A
tulajdonképpeni Rhédey-kert csak a Vitéz (ma Decebal) utcát szegélyező
házsor vonalának képzeletbeli meghosszabbításától nyugatra terült el, a
jelenlegi állatkertnél nagyobb területen. A Rhédey-kerttől keleti
irányban még a XIX. század második harmadában is egy zöldségeskertnek
használt terület volt, amelyet bolgárkertészek birtokoltak. E kertrész
parkosítása majd csak 1898 tavaszán, a honvéd hadapródiskola építésekor
merült fel azért, hogy megfelelő környezetet teremtsenek a katonai
intézménynek.
E parkban építették fel 1908 augusztusára a képen is
látható nyári színkört. A megnyitó napján, augusztus 29-én egyebek
mellett ezt írta az egyik helyi napilap: „A város kultúrájának
történetében új korszakot jelölt meg a mai nap, amikor kitárulnak a
nyári színkör kapui. A Rhédey-kertben a kényes, tornyos kis színház régi
álom megvalósulását jelenti. Jelenti, hogy a színészet állandó otthont
nyert Nagyváradon. Nem lehet ennek a jelentőségét kicsinyelni, mert
büszke lehet ez a forró életű nagyszerű város, hogy a művelődésnek oly
előkelő fokára ért, hogy kultúrigényei a színészet állandósítását
követelik. Büszke lehet rá ez a város, hogy áldozatával, szeretetével
módot ad egy nagy nívójú színjátszó társulatnak, hogy a vándorbotot
elhajítsa, az ő javára érvényesítse művészetét.”
Bár
a megnyitó jól sikerült, Erdélyi Miklós színtársulata is sikert
aratott, a korabeli sajtó mégis botrányt emlegetett már az avatás
másnapján a kevés ablak és a rossz szellőzés miatt. Ráadásul a karzatról
és a hátsó erkélysorról nem lehetett jól látni a színpadot. Annak
ellenére, hogy a hibákat gyorsan kijavították, a színkör soha nem lett
olyan kedvelt, mint a bazárkerti előde. Talán amiatt sem, hogy ekkor már
kőszínháza is volt a városnak, s nyaranta inkább a szabadtéri
rendezvényeket részesítették volna előnyben a zárt, fából épített
színkör helyett.
Ha az itteni nyári színkörnek nem volt is soha
sikere, annál nagyobb sikert hozott a Rhédey-kert árnyas fái alatt – nem
messze a mauzóleumtól – 1897. augusztus 15-én Szophoklész
Elektrája Jászai Marival a főszerepben. Ha igaz, az 1889-es müncheni
Lear király után Európában ez volt a második szabadtéri játék.
A
nagy hírű előadást Jászai Mari június 25. – július 4. közötti színköri
vendégjátéka előzte meg. Egy esti előadás utáni fogadáson született meg a
szabadtéri fellépés ötlete. Fehér Dezső és Halász Lajos hírlapírók
kecsegtették azzal a művésznőt, hogy Váradon megvalósíthatja nagy álmát:
méltó keretek között, a Rhédey-kertben felépített görög színpadon
előadni az Elektrát. Rendezőbizottságot alakítottak, kellő hírverést
keltettek a vállalkozásnak, míg id. Rimanóczy Kálmán hozzákezdett a
színpadkép megtervezéséhez. Az építész arra törekedett, hogy a
monumentális színpadkép a görög művészet időtlenségét tükrözze.
A
Nagyvárad
napilap részletes leírást adott a színpadképről: „Hatalmas jegenyék
alatt helyezkedett el a nézőtér és a színpad. A nagy amfiteátrumszerű,
két részre osztott nézőtér elfoglalta az egész, úgynevezett köröndöt. A
körönd déli oldalán állott a tizenöt és fél méter széles, egy méter húsz
centiméter magas színpad, amelyhez – négy lépcsőfokkal megemelt – felső
színpad társult. A színpadot nyolc méter magas korinthoszi oszlopsor
szegélyezte, s az oszlopsort timpanonos tetőszerkezet fogta össze.
Oldalt a Pelopidészek királyi palotája, »az aranyban és öldöklésben
egyaránt gazdag«. A két oszlopsorban Szophoklész és Apollón életnagyságú
szobrai, Peller Ferenc váradi művész alkotásai. A hatalmas színpadot
két »küklopszi« stílusú romfal határolta, melyeken négy Veszta-láng
égett.”
Az előadás rendezője Balla Kálmán színész volt, aki jó
érzékkel, a szokásoktól eltérően, megszakítás nélkül, egyfolytában
játszatta a darabot. A háromezer fős nézősereg lélegzet-visszafojtva ült
a helyén az utolsó szavakig. Ekkor az ünneplés minden képzeletet
felülmúlt. Jászait tizenötször szólították a közönség elé… Amikor Szücs
Dezső, Adorján Emil és Beregi Oszkár kíséretében kocsin hajtatott be a
városba, a Kert utca végén a lelkes sokadalom kifogta a lovakat, a
férfiak beálltak a kocsit húzni, és Jászai Mari „mint a művészet
fejedelme, az ünneplő tömeg rivalgása mellett vonult be a városba”.
Nem
sokkal az előadás után Jászai Mari így emlékezett váradi fellépésének
helyszínére: „A Rhédey-aréna isteneknek való hely. Hivatva van arra,
hogy ünnepek színhelye legyen. Egész előadás alatt remegtem, mint egy
szentségtörő. Lelkem beleolvadt a föld lélekzetébe. Megszűntem egyén
lenni. Azt éreztem, amit mindig, ha a természethez közel vagyok, távol
az emberek műveitől, hogy a nagy világ egy paránya vagyok, egy porszem
és egy lehellet – és a mindent látó nagy Nap rám nézett, sugarai a
szemembe tűztek, körülöttem az eleven »földölelő lég«, mely hajamat
lengette, és előttem ünnepi ruhában és ünnepi hangulatban háromezer
ember. Megremegtem. Ijedség szállt meg, mert éreztem, hogy olyat várnak
tőlem, amit nem bírok adni…”
A korabeli sajtó – a külföldi is –
rengeteget foglalkozott az előadással. A sikertől fellelkesülve néhány
nap múlva Várady Zsigmond egy tervezetet olvasott fel a Zöldfa vendéglő
termében, miszerint minden évben négy-öt drámából álló ciklust kellene
bemutatni Váradon. A terv azonban feledésbe merült, a további váradi
szabadtéri játékokból nem lett semmi, így aztán Jászai Mari
Elektrája egyszeri és megismételhetetlen emléke maradt a váradi színháztörténetnek.
