dr. Földes Béla
"Hamar terjed a gyászhír: már kedden
délelőtt lobog a tavaszi váradi szélben a vasutas kórház kapuja fölött a
fekete zászló. Micsoda ellentmondás feszül ebbe a képbe, de talán ezért
is önkéntelenül, emlékeimbe rögzült, mosolygós arcát idézem fel Földes
Béla ideggyógyásznak, aki élete 69. évében, 2019. március 5-én hunyt el." - irja Szűcs László a Bihari Naplóban.Teljes cikk :
"Negyven éven át lépett be szinte nap
mint nap a gyógyító munka elhivatottságával e régi kórház kapuján, úgy
is, mint annak igazgatója. S akinek a neve mellé annyi – részben általa
is alapított – szervezetben viselt tisztsége kér helyet, a Romániai
Máltai Segélyszolgálattól az Ecclesia Mater Alapítványon át a Keresztény
Orvosok Szövetségéig, vagy a Caritas Catolicáig. Megannyi feladat,
megannyi felelősség, megannyi kihívás.
Ha van ember itt, Nagyváradon, akire jellemzésként túlzás nélkül
érvényes az a jelző, hogy intézményember, akkor az bizony minden kétség
nélkül Földes doktor. Méghozzá egy olyan intézményember, aki mindig is
az embert látta az intézmény mögött, a címek, rangok nélküli emberre
figyelt. Még akkor is, vagy talán akkor igazán, ha az az ember elesett,
segítségre szorul, elhagyott, árva gyermek, vagy legyen szó
szenvedélybetegről, egyensúlyát vesztett művészemberről, esetleg a
hajléktalanszálló nevenincs lakójáról, aki elé nem csupán a paprikás
krumplit teszi oda, hanem a sorsára is kíváncsi. De azt is tudta, hogy
az intézményi háttér nélkül nincs esély arra, hogy hatékonyan tudjon
segíteni, így lett egyebek mellett Bihar megyei tanácsos is, s ezért is
lett a vezetője a Nagyváradi Kórházak Felügyelőbizottságának.
Ugyanakkor az elsők között volt, aki a rendszerváltás után felismerte
a civil kezdeményezések, ezen belül az önkéntesség fontosságát az új
világban. Így lett az ország egyik első, 1990 után bejegyzett civil
szervezete, a ma is működő Partium Alapítvány egyik létrehozója. Úgy
vélte, hogy a bizalmatlanság okozta társadalmi és gazdasági válságra
egyaránt megoldást kínál az új típusú, bizalomra alapuló konszenzus
létrehozása a kis és a nagy közösségek szintjén. Erre lehetne a civil
kezdeményezés egy hatékony és a konfliktusokat kezelő eszköz, a
társadalom, beleértve a hatalom civil kontrolljának érvényesítése által.
S ezzel a gondolattal az ő esetében teljes összhangban van a politikai
szerepvállalás is, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben betöltött
tisztségek. Ám őt nehéz lett volna szokványos politikusként elképzelni,
inkább úgy, ahogy egyik méltatója jellemezte: a közösséget emelő
tartóoszlopunk. S ha rendkívül szerteágazó szakmai és társadalmi
tevékenységére gondolunk, azt se feledjük, hogy a nagyváradi, Bihar
megyei kulturális élet animátoraként is jeleskedett. Nem hagyhatom
említés nélkül azt sem, mennyire fontosnak tartotta a média szerepét,
milyen türelemmel volt képes eligazítani az egészségügy, az
egészségbiztosítás némelykor átláthatatlannak tűnő világában, soha
interjúkérést nem utasított el, nem volt kérdés, amire nem felelt volna
készségesen és felkészülten.
Mindez pedig még messze nem teszi teljessé az erdődi születésű dr.
Földes Béla portréját, hiszen munkálkodása gerincét mindig is elsősorban
orvosi munkája adta, s nem csupán a mindennapi gyógyítás, hanem a
szakmai elmélyülés, a több mint félszáz általa különböző országokban
publikált tudományos dolgozat, a pszichoszomatikus betegségek kutatása,
szakmai konferenciákon való részvétel, ilyenek szervezése. Értékes díjai
jelzik, hogy szűkebb-tágabb környezete felismerte munkálkodása
értékeit, egyediségét. Milyen felemelő lehetett volna, ha pályafutását
szeretett városa díszpolgársága koronázza meg…
Hogy lehet minderre ideje, hogy lehet minderre, mindenkihez kellő
türelme? Ez a kérdés alighanem sokunkban megfogalmazódott Vele
kapcsolatban. Szavak helyett a válasz alighanem a rá jellemző mosoly
lett volna e kérdésfelvetésre, az előzékenysége, empátiája, s bizonyosan
a hite is kellett ehhez.
Lobog a fekete zászló a váradi kórház kapuja felett, igazából még fel
sem tudjuk mérni a veszteséget, ugyanakkor Földes Béla elvesztése
kötelez is, mérce is. Hiszen az ő arcának, alakjának, egyéniségének a
megőrzése mindannyiunk kötelessége, azoké, akik ismertük, akik kortársai
voltunk. Drága barátunk emberi példája azt mutatja, bizony nem adhatjuk
fel, bizony nem adhatjuk alább."
Nyugodjék békében!
Szűcs László
Forrás :
erdon.ro
Dr. Földes Béla közismert és szeretett orvos volt Váradon.Sokan köszönhetik a szakértelmének,hogy felépültek.Többször volt a "halál völgyében" ,de sikerült megmenekülnie.Sajnos a betegség és a halál erősebb lett.A mai
gyászhírek a Bihari Naplóban szinte róla szólnak és egykori főgyógyszerész,Dr. Budaházy István temetéséről.Nem ismertem személyesen,nem voltam betege.Csak múlt időben lehet róla beszélni.Maradjon meg az emléke,mert megérdemli.Arra a kérdésre : Az orvosok is meghalnak? igennel kell válaszolni,mert ők sem halhatatlanok.Csak 68 éves volt ...
Idézet a gyászhírekből :
„Küzdöttél, de már nem lehet,/ Csend ölel
át és szeretet./ Csak az hal meg, kit felednek,/ Örökké él, kit igazán
szeretnek.” (Kosztolányi Dezső)