Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csengery Antal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csengery Antal. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 12., szombat

Bihar vármegye kiváló szülöttei : Csengery Antal

 
Csengery Antal 

"Csengery Antal született Nagyváradon 1822. június 2-án. Tanulmányait Nagyváradon és Debreczenben végezte, ezután Beőthy Ödön mellett volt joggyakorlaton. Az 1844. évi országgyűlésen gróf Ziczy Feencz volt főispáni helytartó oldala mellett volt. Ekkor ismerkedett meg Szalay Lászlóval és br. Eötvös Józseffel, a kik a "Pesti Hirlap" szerkesztésével bízták meg. 1848-ban megalakulván az első felelős magyar miniszterium, Szemere Bertalan a belügyminiszteriumba nevezte ki tanácsosnak, mely állásban a képviselőház házszabályainak kidolgozásával és más kodifikaczionalis munkálatokkal bízták meg. A szabadságharcz lezajlása után a Szőnyi-féle nevelő-intézetben a történelmet tanította, a pesti prot. theologiai intézetnél pedig a növénytan tanára lett, de emellett társadalmi téren is kiváló szerepett vitt. 1857. óta mint az országos gazdasági egyesület választmányi tagja nagy munkásságot fejtett ki a nemzetgazdaság terén. 1862-ben megalakította a Magyar földhitelintézetet, gróf Dessewffy Emil és Lónyai Menyhért társaságában. Eötvös József báró felkérésére ő készítette az országos iparegyesület és iparmúzeum tervét. Az októberi diploma kibocsátása után Bihar vármegye 1860-ban tiszti ügyészszé választotta, 1861-ben pedig a bihari kerület küldte fel az országgyűlésre, hol a Deák Ferencz vezetése alatt álló felirati párthoz tartozott s egyike volt azoknak, kik a nagy államférfiu bizalmával dicsekedhettek. Deák Ferenczen és gróf Andrássy Gyulán kívül neki volt a legtöbb része az 1867-iki kiegyezés létrejövetele körül. Ő szerkesztette az 1867 : XII. törvényczikket s mint Deák Ferencz benső barátja a kiegyezésre vonatkozó legfontosabb okiratokat is ő fogalmazta. A kiegyezés után kiváló szerepet játszott a pénzügyi és nemzetgazdasági törvények alkotásában. Főleg az államháztartás egyensúlyának helyreállításán fáradozott; de e mellett kiváló gondoskodásának tárgya volt a népoktatási törvény is, valamint ő dolgozta át a községek rendezéséről szóló első törvényjavaslatot. 1868-tól 78-ig a nagykanizsai kerületet képviselte az országgyűlésen. Oroszlánrésze volt abban, hogy 1875-ben a Deák-párt és a balközép között a fuzió létrejött. Élete utolsó évében sokat betegeskedett és e miatt 1879-ben kénytelen volt visszavonulni, de azért 1880. július 13-án bekövetkezett haláláig nem szünt meg érdeklődni a közügyek iránt. Irodalmi munkásságát már ismertettük, e helyen csak kiemeljük, hogy az akadémia már 1847-ben levelező, 1858-ban rendes tagjává, 1871-ben pedig másodelnökévé választotta. A történelmi társaságnak 1867-től kezdve igazgató-választmányi tagja volt."
Irta ifj. dr. Reiszig Ede, Zsák J. Adolf 

Forrás : mek.oszk.hu/Borovszky-Magyarország vármegyéi és városai

2014. május 13., kedd

Csengery Antal



Sokat jártam és járok a nagyváradi Csengery utcában.Nemrég egy emléktábla lett felavatva az egyik ház falán,mely látható fenn.Ma Delavrancea utcának nevezik az egykori Csengery utcát.Ki volt Csengery Antal? Mit köszönhet neki Nagyvárad? 

Csengery Antal (Nagyvárad, 1822. június 2.Budapest, 1880. július 13.) politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke, a Magyar Földhitelintézet igazgatója, országgyűlési képviselő.
Csengery Antal Schrecker.jpg 
Csengerí Antal 
Teljes cikk : hu.wikipedia.org 

(Nagyvárad, 1822. júl. 2.-Bp. 1880. júl. 13.): reformpolitikus, közíró. Nagyváradon és Debrecenben tanult. Az MTA tagja (l. 1847, r. 1858-, ig. 1870-), 1871-től másodelnöke. 1843-1844-ben jurátus Beöthy Ödön bihari alispán mellett. Pozsonyban országgyűlési tudósító. A Pesti Hírlap főszerkesztője (1845-1848). A szabadságharc bukása után Szatmár m.-ben bujdosott, 1850-ben visszatért Pestre, tanári, írói, újságírói és jelentős közéleti tevékenységet fejtett ki. 1861-től képviselő. A népisk.-i tv.-t számos javaslatával módosíttatta, a m. oktatás és műv. szinvonalának emelésén fáradozott. A polg. isk. "szellemi atyja". Az ő munkásságának eredménye a polg. isk.-nak az 1868:XXXVIII. tc.-be való illesztése. Átfogó műv.-tört.-i munkája (A m. közoktatás és közművelődés némely főbb kérdéseiről. Bp. 1880.) teljes egészében nem készült el. Termékeny, sokoldalú író. - M. Csengeri János összegyűjtött munkái. I-V. Bp. 1884. (életrajzi adatokkal kiad. fia, Cs. Lóránt) (több ped.-i vonatkozású művet is tartalmaz). - Ir. Serey Á.: Csengeri János és a közoktatásügy. Bp.-i Polg. Isk. 1938/39. 1. 9-35.; Szántó Gy. T.: Csengeri János. Bp. 1984.

Forrás : kislexikon.hu  

Az 1860-as évek végén az irodalmi élet berkeiben létezett olyan vélemény, mely szerint az írói karrier Csengery szalonjából indul ki: aki vinni akarta valamire, annak iparkodnia kellett, hogy bejusson oda. Csengerynek nemcsak a kultúra területén volt nagy befolyása, de az egyik legnagyobb tekintély volt a Deák-pártban is.Csengery Antal, Schrecker Ignác felvétele
Egyszerre volt országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, majd 1871-től alelnöke, a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója, s a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tagja, hogy a számos egyéb megbízatása mellett csak a legjelentősebbeket említsük. Keze a bankügyektől a könyvkiadáson át egészen az egyházi kinevezésekig mindenhova elért. Miként tett szert ekkora befolyásra? Milyen barátokat választott magának és milyen társaságok tudhatták tagjaik között? Milyen egyéniség volt Csengery, s mi motiválta a társasági életben való részvételét? Az alábbiakban elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a választ.


Reformkor: diáktársaságok, centralisták, teaestélyek
Csengery Antal 1822-ben született Nagyváradon, s ott is nőtt fel. Családját édesapja, a tekintélyes és Bihar-szerte közismert ügyvéd, valamint bátyja, Imre jelentették. Házuk nyitva állt a környék, sőt az ország szabadelvű férfiai előtt, így megfordult náluk többek között Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc is. Apja liberális gondolkodása és vendégszeretete mintául szolgált számára.
Mivel a családban hagyomány volt a jogászi pálya, Csengery a nagyváradi jogakadémia növendéke lett. A szülői ház légköre magától értetődővé tette a politika iránti fokozott érdeklődését, ezért a tanintézmény hiába igyekezett távol tartani a közélet fórumaitól (nemcsak a megyegyűlésre, de színházba, nyilvános táncmulatságokba, kocsmába, kávéházba is tilos volt járni), megszegte a szabályokat, belevetette magát Nagyvárad pezsgő politikai, szellemi életébe, s kamaszos büszkeséggel vállalta az ezzel járó következményeket is. Diáktársaival olvasóegyletet alapítottak, s a tiltás ellenére Wesselényi Miklós és Deák Ferenc kormányellenes beszédeiből idéztek. Barátjával, Irinyi Józseffel a megyegyűlésekre is eljártak, hogy szónoklatokat hallgassanak. Viselkedésének meglett a következménye: kicsapták az iskolából, s tanulmányait csak a jóval toleránsabb debreceni református jogakadémián fejezhette be.
Debrecenben 1840 őszén valósággal hősként fogadták diáktársai: "hírének" és "ellenzéki múltjának" köszönhetően hamar az ottani diáktársaság elnökévé választották, s ebbéli tisztségében (havonta választottak maguk közül tisztségviselőket) szinte minden hónapban megerősítették. Összejöveteleiken a diákok országgyűlési vitákat idéztek fel, könyveket, újságcikkeket, illetve saját dolgozataikat olvasták fel és vitatták meg
Teljes cikk : epa.oszk.hu 
Fotók Csengery Antalról
Szalay László, ismeretlen felvétele

Deák Ferenc, Kozmata Ferenc felvétele 

Kemény Zsigmond, Schrecker Ignác felvétele

Forrás : epa.oszk.hu  

Csengery Antal - Az altaji népek ősvallása tekintettel a magyar ősvallásra 

Információ : libri.hu 

Az altaji népek ősvallása tekintettel a magyar ősvallásra 

Mi volt a magyarok ősvallása?
Alapjában nem lehetett más, mint azon húnszittya népeké, melyek a történet kezdetétől fogva ugyanazon téreken mozogtak, honnan, hagyományaink és a legrégibb történeti nyomok szerint, őseink e földre jöttek. A vallások története tanúsítja, hogy azonegy éghajlat alatt, hasonló természeti benyomások közepett, egyforma életmód mellett, a műveltség ugyanazon fokán egyképpen alakul a népek vallásos szemlélete.” - írja Csengery Antal.  

Forrás : bookline.hu 

Csengery Antalról lett elnevezve egy díj,melyet évenként ítélnek oda . Mi váradiak , őrizzük meg az emlékét '

  Térkép