Interjú Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

 

Varga Csaba Nagyvárad zászlóval.Forrás : Facebook.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó nevével megismerkedhetett többször is a világ. 2021-ben oxigén palack nélkül akarta megmászni a világ legmagasabb csúcsát, mely nem sikerült de Csaba nem adja fel ,hanem továbbra is a magas csúcsok meghódítása a célja Nagyvárad zászlajával. Sok váradi drukkolt neki, és figyelemmel kísérték minden napját. Talán legközelebb sikerülni fog. Varga Csabával készült interjút olvashatja a Bihari Napló online cikkében.

Interjú Doru Marta régésszel a feltárt középkori régészeti leletekről

Nagyon sokan meglepődtek Nagyváradon, az ortodox katedrális alatt és környékén elkezdett mélygarázs építését felfüggesztették, mert középkori régészeti leletek kerültek elő a munkálatok során. Tudni való volt, hogy a vár környékén régészeti leletek " lapulnak " a földben. Ezt az elvtársak nem akarták " nagy dobra verni ",amely sikerült is, a Securitatea támogatásával. A toronyblokkok építésekor találtak régészeti leletek,csak nem továbbították  a felső vezetés felé, mert azonnal le kellett volna állni a munkálatokkal. Hasonló helyzet alakult ki ebben az évben. Mi történt? Olvassa el Doru Martaval készült interjút a Debrecen Nagyváradi Értesítő cikkében!

Olaszországi nagykövet a koronavírusról : ameddig nem érint személyesen,nem tudjuk megérteni mi ez a betegség

George Bologan.Forrás : universul.net 

George Bologan Románia olaszországi nagykövete egy interjút adott az Universul Net portálnak. Az olaszországi koronavírus - járvánnyal kapcsolatban több kérdésre felelt a nagykövet.Drámai helyzetekről számolt be.A román állampolgárok nehéz helyzetbe kerültek,mert el kellett dönteni,maradnak vagy haza mennek.Az olaszok nagyon lazán kezelték a koronavírus- járványt.Ennek az eredménye a sok áldozat. Kell tanuljunk a példájukból.A nagykövet szerint addig ameddig nem érint személyesen,nem tudjuk megérteni mi ez a betegség.Ameddig nem látod azt,hogy a családodból valakit tárgán viszik a sürgősségi osztályra,nem tudod felfogni a veszélyt. Idézet az interjúból : 

"Aceste persoane îmi spuneau mereu ”domnule ambasador, spuneți-le oamenilor să stea locului, să nu meargă în România, să nu iasă din casă. Până nu ești lovit de boală sau de tragedia unui deces și până când nu îl vezi pe unul de-al tău dus pe targă și băgat în terapie intensivă fără să știi dacă mai iese nu înțelegi ce înseamnă această boală. Lumea tratează lucrurile cu lejeritate”. Din nefericire în multe cazuri au avut dreptate."

A statisztikai adatok szerint Olaszországban a koronavírusnak 22.745 áldozata van, többségében idősek.Nem hiába könyörögnek a lakosságnak az államelnöktől kezdve,mert ezekben a napokban eldől,mikor fog tetőzni a koronavírus.Több mint 8.000 fertőzött van,melynek a száma rövid idő alatt megduplázódhat,vagy megtriplázódhat.Eddig 411 áldozatról tudunk. Raed Arafat tőle szokatlan hangnemben fenyegetőzött. Ma van az ortodox nagyszombat,este lesz a feltámadás ünnepe. A hagyomány szerint a templomba kellene menni, de kijárási tilalom van érvényben este 22 órától.Mit fognak tenni az ortodox keresztények?

Interjú Emődi Tamás építésszel : van városrendezési terv,lesz emeletráépítés a belvárosban és bontani fognak a Vámház utcában

Forrás : erdon.ro 

Mi lesz Váraddal?Aggódjunk ?Emődi Tamás építésszel készült interjú,mely a Bihari Napló online oldalán olvasható, megtudhatjuk, hogy létezik egy városrendezési terv,melyből sok jó nem származhat.Gondolok itt erre a mondatra,"Vagyis ezeknek az épületeknek a jellegét nem lehet megbontani, de egyes esetekben akár az emeletráépítés is elképzelhető, ilyenek például a modernista épületek". Világos beszéd.Ezért vannak építkezések a belvárosban?

Mi a helyzet bizonyos épületekkel?"Végezetül vannak az ún. agresszív épületek, ezek olyan ingatlanok, amelyek jelentős mértékben elütnek az épített környezetüktől, mint amilyen az ortodox katedrális vagy a Körös (Vladimirescu) utcai toronyház, említette a példákat Emődi." 

Bontani fognak a Vámház utcában?Igen.Ennek a hírnek nem fognak örvendeni az érintettek.Idézek a cikkből : 

"A szakemberrel zajlott beszélgetés során nem kerülhettük meg a Vámház (Sucevei) utcára vonatkozó elképzeléseket. Ennek kapcsán Emődi Tamás kiemelte, hogy az utca négy sávosra szélesítése már a 2016 óta érvényben lévő Általános Városfejlesztési Tervben is benne van. Az elképzelés szerint a Vitéz (Decebal) utca, a Rhédey-kert és a Ghillányi (Cantemir) út által alkotott belső közúti gyűrűt hoznának létre. Ezzel az a cél, hogy tehermentesítsék a belváros forgalmát, „mert most a közlekedés szempontjából a belváros egy katasztrófa” – fogalmazott a szakember. Emődi Tamás hozzátette, hogy azért esett a választás a Vámház utcára, mert műemlékvédelmi szempontból a legkevesebb pusztítással jár majd ennek az utcának az átalakítása, ugyanis ott túlnyomórészt értéktelen épületek vannak." 

Kik állhatnak a botrányos értesítés mögött?Az interjúból megtudhatják,hogy miért esett a választás a Vámház/Sucevei utcára.Várhatják,hogy hamarosan megjelennek a Vámház utcán a buldózerek,mert „mert most a közlekedés szempontjából a belváros egy katasztrófa”. 

Ezt írta a Bihari Napló 2016-ban : 


"A tanácsülés végén arra a kérdésünkre, hogy a Vámház (Sucevei) utca melyik oldalát fogja érinteni az utcaszélesítés, Ilie Bolojan azt emelte ki, hogy az általános fejlesztési tervnek egyelőre semmilyen konkrét hatása nem lesz az ott lakókra nézve, azon kívül, hogy építkezési engedélyt csak az új nyomvonal betartásával kaphatnak, különben is az utcaszélesítést csak azt követően lehet majd végrehajtani, miután elfogadnak egy övezeti városfejlesztési tervet. Majd hozzátette, hogy az állatkert felől haladva az utca jobb oldalát érinti majd valószínűleg az utcaszélesítés."

Zöldebb lesz Nagyvárad?

Forrás : erdon.ro 

A Bihari Napló online cikkében olvashatjuk Zatykó Gyula ,Ilie Bolojan polgármester tanácsadójával készült legújabb interjút.Nagyon érdekel a téma,mert az utóbbi években nagyon sok fákat vágtak ki a központ és környékén.A zöld szín háttérbe került,melyet nagyon sajnálok.Zatykó Gyula válaszolt a kérdésre,és arról biztosította a váradiakat,hogy zöldebb lesz Nagyvárad.Idézek a cikkből : 

"– Újabb zöld programokról számolt be nemrég a városvezetés. Az online felületeken több hozzászóló is amiatt aggódik, hogy a korábban már elültetett fákat nem gondozzák, a még gyenge facsemeték pedig könnyedén kiszáradhatnak. Mennyire valós az olvasók aggodalma? Van az önkormányzatnak diplomás szakembere, tanácsadója ez ügyben?

– Megfigyeltem, hogy az online felületek tele vannak önjelölt építészekkel, kertészekkel, erdészekkel, akik, ha történik valami, azonnal elkezdenek aggódni. Komolyra fordítva a szót, megértem az aggodalmat a városért és a természeti környezetünkért, hiszen az elmúlt húsz évben minden lerobbant körülöttünk, málló vakolatok, szürke épületek, poros utcák között éltünk. De az elmúlt tíz év rohamos fejlesztése sem kedvezett a városi növényzetnek, valóban egyre kevesebb lett a zöld. Úgy tűnik azonban, most jött el a fordulatot jelentő pillanat, amelytől elkezd zöldülni a város. Ugyanis ebben az évben és jövőre 12 hektár területen öt új parkot hozunk létre, teljesen felújítjuk és korszerűsítjük városaink két legrégebbi parkját, a Nagyvásártérit és a Petőfit. A város délnyugati szélén 65 hektár tölgy- és kőrisfaerdőt telepítünk. Az erdősítést a legilletékesebb szakemberek, az erdészeti felügyelőség munkatársai irányítják. A parkosítást és a zöldövezetek karbantartását, beleértve a facsemeték gondozását pedig szakcégek végzik, amelyek szerződésben vállalják a szakszerű és minőségi munkát, többek között azt, hogy az elpusztult facsemeték helyére, saját költségükön másikat ültetnek. Tehát érdekeltek abban, hogy vigyázzanak rájuk. A városháza szervezeti felépítésében van egy osztály, amely a közterületi zöldövezetek felügyeletével foglalkozik. A kérdésre válaszolva: bármikor előfordulhat, hogy egy facsemete nem fakad meg, vagy egyéb ok miatt kiszárad, de ez szerintem még nem ad okot az aggodalomra."

Nincs ok az aggodalomra Zatykó Gyula szerint.Olvassa el a cikket román nyelven az oradea.ro-n. További infomációk az oradea.ro-n.

 

Az állam nincs felkészülve egy elöregedő társadalomra

Ha egy idős személy egyedül marad, az állam szinte semmit nem tud kezdeni vele

"Kereszténydemokrata Mozgalom a közéletbe a nagyszántói idősek otthonán keresztül lépett be, egy csendes február végi vasárnapon. Az esemény egy kis édességről, néhány dalról, pár percnyi mosolyról szólt. De talán többről is" - olvashatjuk a Bihari Naplóban. Teljes interjú : 

"Bár a mozgalom felvezető interjújában, mely alig pár hete jelent meg a Bihari Napló hasábjain, a család volt a középpontban, indításnak egy idősek otthonában szervezett esemény egyszerre volt elgondolkodtató és egyes pillanataiban megrázó. Persze az is lehet, hogy Derzsi Ákos, a mozgalom elnöke picit árnyaltabban látja a dolgokat.  

– Aki nem járatos ilyen környezetben, nincs hozzátartozója idősek otthonában, vagy tán azt hiszi, hogy mindig életerős lesz és nem szorul segítségre idősebb korában, annak valóban megrázó és elgondolkodtató a látvány. Véleményem szerint, ha többen leszünk, akik ezen elgondolkodunk, tehetünk annak érdekében, hogy ezek az emberek méltósággal tudják megélni idős napjaikat, és a mindenkori kormányok felelősséget érezzenek irántuk, közölte Derzsi Ákos szenátor. 

– Végül is a tradicionális család fogalma három együtt élő nemzedéket feltételez. A hagyományos család eltűnésének vesztesei a mindennap taposómalmában, úgy tűnik, a fiatalok és az idősek. De leginkább az idősek. 

– Nagyon sok esetben a fiatalok is vesztesei lehetnek hétköznapjaink embertelen hajtásának. De hamarabb kiheverik. Az idősek viszont, akiknek az idejük korlátozott, valódi áldozattá válhatnak, ha nem figyelünk kellőképpen rájuk. Sajnos azt látni, hogy igazából már nem kellenek senkinek, a társadalom számára terhet jelentenek, és valahogy kihalófélben van az a fajta tisztelet és törődés, ami egyébként megilletné őket. 

– Míg a gyerekeket, fiatalokat azért lefoglalja egy rendszer, az oktatási, az idősek szinte nyomtalanul szorulnak a társadalom szélére. Ha egy idős egyedül marad, az állam szinte semmit nem tud kezdeni vele. 

 – Nálunk nem tud mit kezdeni vele! Nagyon sok példa mutatja, hogy nyugatabbra eső, felelős szomszédaink igenis jól kezelik a helyzetet. Tudniillik az a fajta gondoskodás, amire az időseknek szükségük van, sokkal komolyabb állami támogatást igényel. Teljesen természetes, hogy egy társadalom befektessen a jövőbe, de az is, hogy karbantartsa a múltat.

 – Néha olybá tűnik, a végrehajtó apparátus minden hónapban utal egy kis nyugdíjat, ami elég, amire elég, de többnyire semmire sem elég, aztán mossa kezeit, s egyéb dolgok után néz. 

– Hogy mire elég ma egy nyugdíj, arról sokat beszélhetnénk, hisz nagyon sok mindentől függ. Az egyén anyagi helyzetétől, egészségi állapotától, lakhatási körülményeitől stb. Azt is elemezhetnénk, hogy egy ilyen

– 1889-ben, Németországban, Bismarck által bevezetett és nálunk is alkalmazott – nyugdíjbiztosítási rendszer napjainkban életképes-e vagy sem. Egy biztos: jó ideig az ön által említett végrehajtó apparátus lesz felelős a megfelelő megoldások kivitelezéséért. 

– Van-e adatunk arról, hogy hány nyugdíjas él Nagyváradon és Bihar megyében? Hány szorulna állandó gondozásra? Hány él teljesen magányosan úgy, hogy alig néz rá valaki? 

– Ebben a megfogalmazásban nehéz, szinte lehetetlen a kérdésre válaszolni, mert nincsenek ilyen jellegű statisztikai adataink. Azt elmondhatom, hogy kb. 150.000 nyugdíjas él Bihar megyében, de egyértelmű, hogy az idős emberek száma ennél nagyobb. Ha figyelembe vesszük, hogy a 60 év feletti lakosok száma hozzávetőleg 136.000 és a férfiak életkora több mint 6 évvel rövidebb, mint a nőké, akkor következtethetünk arra, hogy elég sok ember él egyedül. Hogy hányan szorulnak állandó gondozásra, vagy kit hányszor látogatnak, az számunkra ez idáig rejtély. Dolgozunk már egy ilyen felmérés kérdőíveinek a szerkesztésén.  

– Milyen szinten áll nálunk az idősgondozás?  

– Az államháztartás által ráfordított anyagiak alapján a helyzet egyre kilátástalanabb. A lehetőségeket figyelembe véve sajnos sok helyen a szolgáltatások minősége is hagy kívánnivalót maga után. A gondozók szakmai felkészültsége nagyon sokat javult az utóbbi években, de a csábító külföldi ajánlatok elszippantják a hazai munkaerőt. Idősgondozásban nagyon sokat számít a szaktudás mellett az emberi minőség.  

– Hány idősek ellátására szakosodott otthon van, s hányra lenne szükség Nagyváradon és környékén?  

– Bihar megyében engedéllyel bíró és állami támogatást igénybe vevő otthont 19 szervezet működtet. A 29 idősek otthonában a férőhelyek száma 822. A házi gondozó rendszerek szolgáltatásaiban 221 személy részesülhet, és a szociális konyhák 414 főre állítanak elő ebédet. Ezek friss, februári adatok. Mindenhol várólista van. A rendszer súlyos alulméretezéséről világosan beszélnek a számok.  

– Mire ad lehetőséget a jelenlegi törvényi szabályozás, hol kellene változtatni rajta?  

– Jelenleg az állami támogatás növelése lenne a legfontosabb. Ha egy szervezet minden előírásnak megfelel, és ez nem kevés, egy otthonban gondozott idős személyre az állam 250 lej támogatást nyújt. A gondozás költsége, teljes ellátással, 2000 lej fölött van. Ha a szolgáltatást igénybe vevő személynek van 1000 lej nyugdíja, akkor a többit ki állja? Többször feltettem ezt a kérdést, hivatalosan, az egymást követő munkaügyi minisztereknek, de ez idáig nem kaptam kielégítő választ. Azt látom, hogy megoldások hiányában mindenki menekül a témától.  

– A család ma elég kényes témának számít, az időskérdés viszont kényelmetlennek. Mit tehet az egyén, mit tehet egy mozgalom egy évtizedek óta megoldatlan ügyben? 

 – Sajnos egy teljesen természetes téma kényelmetlen lett, és mindenki szabadulna tőle, mint a szűk cipőtől. Az egyén valójában nem sokat tehet az adott helyzetben, hisz kevesen voltak felkészülve arra, hogy egy elöregedő társadalomban az öngondoskodás lesz jellemző. Így aztán kényszermegoldásokba kell beletörődni, hisz senki nem akar az utódok terhére lenni. Persze az emberek akkor hajlandók erre gondolni, amikor már nem tudják saját sorsukat rendezni. A mozgalomnak, a lehetőségei szerinti segítségnyújtáson kívül, az a feladata, hogy nyomást gyakoroljon a döntéshozó szervekre, ezekkel együtt megoldásokat keressen, és részt vegyen azok kivitelezésében. Látnunk kell, hogy egyre nagyobb mértékben fogunk szembesülni a demográfiai idősödésből fakadó gondokkal. (kávé)"

Forrás : biharinaplo.ro

Ha előtoppan a régmúlt

 

Mihálka Nándor otthon érzi magát a várban (A szerző felvétele)

"MIHÁLKA NÁNDOR, a Nagyváradi Várostörténeti Múzeum régésze történelemtanárnak készült Kolozsváron, a pályamódosításáról viszont úgy érzi: jókor volt jó helyen. Munkahelyén, egyúttal második otthonában, a nagyváradi várban beszélgettünk a hivatásáról, a régmúltról és annak kutatásáról." - olvashatjuk a Biharországban.Az interjút lejegyezte Molnár Judit.

Az egyetemen a kötelező két hét nyári gyakorlatot Mihálka Nándor a Nagykároly melletti Bobáld régészeti lelőhelyén töltötte, ott tetszett meg neki a régészet, a következő évben pedig megkezdődött a nagyváradi várban az ásatás, és jelentkezett kisegítőnek Doru Marta, majd Lakatos Attila csapatába. 2006 őszén pedig elhatározta, hogy nem tanár lesz, hanem inkább régész.

– A mesében vannak ilyen egyszerű életutak. Valóban ennyire simán ment minden?

– A sors 2004-ben rákényszerített, hogy beiratkozzam ugyancsak Kolozsváron a régészeti fakultásra, és amikor Váradon elkezdődött a várásatás, jó ok volt arra, hogy ne menjek vissza. Dolgozni kezdtem, a katonaság sem lógott már nyomasztóan a fejem fölött, és itt, a várban nagyon megszerettem az archeológiát. A Műemlékvédő Alapítványnál kezdtem történészként, megalakulása után pedig a Várostörténeti Múzeumban folytattam, immár hivatásos régészként. Tény, hogy a vár második otthonom lett, amikor belépek, érzem, hogy hazajövök. Túlzás nélkül mondhatom, minden tégláról és kőről tudom, melyik régészeti szelvényből való. Évekig dolgoztunk azért, hogy a mostani felújítás megvalósuljon, de még nagyon sok a tennivaló. Ha viszont megmarad ez a ritmus és érdeklődés, túlzás nélkül mondhatom, hogy a látogatók mellett a középkorász társadalom paradicsomává is válhat a nagyváradi vár. Tulajdonképpen a huszonötödik órában láttunk neki a felújításoknak, ugyanis már nagyon leromlott a létesítmény egészének az állaga. A szó szoros értelmében falrészek omlottak le, s bár a látogató csoportoknak nagyon tetszett ez a romantikus helyszín, nekünk viszont, ásatás közben, mindig felfelé is figyelnünk kellett, nem akar-e egy-egy tégla ránk esni. 2010 és 2015 között volt a legküzdelmesebb időszakunk, stratégiai helyszíneket kellett az ásatásra kiválasztanunk, melyeknek elsődleges jelentőségük volt. Az épülettöredékeket, a bástyákat, a fejedelmi palotát, a székesegyház nyugati homlokzatát igyekeztünk legelőbb megkutatni, feltérképezni. Pafka Ernő és Emődi Tamás műépítészek lobbizták ki, hogy a palotán belül feltárt alapokat bemutathassuk a látogatóknak, ezek lettek a vármúzeum leglátogatottabb részei, a turistákat most is leginkább a romok és a kőtár érdekli.

– Honnan jönnek leginkább a várra kíváncsi látogatók?

– Annak ellenére, hogy elenyésző a vár és látnivalóinak marketingje, a látogatottságunk teljesen nemzetközi: voltak már angol, kínai, japán csoportjaink, de a legtöbb külföldi látogató Magyarországról jön. Turistaszemszögből nézve áldott helyen van ez a mi várunk, hiszen útba esik, ha a határ felől Kolozsvár felé megy valaki.

– A reklámhiányt említette. Mi lehet az oka?

– A tudományos kutatáshoz, de egy ekkora létesítmény fenntartásához is ugyanaz a három dolog szükséges, mint a háborúhoz: pénz, pénz és pénz. Vannak agyonreklámozott váraink, mint például a gyulafehérvári és a suceavai, s ha mi nem fogunk több látogatót bevonzani, nem működik majd a várprojekt. 2015 óta turistaszám növelése a célunk, de emellett a felújítások is folytatódnak, következik az igen elhanyagolt állapotban levő bástyák felújítása. Kevesen vagyunk régészek, a munkához régészeti felügyelet, ásatás szükséges. Emellett a városbeli folyamatos felújítások, építkezések során is bármikor új lelőhelyek, maradványok bukkanhatnak fel; több szakembert kívánna ez a beavatkozás. Részben ezért is hozták létre a Várostörténeti Múzeumot, ezt folyamatosan építgetjük, szépítgetjük. Egy felújított, üres épületet kaptunk, s a XXI. századi múzeumi követelmények szintjére kell emelnünk. A legfontosabbról pedig még nem is szóltam: a sok feltárás után meg kellene kezdeni a leletanyag feldolgozását, hogy a régészet igazi öröme, a feltárt néhai valóság kikerüljön a nagyközönség elé. Rengeteg érdekességet találtunk, hiszen Várad körülbelül hétszáz éven át a legjelentősebb székhelyek egyike volt: püspöki, fejedelmi, majd pedig pasasági székhely. Az itteni tárgyaknak és berendezéseknek tehát a legmagasabb színvonalat kellett képviselniük.

– Előfordult-e, hogy az ásatások során olyasmire bukkantak, amin a régész szakember is elámul, meglepődik?

– Hát hogyne. Az én szakterületem a középkor, úgyhogy elsőként egy sírkövet említenék, amely nem is tudom, hogy maradt meg eredeti állapotában, hogyan úszta meg a sírok gyakori kirablását. Budai Konrádusz és felesége, Anna nyugszanak a sírkő alatt, semmi mást nem lehet tudni róluk, de feltehetőleg nagy vagyonuk volt, ha a székesegyházban temették el őket. Ez egyébként a középkorban divatos volt, hogy a nagyon gazdagok tetemes összeget ajánlottak fel a templom céljaira, mintegy előre kifizetve az odatemetésük költségeit. Budaiékat az 1300-as évek végén temették el, sírjuk ugyanott van most is, látogatható. Azt még nem tudjuk, hogy a sírkő alatt mit fogunk találni, ha majd felemeltük, mert egyelőre még nem volna biztonságos a fedlap levétele. És bármennyire is izgalmas szakmailag egy ilyen lelet, azért a régész is gondol a saját testi épségére. A várbeli székesegyház egyébként a korabeli királyság második legnagyobb temploma volt az esztergomi után. Az 1600-as évek elején Szamosközy István történetíró körülbelül 60 méter hosszúnak és 25 méter szélesnek mérte fel, a kor szokása szerint lépésekkel, viszont az utóbbi évek kutatásai bebizonyították, hogy jóval méretesebb volt. A munka közben ért másik reveláció 2006-ban történt, amikor a Csonka-bástyában három régészeti szelvény ásatása közben döbbentünk rá, hogy a középkori város benyúlik a mostani vár alá. Pontosabban, amikor bővíteni kezdték a fejedelmek a várat, ráépítettek a városra. Itt találtunk egy olyan erjesztőt – felszámolása után szemetesgödörként hasznosították –, amely tele volt XIV–XV. századi leletanyaggal. Ládákkal szedtük ki a rengeteg hétköznapi használati tárgyat, ruhadaraboktól kezdve mécsesig, evőalkalmatosságokig, játékokig és sorolhatnám még. Ez volt annak a feltárásnak a csúcsa, úgy is mondhatnám, elénk bukkant a történelem, mi meg betekinthettünk a sok évszázaddal ezelőtti váradiak életébe. Itt találtunk három lakóházat is, mivel a XVI. század második felében, a vár bővítésekor ráépítettek a városrész romjaira. Emiatt volna nagy régészeti lehetőség a bástyák részleges régészeti kutatása, de a szomszédos Nagypiac tér is, hiszen ott volt a régi városmag, a Péntekhelynek nevezett kerület. További régészeti élményeink közé tartozik a 2015-ös székesegyházi ásatási projekt, ennek során talán a legközelebb voltunk Szent László sírjához. A székesegyház északkeleti tornya alatt pedig találtunk egy sírt, amit Rómer Flórisék talán már feltártak, és amely feltehetőleg egy püspöki sír lehetett. Esetleg az Ivánka püspöké, akiről tudni lehet, hogy oltárt alapított, és a székesegyház sekrestyéjébe temetkezett 1329-ben. De nem tudtuk feltárni, mert újfent a testi épségünk foroghatott volna kockán.

– A közelebbi vagy távolabbi jövőre vannak-e konkrét kutatási terveik, vagy a szerencsére bízzák magukat, hátha véletlenül ismét előtoppan a régmúlt?

– A XVI. század első harmadában, Fráter György idején felépített sokszög-záródású bástya alatt lehetett a lakótorony, ez kutatásra szorul. Én hiszek a lakótorony meglétében, többek közt azért is, mert az 1598-as ostrom alatt egy olasz építőmérnök emlegeti Szent László lakótornyát, amit lebontottak, és abból építették a bástyát. Természetesen vannak terveink, hisz végeredményben csak a vár 35-40 százaléka van feltárva, márpedig a helyszín kötelez, hisz az ásatás közben rám köszönő történelem nem akármilyen időket elevenít fel. Jó lenne már átadni a történettudománynak mindent, amit a váradi vár még rejteget, de ez hosszú és bürokratikus folyamat. A mi munkánk tele van meglepetésekkel, nincs két egyforma nap, azt is hiába tervezzük el, hogy nyáron munka a szabadban, télen az irodában, mert lehet, hogy épp fordítva alakul. Ezenkívül pedig folyamatosan oda kell figyelnünk mindenre, hisz emberekkel dolgozunk, jó pedagógusnak is kell lennünk a szelvényben és a turistacsoportok vezetésekor, különösen a gyermekek esetében, hiszen fontos a jövő nemzedéket megfogni a történelem, a kultúra számára. Röviden tehát, érdekes, nemes foglalkozás a miénk, de a legfontosabb, hogy minden szempontból fel tudjunk nőni a legkülönbözőbb feladatokhoz.

Forrás : biharmegye.ro 

Galéria 

 

  

A gótikus sírkőlap első fényképes dokumentálása 2012-ben (Fotók: Mihálka Nándor) 

 

A gótikus székesegyház déli tornyának maradványai – 2018-as feltárás .Forrás : biharmegye.ro

 

Aprólékos feladat a csontváz megtisztítása .Forrás : biharmegye.ro

 

A sátor véd akár a nap, akár az eső ellen .Forrás : biharmegye.ro

 

A fellelt pénzérméknek kormeghatározó feladatuk van .Forrás : biharmegye.ro

 

Az ördög a részletekben rejlik .Forrás : biharmegye.ro

 

Reflektorok kereszttüzében a székesegyház tornyának .Forrás : biharmegye.ro

Nagyváradtól a párizsi Louvre-ig

 

A beszélgetés szünetében a debreceni műhelyben.Forrás : biharmegye.ro

"A leírások szerint 1610-ig visszavezethető a Ritókok származása. II. Mátyás alatt szolgált az a Ritók Zsigmond, akit az uralkodó megajándékozott 20 000 hold földdel. Családfakutatók közül többen állítják, hogy minden Ritók az ő leszármazottja. Talán RITÓK LAJOS is." - olvashatjuk a Biharországban.Az interjút lejegyezte Kocsis Csaba. 

Régóta ismerem Ritók Lajost, tudom róla, hogy váradi, és megszállottja a szakmájának. Hallgat a megérzéseire, és mindenben kitartó, aminek látja értelmét. A feketetói vásárban beszélt sikereiről, de nem dicsekedett. Élete kalandos, szereti a kihívásokat. A zöldhatáron át érkezett Magyarországra, mint oly sokan abban az időben. Grafikai műhelyében, Debrecenben készítettünk rövid leltárt az életéről, a régi barátság okán tegeződve.

‒ Nem akarok nagyon visszamenni a múltba. Mikor kezdődött a te történeted?

‒ 1968-ban születtem Nagyváradon. Mi Romániában örültünk, hogy létezünk, nemhogy kutakodjunk még, honnan érkeztünk. Minden magyar nevűt románosítottak. A szüleim hamar elváltak, édesanyám egyedül maradt négy gyerekkel, és nő létére egy vasöntödében, a kohók mellett is vállalta az embertelen körülményeket, hogy felneveljen minket. Nem szerettem tanulni, mert mint sok sorstársam, én is küszködtem a román nyelvvel. Négyen voltunk magyarok az osztályban, de mi voltunk a fekete bárányok. Dacoltunk mindannyian a fennmaradásért és a létezésért. Az általános iskolát követően építőipariba jártam, de mellette intenzíven foglalkoztam képzőművészettel, festészettel, szobrászattal és harcművészetekkel. A festészetet Heredea Florian, a szobrászatot Iulian Anghel, a grafikát Brúgós Zenóbia szerettette meg velem. Tisztalelkű emberek, akik a művészet korlátlan szabadságát adták nekem, a nyiladozó értelmű kamasznak. Volt még egy, az életemet nagyon jelentősen befolyásoló ember. Nicolae Iancu „Öcsi”, aki a kínai harcművészet igazi úttörője volt Nagyváradon és Romániában. Előtte is létezett karate, de Öcsi irányítása alatt művészetté vált a mozgás és a felfogásunk. Részese lett az életemnek a több ezer éves kínai bölcsesség, költészet, mentalitás, kalligráfia és filozófia.

‒ Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod a szülővárosodat?

‒ Ez hosszú folyamat volt, több intő jellel. A Petőfi parkba jártunk játszani, pingpongoztunk önfeledten, és a magyar csapat egy idő után szemet szúrt néhány embernek. Így utólag már látom, hogy ezt a közösséget is fel akarták számolni, de ehhez ürügyet kellett keresni. Abban az időben sorra tünedeztek el a környéken a nagy favoritnak számító Mobra motorok. Egyszer megjelent az iskola előtt szünetben, a „meseautó”. Jött az osztályfőnököm elfehéredve két fakabáttal, hogy elvigyenek. Nem féltem a veréstől, de amikor a securitate épületében mögöttem behúzták az egyik berácsozott vasajtót a másik után, az félelmetes volt. Aztán megláttam a barátomat, Kristóf Misit odabilincselve a radiátorhoz. Mindent aláírt. Azt is, amit nem követett el. Végül hazaengedtek idő előtt, és később a barátomat is, mert meglettek az igazi motortolvajok… Leérettségiztem, és beadtam a jelentkezésemet a képzőművészeti egyetemre, Kolozsvárra. A titkárságon nevetve kérdezték, hogy komolyan gondolom-e, hogy ilyen névvel engem felvesznek. A második körben kiejtettek. Egyszer egy wing tsun kungfu edzésről mentünk hazafelé a barátaimmal, mikor belebotlottunk két rendőrbe. Az egyik megragadta a nyakamat. Ráncigált, és ordított románul, hogy mi van, ég a nyelved, nem tudsz románul? Akkor végleg megértettem, hogy innen el kell mennem. El a városból, el az országból.

‒ Elárultad valakinek, mire készülsz?

‒ Nem mertem senkinek elmondani. Három hétig készültem az útra. A családból csak Karcsi bátyám tudta, hogy mire készülök, neki is csak este szóltam, mielőtt elindultam. Kérdeztem Katit, a barátnőmet, ő azóta már a feleségem, hogy velem tart-e. Egy szál nadrágban, néhány ecsettel, nehezen sikerült feljutnunk a vonatra. Akkor már nagy volt az ellenőrzés, de nem vártuk meg, míg befut a határ menti állomásra, hanem a kiszemelt falu előtt, amikor egy kicsit lassított a szerelvény, leugrottunk a mozgó vonatról. Megvártuk, amíg besötétedik. Sohasem jártunk ott annak előtte. A sínekkel párhuzamosan haladtunk sokáig. Valószínűleg eltévedtünk, mert tovább tartott az út, mint ahogy terveztük. Aztán elértük a rejtekadó kukoricást, amiről azt gondoltuk, hogy a végén már Magyarország van. Másnap hajnalig gyalogoltunk, és amikor kiléptünk, olyan köd volt, hogy nem láttunk az orrunkig. Sejtettük, hogy házak vannak előttünk, de még nem tudtuk, hol vagyunk. Csak akkor nyugodtam meg, amikor a másik utcában megpillantottam a feliratot: Lenin utca. Bagamérba érkeztünk.

‒ Azt mondják, minden kezdet nehéz…

‒ Hajdúszoboszlóra kerültünk, a menekülttáborba. A magyarországi tartózkodáshoz bejelentett munkahely kellett volna és albérlet. Ez pénz nélkül nagyon nehéz volt. Ki kellett szöknöm a táborból mindennap, hogy keressek valamit. Kati a táborban falazott nekem. Hol krumplit válogattam fillérekért, hol téglát hordtam hajnaltól késő estig. Mindent elvállaltam. Szoboszlón volt az első albérletünk, de be kellett jönni Debrecenbe, hogy munkát találjak. Ennivalóra is alig maradt. A színház előtti telefonfülkéből hazaszóltunk, hogy élünk, minden rendben van. A Csokonai Színházban lettem díszletfestő, aztán egy dekorációs műhelyben kaptam munkát, de néhány év után rájöttem, hogy ha igazán boldogulni szeretnék, ennél többet kell tennem. Egyszer az egyik kiadónak készítettem egy könyvborítótervet. Meg is alkudtunk kétezer forintban. Amikor leadtam a munkát, mentem a pénztárba, ahol 1000 forintot fizettek. Miért?, kérdezem, nem ebben állapodtunk meg! Mert odaátról jöttél, hangzott a felelet. Ezek után évekig nem szóltam arról, hogy honnan jöttem. Romániában bozgor voltam, vagyis hazátlan, itt meg román!

‒ Visszataláltál a művészethez…

‒ Nem volt könnyű. Kezdetben egyedül dolgoztam. Volt, hogy megkerestem egy tehetős vállalkozót, hogy szívesen festek az autójára valami különlegeset. Amikor megmutattam a vázlatot, hitetlenkedett, de mondtam, ezt nagyban is el tudom készíteni. Kértem előleget a 70 000 forintból, hogy meg tudjam venni a hozzávalókat. Érdekes, hogy a mai napig látható az autón a munkám. Aztán fejlesztettem a céget. Talán túlságosan is. Nem volt megállásunk. A harcművészetet régen abbahagytam, de a festészetre és a horgászatra sem jutott idő. Huszonkilenc éve vagyunk itt, a Mester utcán. Nagy cégeknek dolgoztunk, hatalmas megrendeléseink voltak, így most már hitelmentes a vállalkozás. Feleségem masszőr volt a gyógyfürdőben, és hastáncot oktat szabadidejében. Felnőttek már a gyerekek, Zsolt, Kinga és Jázmin. A legkisebb is elmúlt 19 éves, és mind önálló egyéniség. Volt, hogy harminc alkalmazottam is volt, de aztán nem értettük, mire ez a nagy rohanás. Fokozatosan csökkentettük a nagy munkákat. Akkor jutott idő először a horgászatra. Néhány barátommal felkerekedtünk, és irány Olaszország, a Pó folyó. Négy esztendeig nem fogtam szinte semmit, de aztán megakasztottam az első nagy harcsát. Több mint ötvenkilós volt. 2005-ben pedig megfogtam az életem halát, egy 105 kilós harcsát! Két méter ötvenkét centi hosszú volt, és 29 kiló csak a feje. Arra gondoltam, ha nem fogok több halat az életben, azt se bánom, akkora élmény volt… Amikor feladtam a multikkal való kapcsolatot, kevesebb emberrel, nagyobb hatékonysággal tudtam végezni a munkát. Újra előkerült a szén, a ceruza, és később az ecset is. Elvégeztem a képzőművészeti szakot a Nagyváradi Egyetemen: a festészetet és külön a szobrászatot. Mesterin képzőművészeti terápiából diplomáztam. Rengeteget rajzoltam és festettem eddig is, főleg egyszerű erdélyi és székely embereket. Számomra minden munka belső utazás, mert mindegyikükkel személyesen találkoztam. Eddig több mint 300 kiállításom volt öt kontinensen, és volt szerencsém kiállítani a párizsi Louvre-ban kétszer is. Hogy Rembrandt mester munkáival legyenek kiállítva az én munkáim – kell ennél több? 

Forrás : biharmegye.ro 

Galéria 

 

Kisebb-nagyobb cégeknek készített terjedelmes reklámgrafikákat. Forrás : biharmegye.ro

 

A bölcs – olajkép .Forrás : biharmegye.ro

 

Élete fogásával, a mázsán felüli harcsával .Forrás : biharmegye.ro

 

 Szobrászati vizsgamunkája hosszú ideig a váradi várban állt.Forrás : biharmegye.ro

 

Brassó .Forrás : biharmegye.ro

 

Napraforgók című festménye a Louvre falán .Forrás : biharmegye.ro

 

Erdélyi arcokat fest szívesen .Forrás : biharmegye.ro

Eredményes évet zárt Thurzó Zoltán zongoraművész

 

A nagyváradi zongoraművész, Thurzó Zoltán tavaly szeptemberben adott ki két hanglemezt, mely már közel 20 városban megvásárolható

"A nagyváradi zongoraművész, Thurzó Zoltán tavaly szeptemberben adott ki két hanglemezt, mely már közel 20 városban megvásárolható, idén pedig minden hónap utolsó vasárnapján újra koncertezik Nagyváradon: a CD-k ezeken a koncerteken is kaphatók.".Az interjút Törő Enikő jegyezte le.

– Elmondhatjuk, hogy a tavalyi évet sikeresen zártad, hiszen a koncertek mellett két lemezed is megjelent. Jelenleg hol lehet ezeket megvásárolni?

– Az előkészületek és a lelkesedés nem maradt eredmény nélkül, hiszen ismét egy újabb lépcsőfokot sikerült előre lépnem. Tényleg egy remek eredménynek és szép sikernek könyvelem el azt, hogy Nagyvárad zenetörténelmének első két komolyzenei kiadványát immár 13 magyarországi megyében, ezen belül 18 városban, és szűkebb értelemben véve pedig 38 boltban lehet ettől a héttől kezdődően megvásárolni. Pár hónappal ezelőtt kezdtük el a megbeszélést ezt illetően, a kiadványok megjelenése után rögtön. Remélem, hogy további helyszíneken is elérhetőek lesznek majd, ezügyben vannak elképzeléseim és terveim is. Viszont már számos városban megtalálhatják az érdeklődők a CD-t, egy, a Nagyváradhoz kapcsolható kicsiny kulturális szeletet: Budapest önmagában 14 helyszínt foglal magába, de a CD-k ott vannak továbbá Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Győr, Debrecen, Szeged, Eger, Siófok, Gyöngyös, Kecskemét, Kőszeg, Diósd, Sopron, Kaposvár, Keszthely, Paks, Balatonfüred Líra bolthálózatának az ajánlataiban, illetve a budapesti ,,Rózsavölgyi és Társa” mind a négy zeneműboltjában is. Természetesen mindkét üzletlánc weboldaláról is meg lehet rendelni a lemezeket.

– Változott-e valami a mindennapjaidban a CD megjelenése óta?

– Nagy eredménynek látom ezt, amely fontos lépcsőfok az életemben. Egészen más szintre helyezte ez a mindennapjaimat és a szakmai megítélésemet is. Azóta mindenben érzem a hatását, legyen az éppen pozitív vagy épp negatív hatás. Viszont minden hatás őszinte örömmel tölt el, legyen az bármelyik pólusról érkező.

– Mit gondolsz, miben rejlik a népszerűséged?

– Én elsősorban a hétköznapi emberek szépérzékében és a civil összefogásban hiszek. Egy előadó sikere szerintem nagyrészt a közönség rendíthetetlen szeretetében rejlik, valamint motiváló az, hogy a közönség érdeklődik a koncertjei, munkássága után, ez az érdeklődés mérhetővé is válik olyan esetben, amikor a ,,munkásság” egy része kézzel is fogható, például hanglemezek formájában, ugyanis ez boldogság nekem is, és a zenehallgatónak is. Számomra ennek a legfontosabb üzenete, hogy az éjszakába nyúló hangfelvételek, utómunkák eredménye abban mutatkozik meg, hogy a zenehallgatónak örömet okoztam.

– Mit tekintenél abszolút sikernek?

– Örömmel töltene el, ha a lemezek által mindenki lakásába beköltözne a zenei kultúra egy szelete, ha ezáltal valaki háza, lakása otthonná válna. Azt szeretném, ha nemcsak én lennék büszke a lemezekre, hanem a váradiak is, hogy végre a városunk emiatt is ismertebb lehet. Ezek a hangfelvételek egyféle útmutatónak is tekinthetőek a jelenkori nagyváradi szemléletnek, kulturális credónak. A CD-k mellékleteiben több oldalas magyar és angol nyelvű ismertetők vannak, lemezenként 24, illetve 36 oldalasakat, Nagyvárad és Bihar megye kiemelt szerepet kap ezekben. A mellékletekben a szerzők életrajzai, életüknek egy-egy szelete olvasható, emellett szó van azokban a szülőföld és a haza szeretetértől, az otthon melegéről, az élet sokszínűségéről, a vallásosságról, a születésről és az elmúlásról. A zongora billentyűi által történetek, lélekfoszlányok, gondolatok elevenednek meg, azt szeretném, ha a zenehallgatók is átéreznék ezt.

– Eddig hány hanglemezt vásároltak meg? Váradi boltok polcain miért nem találjuk meg?

– A megjelenés óta 250 hanglemezt vásároltak tőlem az emberek. Nem szabad elfelejteni, hogy csupán négy hónap telt el azóta, én sikeres eredménynek tekintem. Sokan kérdezik, hogy a nagyváradi boltokban megvásárolhatóak-e a CD-k. Boltokban nem vásárolhatóak meg, de nálam elérhetőek, így a boltok jutaléka nem adódik hozzá az árhoz, tehát olcsóbban meg lehet vásárolni, mint például a magyarországi boltokban. Mint azt néhány nappal ezelőtt bejelentettem, havonta lesznek koncertek Váradon, ahol a CD-ket is meg lehet vásárolni, valamint dedikáltatásra is lehetőség lesz. Természetesen, ha az élet más lapot oszt nekem, és a karrierem miatt el kell költözzek Váradról, akkor nem kizárt, hogy valamelyik boltban kaphatóak lesznek a lemezek.

– Az idei évre vonatkozóan mi a legnagyobb álmod, ami itthon, Nagyváradon megvalósítható lenne?

– Mi mást kívánhatnék helyi eredményként? Egy dolog van, ami szerintem a magyarság számára fontos lenne: a folyó évben a magyar nemzeti ünnepet közösen megünnepelni, nem szétszóródva, klikkesedve. Úgy gondolom, ez hatalmas előrelépést jelentene a váradi kulturális életben.

 

Forrás : biharinaplo.ro

Interjú Ilie Bolojannal: „a Nyugat Szövetsége a helyi autonómia egy formája”

 

"Nagy port vert fel a nemrégiben négy erdélyi város, Nagyvárad, Arad, Temesvár és Kolozsvár polgármestere által megalapított Nyugat Szövetsége Egyesület. A négy város érdekeit összehangoló szervezetről Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere nyilatkozott lapunknak." - írja a Bihari Napló.Lejegyezte ,Pap István.

– Hogyan fog működni a Nyugat Szövetsége? Lesz egy vezető önkormányzat, lesz egy székhely?

– Elvileg rotációs alapon működik majd az egyesület vezetése, de ezek kevésbé lényeges dolgok, sokkal fontosabb az, hogy a négy városnak sikerüljön egyrészt a kormányzat és a közpolitika ügyrendjére tűzni azokat a projekteket, amelyek az általunk képviselt közösségek fejlődését segítik, és hogy olyan javaslatokkal álljunk elő, amelyeket a kormány elfogadjon és amelyeken keresztül decentralizálódjon az uniós alapok kezelése a következő költségvetési időszakban.

– Az a célja ennek az egyesületnek, hogy úgy jusson uniós forrásokhoz, hogy ne kelljen végigjárnia a bukaresti bürokrácia útvesztőit?
– Románia kormányának együttműködésére és jóváhagyására mindig szükség lesz, mert uniós forrást egy-egy országnak adnak, és ezek olyan dokumentumokon alapszanak, amelyeket az adott ország kormánya köt az Európai Bizottsággal. Akármilyen formulát is javasolnánk, szükség van a kormány jóváhagyására. De mi azt tapasztaltuk az elmúlt költségvetési ciklusban, hogy a Romániának kiutalt pénz egy részét elveszítettük; csak a szállítási szektorban 1,5 milliárd eurót vesztettünk el a Szállításügyi Minisztériumban lévő emberek döntésképtelensége miatt. Mi azonban bebizonyítottuk ezekben az években, hogy képesek vagyunk felhasználni a helyi önkormányzatoknak adott operatív szektorális alapokat. Tehát két költségvetési cikluson átnyúló tapasztalatot halmoztunk fel és úgy ítéljük meg, hogy képesek vagyunk nagy értékű, integrált területekre érvényes befektetéseket is megvalósítani, amelyek elősegítik az összeköttetést a négy város, valamint a városok és a metropolisz övezeteik között. A jelenlegi periódus egyik nagy hiányossága az, hogy nincs támogatási forrás a nagyvárosokat a metropolisz övezeteikkel összekötő utak építésére, egy ilyen forrásból lehetne például a Nagyvárad-Félixfürdő utat, vagy a Bihart elkerülő utat megépíteni. A mi célkitűzésünk ezt a tengelyt bevinni a következő költségvetési ciklusba.

– Ez a szövetség nem fog párhuzamosan működni a fejlesztési régiós ügynökségekkel, illetve nem áll majd elő egyfajta versengés a pénzforrásokért?
– Nem. Mi együttműködünk mind az észak-nyugati, mind pedig a nyugati regionális fejlesztési ügynökséggel, mert ezeknek komoly tapasztalatuk van az uniós forrásokhoz való hozzáférés tekintetében, ezért nem versengünk, hanem egymás munkáját kiegészítjük. A célunk nem az, hogy mi kapjunk forrásokat, hanem az, hogy a következő költségvetési ciklusban a mi közösségeink érdekeit is szem előtt tartó projektek is megvalósuljanak. Például nekünk érdekünk az észak-erdélyi autópálya megépítése, de a Szilágy megyét Kolozs megyével összekötő pályaszakaszra nincs finanszírozás. Aztán ott van a Via Carpatica út, ami Lengyelország felől jön, és amely nem csak Nagyváradnak és Aradnak hasznos, hanem egész Romániának és Kelet-Európának is. Egy másik ilyen fontos projekt például a Nagyvárad–Biharpüspöki vasútszakasz elektromosítása.

– Ön szerint miért van ennyi ellenzője ennek az elképzelésnek?
– Mi, akik ezt az egyesületet létrehoztuk, bizonyos pártok tagjai vagyunk, és mindig, amikor egy politikus előáll egy javaslattal, akkor a politikai ellenfeleknek kell valamit mondaniuk ellene. Hiába futsz a politika elől, mert az szalad utánad, és egy adott pillanatban utol is ér. Pedig nincs semmiféle politikai vagy más jellegű megközelítése ennek az ügynek.

– Melyik lesz az első konkrét váradi projekt ebben a szövetségben?
– A mi érdekünk az, hogy minél jobb legyen a közúti és a vasúti összeköttetés a négy város között, illetve az, hogy Nagyváradnak legyen összeköttetése az észak-erdélyi autópályához, valamint a Nagyvárad Metropolisz Övezethez minden irányba. Nem utolsó sorban ez az egyesület intézményes keretet biztosít arra, hogy a négy város igazgatóságainak vezetői együtt dolgozzanak.

– Eddig mindig az volt az álláspontja, hogy Nagyvárad versenyben van más városokkal, és mindig éppen Aradot, Temesvárt és Kolozsvárt említette példaként. Ez a szövetség azt jelenti, hogy már nem vagyunk versenyben ezekkel a városokkal?
– A mi városaink versenyhelyzetben vannak, de ez nem feltételezi azt, hogy szabotáljuk egymást. Ugyanúgy versenyben vagyunk Szatmárnémetivel és Debrecennel és is, de ez nem azt jeleni, hogy nem támogatjuk Debrecent abban, hogy Európa Kulturális Fővárosává váljon. Hisszük, hogy ha összeadjuk energiáinkat, akkor a négy városban mindenki csak nyer ebből.

– Mennyire nyitott ez a szövetség?
– Ez egy nyitott társulás, de nincs értelme bővíteni addig, amíg nem csinálsz valamit, mert minél több ember szavaz egy struktúrában, annál nehezebben születnek meg a döntések. Következésképpen először néhány projektnek valósággá kell válnia, és csak utána bővítenénk az egyesületet. Már tárgyaltam Szatmárnémeti polgármesterével egy partnerségről. Máris sokan bombáznak emiatt a projekt miatt, holott az semmi rosszat nem tett. Ez a helyi autonómia és a decentralizáció megvalósításának egy formája, amire a nyilatkozatok szintjén mindenki vágyik, de tenni is kell valamit annak megvalósításáért. 

Forrás : erdon.ro

„Egy zenész sokszínű személyiség legyen” - interjú Thurzó Zoltán zongoraművésszel

 

A CD-k a budapesti Rózsavölgyi Zeneműboltban is kaphatóak

"Az alábbi írás megjelenésével egyidejűleg már Budapest legismertebb komolyzenei boltjaiban is kaphatóak Thurzó Zoltán nemrég megjelent CD-i, mondta el egyebek mellett a nagyváradi zongoraművész a Bihari Naplónak adott legújabb interjújában.".Az interjút Incze Zsolt készítette : 

– Milyen céllal jelentette meg a nemrég napvilágot látott CD-ket?

– Fontosnak tartom, hogy egy zenész sokszínű személyiség legyen, de egyben maximalista is, mindenben, amit csinál. Szerintem ma már elengedhetetlen mindezek összessége. Egymást követő hónapokban, egymást követően jelentek meg a lemezek, két különálló nyomvonalat követve. Ez is volt az eredeti célom, ami mögött nagyon sok tekintetben hatalmas munka húzódik. Fontos volt már a CD-k kigondolásának pillanataiban, hogy a két különálló elképzelés egy eléggé széles spektrumot fedjen le, kedvezve egyrészt a roppant komoly értelemben vett zenekedvelőknek, de azoknak is, akik a fülbemászó dallamokat, közismertebb alkotásokat keresik. A Liszt dupla album az egyik legkomolyabb zongoradarab-ciklus, amelyet valaha is írtak, a most megjelent válogatásalbum pedig mindenki által ismert zongoradarabokat tartalmaz. Lehet, hogy nem feltétlen „ugranak be” mindenkinek a címek alapján a dallamok, de tudom, hogy ha meghallgatják őket, minden bizonnyal mindenki számára rögtön ismerőssé fognak válni. A most megjelent album nagy arányban mindenki által szeretett alkotásokat tartalmaz, hasonlóan a jövőbeni ilyen jellegű kiadványomhoz.

Szív és lélek

– Mit lehet tudni a második albumról?

– A második lemezem címe HEART and SOUL Vol. 1 válogatásalbum (Szív és lélek). Ez egy 10 lemezből álló sorozat első darabja, melyen Chopin, Bartók, Kodály, Debussy, Rahmanyinov szerzeményei mellett egy Kocsis Zoltán-átiratot, egy Bach–Busoni-átiratot, egy saját Bach-átiratot, továbbá Grieg- és Schubert-alkotásokat is játszom. Ahogy az első album, úgy a mostani CD kísérőszövegeit is magam írtam angol és magyar nyelven egyaránt. Úgy éreztem, szakítani kell azzal a hagyománnyal, hogy ezt mások tegyék meg. Ebből a CD-ből is kétezer darab készült el, ugyanúgy, mint a Liszt dupla lemezből is ezelőtt egy hónappal. Lesz majd ennek az albumnak is magyarországi, de még olaszországi bemutatója is, sok helyen folynak egyeztetések e téren.

Segítők, támogatók

– Kik segítették az ötlet megvalósulását?

– Zongoristaként igyekszem a saját utamat járni. Segítségemre volt ennél az albumnál is nagyon sok mindenkinek a tudása, szakmai tanácsa, visszaigazolása: dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, dr. Eckhardt Mária, Magyarország legismertebb Liszt-kutatója, Kirschner Péter gitáros barátom, aki Bródy János hangmérnöke, és Nagyvárad egyik legjobb hangmérnöke, Jonucz Gábor, Rais W. István, a BN főszerkesztője, a magyarországi kiadóm Gryllus Dániel személyében, illetve kolléganője, Marosi Veronika is. A mostani album fényképeit pedig tavasszal, Velencében készítettük, egy helyileg közismert fényképésszel, Annamaria Bortolozzoval. Úgy gondolom, hogy a felsorolt nevek tükrében is hatalmas eredmény mindkét album, nem is beszélve a zenei élményről. A zene kinyithat gondolatokat, belső világokat, érzelmeket, a zene tárolja legjobban az emlékeket. A lelkiállapotok összességének legjobb ábrázolása furcsa mód nem a verbális kommunikáció. Inkább az írott, és hangzó csatornák érintik meg jobban az embereket, ezzel pedig bevonzhatják őket a fellépésekre is.

– Milyen reakciókat váltott ki a CD-k megjelenése?

– Nagyvárad komolyzenei életének első két olyan CD lemezei ezek, amelyek szerintem hiánypótlóak több tekintetben is, továbbá a BIEM-ARTISJUS-nál (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) bejelentett jogvédett hangfelvételek. Ezt jó, ha mindenki tudja. Természetesen reakciókat minden esetben kiváltanak, amint a köztudatba bekerülnek, így volt ez már az első album esetében is. Voltak, akik nagyon örültek, mások láthatóan irigykedtek, de ez ilyenkor valahol természetes. Igazából minden érzés, amellyel találkoztam, az adott személy lelkiállapotát tükrözte, őszinte formában.

Váradon nem…

– Helyben pályázott támogatásra?

– Helyi viszonylatban két komolyabb pályázatot is leadtam, hogy minden külföldi résztvevőt elhozhassak Nagyváradra, akik szerepet vállaltak a folyamatokban.

Valószínűleg nem értékelték elegendő lelki mértékkel a kezdeményezést az elbírálók, mert egyik pályázat sem nyert nagyváradi lemezbemutató hangversenyek megtartására. Nem feltétlen azért nem, mert nem akarták, hanem, mert politikailag más célokra kellett a pénz. Igazából minden hangversenyemnél elérhetőek lesznek a felvételek, de lemezbemutatót Nagyváradon nem fogok tartani, pedig megérdemelte volna a város, ha ezek a szaktekintélyek mind eljöhettek volna ide, és hírünket vitték volna. Egy ilyen kettős lemezbemutató projekt nagy költséggel jár, de ez adott körökben már politikai money start-stop. Szerintem ezen kell majd a politikusoknak a jövőben kicsit javítani, átértékelni a dolgokat, mert egy ilyen pillanat komoly kultúrmarketing is. Sok pozitív hozadéka lehetett volna a jövőben, de sokan csak választások alkalmával támogatnak, vagy épp csak olyankor láthatóak kulturális rendezvényeken, négyévente. Mert ugyebár majd fognak kelleni a szavazatok – de ebbe ne is menjünk bele mélyebben.

– Hol kaphatóak még a hanghordozók?

– A mostani cikk megjelenésével egyidejűleg Budapesten mindkét hanglemezem immár elérhető a legismertebb komolyzenei helyeken: a Rózsavölgyi Zeneműboltban, a Művészetek Palotájának (MÜPA) CD-boltjában, a Liszt Ferenc Zeneakadémia CD-boltjában stb. Immár Nagyvárad is „képviselteti magát” két lemezzel ezeken a komoly helyeken. Ezt egy kemény munka sikeres eredményeként értékelem, de további tárgyalások folynak más budapesti üzletláncokkal, illetve nemzetközi bolthálózatokkal is.

Nemzetközi CD-versenyekre, szakmai véleményezésekre is elkezdtem elküldeni a felvételeket, szerte a nagyvilágba. Hiszek a felvételek színvonalában, ezt budapesti barátaim, említett segítőim is tanácsolták. Meg kell próbálni, mert veszteni igazából nem lehet semmit. Csakis nyerni, de akkor azt is alázatos lélekkel fogadni."

 

Thurzó Zoltán és dr. Eckhardt Mária Liszt Ferenc-kutató

Közös felvételen Gryllus Dániellel, a lemezek kiadójával

Forrás : biharinaplo.ro

Zatykó Gyula : „Dolgozni szeretnénk, békességben, Nagyváradért” - Sok sikert '

 

Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester magyarságügyi tanácsadója

"„Gőzerővel zajlik egy teljesen új Várad építése, és ha nem térünk magunkhoz, néhány esztendő múlva valóban nem fogjuk már tudni sajátunknak érezni a várost.” Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester magyarságügyi tanácsadója nyilatkozott szerkesztőségünknek." - írja Incze Zsolt a Bihari Naplóban.Teljes interjú : 

– Az elmúlt év vége óta polgármesteri tanácsadóként dolgozik a városházán. Mi ennek az előzménye, hogyan sikerült ezt elérni?

– Bihar megye igen sajátos helyzetbe került a legutóbbi helyhatósági választások nyomán, ugyanis kialakult egy feloldhatatlannak látszó ellentét a megyeközpont és a megye vezetése között. Ennek oka igen egyszerű. A liberális párt megnyerte a választásokat. Ez tény. Váradon kétharmaddal, a megyében közel 50%-kal. Míg Váradon nem volt kérdés, ki vezet majd, addig a megye esetében a mérleg nyelve a nagyobbik magyar párt lett. Két titkos megállapodásuk is volt, egy külön a PNL-vel és egy a PSD-vel is. Hogy ez jó vagy rossz, most ne firtassuk, de végül a PSD-t választották, noha kiszivárgott, hogy a PNL az alpolgármesteri tisztség mellett már a tanácselnöki helyet is átadta volna, nehogy szocialista vezetésű legyen a megye. Mondhatnánk, ilyen a politika, ám ennek a kettős játéknak – a váradi magyarokra nézve – nagyon súlyos következményei lettek. Egyrészt a megyei tanács ülései gyakorlatilag működésképtelenek, és szinte semmi nem halad előre, másrészt semmi sem kötelezte arra a PNL-t, hogy a város vezetésében, habár a lakosság negyede magyar, ott legyenek a magyarok is. Emiatt nem lett példának okáért magyar alpolgármester sem.

– És ebben a helyzetben Önök?
– Nézze, a Néppárton belül ebben a helyzetben mindenki egyetértett azzal, hogy tenni kell valamit. Messziről látszik, hogy a megyében annyira elmérgesedtek a politikai viszonyok, hogy a korábbi szövetségesek jóformán szóba sem állnak egymással, hiszen azt azért ne felejtsük, hogy a PNL nyolc évig együtt vezetett az RMDSZ-szel. Azt is fontos látni, hogy ez elsősorban nem nemzetiségi kérdés. Ez tisztán politika: megállapodtunk, átvertél, most idd a levét. Csak sajnos mi, a közösség, isszuk ennek a helyzetnek a levét. Ugyanakkor az már évek óta gond, hogy a váradi magyarok dolgaira senki nem figyel oda igazán. Emiatt kerestük meg Ilie Bolojan polgármestert azzal, hogy ha már alpolgármesterünk nincs, legalább legyen valaki, aki tolmácsolhatja a közösség problémáit a város vezetése felé, és bekapcsolódhat a döntések előkészítésébe is. Ezt a munkát vállaltam tehát tanácsadóként, és nyilván minden más feladatot is, melyet a lakosság érdekében rám bíznak.

Tapasztalatok

– Milyen pozitív, illetve negatív tapasztalatai vannak új munkakörében, valamint a polgármesteri hivatal működését illetően?
– Bő három hónap távlatából, belülről látva a helyzetet, elmondhatom, hogy mi, váradi magyarok, nagyon nagy lemaradást szereztünk az elmúlt években. A város vezetése céltudatos, jól szervezett és hatalmas munkabírású csapattá kovácsolódott össze. Gőzerővel zajlik egy teljesen új Várad építése, és ha nem térünk magunkhoz, néhány esztendő múlva valóban nem fogjuk már tudni sajátunknak érezni a várost. Ez a városvezetés nem hónapokban, hanem évtizedekben gondolkodik előre, és fájdalmas kimondani, de ebben mi magyarok, jelen pillanatban, nem vagyunk főszereplők. És mielőtt valaki félreértené, ez sem nemzetiségi kérdés elsősorban. Nekünk fontosak a zöldövezetek, a régi városkép megőrzése, a kerékpárutak, a tömegközlekedés általánosan elfogadottá és használhatóvá tétele, és természetesen a magyar nyelvhasználat biztosítása. Ezek azonban nem mind alapfeltételei a gazdasági fejlődésnek, és ma mintha mindent ennek rendelnének alá. A város igazgatóságai dübörögnek, futószalagon írják a pályázatokat, egyik építkezés jön a másik után. Ezeket kell a jövőben úgy alakítani, hogy nekünk is megfeleljenek, és a magyar közösség számára is épüljön Várad. Hozzá kellene szoktatnunk magunkat, hogy a magyar érdekképviselet feladata nem a bográcsgulyás, a buli és a szórakoztatás, hanem a jövőteremtés.

– Említette a nyelvhasználatot, ezzel kapcsolatban mik a tapasztalatai?
– Talán ez az elmúlt két évtized legnagyobb szégyene. Azt is mondhatnám, hogy pár csontváz kiesett a szekrényből, mióta a hivatalban vagyok. Most már a napnál világosabb, hogy a legnagyobb gond nyelvhasználati ügyekben például az volt, hogy sok mindent, amit a törvények előírnak, egyszerűen szóvá sem tett senki – magyar részről sem. Példának okáért ott az ügyfélszolgálaton belüli valódi magyar nyelvhasználat kérdése. Első lépésben naprakésszé tettük a város honlapjának magyar felületét.

– Mennyire receptív Ilie Bolojan a magyar közösség igényeire, elvárásaira, amelyeket feltételezhetően ön tolmácsol neki?
– A róla tudatosan kialakított képhez képest sokkal receptívebb. Azt gondolom, a fő szempont az, hogy mennyire viszi előre a város ügyeit egy-egy elképzelés. Nem felejtem el, hogy ezelőtt négy évvel, amikor felvetettem a Rhédey-szobor állításának ügyét, azt kérdezte, hogy mit tett ez az ember a városért. Miután elmondtam, rögtön az volt a válasza, hogy igen, helye van a szobornak a városban. Pozitív példa az is, hogy erőből kiszoríthatta volna ugyan a magyarokat az iskolák vezetőtanácsaiban a hivatalnak járó helyekről, mégis konzultálva oda magyar embereket küldhetünk továbbra is. Azzal a kis különbséggel, hogy míg eddig pártalapon dőltek el ezek a helyek és egy fő akár két-három iskoláért is felelt, most egy személy csupán egy intézmény gyűléseire jár. Negatív példa egyelőre a Szent László téri szoborállítás ügye.

– Mi az oka annak, hogy mára szinte nincs magyar nemzetiségű középvezető a Polgármesteri Hivatalnál, valamint a hozzá tartozó önkormányzati cégeknél, akik vagy elmentek, vagy leváltották őket?
– A román közigazgatási rendszer igen sajátos. A választásokon győztes pártok általában minden vezetőt lecserélnek a saját embereikre. Nos, többek között ez sem tett jót a magyarság jelenlétének a polgármesteri hivatalban. Azonban a gond kétszeres, hiszen eddig a magyar gyakorlat is az volt, hogy ha hatalomba kerültek, nosza pár igazgatói helyet kialkudtak, de hogy az alkalmazottak és középvezetők szintjén arányos legyen a magyarság jelenléte, nem volt fontos. Persze azután könnyű panaszkodni, hogy kirúgják a magyar igazgatókat, ami baj is, azonban sajnos ez is politika. Arra kellene törekedni, hogy az alacsonyabb beosztásokba is minél több magyar kerüljön, mert őket nem lehet olyan könnyen leváltani, és a tehetségesek számára a szakmaiság segítségével megszerzett későbbi pozíciók sokkal biztosabbak, mint a párt által kiutaltak. Ennek a gyakorlatnak az eredménye, hogy a hivatalon belül körülbelül 4% a magyarok aránya. Nagyjából ennyi volt Huszár István és Biró Rozália idején is. Sok fiatalra lenne szükségünk a közigazgatásban, ez azonban nagyon nehezen fog menni, mert a megszorítások miatt állandó a létszámleépítés.

Szent László-híd

– Éppen a napokban került ki a Szent László-híd neve is, de csupán román nyelven, mi a megoldás?
– A váradi hídügy, azt hiszem, most már a helyi érdekvédelem állatorvosi lova lett. Két éve kaptak nevet a váradi hidak. Ezt nem a románok akarták, hanem onnan indult a dolog, hogy civilek és a Néppárt is aláírásgyűjtésbe kezdett Szent László lovas szobrának főtéri felállításáért. Nem találja ki, hogy akkor melyik magyar párt nem csatlakozott a gyűjtéshez. Helyette a közösség megkérdezése nélkül kialkudták a központi híd elnevezését, de nem kétnyelvű formában, hanem hivatalosan csak „podul Sf. Ladislau” néven. Erre a városvezetés elnevezte a másik öt hidat is, persze azok mind keményvonalas román elnevezések lettek, úgyhogy a hatból csak egy magyar név van, az sem magyarul végül is. Erre idén, már ellenzékből kérték a hidak neveinek kiírását, és most csodálkoznak és háborognak, hogy csak a román felirat került ki. A napokban egyeztetés következik, hogy tudjuk kitenni a magyar feliratot is, még ha határozat nincs is róla, azonban nem ez a fő gond.

– Hát akkor mi?
– Az, hogy az elmúlt két évtizedben nem alakult ki a magyar feliratok kapcsán pontos és folyamatos jó gyakorlat. Mindig szaladunk az események után, és sikerként tálalunk egy-egy új feliratot, miközben automatizmussá kellett volna váljon, hogy ha új felirat kerül ki, akkor az kétnyelvű kell legyen. Van és régóta volt is rá törvény, csak épp ez sem volt prioritása senkinek. Ezt a gyakorlatot kell belevésni minden városi hivatalnok fejébe, hogy a törvény betűje szerint jogunk van a magyar feliratokhoz, és erről feladatuk gondoskodni, akár új hídról, akár új piacról, bármiről is legyen szó. Valahogy úgy érzem, ennél kényelmesebb és politikailag hasznosabb volt panaszkodni és ujjal mutogatni a gonosz magyargyűlölő városvezetésre, még úgy is, hogy részesei voltunk esetleg.

„Csodavárás”

– Melyek azok a konkrét tervek, amelyeket a váradi magyar közösség érdekében meg tud valósítani ebben az új tisztségében?
– Megszámlálhatatlanul sok a feladat és a lemaradás. És talán a kollégáim és barátaim között kissé túlzó, egyfajta csodavárás is van. Amit két évtized alatt nem oldottak meg, ebből a helyzetből és a következő két évben igen nehéz lesz. Lesznek új köztéri szobraink, így a következő időszakban a magyar közösség sem marad ki. Például szobrot kap ifj. Rimanóczy Kálmán és a Barátok temploma előtti terecske is a nevét fogja viselni, de a tervek között szerepel a város egykori polgármesterének, Rimler Károlynak is a szobra. Szintén fontos, hogy a hivatal több olyan eseményt támogasson, melyek fontosak a magyaroknak, több jusson a magyar kulturális rendezvényekre. A legfontosabb feladatomnak érzem, hogy a magyar tannyelvű iskoláknak tudjak segíteni és, úgy néz ki, ebben az évben sikerül elérni, hogy a Szacsvay Imre általános iskola főépületét tatarozzuk újra, mert nagyon ráférne már, és számos ezirányú szülői panasz érkezett. Ugyanakkor a határ menti együttműködések bővítésében, Debrecen és Nagyvárad testvérvárosi kapcsolatának ápolásában is részt veszek.

– A magyar közösséget érintő ügyek mellett milyen más szakterületeken látja el tanácsokkal a polgármestert?
– Nagyon fontos, hogy részt veszek a városi igazgatók operatív gyűlésein, így belelátok a történésekbe, illetve abba, hogy milyen elképzelések vannak a város működése terén. A határ menti RO-HU európai uniós alapok felhasználását lehetővé tévő egészségügyi projekt partnerségi kapcsolatának kialakításában, a projekt összehangolásában is dolgozok, ezáltal több millió euró értékben kerülhet orvosi eszköz Nagyváradra.

Kétnyelvűség

– A nagyváradi önkormányzatnál sokat kell még tenni a kétnyelvűség irányába. Ez a munka, lobbitevékenység hogy halad, mikor és milyen konkrét eredményre számíthat a magyar közösség e tekintetben?
– Sajnos úgy telt el két évtized, hogy a magyar nyelvhasználat ügye vezetőink számára nem volt prioritás, pedig a konjunktúra jobb volt, mint manapság. Két fontos feladatot látok, egyrészt a hivatal ügyfélszolgálati részlegén meg kell oldani a magyar nyelvű ügyfélfogadás lehetőségét, és ebben benne van a kétnyelvű formanyomtatványok kérdése is. A másik pedig az utcanévfeliratok ügye, mellyel kapcsolatban azt mondjuk ugyan most már tizenharmadik éve: nem akarunk sem tükörfordításokat, sem okmánycseréket, mi a történelmi utcanevek kiírását szeretnénk a hivatalos feliratok alá.

– Milyen fontosabb magyar rendezvényekre lehet számítani a centenárium évében, melyeket a Polgármesteri Hivatal fog szervezni és támogatni?
– A már megszokott, a civil szervezetek által rendezett események mint a Szent László Napok, a Festum Varadinum, a Szent István-nap, az adventi közös éneklés támogatását mindenképpen szeretnénk tovább biztosítani. Emellett a hivatal által rendezett eseményeken szeretnénk minőségi magyar résztvevőket látni. Erre minden esély megvan. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, de úgy néz ki, lesz néhány meglepetés.

– Mit kérne segítségül a munkájához, ha lehetne egy erre vonatkozó biztosan beteljesülő kívánsága?
– Tudja, békességet kérnék. Ez az előttünk álló, centenáriumi évnek nevezett időszak ugyanis jó alkalom lesz arra, hogy az ünnep leple alatt nacionalista húrokat pengetve egymásnak ugrasszanak. Ez elsősorban azok érdeke, akik hosszú évek óta vannak hatalmon, és egyértelmű felelősei a helyzetnek, amiben vagyunk. Ez sem nemzetiségi kérdés, hanem egy hatalmi játszma. Mi dolgozni szeretnénk, és ehhez elsősorban békesség kell. Várad mindig a béke szigete volt. Sokgenerációs váradi vagyok, és jól tudom ezt. Itt ’89-ben sem lövöldöztek, és egyre jobban érzékelhető a szándék arra, hogy ne csupán a megye dolgaiban, de a városéiban is megjelenjen a káosz. Nekünk ezt nem szabad hagyni, nem szabad bedőlni az uszításnak, bármelyik oldalról is jön az. Helyette dolgoznunk kell, és abból a rossz helyzetből, amiben vagyunk, ki kell hozni a lehető legtöbbet, hogy Várad továbbra is a békesség kis szigete legyen ebben a centenáriumi felfordulásban is. 

Forrás : erdon.ro 

Sok sikert a munkájához ,Zatykó úr ' Magasra tette a lécet.Sokat akar tenni a váradi magyarságért.Szép tervek,de vajon megvalósíthatók?Bízom benne,hogy igen.Kitől függ a siker?Ilie Bolojantól.Az abszolút hatalom a kezében van még két évig.Miért csak 4% a magyarok száma a Polgármesteri Hivatalban?Nagyobb eredményeket fog elérni Zatykó úr, mint az RMDSZ?Lesz kétnyelvű utcatáblák?A "béke szigete " lesz Nagyvárad a Centenárium évében?Több kérdést lehet feltenni,de várjunk Zatykó Gyula mandátumának végéig,akkor választ kaphatunk a kérdésekre.

Még mindig jönnének a dalok - interjú Trifán Lászlóval

 

Trifán László.Forrás : Reggeli Újság

"A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának neve elválaszthatatlanul egybefonódik Trifán László képzőművész, bábkészítő, plakát- és díszlettervező, grafikus nevével. 2016. júniusában kiállítás nyílt az általa tervezett plakátokból, és színes alkotásait az évek során több egyéni kiállításon is megtekinthette a közönség. Trifán László 1955. december 10-én született Nagyváradon. A Metropol Group rockegyüttes tagja, a Tibor Ernő Galéria (TEG) alapító tagja. A májusban nyugdíjba vonuló művésszel beszélgettünk munkáról, tehetségről, életről, halálról." - írja Szamos Mariann a Reggeli Újságban. Teljes interjú : 

Trifán László Nagyváradon született, a Solidaritatea cipőgyár szomszédságában, ahonnan a kéttornyú templom mellé költözött a család, az egykori kenyérgyár közelébe. Nehéz körülmények között éltek, édesapja vasöntő volt, aki szabad idejében sokat tangóharmonikázott. A 2-es líceumba járt, nem volt jó tanuló, viszont a nyelveket, a franciát, az angolt nagyon szerette, különösen a rajzórákat várta lelkesen. Az olyan órákon, amik nem nagyon érdekelték, osztálytársainak rajzolgatott, például Winnetout, és gyakran bámulta az eget, a szálló madarakat. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy nem a madarat akarja megfesteni, amint repül, hanem magát a repülést. Álmaiban a mai napig tényleg repül.

– Hogyan kezdődött a zenészi pályája?

– A Zene- és Képzőművészeti Líceumba, a rajziskolába jártam, festészetre, amikor jött a Beatles-korszak, a ’60-as évek elején. A varázslámpás rádióban hallgattuk apámmal a Szabad Európa mindenféle zenéjét. Akkor még nem volt rock-, hanem beatzene. Aztán jött a Rolling Stones, a nagy kedvenc, Mick Jagger, Keith Richards, szóval kellett egy gitár, de nem volt rá pénz. A Fő utcán volt egy gyönyörű hangszerbolt, ahol csodás illatok várták az embert, a kirakatból inspirálódtam, és végül csináltam is egyet: anyám régi ágyának deszkáit használtam fel, és ezeket fűrészelgettem el titokban. Az első produkciót a szomszédoknak mutattam meg, az ajtóban kezdtem pengetni a Beatles-dalokat. Egy családi összejövetelen derült ki aztán a turpisság, amikor apám és egy rokon alatt berogyott az ágy a megritkított deszkák miatt. Ezután viszont megenyhültek, és vettek nekem egy 330 lejes furnér gitárt. Minden buli Beatles- és Omega-slágerek előadásával telt. Én furulyáztam, zongoráztam is. A szomszédban volt egy úri család, akiknek csodás festményeik voltak, anyám házvezetőnő volt náluk. Volt egy zongorájuk, amit felnyithattam a képek megcsodálása után, és a hölgy megengedte, hogy játsszak rajta, mert látta, hogy nem csak klimpírozok. A legjobb mestertanáraink voltak. A szüneteink is zenéléssel teltek, vittem az iskolába a harmonikát, majd suli után a Körös-parton folytattuk. Grafikát a népművészeti iskolában tanultam, a mostani görög katolikus palotában. Felért egy egyetemmel. Voltak szerzeményeim ekkor már, mindig saját, egyéni dalokat akartam előadni. A legtöbbjük később sláger lett, mint például a Rum blues, a Védj meg engem, a Virágének, a Hideg hajnal.

– Milyen volt munkába állni?

– Első munkahelyem a mozivállalat műhelye lett a Rhédey-kert környékén, itt majdnem húsz évet töltöttem. Tulajdonképpen végig azt csináltam, amit szerettem, az ecset mindig a kezemben volt. Közben a România Film grafikus iskolájában kaptam szakmai továbbképzést mozi reklámgrafikából, a vállalat kérésére. Saját műhelyem volt, két-három méteres reklámpannókat készítettem az összes nagyváradi mozi számára, kézzel festettem meg például az indiánokat, de a megyei mozikat is mi láttuk el plakátokkal. Innen kért át a színház grafikusnak a ’70-es években. A mozit ekkor már kezdték felszámolni, darabonként adták el a vasat, a plakátokkal tüzeltek, a gyönyörű székeket is eltüzelték. Tragédia volt! Nagyjából száz plakátot sikerült megmentenem, és azon gondolkodom, hogy a múzeumnak átadom őket megőrzés céljából. Szerettem a művészlégkört, itt is húsz évet töltöttem el, az idei év a huszadik. Nagyon kedves számomra a Lélek Tibor rendezésében közösen színpadra vitt A három zsivány, de sokat dolgoztunk Az égig érő fán, szintén Tiborral, és a Moha és Páfrányon is. A bábszínházi munkámmal párhuzamosan mentek a koncertek, a mozivállalatnál hívtak a televízióhoz, közreműködtem a román televízió magyar nyelvű adásában, mint egyéni előadó, jelentek meg felvételeim, lemezeim. A Kortárs Színpadon írtam vagy három darabhoz zenét, nagyon szép idők voltak ezek. Ez volt a virágkorszak, a Metropol számára IS.

– Hogyan emlékszik vissza a Metropol Group éveire? Mit adott önnek az együttes?

– Ráduly Béla keresett meg, a Majomszigeten (a mostani Ady líceum előtti kis téren) volt a találka, és közölte, hogy kell nekik egy gitáros, mert elvállaltak egy komoly munkát a színházzal. Rögtön a mélyvízbe kerültem, a színpadra, Szabó Ódzsa Az ifjú Werther szenvedéseivel indult a zenészi pályafutásom. Turnéztunk is a darabbal, de közben koncerteztünk is, egybekötöttük a kettőt. Székelyföldön, Szentgyörgyön, két sportcsarnoknyi ember, Bukarestben a polivalens színpadon tízezer ember – magyarok és románok – skandálta a nevünket, igazi show-műsor volt fényekkel, füsttel, görögtűzzel. Turnék, fesztiválok egész sora következett, hazajöttem, de nem pakoltam ki, mert két nap múlva megint mentünk. A tengerparton hónapokig játszottunk. Székelyföldön akkor alig volt tévé, a magyar adás úgy ment, hogy valakinél, akinek volt, összegyűltek az emberek. Mi majdnem minden héten szerepeltünk benne, a toplista élén voltunk. A Metropol Group első lemezén, a Fehéren, öt szerzeményem szerepel.

– Megosztana egy-két személyes történetet a Metropollal kapcsolatban?

– Egy: Zilahon volt koncertünk, rengeteg ember jött el. Amikor a második szám, a Rum blues következett volna, beállt életem első szívkrízise. A számot lejátszottam, kijött a mentő, de csak egy óra múlva jöttem rendbe. Kettő: Egyik szilveszterkor táncestre mentünk Révre, két külön kisbusszal: a felszerelés egy része és a feleségek egyikben, mi meg Rádullyal meg az énekesnővel egy másikban, és mi lent ragadtunk a nagy havazásban másnap reggelig. Egy pásztornál töltöttük az éjszakát, vízzel koccintottunk.

– Hogyan lett vége az ön számára a turnézásnak? Vége lett egyáltalán?

– Pár év múlva megcsináltuk a második lemezt, amelyen mint hangszeres szerepelek. Utána léptem ki, de az együttes újraalakult. Elhatároztam, hogy a csillogásnak vége, és holnaptól megszerzem azt, ami hiányzik az életemből. Megházasodtam, született egy lányom. De persze hívtak még, fel is léptem, csak már nem voltam tag, talán 1978-ig ment ez így. Az 1994 decemberében, egy balesetben elhunyt Ráduly Béla tiszteletére több emlékkoncertet is adtunk, melyeken én is közreműködtem. 2015 decemberében a budapesti Rockmúzeumban léptünk fel újra közösen, de a Szent László Napokon egyéni előadóként is felléptem, és a Nagyváradról elszármazottak találkozóján is jelen voltam. 2013-ban hármas jubileumot ünnepeltünk: 40 éve mutatták be Az ifjú W. szenvedéseit, akkor töltötte be 85. életévét Szabó József (Ódzsa), valamint 45 évvel azelőtt alakult meg a Metropol Group. Az eseményt a Weisz István színházfotográfus munkáiból készült fotókiállítással is megünnepeltük, aki a Metropolnak is készített plakátokat. Tavaly a Szent László Napokon az Omegával lépett fel a Metropol itt Nagyváradon, és én egészségi állapotom miatt a közönség soraiból nézhettem csupán őket. Idén lennénk 50 évesek, ezért a Nagyváradi Őszre készül egy jubileumi koncert. Szeretnék én is fellépni, állítólag jön mindenki, aki valaha a tagja volt a zenekarnak.

– Mit tartott mindig szem előtt pályája során? Volt olyan, amire nemet mondott?

– Szeretem az embereket, és nem nagyon tudok nemet mondani. A szívműtétem után ez egy kicsit változott. Nem akartam például pionír lenni, sem ifjú kommunista, meg a hajamat sem akartam levágni. Ezek miatt az iskolából a fél lábam mindig kilógott. A falusi kiszállásokat sem nagyon kedveltem a Metropollal, mert rossz volt az első benyomás, sokat kellett idegen számokat játszani, nem pedig a saját szerzeményeket, és a közönség sokszor már kora reggel be volt pálinkázva. Nem nagyon tudtam ezt elviselni, a pénzért sem.

– Mit említene meg fontosabb megvalósításaként?

– Minden nagyváradi iskolában megfordultunk Tóth Ágnes költőnővel nem sokkal ezelőttig, jó pár éven keresztül. Az én dalaim, az ő versei. Jó lett volna folytatni. Hálás és forrongó kis közönség a gyerekeké, szívesen fogadják, amit megmutatsz nekik, és őszintén reagálnak, nem hazudnak, egyszerűen nem mersz nem önmagad lenni előttük. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az Ági verseit elénekelhettem, és hogy van egy CD is, amit 2011-ben adtak ki. Egy kedves emlék például, amikor a bábszínházban előadásra jöttek a gyerekek, és a folyosón találtak munka közben, ott faragtam a kis lámpámnál, és megnézték, mit csinálok. Elénekelték nekem a Cirmi című dalunkat. Nagyon megható volt. Ugyanakkor Kinda Péterrel, a filharmónia nagybőgősével is nagyon sokat léptünk fel együtt, duóban is, például kiállításokon, amiért szintén nagyon hálás vagyok.

– Mi az, ami visszatekintve, némi bánkódásra adhat okot?

– Talán az, hogy a mai napig nem vagyok megemlíthető zenész, Nagyváradon különösen nem. Én foglaltam össze három kötetben a város zenei életének hozzám, hozzánk köthető elmúlt évtizedeit, hogy maradjon valami valakinek, akit esetleg még érdekelhet a mi közös múltunk, a történelem, amit tulajdonképpen megírtunk. Így például a Mátza Gyula által és az általam szerzett dalszövegeket is egybeszedtem, a Metropol történetét is sok-sok képpel. Gyakran megkérdezem: ennyi lesz egy emberélet? A TEG is lassan nyugdíjba vonul, és nem lesz, ki átvegye, mert a fiatalok nem jönnek, nem kötelezik el magukat. 1991-ben nyílt meg, szörnyű lenne, ha nem lenne folytatás.

– Hogyan gondol a jövőre?

– 63 éves vagyok. Kiléptem térből és időből. Egy éve lesz márciusban, hogy megműtötték a szívbillentyűmet Temesváron, hamarosan pedig nyugdíjba vonulok. A kórházban a géppel együtt lélegeztünk, és megláttam, ahogy a nap tüzes korongja lenyugszik, és nem fájt semmi. Két év betegeskedés, gerinc- és szívműtétek után hosszú lábadozás következett, aminek a végét most kezdem érezni, kezdek visszatalálni magamhoz, érzem, hogy telítve vagyok, jönnének a dalok, a képek, a tűz még bennem van, most ért be. A szeretet bennem a hajtómotor.

– Mit szeret legjobban Váradban?

– Mindent szeretek Váradban, de úgy érzem, hogy mostanában nem rezdülünk vele úgy együtt, ahogyan régen, kezdenek elvenni belőle, és nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, hogy ne legyen olyan, amilyen volt."

A Metropol Group zenekar 1968-ban alakult Nagyváradon, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legnépszerűbb romániai együttesnek számított. Alapító tagjai Elekes Csaba (gitár), Sergiu Cornea (billentyűk), Tomori Pál (dob), Vajda Tibor (gitár) és Virányi Attila (basszusgitár) voltak. Későbbi tagok: Ráduly Béla dobos-énekes, Trifán László (ének, gitár, 1975-től) és Orbán András (gitár). Első hang- és tévéfelvételüket 1973-ban készítették.

Forrás : eszm.ro

2019 január 19-én lett bejelentve,hogy Trifán László meghalt ...