Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 100 Tagú Cigányzenekar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 100 Tagú Cigányzenekar. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 25., szombat

Közlemény: Legyen Várad a béke szigete!

Közel tízezren vettek részt a 100 Tagú Cigányzenekar nagyváradi koncertjén kedden este 
Közel tízezren vettek részt a 100 Tagú Cigányzenekar nagyváradi koncertjén kedden este

"Az idei évben Nagyvárad magyarsága méltó módon, háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelhette a magyar államalapítás és Szent István királyunk napját. Sok évtizednyi szünetet követően immáron másodjára nyílt lehetőség arra, hogy a magyar hagyományok szabjanak keretet az eseményeknek. Magyar népzene és néptánc, az Érmellék ízeit és termékeit felvonultató vásári forgatag és az új kenyér megáldása olyan légkört teremtettek, melyben itthon, a Sebes-Körös partján ismét jó volt magyarnak lenni.
Nem csupán jelképesen, de a gyakorlatban is birtokba vehettük szeretett városunk köztereit, a Nagyvásártéren ismét vásárt tartottunk, a Szent László téren pedig magyar görögkatolikus testvéreinkkel kiegészülve öt történelmi egyházunk képviselői áldották meg a bihari, érmelléki gazdák által adományozott búzából készült kenyereket. Debrecen és Nagyvárad együttműködése révén a cívis város virágkarneváljának legszebb kompozíciói, köztük a két önkormányzat közös kocsija nálunk is felvonult. Az ünnep betetőzéseként augusztus 21-én Nagyvárad önkormányzata és a Nagyvárad és Térsége Idegenforgalmát Népszerűsítő Egyesület (APTOR) szervezésében a 100 Tagú Cigányzenekar feledhetetlen produkciójának közel tízezren örvendezhettünk, ismét jelképes helyszínen, a Szent László téren.
Sokak kitartó és kemény munkája van abban, hogy civil szervezeteink összefogásával, történelmi egyházaink részvételével, Nagyvárad és Debrecen önkormányzatainak együttműködése mellett valóban méltó és felemelő ünnepi napokat tudhatunk magunk mögött. Nagyvárad ismét olyan lett, mint amilyennek szeretnénk és amilyennek lennie kell: a békesség és a nyugalom szigetének zaklatott, konfliktusoktól terhes világunkban.
Megtenni amit lehet
Néhány hónappal ezelőtt, a városi önkormányzati munkába való bekapcsolódásunkkal hatalmas munkát vállaltunk magunkra. Viselt felelősségünk tudatában és azzal a meggyőződéssel tettük ezt, hogy a város negyvenötezres magyarsága nem maradhat képviselet nélkül. Nagyvárad magyarsága nem lehet kárvallottja egyesek elhibázott politikai játszmáinak és nem engedhetjük, hogy városunk e hatalmi harcok küzdőterévé váljon. Tetszik, vagy sem, tudomásul kell vennünk a ma már a város háromnegyedét kitevő többség választását és a számunkra adatott helyzetből kell kihoznunk a lehető legtöbbet. Móricz Zsigmond Erdély-Trilógiájában Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek tulajdonított gondolat szerint: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”
Tény, hogy sok még a teendő és úgy az anyanyelvhasználat, mint a magyar kultúra támogatása és az oktatás terén három évtized elmaradt eredményeit kell behoznunk. Ahogyan az is tény, hogy céljainkkal szemben állva román és magyar ellenérdekelt is akad bőven. Az eredménytelen vezetők sikertelenségük palástolására sosem haboznak kijátszani a nemzetiségi kártyát. Biharban és Bukarestben ma egyszerre játszanak a magyar és a román kártyával.
Ugyanakkor hatalmas eredmény, hogy míg más városokban feljelentik a magyarokat, itthon el tudtuk érni, hogy a város komoly rendezvénnyel vegyen részt ünnepünkön, s még ha egy magyar nyelvű fordítást a szervező egyesület el is rontott, jövőbe mutató és eddig példa nélküli, hogy egy országban, ahol soha semminek nincsen felelőse, bocsánatot kértek a tévedésért.
Új hangnemet, európai stílust kell meghonosítanunk egy olyan időszakban, amikor a politika szereplői éppen ennek az ellenkezőjében érdekeltek. Ehhez kitartásra, következetességre és közösségünk támogatására van szükségünk, hiszen közös érdekünk, hogy Várad a béke és az egymás iránti türelem szigete legyen.
Isten éltessen Magyarország, Isten éltessen Nagyvárad!
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete "

Forrás : biharinaplo.ro

2018. augusztus 24., péntek

96 évesen a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjén

A képen a következÅ‘k lehetnek: 2 ember, tömeg és túra/szabadtéri 
A helyi sajtóban kiemelt esemény volt a 100 Tagú Cigányzenekar augusztus 21-i Szent László/Unirii téri koncert.Felejthetetlen élmény volt azoknak,akik ott voltak.A Szent László tér szinte megtelt.Családostul jöttek, Magyarországról is. Nagyon sikeres volt a koncert a román váradiak között is.Igen,érezhettük " a kultúra összeköt".Van egy olyan hír,mely elgondolkoztatott,egy 96 éves váradi hölgy is részt vett.Sok információm nincs az idős hölgyről,mert nem ismerem. Rendszeresen jár színházba évtizedek óta,egyedül él, a memóriája nem kopott, nincs "terhére" a családnak.Miért keltette fel az érdeklődésemet?Mert szeretnék a "nyomdokán járni" '

100 Tagú Cigányzenekar, 10.000 tagú közönség

100 Tagú Cigányzenekar, 10.000 tagú közönség 
"A háromnapos államalapítási ünnep nagyszabású koncerttel zárult kedd este Nagyváradon: a zsúfolásig megtelt Szent László téren a virtuóz 100 Tagú Cigányzenekar lépett fel, elkápráztatva nemcsak a nagyváradiakat, hanem a környékről érkezőket is." - írja János Piroska a Bihari Naplóban.Teljes cikk : 

"Míg kedd délután a Nagyvárad utcáin felvonuló virágkocsik álltak a figyelem középpontjában, az este leszálltával a Szent László térre érkezők a görögkatolikus püspöki palota előtti utcácskán parkoló színpompás virágkölteményektől mindinkább a főtér közepére vonultak át. Bár a nagyváradi önkormányzat által szervezett koncert nyolc órától volt meghirdetve, hétkor már alig lehetett szabad ülőhelyet találni a színpad előtt, az egész tér megtelt emberekkel, a zöldövezetek és a teraszok sem maradtak üresen, sőt még a környező utcák sem. A hatalmas érdeklődés érthető, hiszen a színpadon a világon egyedülálló, 2014 óta hungarikumnak számító 100 Tagú Cigányzenekar lépett fel, akiket már a próba közben is megtapsoltak. A nyolc után kezdődő, több mint másfél órás koncerten olyan ismert zeneműveket hallhattunk a kotta nélkül játszó száztagú zenekar előadásában, mint Johannes Brahms Magyar táncok első és ötödik darabját, Erkel Ferenc Palotását, Vittorio Monti Csárdását, ifj. Johann Strausstól az Éljen a magyart, vagy a Tell Vilmos nyitányt Rossini azonos című operájából.

A virágkarnevál mottójául is szolgáló „a kultúra összeköt” kijelentés a koncert alatt valóban igaznak bizonyult, hiszen a zeneművek sorában román zeneszerzők művei is helyet kaptak. A 100 Tagú Cigányzenekar egyik legidősebb tagja, a (72 éves) szatmárnémeti születésű Horváth Jenő bár egy baleset miatt már nehezen tud járni, a színpadon románul és magyarul köszöntötte a hatalmas közönséget, majd a románok és magyarok számára egyaránt ismert szívszaggató és egyben felemelő zeneművet adott elő a zenekar kíséretében, Ciprian Porumbescu Balladáját (Balada). Nem ez volt az egyedüli pillanat, amikor román zeneszerző műve hangzott fel, ugyanis a koncert utolsó előtti darabja George Enescu Pacsirtája (Ciocârlia) volt, amely egyértelműen a zenekari tagok virtuozitásáról tanúskodott: a hegedűhúrokról valóban madárcsicsergés szállt fel, a lenyűgözött közönség pedig felállva tapsolta meg az előadást.
Meglepetések
A koncert több meglepetést is tartogatott a közönségnek: az est során a zenekar kíséretében Varga Károly megszólaltatta a Körösök vidékén ismert kürtös hegedűt, az előadás hangszerelője Liviu Buțiu karnagy, oktató volt. A színpadon fellépett a 100 Tagú Cigányzenekar háziasszonya, a nagyszalontai születésű Bordás Cecília is, aki a zenekar kíséretében magyar nótákat adott elő. A koncert során a világhírű zenekart egy újabb elismeréssel illették, az emlékplakettet nevükben a zenekar romániai menedzsere, Pap Péter vette át.
A nem hivatalos források szerint a koncert közönségének száma megközelítette a tízezret, a helyszíni tapasztalat szerint a Szent László tér valóban zsúfolásig megtelt, amit igazán a koncert végeztével lehetett érzékelni, amikor mindenki hazafele indult.
A háromnapos ünnepséget méltón záró nagyszabású koncerten több elöljáró is részt vett: a hétfői látogatást viszonozó dr. Papp László, Debrecen alpolgármestere, Florin Birta, Nagyvárad alpolgármestere, Böcskei László megyés püspök, Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök, Zatykó Gyula EMNP-alelnök, Ilie Bolojan polgármester magyarságügyi tanácsadója, Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke." 
Forrás : erdon.ro

2018. augusztus 22., szerda

Nagyváradon felléptek a Czinka Panna örökösei,a 100 Tagú Cigányzenekar

A képen a következÅ‘k lehetnek: 2 ember, tömeg és túra/szabadtéri 

Az év eseménye volt Nagyváradon a 100 Tagú Cigányzenekar koncert a Szent László/Unirii téren augusztus 21-én.A központ szinte megtelt a koncert kezdésig. Pár perc késés után a koncert előtt két nyelven volt ismertetve a műsorprogram. Azt láthattuk,hogy állandó jelleggel tömegek jönnek a váradiak és a környező községekből,sőt Magyarországról is szép számban.Érdekes,családok jöttek megnézni a világhírű 100 Tagú Cigányzenekart.A kisgyermekek sokáig nem bírták,haza kellett vinni őket.Sok váradi átadta magát a magas nívójú zenének.A több mint kétórás koncert sok váradi emlékezetébe marad,mint az Omega koncert 2017-ben. Beigazolódott, a váradiak szeretik a zenét és a kultúrát,csak legyen olyan előadó,vagy együttes melyet érdemes megnézni.A koncertről több cikk fog megjelenni ,magyarul és románul.

 
Forrás : A mi Nagyváradunk -Facebook 

Miért írtam,hogy a 100 Tagú Cigányzenekar Czinka Panna örökösei?Mert a nagyváradi koncertjük után teljes joggal írhatom.Nagyon sok váradi nem ismeri ki volt Czinka Panna.Esetleg a velencei Czinka Panna telepről hallottak.Egy régebbi bejegyzésben olvashatják : "Czinka Panna vagy Cinka Panna (Sajógömör, 1711 – Nagyvárad 1772) legendás magyar cigányzenész, virtuóz hegedűs, az első mai értelemben vett cigányprímás. Nagybőgős férjével és zenész sógoraival együtt ő alapította 1728-ban az első ismert, híressé vált magyar cigányzenekart." Teljes cikk: egyvaradiblogjanagyvaradrol.blogspot.com 

A lényeg,hallhattuk,láthattuk Nagyváradon élőben a 100 Tagú Cigányzenekart az Ablak Európára rendezvénysorozat keretében.Mi a helyzet azokkal a váradiakkal,akik nem láthatták a koncertet?Számukra válogattam a videókat,melyek képet alkothatnak a koncert varázsáról.A jelige az volt : A kultúra összeköt ' 2018 augusztus 21-én két népet összekötött a 100 Tagú Cigányzenekar.Fognak még koncertezni Váradon?Ha ismét eljönnek,én ott leszek,ha élni fogok.

Ha nem hallotta,vagy nem nézte a 100 Tagú Cigányzenekart,menjen el a koncertjükre.Ezt olvassuk a honlapjukon : "A közel 30 esztendeje született világhírű társulat klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció."
Honlap : 100tagu.hu 

Válogatás a videókból 
Saját videók.Sajnos az élőben nem tudtam felvenni a koncertet,mert nagyon gyenge volt a jel,megszakadt sokszor ...
Mintegy egy órás részlet a koncertből

2018. augusztus 21., kedd

Hallgassuk ,és nézzük ma este a 100 Tagú Cigányzenekart a Szent László téren

 

Forrás : Facebook


Megfigyelhető,hogy az átlag váradi magyart nem érdekli a politikai harc,ha kedvencei lépnek fel.Elmegy,ha jó a produkció.Ma este nyolc órától nem csak magyarok fogják megnézni a 100 Tagú Cigányzenekart ,hanem románok is,mert ők is szeretik a jó zenét.Örvendjünk annak a ténynek,hogy felejthetetlen esemény előtt állunk.Hallgassuk , és nézzük ma este a 100 Tagú Cigányzenekart  a Szent László téren.

A Pacsirta 

2018. augusztus 19., vasárnap

100 Tagú Cigányzenekar Nagyváradon

Híre ment a nagyvilágban élő váradiak között,augusztus 21-én a Szent László téren este 8 órától koncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar.Ezt a hírt a helyi és az országos sajtó közölte.Ritka pillanat részesei lehetnek azok,akik részt vesznek a koncerten az Ablak Európára eseménysorozat keretében.Több információ a Facebookon'Mint köztudott a hagyományokhoz híven öt virágkocsit hoznak el a Debreceni Virágkarneválról Nagyváradra,melyet este 10,30 percig lehet megnézni.Ki nem ismeri a 100 Tagú Cigányzenekart?Nézze meg 2008-ban készült koncertjüket '
A Wikipedia ezt írja : "A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar a világon egyedülálló együttes. (A Fővárosi Bíróságon bejegyzett hivatalos neve: 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület)
Tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak. Nevével ellentétben megalakulásakor 140 tagja volt, ma 138 van.A zenekar " kulturális egyesület”-i jogállással jött létre Budapesten, 1985. november 2-án, a hasonló magyarországi szervezetek közül elsőként. Az ötlet idősebb Járóka Sándor, akkori prímáskirály 1985 áprilisi temetésén fogant meg, mikor az elhunyt tiszteletére egy több száz fős alkalmi zenekar állt össze, hogy végső útjára kísérje. Berki László és Mészáros Tivadar volt a zenekar megálmodója az első lépések az ő irányításuk alatt történtek. Úgy vélték, hogy ezen alkalmi zenekar megszervezve nagy létszámú koncertképes zenekar lehetne, mely egyben az országban elszórtan élő legkiválóbb cigány zenészeket tömörítené magába."
Teljes cikk : hu.wikipedia.org 
Hivatalos oldaluk nem működik. Facebookon : facebook.com/100tagu/ 
Ha nem tud részt venni,"lélekben" a koncerten lehet ' 

2014. április 7., hétfő

Váradon lépett fel a 100 Tagú

Váradon lépett fel a 100 Tagú 
Péntek este a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében tartotta határon túli kampányzáró ünnepségét a JESZ-MDF Szövetség, Lélekben 15 millió magyar címmel. 

Igazi ősbemutatóként fellépett a közelmúltban a megtisztelő hungarikum címet elnyerő 100 Tagú Cigányzenekar harminc tagú kamaraegyüttese. Lendvai Csócsi József főprímás irányításával olyan közismert szerzemények csendültek fel, mint például Rossini Tell Vilmos című négyfelvonásos operájának nyitánya, vagy Brahms V. Magyar tánc című kompozíciója.
Forrás : erdon.ro 

Térkép