"A nagyváradi
légikikötőből minden bizonnyal akkor szállt fel a Blue Air utolsó
járata, így menetrend szerint immár csak a Tarom jár a Körös-parti
városba, és nyáron lesz még két charter." - olvashatjuk a Krónika cikkében.Lehangoló kép tárul elénk a nagyváradi nemzetközi repülőtérről.A megyei és a városi tanács közötti "háború" egyik áldozata lett a repülőtér.A cikk szerint csak a remény maradt a váradiak számára.Ezt írja a jelenlegi helyzetről a Krónika :
"Eközben a néhány éve
felújított, és jelenleg bővítés alatt álló nagyváradi repülőtér jelenleg
csak a nevében nemzetközi, ráadásul
a Blue Air diszkont légitársaság utolsó járata éppen csütörtök reggel
indult útnak Bukarestbe.
Mostantól így a reptér a Taromnak szintén a román fővárosba tartó
járataival maradt, amíg be nem indulnak a nyári charterek. Május 27-étől
heti négyszer Antalyába, június 5-étől heti kétszer pedig Hurgadába
lehet majd Váradról közvetlen járattal eljutni."
Pásztor-Bolojan háború vesztesei a váradiak,mert van egy modern repülőtér,de mégsem repülünk.A kolozsvári és a temesvári repülőterek "szárnyalnak",mert egyre több helyre tudják "elrepíteni" az egyre több utasokat.A váradiak nagy része a közelebbi debreceni repülőteret szokták igénybe venni,mert csak 70 km-re van.Hátha megváltozik a helyzet,mert vannak tárgyalások.A remény utoljára hal meg '
Az Egyváradi Blogja Nagyváradról blog Nagyváradról és környékéről szól,az Egy Váradi/Un Orădean Facebook társoldala.A blogban nézhet fotókat,videókat Nagyváradról,valamint olvashat híreket városunkról. Őrizzük meg Nagyváradot és az emlékeit a következő nemzedékeknek,mert felgyorsult az új Várad képének az átalakítása' Isten hozta Nagyváradon és környékén'
Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '
Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TAROM. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TAROM. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. április 13., szombat
2019. március 12., kedd
Bizonytalanság Blue Air-ügyben. Nehezen tudnak leszállni a repülógépek ?
A nagyváradi repülőtér: bizonytalanság van Blue Air-ügyben
"A helyi román sajtóban a napokban olyan cikkek jelentek meg, miszerint a
Blue Air diszkont légitársaság áprilistól megszünteti nagyváradi
járatait, vagyis nem működteti többé a Bukarest és Konstanca célállomású
repülőgépeit a partiumi megyeközpontból." - írja a Bihari Napló.Teljes cikk :
"Jelenleg a váradi nemzetközi repülőtérről a főváros
irányába a TAROM és a Blue Air üzemeltet járatokat. Ugyanakkor, noha
2019 áprilisától nem lehet jegyeket foglalni a Bukarest és a Nagyvárad
közötti járatokra, hivatalosan a Blue Air nem adott ki közleményt a
„visszavonulásról”, és tegnap délben Adrian Simon szóvivő azt közölte
lapunkkal, hogy a Bihar Megyei Tanács sem kapott semmi idevágó hivatalos
értesítést.
Nyári menetrend
A
bizonytalanságot növeli viszont, hogy egyes lapinformációk szerint a
Blue Air folyóiratában, melyet az utasok böngészhetnek a repülőútjuk
közben, és már tartalmazza a nyári menetrendeket, a bukaresti és
konstancai járatok Várad viszonylatában hiányoznak. Amennyiben tényleg
ez a forgatókönyv valósul meg, akkor április hónap elejétől Bukarestbe
csupán a TAROM járatával lehet eljutni légi úton Nagyváradról, illetve
charterjáratok indulnak majd még Váradról Antalyába (heti öt járat) és
Hurghadába (heti két járat)."
Forrás : biharinaplo.ro
Egyes szakértők szerint nehezen és kockázatosan tudnak leszállni a repülőgépek a nagyváradi reptérre.Mi az igazság?Átakarták helyezni egy időben a repteret. Maradt,kibővítették, modernizálták, de még sincs telt ház.
2015. november 5., csütörtök
Beindul a reptér november 12-én
"November 12-étől ismét repülnek a TAROM gépei Nagyváradra és
Nagyváradról, tájékoztatott a Bihar Megyei Tanács. A Romániai Polgári
Légi Hatóság november 4–5-én illetve 9-én és 11-én még ellenőrzi a
repülőteret, melynek felújításával október 30-án elkészültek"
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
További információ : aeroportoradea.ro
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
