Dukász Anna (
Nagyvárad,
1925.
április 30. –
Debrecen,
2000.
június 12.) erdélyi magyar színésznő. Férje
Vígh István (1936) képzőművész.
Életútja
A
második világháború után kezdte színházművészeti pályafutását
Szatmárnémetiben.
Nagyváradon
nyolc évig volt ünnepelt primadonna. Azután váltott, a drámairodalom
híres nőalakjait játszotta. 1961-ben Marosvásárhelyre szerződött, majd
tíz évig a sepsiszentgyörgyi színtársulat tagja lett, itt vezetője is
lett az együttesnek. 1978-ban, képzőművész férjével,
Vígh Istvánnal együtt az
Amerikai Egyesült Államokba
emigrált, s ott is férjével együtt a magyar kultúrát népszerűsítették. A
művésznő magyar környezetben lépett fel, maga szerkesztette verses,
zenés összeállításokkal szerepelt. 1993-ban a Határon Túli Magyar
Színházak Fesztiválján
Kisvárdán fellépett a
torontói magyar társulatban. Ezzel az előadással
Erdélyben is turnéztak, Dukász Anna egykori sikeres fellépéseinek színhelyén,
Szatmárnémetiben,
Nagyváradon és
Kolozsváron. A művésznő pályafutásának 50. évfordulóját
Munkácson ünnepelte meg, első fellépéseinek színhelyén. 20 évig tartó emigráció után férjével
Debrecenben telepedett le. Itt érte a halál 2000. június 12-én. 75 évet élt. Temetése 2000. június 25-én volt Debrecenben.
Forrás :
hu.wikipedia.org
További információ :
mapyourinfo.com
Tizennyolc éves korában lépett először színpadra a nagyváradi Szigligeti
Színházban, ahol 1963-ig a társulat egyik vezető művésznője volt. Ekkor
Marosvásárhelyre szerződött. 1968-tól tíz éven át a sepsiszentgyörgyi
Állami Magyar Színház igazgatója. 1978-ban férjével együtt az USA-ba
távozott. Széles skálájú, rendkívüli teljesítményekre képes művésznő,
aki mind prózai, mind zenés darabokban emlékezetes alakításokkal tette
nevét ismertté. Külső adottságaihoz mély átélőképesség és nagyfokú bensőségesség társult. Társulatvezetőként igényes játékrendet állított
össze, s így jelentős szerepet játszott az együttes szakmai
színvonalának felemelésében. Érdemes művész (1955).” - olvasható a nagyváradi színház honlapján.
DUKÁSZ ANNA
(Lavzenyov: Szakadék)
F.Sz.
Tóth Flóra (Bródy S.: A tanítónő);
Sylvia (Kálmán I.: A csárdáskirálynő);
Olympia (Molnár F.);
Alexandra del Lago (Williams: Az ifjúság édes madara);
Királyné (Scribe–Mészöly D.–Fényes Sz.: Sakk-matt);
Feleség (Németh L.: Papucshős);
Orczy Istvánné (Illyés Gy.: Különc).
Forrás :
mek.oszk.hu
Fotók a Szigligeti Színház archívumából

Szilvia szerepben, a Csárdáskirálynő operettben - 1955
Gorgon Berta szerepben, a Szálljon a dal ... operettben,Társai : Papp Magda és Belényi Ferenc - 1958

Delia Moon, a felesége szerepben,
Botrányos kapcsolat Mr.Kettle és Mrs.Moon között vígjátékban,partnere Halasi Gyula - 1962

Nóra szerepében,Halasi Gyulával - 1956

Lina szerepében, a Rokonok darabban Mogyoróssy győzővel - 1960

Ruxandra szerepében, a Három nemzedék színműben , Kozma Lajossal - 1958
Dukász Anna szerepei a nagyváradi színházban a
szigligeti.szigligeti.ro-n
Sepsiszentgyörgyön Nagy Ferdinánd megyei elsőtitkár
leváltja Sylvester Lajost, aki 1968 óta a megyei kulturális bizottság
elnöke. Az a "bűne", hogy több magyar szobor (pl. Kézdimárkosfalván
Barabás Miklós, Kovásznán és Csomakőrösön Kőrösi Csoma Sándor,
Kézdivásárhelyen Gábor Áron szobrát), történelmi emlék helyreállítását
kezdeményezte. A közvetlen indokot a "köpeci ügy" szolgálja. (Az 1848.
december 9-i győztes csata emlékére állított - és 1934-ben lerombolt -
emlékművet Sylvester visszaállíttattja, de Constantin Stanca megyei
ideológiai titkár leromboltatja. Bukarsetből jönnek ki kivizsgálni az
esetet - végül új emlékművet állíttatnak a régi helyett.) Sylvestert
Dukász Anna helyébe (aki a lemondott Király Károly pártfogoltjának
számított) a városi színház igazgatójává nevezik ki. (A szíínésznő pedig
két év múlva az Egyesült Államokba "disszidál".)
Forrás : vincze.adatbank.transindex.ro
Dukász Anna Örkény István Tóték szindarabban , a marosvásárhelyi bemutatón.Kattintson a orkenyistvan.hu-ra.
Nos Vigh Pista díszlet- és jelmeztervek készítése mellett más érdemes
dolgokat is művelt – többek között, őszinte meglepetésünkre, megkérte –
és meg is kapta! – Dukász Anna művésznőnek, az erdélyi színjátszás egyik
Nagyasszonyának a kezét, aki akkor már évek óta szálka volt a hatalom
szemében, s másfél évig éppen én akadályoztam meg a leváltását, mondván,
hogy valaki dilettáns akarnokot nem lehet a helyébe állítani. És akkor
éppen engem toloncoltak az igazgatói székbe.
Ezek után az együttes színházi „Vigh-napok” nem tartottak sokáig. Vigh
István és Dukász Anna „kijártak” előbb egy, majd egy második nyugati
utat, s az utóbbiról többet nem tértek haza Erdélybe.
A Dukász-Vigh páros nyugati emigrációs évei felette érdekesek, mozgalmasak és tanulságosak.
Teljes cikk :
m.erdely.ma
Ezért, amikor Dukász Anna átvette a sepsiszentgyörgyi színház
irányítását és hívott, boldogan tértünk vissza. Ebből az időszakból
hirtelen Sombori Sándor Gábor Áron című darabjára emlékszem,
Jusztinát játszottam, e darabbal Magyarországon is sikerrel
szerepeltünk.
Teljes cikk : hetiujszo.ro
Első színházi bemutatója: Varga László kétfelvonásos szindarabja, amely házasságról, férfi és nő kapcsolatáról szól.
A darab középpontjában Török Tamás felesége, Júlia áll, aki különös
egyéniségével rendkivüli hatást gyakorol másokra, ám ez az adottsága
károsan hat férjére és házasságára. Váratlan fordulatok teszik
szórakoztatóvá a darabot, remekbesikerült karakterek a játékot.
Az eiső felvonás két képből áll. A Török házaspár tizedik házassági
évfordulójának előkészületei, vacsora előtti párbeszédek, viták áz első
képben, melyet félperces szünet után követ a második kép. Vacsora utáni
emelkedett hangulat uralja a szinpadot, melyet egy villámcsapásként
kipattanó titok és annak utórezgései zavarnak meg. A kép váratlan
csattanóval zárul.
Tizperces szünet után folytatódik a játék. A második felvonás újabb
meglepetéseket tartogat. Váratlan fordulatok bonyolitják a cselekményt a
végkifejlet felé, mindvégig izgalomban tartva a közönséget.
Szereplők:
dr. Török Tamás: Varga László
Júlia, a felesége: Dukász Anna
dr. Török Erno, Tamás bátyja: Czinkota Mihály
Irén, Ernö felesége: Kovács Teri
Somlyó Péter ujságiró: Zsedényi Károly
dr. Török István, Ernő és Irén fia: Drábik János
Rózsi, házvezetőnő: Viczián Kati
Rendező: DUKÁSZ ANNA”
Forrás :
drabikjanos.com
A New York-i Magyar Színház tizenöt évvel ezelőtt alakult meg, dr. Varga László alapította (jelenleg FIDESZ képviselő, rendkívüli nagykövet és meghatalmazott miniszter, valamint az Országgyűlés korelnöke) néhány másik vállalkozó szellemmel karöltve, akiknek az volt a véleményük, hogy New Yorknak szüksége van szervezett színházra,nemcsak kisebb, időközi rendezvényekre. Eleinte voltak itt nevesebb művészek, akik hosszabb ideje éltek Amerikában, például Dékány László, Dukász Anna, tehát könnyebb volt megrendezni egy-egy komolyabb színdarabot. A műsortervben több, Varga László által írt mű szerepelt. Aztán színre vittünk klasszikusokat, amelyekre bizony igen nehéz
behozni a közönséget. Mivel a színészek csak másodállásban vettek részt a színház munkájában, így Az ember tragédiája, valamint a Bánk bán csak felolvasás formájában került színre, de csodák-csodája, volt rá közönség – nem olyan nagyszámú, mint egy operettre, de volt – és nagyra értékelte az előadást. Később eldőlt, hogy a színháznak mennie kell, tehát legyen állandó gárdája. Döcögve bár, de elindult évente néhány előadással. Aztán Varga László és Dukász Anna visszaköltözött
Magyarországra.
Teljes cikk :
hetek.hu
De a színház környékén a Főutcán és a Madách
utcában mindig volt villamosmegálló, amivel a kispénzű emberek
hazamehettek, akkor is, amikor személygépkocsija csak a nagyváradi
primadonna, Dukász Anna férjének volt. Ma, amikor mindenki gépkocsival
jár, a színház lassacskán megközelíthetetlenné válik.
Teljes cikk : blog.xfree.hu
Dukász Péter,Dukász Anna fia
Köztudott, hogy édesanyja, Dukász Anna érdemes művész,
ünnepelt színművész és elismert társulatvezető volt, így Dukász Péter
jószerével beleszületett a színházba. Predesztináció vagy tudatos
választás volt a színészi pálya?
Nagyváradon, édesanyám színészi pályafutásának egyik
legboldogabb időszakában, kedvencét, Anna Kareninát játszotta. Én
kisgyermekként szinte állandóan a színházban voltam, a főszereplő egyik
fiaként kerültem színpadra – négyévesen. Ezzel a produkcióval
kapcsolatban arra emlékszem, hogy nagyon hamar megtanultam a szöveget,
akár súghattam volna a művészeknek – amit habozás nélkül meg is tettem,
ahányszor csak alkalmam volt. Ez a jó tulajdonságom, egész pályafutásom
alatt megmaradt – pillanatok alatt tanultam meg a szövegeket. Mégsem
készültem színésznek. Én tizedikes koromig mérnöknek, pontosabban
informatikus mérnöknek készültem.
Teljes cikk :
hetiujszo.hhrf.org
Debrecenben hétfőn elhunyt Dukász Anna, az erdélyi színjátszás egyik nagy egyénisége, akit a már erősen deres hajú aradi,váradi , marosvásárhelyi színházbarátok az egyik legsármosabb primadonnának tartottak.De az operettbarátok Dukász Nusija több volt ennél.
Teljes cikk :
oldwww.nyugatijelen.com