A mi Nagyváradunk Facebook csoportban olvasható egy nagyon érdekes bejegyzés,mely Nagyvárad magyar elnevezésű utcáiról szól.Bejegyzés:
"Miért nem lehet Nagyváradnak Magyar utcaneve , mert ez egy 800-éves történelmi város ?
Az még a könnyű esetek közé tartozik, hogy a román Petőfi park név
alatt megjelenik a park magyar neve is: Schlauch tér. De volt régen
Nagyváradon Körös utca, az most Tudor Vladimirescu; a közelében van ma
Crişului, az régen Kaszárnya utca volt. Körülményes lenne megérteni,
hogy nem a Crişului a Körös utca, hanem a
Vladimirescu; továbbá a Crişului az a Kaszárnya utca (és a Kaszárnya
utca nem azonos a Cazărmii-vel, ami szintén a közelben van).
Mivel ugyanazok a nevek vándoroltak a városon belül, a nem fordított
magyar utcanév csak részben azonosítja az utcát. Ahhoz, hogy
azonosítsunk egy utcanevet, szükséges ismerni a név használóját, vagy a
szövegkörnyezetet is. Kolozsvári példát említve, a Petőfi utca
jelentheti a Házsongárd előtti utcát is (régi helyi lakos szájából vagy
útikönyvben a temető említése mellett), vagy azt az utcát is, amely ma
viseli a Petőfi nevet (frissen beköltöző lakos esetében vagy
lakcímként).
Ha Kolozsváron azt hallom, hogy megyek a Petőfi
utcába, akkor a kijelentésből szinte jobban tudok következtetni a
kijelentő személy gondolkozására, korára, mint amennyire megtudom, hogy
melyik utcára is szeretett volna utalni.
Más városokban is a
fordítás a megoldás. A magyar többségű Székelyföldön a kétnyelvű
utcatáblák jelenléte rendszeres, rajtuk a nevek fordítása. A fele-fele
Marosvásárhelyen a város elfogadott elméletileg egy listát három évvel
ezelőtt, ahol fordítások szerepeltek.
Olaszi déli része 1890-ben
A névtáblákat a gyakorlatban csak részben helyezték el, sokszor csak a
közterület köznévi részét lefordítva, azaz: Str. Târgului utca
(egyébként felesleges lett volna Vásár utcának jelölni, mindenki Sáros
utcának ismeri, azzal együtt, hogy utoljára százhúsz éve volt ez a neve.
Majd Eötvös Józsefről, aztán még sok minden másról nevezték el). A
kétértelműséggel Vásárhelyen is voltak gondok: míg az első világháború
előtti Álmos vezér utca a két világháború között Somnului lett (!),
addig a város másik részén egy másik Somnului ma Harcsa utcának lett
lefordítva.
Az utcanevekkel ellentétben a településnevek magyar
változatainak megállapításánál nem a román név az alap, hanem a
hagyományos magyar név (a Szamos-parti Satu Mare nem Nagyfalu, hanem
Szatmárnémeti). A húsz százalékos települések névtábláinál a román
akadémia bizottsága a Maroshévíz, Négyfalu és Szentegyháza nevek mellett
döntött, elvetette a pár évtizeddel korábban elterjedt Toplicát,
Szecselevárost és Vlahicát.
Ha már erről a lajstromról van szó,
tévedés volt bőven ott is, főleg az első változatban, amely megjelent a
hivatalos közlönyben. Ezeket annak idején a magyar
földrajzinév-bizottság révén jeleztük, így alakult ki a második,
javított kiadás. Az egyik kirívó hiba a román homonimák miatt történt:
két települést összetévesztettek. A Maros megyei Szászdálya és Dányán
román neve azonos (Daia). Csupán a Bonyha községközponthoz tartozó
Dányán volt húsz százalék feletti, magyar lakosság viszont magyar
megfelelőként Szászdálya lett megadva. Ez kicsiben olyasmi, mintha
Udvarhelyszéken Satu Mare alatt Szatmárnémetit kérnék kiírni.
Hogyha a "hagyományos" magyar utcanevek helyreállítása mellett döntünk,
rögtön ott a következő kérdés: ha egy utcának hagyományosan több magyar
elnevezése is volt (ez a belvárosi utcák esetén eléggé gyakori) akkor
melyiket válasszuk? Miképpen lehet egy konszenzust kialakítani a magyar
lakosság, illetve szakértők között? Van-e erre valamilyen gyakorlat akár
Romániában, akár más európai városokban?
Nagyváradon (akárcsak
más településeken) egészen a 19. század második feléig az utcák nevei
magát az utcát jellemezték. A templomról kapta nevét a Barátok utcája,
de még a Szent László tér is; a fogadókról a Sas, vagy a Zöldfa utca; a
vízfolyásról a Körös vagy a Pece utca; a lakosairól az Úri vagy a Magyar
utca; a kivezető irányról a Kolozsvári út, a méretéről a Széles utca.
Olaszi északi része
A 19. század vége fele begyűrűzött ide is az a divat, hogy a város
vezetése az évszázadokon át változatlan neveket átalakítsa. Lett olyan
név, amelynek volt köze a közterülethez: a Schlauch püspök által saját
költségén rendezett teret még életében róla nevezték el, Sztaroveszky
házát és birtokát hagyományozta gyermekkórház céljaira, az épület utcája
felvette az adományozó nevét. Emléket állít a Szigligeti utca
(szülőház), a Nagy-Sándor József utca (gyermekkorának otthona),
Rulikovszky utca (sírhely). Nemsokára megjelentek azok a nevek is,
amelyek már inkább a városvezetés eszményeiről árulkodtak (Kossuth,
Széchenyi). Az utolsó magyar névadások (1940-es évek) pedig néha
teljesen távol álltak az utca jellegétől (Hitler utca lett az Úri utca),
velük együtt egyre inkább eltűntek az egykori magyar nevek.
A
rendszer változásával a szimbólumoknak is változniuk kellett. A román
városvezetés csak pár régi nevet hagyott meg. Alig van olyan utcanév,
amely túlélte volna a változásokat: összesen talán kettő van a
központban. Az egyik az egykori jogakadémia sarkán induló semleges
töltetű Akadémia utca. A másik a Pável utca, amelyet még a dualizmusban
neveztek el a görög katolikus püspökről. Az ötvenes évekig a nevet nem
cserélték, de a névadó motívumot igen: Elena Pavel lett a neve, most
ismét a püspök nevét viseli.
A névváltozásokkal a sajátosságok
elvesztek: a rezsimek a saját képükre formálták a neveket: egy ideig
királyok, politikusok; majd felszabadítók kerültek túlsúlyba, később
bármi lehetett névadó: Shakespeare utca, Traktorista utca.
Ma
békésen áll egymással szemben a névtáblákon király és püspök, vagy
ellene harcoló forradalmár, parasztvezér. Számolgatjuk a magyar
vonatkozású nevek arányát; kevésbé nézzük azt, hogy azok se nem
hagyományos elnevezések (nem arról, nem ott van elnevezve róla a
közterület, ahol annak idején), se nem motivált nevek (a személynek nem
ahhoz az utcához volt köze).
Újváros
Lehet-e kiemelni, használatra javasolni valamelyik névváltozatot a sok
közül, azaz megállapítani az egységesített nevet? Lehetne szempont az
ismertség. Azonban ugyanazt az utcát idősebbek, fiatalok másképpen
ismerik: használják a régi magyar nevet, az újabb magyar nevet, a régi
román név lefordítását, az újabb román név lefordítását. Van, aki a
magyar Szt. János utcanevet ismeri; van, aki a régi román Breiner Bélát;
van, aki a mai román Ady Endrét. Tehát nem lehet eldönteni, hogy melyik
a legismertebb név.
Ha nem is vesszük figyelembe a használat
arányát, akkor is az egyértelműség, a következetesség miatt egy
időpontot kellene kiválasztani. Ugyanis, ha több időszakból válogatnánk
össze a neveket, akkor abból keveredés származna. Az Áldás utca egy
ideig a központban volt (a Rimanóczy utca korábbi neve), majd a város
szélére került, a Pece-patakon is túl. Akkor melyik utcának is lesz
Áldás a magyar neve?
Egy időpontot kellene kijelölni. Melyik
legyen az? Akárcsak a településnevek megállapításának elveinél, az
utolsó magyar névadás lehetne az alap. Hiába ez a legteljesebb, azonban
még ekkor is több száz utca nem létezett, ezek név nélkül maradnának.
Ugyanekkor kerülgetni kellene Hitler, Mussolini nevét. Sőt, az utolsó
névadási hullámban hiába nevezték el Rákócziról, Mikszáthról a Fő utcát
vagy a Széles utcát: a használt utcanév továbbra is az utca jellegét
tükröző név maradt, még az elismert személy neve sem tudta ezt háttérbe
szorítani. Tehát ez sem működne, számos nevet régebbről kellene
elővenni. Hátrább lépve az időben tovább csökken a nevek száma.
Tehát nem egyszerű folyamat a névegységesítés. Komolyan kellene
átgondolni, hogy a rendelkezésre álló névváltozatok közül lehet-e
előnyben részesíteni egy nevet, amelyről egyszerre elmondható, hogy a
legismertebb, visszaadja a hagyományokat, köze van az utcához és a
városhoz, nem bántó, ráadásul egy név csak egy helyen jelenjen meg a
városban, mindezt – ha lehet – névváltoztatás nélkül. Szép feladata
lehetne egy bizottságnak.
Váralja
Milyen akadálya lehet annak, hogy a hivatalos román utcanév mellé az
önkormányzat kitegye a hagyományos, ám nem hivatalos utcaneveket is,
mintegy történelmi kuriózumként?
– Szakmai akadályát nem látom.
Egyértelműen látszania kell, hogy melyik az aktuális név (nagyobb betűk
stb.). Alatta megjelenhetnének eltérő betűtípussal, kisebb méretben,
akár évszámmal a korábbi megnevezések. Erre azonban alig van példa. Az
egyik ilyen Szászsebes óvárosa, ahol az aktuális román nevek alatt más
névtáblán, eltérő betűtípussal megjelenik az egykori szász hagyományos
név. Budapesten a rendszerváltozás után maradtak meg egy ideig a régebbi
nevek áthúzva, nem kuriózumként, hanem a tájékozódás megkönnyítésére.
Hogyan látod, Nagyvárad esetében mi lenne a kívánatos és szakszerű megoldás a magyar utcanév-táblák elhelyezésére?
Nyugat-európai minták alapján ideális talán az lenne, ha a város
központjában azok az egykori semleges utcanevek lennének hivatalosak,
románul és magyarul egyaránt, amelyek még az első szimbolikus
névváltoztatások előtt, évszázadokon át használatban voltak. Nem Strada
Republicii és nem Rákóczi út; hiába a kiírás, az utcát nem így ismerik;
hanem Strada Principală és Fő utca.
Az utcanév-táblák most
leginkább történelmi tájékozódásban segítenek. Ha egy idegen erre jár,
azt tudja meg a nevekből, hogy milyen ideológiák söpörtek végig a
városon az elmúlt évtizedekben. Ezzel szemben a helyiektől érdeklődve a
nevek alapján nehezen talál meg utcát: az évtizedenként változó, az
utcához csak körülményesen kapcsolható neveket nehéz megjegyezni, az
utcát mindenki másképpen ismeri. Az utca jellegét megmintázó nevek
ismertebbek lennének, a semlegességük miatt nem változnának. Így a
földrajzi tájékozódásban ezek segítenének, ne feledjük, eredetileg ezért
találták ki őket."
