Vágó László (1875–1933) a nagyváradi középiskola elvégzése után a
budapesti Felső Építő-ipariskolában építőmesteri diplomát szerzett
1893-ban. Kezdetben Alpár Ignác irodájában dolgozott. 1899-ben a
Gellért-hegy, illetve az Erzsébet híd budai hídfőjének rendezési
tervéért megkapta a Magyar Mérnök és Építész Egylet aranyérmét. Abban az
időben ez pótolta a műépítészi diplomát, és komoly szakmai elismerést
jelentett.
Ezután hosszabb külföldi utat tett, majd 1902-ben
öccsével, Józseffel közös irodát nyitott Budapesten. A testvérpár közös
alkotásain Vágó Lászlónak inkább a házakon megjelenő díszítéseket,
sgraffitókat, üvegfestményeket, ólomüveg ablakokat, szobrászati díszeket
tulajdonítják, míg a műegyetemet végzett Józsefnek a koncepciót. Közös
művük a budapesti Nemzeti Szalon (1906), a Gutenberg-ház (1906), a
Feld-féle Városligeti Színkör (1908), az Árkád-bazár (1908), Debrecenben
az Alföldi Takarékpénztár székháza (1911).
A
testvérek útjai 1911-től szétváltak. Vágó László bérházakat, villákat,
de főleg színházakat tervezett (bérházak Budapesten az Attila úton
1911–14 között, a miskolci Nemzeti Színház, Budapesten a Vígszínház és a
Parisiana mulató átépítése 1911-től). Említést érdemelnek az I.
világháború utáni budapesti városrendezési tervei is. Úgyszintén egyedül
tervezte a nagyváradi Szent László téri hídtól a városháza felé vezető
díszes műkő oszlopos korlátot, ez 1911-re készült el.
Az 1920-as évek
végén Faragó Ferenccel megtervezte a budapesti Dohány utcai zsinagóga
kultúrházát, a temetőudvart és a hősök templomát. Vágó László 1928-tól a
CIAM-csoport (Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) tagja lett.
A
Vágó fivérek Nagyvárad számára tervezett közös alkotásai: a Vágó-ház
(1905), a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) utca 14. szám; a Breider-ház
(1909) – lebontották, a Kossuth (ma Independenţei) utca 7. szám volt; a
Moskovits-palota
(1911), ez a Szent László (ma Unirii) tér és a Zöldfa (ma Vasile
Alecsandri) utca sarkán áll; a Darvas–La Roche-ház (1912), a Rimanóczy
(ma I. Vulcan) utca 11. szám.
A
Kapucinus utcai házat
családi ingatlannak tervezte az építész testvérpár. Amint a ház
orommezejében latin betűkkel olvasható, az épületet 1905-ben emelték.
Értékes elemei voltak a színes ólomüveg ablakok, amelyek 2000-re
eltűntek, de ekkor már néhány éve lakatlan volt az 1989 előtt óvodának
használt épület is. Később a bejárati rész stilizált madáralakokkal
díszített kovácsoltvas kerítésének és ajtajának is lába kelt, utólag
stílusidegen, minden művészi értéket nélkülöző kerítéssel próbálták
pótolni.
A rendszerváltás után többször is gazdát cserélt házat
2008-ra külsőleg felújították, de sajnos nem vették figyelembe a
tervezők eredeti elképzelését, több helyen is egyszerűsítettek, például a
homlokzat tengelyében a legömbölyített formájú „bow-window”-szerű
építmény alsó, szegmensívelésű részét legömbölyítették, ami teljesen
idegen a tervezőpáros elképzelésétől. Az emeleti ablakok sávos, illetve
hullámvonalú keretezéseit is megszüntették. A földszinti ablakokat
függőlegesen övező, pilaszterszerű részek eredetileg sávozottak volt,
mára ezeket is lesimították. Egy kis odafigyeléssel, nagyobb
igényességgel hiteles felújítást is lehetett volna végezni, ráadásul
ugyanennyi pénzből. Az épület azóta is üresen áll, az ablakaiban
hatalmas betűkkel hirdetik, hogy kiadó, de úgy látszik, nem akad
bérlője, márpedig ha egy házban senki sem lakik, annak állaga egyre csak
romlik.
Sokkal jobb sors jutott a Szent László térre néző
Moskovits-palotának. Hosszú ideig ez is igen elhanyagolt állapotban
volt, de homlokzatát mára példásan felújították, és jelenleg a
manzárdosításán dolgoznak, de úgy, hogy az ne érintse a háromemeletes
ingatlan homlokzatait. A XX. század hajnalán ezen a sarkon még a kis
földszintes Nikolits-féle ház szerénykedett, mellette pedig az emeletes
Diamandi-ház volt. Idővel mindkettőt megvásárolta a Moskovits család.
1910 tavaszán lebontották a kis sarki házat, és megkezdték Moskovits
Adolf és fia bérpalotájának építését; a korabeli sajtó szerint ez
„Nagyvárad egyik legpazarabb, legtetszetősebb épülete lesz”. Vágó László
és József terve alapján az Incze Lajos és Fiai cég emelte a falakat.
Még ugyanebben az évben elkészültek a háromtengelynyi sarki résszel, az
egyik mellékelt korabeli képeslap ezt mutatja. A következő évben
lebontották a Diamandi-házat is, hogy helyébe felépítsék a palota másik,
a sarki traktusnál nagyobb részét is. Ezt az állapotot ábrázolja a
másik korabeli képeslap. A palota főhomlokzata hasonlatosságot mutat a
Vágó testvérek korábban Budapesten felépített Gutenberg-házával.
Külsőleg puritán egyszerűségével leginkább az osztrák szecesszió hazai
válfajával rokon. Figyelemre méltók a koronázópárkány alatti felületet
díszítő, sgraffitoszerű allegorikus munkajelenetek; ezeket szépen
restaurálták, pótolták a lehullott vakolatrészeket.
Az építész páros harmadik közös alkotása a
Darvas–La Roche-ház.
Stílusát tekintve a bécsi szecessziónak az Otto Wagner alkotásait
követő irányzatával mutat rokonságot. Valamikor 1910–1911-ben építették a
Körös-partra is kitekintő, aszimmetrikus telekre, Sztarill Ferenc
irányításával. A tervezőknek az L alakú elrendezéssel, kis díszudvar
közrezárásával sikerült a lehető leghatékonyabban beépíteniük a
területet. Az épület déli oldalán erkélyek, függőfolyosók, lépcsőzetes
teraszok néznek a Körös-parti sétány felé,
miközben a ház aszimmetrikus főhomlokzata a Rimanóczy utca hangulatos
színfoltjaként vonja magára a figyelmet. Még úgy is, hogy napjainkra
igen elhanyagolt állapotba került a váradi szecessziós építészetnek ez a
kimagasló alkotása, amely, akárcsak a Moskovits-palota, a város
műemlékké nyilvánított épületeinek egyike. A város meg akarja vásárolni,
hogy külső és belső felújítás után szecessziós építészeti múzeumként
hasznosítsa. A helyi tanács várhatóan a márciusi ülésen veszi napirendre
a tervezetet.
