Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ács Tibor színművész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ács Tibor színművész. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 18., szombat

Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta

Utolsó, szomorú szerepét is eljátszotta 

"Végső búcsút vettek barátai, tisztelői, pályatársai a múlt héten elhunyt Ács Tibor színművésztől, akit kedden délben ravataloztak fel a nagyváradi Szigligeti Színház előcsarnokában, majd délután örök nyugalomra helyeztek a Rulikowski temetőben." - írja Pap István a Bihari Naplóban.

A népszerű váradi színész temetéséről ezt olvashatjuk : 

"Kedden déli tizenkét óra után fél órával ravatalozták fel Ács Tibor koporsóját a Szigligeti Színház előcsarnokában. Elsőként Czvikker Katalin és Daniel Vulcu, a Szigligeti Színház és a Mária Királyné Színház menedzserei álltak gyászőrséget a koporsó mellett, majd egymást váltva sorra következtek a Szigligeti Színház színművészei és munkatársai. Eközben virágokkal, koszorúkkal érkezve rótták le kegyeletüket a koporsó előtt mindazok, akik tisztelték és szerették a város nagy nevettetőjét. Eljött a ravatalozásra többek között az egykori színészpartner, Miske László, Jenei Imre neves labdarúgóedző, Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök és Delorean Gyula, Bihar megye alprefektusa is.

Kincsek
Ács Tibor temetési szertartására két órától került sor a Rulikowski temető Steinberger kápolnájánál. Itt Fodor József, a nagyváradi római katolikus püspökség általános helynöke mondott beszédet. A nagy számban megjelent gyászolók előtt így fogalmazott: „Ács Tibor testvérünk már odaállt az örök bíró elé, elvitte cókmókját és kiteregette az Úr színe előtt. Megnyugtató és vigasztaló számunkra az a tudat, hogy ezen cókmókok között, ha volt is limlom, emberi gyarlóság, hiba, sok volt az értékes kincs is. Ott volt az ő szeretete, közönsége iránti megbecsülése és annak szolgálata, lelkiismeretes kötelességteljesítése. Ács Tibor nem ment üres kézzel az Isten ítélőszéke elé. (…) Tisztelt és szeretett színháza, művésztársai, rokonsága, barátai, jó szomszédai, betegségében őt szolgáló jótevői, hűséges váradi közönsége, és nem utolsó sorban az anyaszentegyház fog jó szót szólni érette az Isten előtt.” Fodor József hangsúlyozta, hogy az irgalmasság lelki cselekedetei között szerepel a szomorúak vigasztalása is. „Minden művész hivatása ilyen vigasztalás nyújtás, ő is ezt tette” – tette hozzá végül.

Közkedvelt színész
Ezt követően az egykori pályatárs, Hajdu Géza búcsúzott Ács Tibortól, akit az utóbbi évtizedek egyik legismertebb váradi színészének nevezett. Mint elmondta, Ács Tibort a színház varázsa hamar rabul ejtette. „Megpróbált ő az építészet, a futball felé menekülni, de nem sikerült. Orvosira felvételizni indult el Marosvásárhelyre, de valamilyen isteni sugallatra a színin kötött ki. Az akadémia elvégzése után Szatmárra, egy igazi családi légkörű színházba került. Az igazi sikert A rút kiskacsa bonvivánjának szerepe hozta meg neki, amit a mi Szabó Józsefünk rendezett, aki egyből felismerte az ő megfejthetetlen, csak a váradiakra jellemző tehetségét. Az öt év szatmári szolgálat után hazahozta Váradra. Tibi 1977-ben tér meg szülővárosának kebelére, mint a tékozló fiú. A közönség hamarosan a szívébe zárta, rövid időn belül az egyik legnépszerűbb színésze lett a városnak.”

Harmincegy év
A továbbiakban elhangzott, hogy Ács Tibor „sehová nem tartozott, csak a színházhoz: itta, habzsolta a sikert. (…) Értett a közönség nyelvén, tudta, hogyan kell feldobni a lankadó érdeklődésű közönség hangulatát, mindig partnere volt a közönségnek, nem egyszerű szemlélőnek tekintette, hanem játszótársnak, ezért lelkesítette, néha provokálta a színházba betérőket. Harmincegy évig szolgálta határtalan szeretettel Nagyvárad színházkedvelő közönségét. Tibi szinte mindenben játszott, és mindent játszott: drámát, vígjátékot, zenés darabot, kabarékban énekelt, táncolt. Ő volt a legkelendőbb a színészek körében, és ezzel párhuzamosan a közönség körében is. Életrevalósága, humora, csibészsége révén mindenki szeretetét kivívta, s erre törekedett egy életen át. Erre volt szüksége, a szeretetre. Ezáltal táltosodott meg, ezáltal volt képes csodákra a színpadon. De nemcsak ott, hanem az élet mindennapjaiban is. Utánozhatatlan humorával mindig fején találta a szöget, mindig feloldotta a vérre menő nagy dilemmákat. Ács Tibor tudta, hogy egy életünk van, s hogy mennyire egymásra vagyunk utalva, egy láncolatban élünk és dolgozunk, és minden láncszemre szükségünk van, és minden láncszemnek megvan a maga szerepe”

Az utolsó évek
A pályatárs felidézte Ács Tibor életének talán legnehezebb, utolsó kilenc évének megpróbáltatásait is: „Amikor a nagy szereposztó leszólította a világot jelentő deszkákról, kicsúszott a lába alól a talaj. Sok idő telt el, míg magához tért, de a színház nélküli létet soha nem tudta megszokni. Kijárt a piacra kofákat szórakoztatni, a szomszédoktól hálát, szeretetet, mosolyt kapott, de tapsot, ami a színész lételeme, soha. Nagyon meggyötörte a kilenc évig tartó betegség, de az, hogy soha többé nem léphet az általa is verejtékkel áztatott deszkákra, elviselhetetlenné tette életét. Már csak álmaiban tündökölt a reflektor fényében”. Hajdu Géza ekképpen zárta visszaemlékezését: „Hosszú őszeinek során megedzett, megsárgult életlevele is lehullott, nem várván meg az idei rügyfakadást. Szeretnénk hinni, hogy levele az édes anyaföld termőtalajába esik, hogy tovább táplálja a jövő színésznemzedékeit”. A visszaemlékezés és az ima után a gyászmenet végső nyughelyére kísérte Ács Tibort."
Forrás : erdon.ro

2017. március 11., szombat

Búcsú Ács Tibor színművésztől

 
Ács Tibor színművész (1944–2017)    Fotó: Szigligeti Színház 

„Azt mondta, jobban szereti a vígjátékot, mint a drámát, jobban szeret énekelni, mint tragédiát játszani, mert a könnyű műfaj nehéz ám, nem elég a tehetség, humor és szeretet kell hozzá.” Életének 73. évében hosszas betegség után elhunyt ÁCS TIBOR színművész. A váradi közönség egyik kedvencétől Simon Judit írásával búcsúzunk." - olvashatjuk az erport.ro cikkében.


"Ízig-vérig színész volt, és ízig-vérig váradi. Talán az utolsó bohém, akinek a színpad volt az élet, aki szerette a bort és az asszonyokat, és az asszonyok szerették őt. A színpadon a művészt, az utcán, a piacon, a vendéglőben az embert szerették, bár aligha lehet e kettőt különválasztani. Polgár volt, amikor elvtársnak illett lenni, bohém, amikor a polgár lett a divat.

Nagyváradon született, jómódú, kisiparos családba. Szívesen mesélte, hogy nagyszülei, szülei vitték színházba. A családnak zsöllye bérlete volt, kisgyerekkorától fogva beleszeretett a színpadi életbe.

Premontreis diákévei után építészeti technikumot végzett, de nem mondott le az álmáról, hogy színész legyen. Lódított szeretett szüleinek, elment Marosvásárhelyre, de az orvosi helyett a színire felvételizett. Első próbálkozásra bejutott, és pár éves szatmári kitérő után hazajött Váradra, a „Körözs-partra”.

Imádta a Szigligeti Színházat, a város közönségét és közösségét.
Jóképű volt és kedves, és művelt, nem voltak sztárallűrjei. Színésznek vallotta magát, zavarba jött, ha művész úrnak szólították, mert nem úr ő, hanem szolga, a színpad és a közönség szolgálója. Pedig úr volt, a szó legnemesebb és legszebb értelmében. Udvarias, sármos, régi vágású gavallér. Ugyanakkor szókimondó.
Játszott főszerepeket és epizódokat, drámát és komédiát, énekelt és táncolt, mindent tehetséggel, odaadással, tiszta lélekkel.

Azt mondta, jobban szereti a vígjátékot, mint a drámát, jobban szeret énekelni, mint tragédiát játszani, mert a könnyű műfaj nehéz ám, nem elég a tehetség, humor és szeretet kell hozzá.

Ács Tiborból nem hiányzott sem a humor, sem a szeretet, sem a drámaiság. Játszotta Csebutkint (Csehov: Három nővér) és Balut (A dzsungel könyve), számos Shakespeare-szerepet, Tamási Áront, és Schillert, Móriczot és Csurkát, operettet és kabarét, felejthetetlen érzékenységgel alakította Tevjét, a tejesembert (Hegedűs a háztetőn) és ellenállhatatlan humorral Hyppolitot, a lakájt. Számtalan figurát keltett életre, számtalan nagyszerű pillanatot szerzett a nézőknek, azoknak, akiket, mint a kollégáit is, a családjának tekintett.

A színház volt az otthona, a családja, és sosem volt hozzá hűtlen.
Tíz éve már, hogy a sors, amely mindaddig oly kegyes volt hozzá, másfelé fordította tekintetét, és a betegség eltávolította a színpadtól. Megmarad viszont a színház és a város szeretete, a huncut mosolya és mindenhez adódott a bölcsesség.

Most, egy márciusi napon döntött a sors, vagy ő maga, hogy elszerződik az égi társulathoz. Hiányoztak már a régi kollégák, a régi rendezők és közönség is van már szépszámmal odaát.

Jó utat Ács Tibi, fogadjon fényesség és sok főszerep, békesség és örök nyugalom!"

Ács Tibor Erdélyi Riportot lapozgat 2003-ban

A színművész tisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség március 14-én, kedden 12.30-tól vehetnek tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál, temetése 14 órától lesz, a Rulikowski temetőben. Ács Tibort a Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.

Forrás : erport.ro

Elhunyt Ács Tibor színművész

Elhunyt Ács Tibor színművész 
 "A nagyváradi Szigligeti Színház megrendülten tudatja, hogy életének 74. évében hosszas betegség után elhunyt Ács Tibor színművész." - írja a Bihari Napló.


"A színművész tisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség március 14-én, kedden 12.30-tól vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál, temetése 14 órától lesz, a Rulikowski temetőben. A Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.
Ács Tibor 1944-ben született, Nagyváradon, a Premontrei Gimnáziumban érettségizett, majd az Építészeti Technikum elvégzése után kanyarodott életútja a színészi pálya fele. 1972-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián, előbb Szatmárnémetibe került, ahol öt évig szolgálta és szórakoztatta a közönséget, majd 1977-beb hazatért Nagyváradra. Ízig-vérig nagyváradi volt, róla lehetett megmintázni „a váradi” prototípusát. Imádta a szülővárosát, imádta a Szigligeti Színházat, annak közönségét. Harmincegy éves pályafutása során szinte mindent eljátszott Lumpáciusz Vagabundusztól (Heltai Jenő: Lumpáciusz Vagabundusz) Ljapkin-Tyapkinig (Gogol: A revizor). A legtöbbet játszó és egyik legnépszerűbb színész volt, különösen a 80-as, 90-es években. Drámai szerepei mellett különösen a vígjátékokban remekelt, de otthonosan mozgott a zenés műfajokban is. Legkiemelkedőbb szerepe a Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musicalben, de remekelt Brian Fried Fordítások című drámájának Hugh szerepében is, vagy Csebutikinként a Három nővérben. Ő volt a Polgármester Móricz Rokonokjában, de ő volt Hippolyt, a lakáj is. Népszerű volt a közönség körében, szerették egyéni humoráért, közvetlenségéért, megjelenéséért.
Szeretett színpadáról parancsolta le a betegség, utolsó szerepében már nem jutott el a bemutatóig. Tíz évig betegeskedett, de a színháztól nem szakadt el, önzetlenül ragaszkodott hozzá. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében!"
Forrás : erdon.ro

2015. október 6., kedd

Hazai pályán

 
"ÁCS TIBOR színművészt egy ideje nem látja a közönség színpadon, a városban is csak ritkán tűnik fel – egészsége nem éppen a legjobb. Állapota stabil, kedélye nagyon jó, de ő sem fiatalodik. Rég nem beszélgettünk egy kiadósat, azért is határoztam el, hogy felkeresem: miközben megváltjuk a világot, visszapillantunk a pályájára is." - írja Molnár Judit.
Teljes interjú : biharmegye.ro