Hétvégenként lezárják majd az autóforgalom előtt a nagyváradi Szent László teret
"Hétvégenként lezárják majd az autóforgalom
előtt a nagyváradi Szent László teret és távlati terv, hogy csökkentsék a
központban a bankok által elfoglalt területet." - írja Pap István a Bihari Naplóban.Teljes cikk :
"Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere úgy
vélekedett, hogy Várad központját úgy kell kezelni mint egy mallt,
vagyis olyan környezetet kell ott kialakítani, ami jó közérzetet
biztosít. Ennek érdekében felújítják a központban lévő épületek
homlokzatait, továbbá bővítik a gyalogos övezeteket. A konkrétumok
között említette azt, hogy június végén befejeződnek a Fekete Sas palota
munkálatai. A városvezetés jelenleg tárgyalásokat folytat az ottani
lakókkal, hogy cseréljék ki a kovácsoltvas elemeket úgy, hogy ezek a
díszítő elemek egységes kinézetűek legyenek. A palotában működő bárok
tulajdonosaival megegyeztek abban, hogy a hét négy napján reggelente a
bárok saját költségükön mossák fel a passzázst. Június végére lekerül az
állványzat a Fekete Sas Palota melletti épületről is.
Idén ősszel licitálják a városháza felújítására kiírt munkálatot. A
tervek szerint az épület első emelete múzeumként is fog működni, de
természetesen továbbra is használni fogja az önkormányzat az ottani
helyiségeket. A felújítás során a városháza nagytermét eredeti
állapotában állítják helyre, azaz amfiteátrummá alakítják át. „Dolgozunk
a két Adorján ház felújításán. Tavasszal már felállítjuk az
állványzatot, ha a tulajdonosok nem akarják, akkor erővel fogjuk
felújítani ezeket az épületeket” – jelentette be Bolojan, aki egyúttal
felszólította a Bihar Megyei Tanácsot arra, hogy újíttassa fel a
Filharmónia épületét. Közölte továbbá, hogy őszig aláírják a szerződést a
legtöbb, a korzón lévő épület homlokzatának a felújítására, és már csak
három épülettel lesz gond ott: a volt poliklinika épületével, amelynek
korszerűsítése szintén a Bihar Megyei Tanács hatáskörébe tartozik, a
volt Park Hotel épületével, és a volt Rimanóczy szálló épületével, mely
utóbbiak esetében azért nem lehet előrehaladni, mert tulajdonjogi viták
vannak. Elmondta azt is, hogy elkezdődik a Sebes-Körös bal partjának a
rehabilitációja is az idén, a Szent László hídtól nyugat felé haladva. A
Körös parton haladó bicikliút a Szent László híd alatt fog haladni.
Gyalogosoknak
Már fenn van az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben a Zöldfa
utcának sétálóutcává való átalakítására vonatkozó munkálat, az ajánlatok
benyújtási határideje július 6., mondta Bolojan, majd bejelentette,
hogy aláírták a szerződést a megvalósíthatósági terv elkészítésére az
Aurel Lazar gyalogos utcává való átalakítására. Döntöttek arról is, hogy
a Libertatii utcát gyalogos utcává alakítják át, vagyis nem lehet majd
autóval behajtani abba az utcába, és a Nicolae Grigorescu utca is sétáló
utca lesz. Az ott lakók sem parkolhatnak majd abban az utcában. Bolojan
megjegyezte, hogy ezeket az átalakítási munkálatokat jövő tavasszal
kezdik el. A Bémer tér felújításán is dolgoznak már, ezt is gyalogos
övezetté alakítják át. Őszig elkészül a műszaki terve ennek a
munkálatnak.
A központ, mint mall
A polgármester bejelentette, hogy június 24-től kezdődően
hétvégenként lezárják az autóforgalom előtt a Szent László teret, ami
azt jelenti, hogy szombat reggeltől vasárnap estig a taxik és a buszok
kivételéve más nem közlekedhet a főtéren járművel. A távlati terv az,
hogy amikor elkészül a a Kossuth utcai mélygarázs, illetve amikor
befejezik a Csillagos híd közúti híddá való átalakítását, akkor teljesen
lezárják a forgalom elől a főteret, és akkortól a Szent László hidat is
lezárják az autóforgalom előtt hétvégenként.
A polgármester ugyanakkor elmondta, hogy módosítani fogják a
különböző működési szabályzatokat, például ötven százalékkal megemelik
azoknak a tulajdonosoknak az ingatlanadóját, akik nem használják, és nem
is adják bérbe a központban az utcafronton lévő ingatlanrészüket.
Ugyanakkor kötelezővé tenné a város azt, hogy a központban szombaton és
vasárnap is legyenek nyitva a közösségi helyiségek. A város célkitűzése
továbbá az, hogy rábírja azokat a vállalkozásokat, intézményeket,
amelyek nem kereskedelmi, vendéglátóipari, szabadidős szolgáltatásokat
nyújtanak, hogy költözzenek el a központból, vagy pedig sokkal kisebb
helyen fejtsék ki tevékenységüket. Ez az intézkedés főként a központban
működő bankokat érintené. Bejelentette, hogy az éttermek már 2018
elejétől az új órarend szerint működnének. Bolojan elmondta: kiemelt az,
hogy a turisták számára is fontos találkozóhely legyen a városközpont,
ennek kapcsán jegyezte meg azt, hogy amióta ő a polgármester, az elmúlt
hét végén történt meg először az, hogy az összes váradi szálláshely el
volt foglalva.
Lakónegyedek
A polgármester megemlítette, hogy idén és a jövő évben újítják fel a
Barcaului utcát: ott a területek jó részét kisajátították, az év végéig
minden terület a város tulajdonában lesz, a bicikliút már elkészült. A
Stefan cel Mare úton a Theodor Nes híd közelében kisajátít a város egy
területet, ahol sportpályát, zöldövezetet, parkolóhelyeket alakít ki a
város. A Leonardo da Vinci utca és az Apateului utca környékén egy 5000
négyzetméteres elhagyatott területen szintén egy parkot és zöldövezetet
alakítanak ki. Az Adona patak forrásánál lévő terület ősszel parkosítani
fogják. A Morii utcán is lesz egy 5000 négyzetméteres park, a Lotus
közelében lesz egy sporttelep, az abban az övezetben már kialakított két
park mellett."
Forrás :
erdon.ro