mellett egyházának érdekeit is hathatósan
előmozdította; még az ötvenes években a nagyenyedi ev. ref. egyházmegye
gondnokává választatott. 1860-ban, az októberi diploma után, a kormány
felajánlotta neki a tordai főispánságot, de nem fogadta el. Ezen túl a
politikai pályán találjuk. 1867. után több ízben volt képviselő. Mint a
balközép egyik agilis és áldozatkész híve sokat tett a párt érdekében."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Tisza Kálmán
"Tisza Kálmán. A balközép nagynevü vezére, Magyarországnak 15
éven át miniszterelnöke, 1830. deczember 16-án született Nagyváradon.
Tanulmányait Szőnyi Pál vezetése alatt végezte. 1848-ban a pesti
tudomány-egyetemen a jogi vizsgát letéve, 171/2
éves korában jurátus lett, majd a vallás- és közoktatásügyi
miniszteriumba neveztetett ki tiszteletbeli fogalmazónak. Az önvédelmi
harcz kitörésekor ő is a nemzetőrök közé állt. Midőn az országgyűlés és a
honvédelmi bizottmány Debreczenbe tette át székhelyét, mint miniszteri
fogalmazó Debreczenben működött. A szabadságharcz leveretése után
hosszabb külföldi tanulmányútra indult Franczia-, Német- és
Angolországba. 1850-51-ben Berlinben a Fridericianumban történelmi,
államtudományi és természettani előadásokat hallgatott. Majd hazajövén,
eleintén Geszten gazdálkodott, de csakhamar az ev. ref. egyház terén
érvényesítette fényes tehetségeit. 1855-ben a nagyszalontai egyházmegye
segédgondnokává választatott és ebbeli minőségében az 1859. szeptember
1-én kiadott Thun-féle pátens ellen, mely a protestánsok autonomiáját
gyökerében megtámadta, fejtett ki nagy tevékenységet. Az 1859. őszén
tartott egyházkerületi űlésen ő volt a visszautasítás szószólója. Ekkor
már feltünt férfias fellépésével, bölcs mérsékletével, kiváló
szellemével és neve csakhamar országos hirüvé vált. 1860-ban az októberi
diploma kiadása után a kormány fölajánlotta neki a bihari főispánságot,
de nem fogadta el. 1861-ben Debreczen város I. kerülete választotta
képviselővé. A megnyílt országgyűlés alelnökévé választotta s e mellett
egyike lett a határozati párt vezéralakjainak, majd gróf Teleky László
halála után a párt benne találta meg legkiválóbb vezérét. 1861-65-ig
számos vezérczikke jelent meg a Honban és a Magyar Sajtóban, melyekben
főleg gazdasági, ipari és kereskedelmi kérdésekkel foglalkozott.
1865-ben jelent meg hatalmas röpirata "Parlamenti felelős kormány és megyei rendszer",
melyben a felelős kormány és a megyei rendszer összeférhetőségét
vitatta. Az 1865. deczember 10-én megnyílt országgyűlésen ismét
Debreczen város első kerületét képviselte, hol Ghyczy Kálmánnal a
balközép-párt vezére lett. Politikai pályája mellett egyházának is hű
fia maradt. 1867-ben a dunántuli ev. ref. egyházkerület világi gondokává
választotta meg és e tisztét jelenleg is lankadatlan buzgalommal tölti
be. 1867. óta befolyása mindegyre emelkedett. Nagy érdeme, hogy az
országgyűlés, a német-franczia háború kitörésekor, a semlegesség mellett
nyilatkozott. 1874-ben Ghyczy néhány társával belépett a kormánypártba,
melylyel mintegy előkészítette az országgyűlési pártok közötti fuziót. A
költségvetés tárgyalása alkalmával 1875. február 3-án tartott
beszédének elementáris hatása alatt a Bittó kormány lemondott, mire az
1875. márczius 2-án megalakult br. Wenckheim Béla miniszterelnöksége
alatti kabinetben Tisza Kálmán a belügyi tárczát vállalta el, majd
Wenckheim Béla lemondása után (október 20.) miniszterelnökké neveztetett
ki. Közel 15 éven át (1875 október 20-1890 márczius 13.) volt az
ország miniszterelnöke, mely idő alatt 1879-ben az ő felsége személye
körüli miniszteri, 1875-1887-ig a belügyminiszteri, 1878-ban és
1887-89-ig a pénzügyminiszteri tárczákat vállalta el. Mint új
kormányelnök, a délszláv kérdésben gyors sikert ért el, majd 1877-ben az
osztrákok ellenében keresztül vitte a bankparitást. Az ő
miniszterelnöksége alatt létesült az egyensúly az államháztartásban. Ő
nyujtotta be a vármegyei közigazgatási bizottságokról szóló
törvényjavaslatot. 1877-ben az Ausztriával folytatott tárgyalások során
le is mondott, de senki sem merte helyette elvállalni a
miniszterelnökséget. Nagy érdeme van a Németország és
Ausztria-Magyarország között 1879-ben létrejött szövetség
létrehozásában, mely az európai béke hathatós eszközéül tekinthető. A
köztisztviselők minősitéséről, a közegészségügyről, a középiskolákról
szóló törvények, valamint a nyugdijtörvény egyedül az ő fáradozásainak
köszönhető. 1886-ban mint belügyminiszter ő nyujtotta be a jelenleg is
érvényben álló vármegyei és községi törvényjavaslatokat. 1890-ben a
közte és minisztertársai közt támadt
nézetkülönbség következtében lemondott a miniszterelnökségről, de mint
Nagyvárad országgyűlési képviselője lankadatlan buzgalommal vesz részt a
közügyekben. Hosszú közpályája alatt számos kitüntetésben volt része.
1880-ban a Szent István-rend nagykeresztjét kapta. 1885. november 29-én,
tízesztendős miniszterelnöki jubileuma alkalmából, az ország minden
részéből üdvözölték. 1892-ben nagy ünnepélyek közepett ülte meg a
dunántuli ev. ref. egyház főgondnoki székfoglalójának 25 éves
fordulóját. Bírja még a porosz királyi fekete és veres sas-rend, továbbá
a román korona-rend nagykeresztjét, a szerb királyi Takova-rend I.
osztályát, vagyis nagykeresztjét, a belga Oroszlánrend és az Olasz Szent
Lázárrend nagykeresztjét."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Teleky Mihály
"Teleky Mihály, Erdély hatalmas kanczellárja, született
Nagyváradon 1634-ben. Kora ifjúságában I. Rákóczy György fejedelem
udvarában apródoskodott, majd II. Rákóczy György testőrségének kapitánya
lett. Rákóczy György halála után Kemény János szolgálatába lépett,
kinek bizalmasa lett. Midőn Kemény János Lipóttal akart szövetkezni, őt
küldte Montecuccolihoz közvetítőül, majd 1661-ben Bécsbe az udvarhoz.
Midőn Kemény a nagyszőlősi csatában életét vesztette, Teleky is
meghódolt Apaffynak, a ki kegyeibe fogadta. Rövid idő alatt a hatalom
magaslatára jutott. Apaffy csak névleg volt fejedelem, a főhatalom
teljesen az ő kezeibe került. Mint Erdély államférfia, sokat fáradozott a
nemzeti szabadságért. Részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben,
majd az Erdélybe menekült bujdosók választották vezéröknek. Teleky
1672-ben a bujdosókhoz csatlakozott hadak élén a szatmári német őrség
ellen indúlt, de Vasvári falunál meglepetvén (szept. 20), maga is csak
nagy bajjal tudott megmenekülni. E kudarczra Erdélyben a békepárt
kerekedett felül, de Teleky csakhamar ismét a helyzet urává lett. A
békepárt egyik fejét: Bánffy Dénest 1674. decz. 18-án kivégeztette,
Béldi Pál pedig Konstantinápolyba menekült. Ekkor ismét a bujdosók élére
állott. 1675. ápr. 28-án a franczia királylyal megköti a fogarasi
szerződést, majd 1678-ban 10,000 főnyi hadával egész Eperjesig nyomult
előre; de ennek sikertelen ostroma után visszatért Kővárra. A bujdosók
ifjú vitéze, Tököly azonban elvált seregétől és a bányavárosokig nyomult
előre. Ezzel megkezdődött a gyülölködés Teleky és Tököly közt, mely
1681-ben végleges szakadásra vezetett. 1685-ben Lipót követével, Dunod
Antal jezsuitával Kerczisorán titkos egyezséget kötött, melynek
folyamányakép Haller Bécsbe küldetett, hol 1686-ban megkötötte az u. n.
Haller-féle szerződést. 1688-ban Lipót már nem akart
többé engedményeket adni Erdélynek. Caraffa Antal hadával bevonult, a
ki előtt Teleky 1688. máj. 9-én kénytelen volt hódoló nyilatkozatot
kiállítani. A bosszús török erre Tökölyt küldte Erdély
visszafoglalására. Teleky, mint az erdélyi hadak vezére, Zernyestnél
találkozott egykori vetélytársával s az 1690. aug. 21-iki
összeütközésnél a tatárok összevagdalták."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
2016. március 12., szombat
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Telegdi Miklós
"Telegdi Miklós püspök, a magyar
egyháztörténelem legkimagaslóbb alakjainak egyike. Bunyitay Vinczéé az
érdem, hogy származásának kérdése tisztázva van. Atyja a főúri
Telegdyeknél Telegden jobbágyi viszonyban irnoki szolgálatot teljesített
s innen a neve mellett előforduló jelző: "litteratus". Telegdi Miklós
életrajza Brösztel Lajos tollából a Katholikus Szemle 1895-iki
évfolyamában jelent meg; ezenkívül széleskörü és nevezetes tudományos,
politikai, s irodalmi tevékenységének minden köz- és irodalomtörténetben
van nyoma. A mai Mező-Telegden pillantotta meg a napvilágot, 1535. év
folyamán. Korán megnyilatkozó ritka tehetségei, plébánosának, a későbbi
váradi prépost, fölszentelt püspök és hazai törvényeink első
összegyűjtőjének: Ilosvay Istvánnak pártfogását szerzék meg számára.
Iskoláit a krakkói egyetemen végezte. Bécsben felszenteltetvén, a
nagyszombati papnevelő intézet tanulmányi felügyelője, csakhamar
ugyanott tanár, 1561. jan. 25-én, tehát huszonhat éves korában pedig
esztergomi kanonokká lőn. Ez utóbbi állással nyerte el a nagyszombati
plebánia vezetését is, melyet tizenhat éven át gyakorolt. A káptalan
legmagasabb tisztére: a nagyprépostságra 1570-ben emeltetett. Kilencz év
mulva, 1579. február 6-án pedig Monoszlay Jánost követte a pécsi
püspökségben. XIII. Gergely pápa, már egyévi főpásztorkodás után a
legnagyobb dicséretekkel halmozta el. Ugyanekkor lett az esztergomi
érsekség adminisztrátora. Az egyház állapota sohasem volt siralmasabb,
mint éppen Telegdi Miklós püspök idején. "A magyar katholikus egyház -
irja ő maga a pápának - végromála szélén áll . . . Nemsokára . . . a
katholikus hitnek még csak neve sem fog fenmaradni." E tudósításnak első
része nem volt túlzott: a protestantizmus a magyar katholikusság
legutolsó várában, Nagy-Szombatban is megvetette már a lábát. Az új hit
széles árja oly hatalmas erővel rohant a nyugati határok felé, mely
ellen hiába kísérték meg a főpapok az ellenállást. Egyedül Telegdi
Miklós volt az, a ki e tekintetben sikerrel működött. Semmit sem hagyott
felhasználatlanul, még a legkeményebb eszközöktől sem riadt vissza.
Ziboldi Demeter protestáns hitszónokot, ki a nagy-szombati kórház
kápolnájában izgatott a katholikus vallás ellen, a városból kiűzette, a
védelmére kelt hét városi tanácsost pedig a király által Pozsonyban
hosszú ideig fogva tartatta. Papjai fölött éber figyelemmel őrködött, s e
mellett a tudomány és irodalom művelésére buzdította őket. Nyomdát
állított fel Nagy-Szombatban, melynek az ellenreformácziónak csaknam
összes irodalmi termékeit köszönjük; a saját maga predikácziói s egyéb
művei is itt jelentek meg. Telegdi Miklós nemcsak mint pap volt kiváló,
hanem mint hazafi és tudós is. Meghalt Nagy-Szombatban 1586. ápr. 22-én."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Szilágyi Dezső
Szilágyi Dezső.
"Szilágyi Dezső, Nagyváradon született
1840-ben. Atyja tekintélyes ügyvéd volt ebben a városban és két fia,
Dezső és Ete mindenek irigységének tárgya. Mind a két ifjú korán
megmutatta tehetségét és csakugyan Szilágyi Dezsőből nagy államférfiu,
Etéből pedig kiváló szemorvos, rendes egyetemi orvosprofesszor lett.
Dezső a jogi pályára lépett és tanulmányait a bécsi és budapesti
egyetemen végezte. Egyénisége már itt föltünt. Megválasztották a
jogászegyesület elnökévé. A mily gyorsan szerzett pozicziót és híveket
az ifjuság körében, oly rohamosan hódította meg mint fiatal ügyvéd a
főváros jogász-társaságát, s mint publiczista a nagy közönséget. Horváth
Boldizsár, az első 67-es igazságügyminiszter, miniszteri titkárul vette
maga mellé; csakhamar osztálytanácsos lett, majd kiküldték Angliába a
jogi, különösen a büntetőjogi intézmények és parlamenti állapotok
tanulmányozására. Nem is ismerte nálánál senki alaposabban Anglia
biráskodását és törvényhozását. 1871-ben a miniszterelnök mellett
szervezett kodikfikáló bizottságnak lett tagja miniszteri tanácsosi
ranggal. Szilágyi Dezső e bizottságnak 1874-ig egyik legtevékenyebb
tagja volt s 1871. óta egyúttal országgyűlési képviselő, hova
Gyula-Fejérvár város választotta meg. A parlamentbe lépését is megelőzte
szónoki tehetségének hire, mely rendkivül fölcsigázta iránta a
várakozást. De bármily nagy volt is e várakozás, első föllépésének
(1872) sikere messze fölülmulta azt s első nagy beszéde a legszebb
parlamenti diadaloknak egyike volt. Férfias alakja, csengő hangja,
bámulatos szókincse, az eszmék gazdagsága, dialektikájának elmeéle
egyszerre a parlament leghatalmasabb szónokai sorába emelte. A
törvényelőkészítő bizottság 1874-ben föloszolván, Szilágyi Dezső az
egyetemen lett a politikai tudományok s a büntető jog tanára. Mint
protestáns ember, ő is részt vett az egyházi igazgatásban s 1876-ban a
dunamelléki helvét hitvallásu egyházkerületnek világi főjegyzője lett.
1885-ben a felsőbaranyai egyházmegye választotta gondnokává. Mint
politikus, a tiszta liberális irány híve volt s a politikusok ama
köréhez tartozott, a kik Deák Ferencz körül csoportosultak. A fuzió
idejében szintén megmaradt a Deák-pártból s a balközépből alakult
szabadelvű párt tagjának, de később ő is azok közé tartozott, a kiket
akkor disszidens elemeknek neveztek s a boszniai okkupáczió előtti
időben formaszerűen is kiváltak a párt kebeléből s 1878. tavaszán
megalakították az ugynevezett egyesült ellenzéket, mely az egykori
Sennyey Pál báró vezérlete alatt álló jobboldali ellenzék, a Simonyi 664Lajos
báró volt kereskedelmi miniszter köré csoportosult független szabadelvü
párt tagjaiból s a disszidensekből alakult. Szilágyi e pártban, mely
utóbb a mérsékelt ellenzék nevet vette föl s a kiegyezési alapon állt,
de a kormány belpolitikájának több irányzatával elégedetlen volt, a
szabadelvü irányzatot képviselte s ebben hajthatatlansága tette
helyzetét a különböző gondolkozásu elemekből alakult pártban nehézzé
úgy, hogy utóbb, noha egyik vezére volt, kilépett a pártból és belépett a
szabadelvü pártba, a hol csakhamar az igazságügy és liberalizmus terén
külön irány képviselője gyanánt tekintette mindenki. Majd 1899 április
4-én belépett mint igazságügyminiszter a kabinetbe. Minisztersége alatt
sokat dolgozott.
Egyik törvényhozási akcziót a másik után vetette
föl. Később tagja volt a Szapáry- és Wekerle-kabinetnek. Ez a kabinet
létesítette a polgári házasságot és az egyházpolitikai reformok javát.
Szilágyi műve volt, hogy a Wekerle-kabinet tagjai egymással az
egyházpolitikai törvényekre nézve titkos szolidaritást vállaljanak. A
király engedett, de a Wekerle-miniszteriumnak és vele Szilágyinak mennie
kellett. Ez után a képviselőház választotta elnökévé és alig volt még
parlamentünknek elnöke, kinek oly nagy és minden pártnál egyaránt
elismert tekintély jutott volna osztályrészül, mint neki. Decz. 7-én
bejelentette lemondását. A társadalmi téren nagy kitüntetések érték.
1870. máj. 6-ikán a M. Tud. Akadémia tiszteleti tagjává, 1898. májusban a
dunamelléki ev. ref. egyházkerület főgondnokává választotta. Pozsony,
Versecz, Deés és Léva díszpolgárává választotta. Meghalt 1901. júl.
30-án szívszélhüdésben. (P. H.)"
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Szacsvay Imre
Szacsvay Imre.
"Szacsvay Imre, született 1818. nov. 1-én Kis-Ürögdön. 1848.
máju. 10-én a nagyváradi kincstári uradalom ügyészévé neveztetett ki s
június 24-én a 663nagyváradi kerület
orsz. képviselővé választotta. Midőn a kormány Debreczenbe költözött, a
képviselőház jegyzőjévé választatott. Nagy része volt az ápr. 14-iki
függetlenségi nyilatkozat szerkesztésében, melyet ő írt alá. Sz. Imre is
azok közé tartozott, a kik aug. 11-én az Aradon tartott országgyűlés
utolsó űlésében részt vettek. A szabadságharcz után egyideig bujdosott,
de elárultatván, Pestre hurczoltatott, hol 1849. okt. 14-én az újépület
udvarán felakasztották. Tetemei 8 társával együtt a kerepesi-uti
sírkertben pihennek. Sírja fölé 1870-ben díszes síremléket állított a
honleányi kegyelet. "
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Román Miron
"Román Miron. A gör. keleti román egyház érek-metropolitája
született Mézesen 1828-ban. Gimnáziumi tanulmányait Belényesen az ottani
gör. kath. gimnáziumban végezte, azután Aradra ment theologusnak s
később váradon jogot hallgatott. Szerzetes lett, majd Aradon theologiai
tanár és püspöki titkár. Már mint theologiai tanár feltünt mély
tudományával és bölcs mérsékletével. Arad vármegyében nagy népszerüségre
tett szert, minek bizonyitéka, hogy a kisjenői kerület az alkotmányos
élet ujraébredésével, 1869-ben, őt küldte fel az országgyűlésre.
1868-ban br. Eötvös József tanfelügyelővé nevezte ki Krassó-Szörény
vármegyébe. E nemzetiségi vármegyében nagy tapintattal oldotta meg
kényes feladatát. Már 1869-ben nagyváradi püspöki helyettes lett, midőn
pedig Ivacskovics Prokop 1872-ben lemondott az aradi püspökségről, ő
lett utóda, de csak rövid ideig, mert már 1873-ban, Saguna András halála
után, őt választották meg nagyszebeni érsekmetropolitává, mely
méltóságában 1874-ben erősíttetett meg. Mint metropolita különösen sokat
tett egyházának anyagi felvirágzása érdekében. Rendezte a
nyugdíj-alapot, az özvegyi ellátásokat és számos nagyobb alapítványt
tett. Érdemei elismeréséül 1874-ben valóságos belső titkos tanácsossá
neveztetett ki. Meghalt 1898. október 16-án Nagyszebenben."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Riczkó Ignácz
"Riczkó Ignácz ezredes. Azok közé tartozik, kik a Bihar vármegye
által kiállított nemzetőrség szervezésében szülővármegyéjök elismerését
méltán megérdemelték. Midőn Erdélyben a nemzeti ügy komoly
veszedelemben forgott, a vármegye ő reá bízta a csucsai szoros
megvédését. A bihari nemzetőri zászlóalj élén, melynek akkoriban őrnagya
volt, 1848. november 23-án megtámadta a zsibai csata után felette
elbizakodott Urbán tábornokot és visszaűzte. Deczember 19-én Wardener
császári tábornok ellen védte meg a csucsai szorost. Midőn Kolozsvár és
vele együtt Erdély jó része Bem tábornok hatalmába került, az időközben
ezredessé előléptetett Riczkóra bizták a Bukovina felőli hágók őrizetét,
de Urbán a tihuczai havasokon át visszatérve, a hágók őrizetére bizott
sereget február 14-én Királynémetinél megtámadta, mely véres harczban
Riczkó is életét veszitette."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Péchy Imre
"Péchy Imre (pécsujfalusi). Álmosdon 1753. november 14-én
született. Tanulmányait 1763-72-ig Debreczenben, mjd 1774-ben Késmárkon
és 1781-82-ben Göttingában végezte. Tanulmányai befejeztével haza jött
és 1787. május 1-én Bihar vármegye alispánjává neveztetett ki. Nehéz
helyzete volt II. József önkényes intézkedései következtében mint
kinevezett tisztviselőnek, de hivatalát oly tapintattal töltötte be,
hogy az 1791-ben tartott tisztújításkor a vármegye közlelkesedése között
foglalta el ismét az alkotmányos alispáni széket, melyet 1803.
szeptember 20-ig töltött be. Időközben több ízben képviselte Bihar
vármegyét az országgyűlésen. 1813-ban alnádor, 1824-ben hétszemélynök
lett. 1835-ben a Szent-István rend kiskeresztjét nyerte. Hosszas
közpályája alatt egyházának hű fia volt. 1801-39-ig a tiszántúli ev.
ref. egyházkerület és a debreczeni anyaiskola főgondnoka volt. A
megalakult magyar tudományos akadémia 1830-ban az igazgató tanácsba
választotta. Meghalt 1841. április 20-án."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Pázmány Péter
Pázmány Péter.
"Pázmány Péter. Akárhány történelmi nagyság egész élettevékenysége csak egy elemét alkotja Pázmány Péter egyéniségének. Benne az író, a vitázó, a szónok, a tudós, a diplomata, az államférfiu, a hazafi, a pap, az emberbarát, a hittérítő és az erkölcsi egyén külön-külön sem nélkülözték az igazi nagyság föltételeit, de együttvéve, egységes egészbe olvadva és kitartó fáradhatatlansággal, meg ki nem alvó lelkesedéssel párosulva, oly egyéniséget alkottak, mely a történelemben korszakot zár, nyit és teremt. Az egyház, haza és király iránt való hűséges és önzetlen szeretet a Pázmányénál fogékonyabb és méltóbb keblet nem havített soha. Összes nagy tulajdonai közül e három tündökölt a legragyogóbban, a leghosszabban. A haza jogait rendületlenűl védelmezte a pápával szemben, a nélkül azonban, 661hogy az utóbbi hűtlenség vagy szeretetlenséggel vádolhatta volna őt. Viszont sikerrel küzdött idehaza, az egyház igazai mellett, a nélkül, hogy a hazafiatlanság bélyege ellen kellett volna védekeznie. Az alkotmányos nemzeti jogok a dinasztiával szemben is megingathatatlan védelmezőre találtak benne, a nélkül azonban, hogy ennek kegyeiből kiesett volna. Viszont a Habsburg-dinasztia sem ő előtte - trónra jutása óta, sem utána - napjainkig, nem talált nálánál önzetlenebb barátot, lelkesebb ügyvédőt, a nélkül, hogy Pázmány e miatt az udvaroncz alacsony jelzővel lett volna illethető. Erényei, cselekedetei és az eredmények, melyeket kivívott, nagyok voltak. Telegdi Miklós, mint láttuk, a protestáns árnak csak föltartóztatását kísérlette meg, Pázmány Péter ez árt régi medrébe terelte vissza. Az általa vezetett ellenreformáczió páratlan diadalt aratott. Ugyan azok a fegyverek, melyek a kath. hívők szívét egykor a protestáns tanok előtt bámulatos gyorsan kitárták, ugyanazon eszközök, melyek a protestánsok győzelmi útait előkészítették, voltak egyszersmind tényezői az ellenreformáczió sikereinek. Pázmány Péter jól ismerte a szellemi haladás törvényeit. A szó és toll, melyek egykor a protestántismus sikereit okozták, most hanyatlását eredményezték. Ha teljes képet akarnánk nyujtani az olvasónak Pázmány egyéniségéről, tetteiről és hatásáról, ide kellene másolnunk három kötetes történetét, melyet az alak nagyságához méltóan Fraknói Vilmos írt meg. Pázmány Péter 1570. október 4-én született Nagyváradon protestáns szülőktől. Tizenhárom éves korában mostoha anyja, a kath. Toldy Borbála és a helybeli jezsuita atyák fáradozására, atyjával Miklóssal együtt a kath. vallásra tért. Nemsokára a Jézus-társaságba lépett. Iskoláit Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte. 1597-ben rendje gráczi nevelőintézetében tanulmányi felügyelő, egy év mulva pedig az ottani egyetemen a bölcselet tanára lett. 1601-ben tevékenységének új szintért nyitottak előljárói: Magyarországba küldték a sélyei rendházba, hogy mint hithirdető működjék. Két év mulva visszahívták egyetemi tanszékére, melyet azonban három év mulva újra elhagyott, hogy minden tevékenységét végleg a magyar katholikusság supremacziájának visszaállítására fordítsa. Forgách esztergomi érsek 662udvarában tartózkodott. Hatalmas szónoklatai és gyakori vitatkozásai mintegy harmincz főúri családot vezettek vissza az egyház kebelébe. A hazai protestánsok a szó, toll és társadalmi tevékenység harczmezein nem lévén képesek sikerrel felvenni vele a harczot, törvényhozási intézkedésekhez fordultak, hogy a jezsuita rend - tehát Pázmány is - az országban való megmaradásának anyagi föltételétől megfosztassék. Forgách és II. Mátyás kérelmére Pál pápa felmentette Pázmányt szerzetesi fogadalmai alól, mire a király a túróczi prépostsággal ajándékozta meg. Ugyanez év (1616) őszén meghalt Forgách prímás és utódja Pázmány Péter lőn; tizenhárom évvel később a legmagasabb egyházi méltóságot is elnyerte: VIII. Orbán pápa bíborral tüntette ki. Meghalt 1637. márczius 19-én. Pázmány elévülhetetlen érdemei közé tartoznak még a magyar irodalmi nyelv megteremtése és a tudományegyetem alapítása. Műveinek száma körülbelül harminczra rúg, melyeket legújabban az általa alapított egyetem ad ki. Irodalmi működését más helyen ismertettük."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Dr. Némethy Károly
"Dr. Némethy Károly miniszteri tanácsos 1862-ben született
Berettyó-Ujfalun. Középiskolai tanulmányait a debreczenii ref.
collegiumban, a jogot az ottani jogakadémián végezte, a jogtudományi
szigorlatokat a budapesti egyetemen tette le. 1884-ben a
belügyminiszteriumba lépett, hol 1889-ben már fogalmazó lett. 1900-ig
részint a vármegyei, részint a közjogi osztályban dolgozott, majd az
utóbbinak vezetője lett. Ebben az időben a közigazgatási biróságról, a
községi és egyéb helynevekről, valamint a nyilvános betegápolás
költségeinek fedezéséről szóló törvények megalkotásának munkálataiban
nagy része volt. 1900-ban már az újonnan létesített törvényelőkészítő
osztály főnöke s mint ilyen: "A községi közigazgatási tanfolyamokról,
"Az állami gyermekmenhelyekről, "A közsegélyre szoruló 7 éven felüli
gyermekek gondozásáról" és "A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről"
szóló törvények megalkotásában vett részt. Tevékenyen működik a
különböző közigazgatási kérdéseket tárgyaló enquetteken, az országos
községi törzskönyvbizottság és a magyar jogászegylet űlésein, melyeken
több becses értekezést tartott. Több jogi és közigazgatási szaklap
munkatársa és évek óta főmunkatársa a Magyar Közigazgatásnak; a
hivatalos Belügyi Közlönynek pedig - annak megjelenése óta -
szerkesztője. A hivatalos pályán tehetségéhez méltó gyorsasággal
emelkedett. 1895-ben titkárrá, 1898-ban osztálytanácsossá és 1901-ben
már miniszteri tanácsossá neveztetett ki."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Nagy Sándor József
"Nagy Sándor József 1804. október 17-én Nagyváradon született.
Tizenkilencz éves korában, mint hadapród az akkor Olaszországban
állomásozó ötödik huszárezredbe lépett, rangjáról is lemondott. A
szabadságharcz kitörésekor a pestmegyei nemzetőrség szervezésével
bizatott meg. 1848. őszén ezredesi ranggal a ráczok ellen küldetett s
október 14-én megmentette Nagy-Kikindát a pusztulástól. 1848. november
havában, a temesvári császári őrség kitöréseinek megfékezése czéljbáól
Zsombolyára rendeltetett. Az 1849-iki tavaszi hadjárat megkezdésekor
Görgei seregében a Damjanich parancsnoksága alatti III. hadtestben, a 3.
tartalék lovasdandár parancsnokává nevezték ki. Budavárának ostrománál,
mint az I. hadtest parancsnoka vett részt. A vár ostrománál különösen
kitüntette magát. Ő volt az első, a ki hadtestéből, a 9. zászlóaljjal,
reggel öt órára fent volt a várban. Midőn Görgei az oroszok elől
Komáromból a felső Tiszához vonult, a Boryné útján Rüdigerhez küldött
levél feltörése miatt éles ellentétbe került fővezérével. Görgei, hogy
távol tartsa magától, az ő hadtestét rendelte ki oldalvédül. A hirtelen
előnyomuló orosz hadakkal Nagy Sándor augusztus 2-án kénytelen volt
Debreczennél csatába bocsátkozni; bár egész hadteste szétveretett, fél
napig feltartóztatta a 90.000 főnyi orosz hadat. Az augusztus 11-én
tartott hadi tanácsban ő is a fegyverletétel mellett szavazott. 1849.
október 6-án tizenhárom társával vértanú-halált szenvedett Aradon.
Holtteste most is a kivégzés helyén porladoz."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Miskolczy Lajos
"Miskolczy Lajos, született Mező-Telegden, 1811. április 2-án.
1834-ben gróf Zichy Ferencz főispáni helytartó tiszteletbeli aljegyzővé
nevezte ki. 1837-ben első aljegyzővé választatott, 1845-ben pedig
főjegyző lett. 1848-ban, midőn Beőthy Ödön elfoglalta a főispáni széket,
az elnöklete alatt tartott tisztújításon az érmelléki járás
főszolgabirájává választatott, de mert időközben Károly bátyja, a ki
alispán volt, képviselő lett, a megürült II. alispáni széket vele
töltötték be. Ez állásában egész 1849. augusztus végéig működött, midőn
Károly bátyjával együtt Álmosdra vonult vissza. Eleinte gazdálkodott, de
az ötvenes évek végén az érmelléki ev. reform. egyházmegye
segédgondokává választotta meg. A vármegyei élet újjáébredésével, 6601860-ban,
egyhangulag első alispánná választották. 1865-ben a székelyhídi kerület
egyhangulag képviselőjévé kiáltotta ki. Az 1867. április havában
megtartott tisztújítás alkalmával ismét első alispán lett. 1872-ben
azonban birtokára vonult vissza, de csak rövid ideig, mert 1875-ben
Közép-Szolnok, Kraszna vármegyék és Zilah sz. kir. város főispánjává
neveztetett ki. 1876-ban az újonnan alakított Hajdu vármegye főispánja
lett s reá bízták a vármegye szervezését. 1883-ben szembaja
következtében felmentését kérte, mely alkalommal a Szent István-rend
kiskeresztjét nyerte."
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Lukács György
"Lukács György 1820-ban Nagyváradon született. 1838-ban már
jurátus volt, ugyanez évben tette le az ügyvédi vizsgálatot, mely után
szülővárosába tért vissza. 1839-ben Beőthy Ödön mellett volt az
országgyűlésen. Hajlamai korán a hirlapírás felé vonzották. 1841-től
kezdve élénk részt vett a vármegyei életben. Csengery Imrével ő volt a
vármegyei ifjuság vezetője. 1848-ban a belügyminiszterium vármegyei
osztályának vezetője lett, majd a honvédelmi bizottmány megalakulása
után a minisztert képviselte annak ülésein. Midőn az országgyűlés
Debreczenbe tette át székhelyét, Lukács is követte a kormányt. A
szabadságharcz lezajlása után Váradra vonult vissza. 1861-ben, a rövid
ideig tartó alkotmányos korszak alatt, Várad polgármestere volt, majd az
országgyűlésre is őt küldték ki képviselőül. 1865-ben is szülővárosát
képviselte. 1867-ben újból Nagyvárad polgármesterévé választatott, de
azért befolyását a vármegyei ügyekre sem vesztette el. 1867-től 75-ig
jóformán ő volt a biharmegyei balközéppárt vezére. 1875-ben miniszteri
tanácsossá neveztetett ki a belügyminiszteriumba, hol nemsokára
államtitkár lett. Meghalt 1892. augusztus 25-én. Testvérei szintén
kiváló szerepet vittek a szabadságharczban: Sándor, a híres győri kormánybiztos, a ki 1849-ben Rónai Jáczint közvetítésével menekült ki Észak-Amerikába; István, mint főhadnagy esett el."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Bihar vármegye kiváló szülöttei : Lukács Dénes
"Lukács Dénes ezredes, 1815-ben Nagyváradon született. Korán
lépett a katonai pályára. 1848-ban a cs. és kir. sereg átvételekor, a
magyar hadügyminiszter parancsnoksága alá került. 1848. őszén már
ezredes volt. Nagy érdemei vannak a magyar tűzérség fejlesztése körül. A
begyakorlás könnyítésére egy könyvet is írt. A szabadságharcz
leveretése után előbb halálra, majd 16 évi várfogságra itéltetett,
melyből öt évet Temesváron, Aradon és Komáromban ki is töltött.
Kiszabadulván, a magánéletbe vonult."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf
Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)