"Amennyiben semmilyen váratlan akadály nem
merül fel, és az időjárás sem lesz túlságosan kedvezőtlen az elkövetkező
két hónap alatt teljesen elkészülhet a nagyváradi akvapark." - írja Pap István,az erdon.ro-n.
Teljes cikk :
"Az európai uniós anyagi támogatásból
épülő nagyváradi Nymphaea akvapark kivitelezési munkálata a végéhez
közeledik. A nagyszabású beruházás szerkezeti munkálatainak a nagy része
már elkészült, és most már főként az építész munkák zajlanak, mondta a
helyszínen lapunknak Lovas Sándor, az akvaparkot kivitelező Kész Építő
és Szerelő Zrt. főmérnöke. „Homlokzatburkolásokat, zárásokat,
függönyfalat szerelünk, ugyanakkor a kinti területrendezés,
parkolóépítés következik. Az akvapark belső útjainak a teherhordó
rétegeit, illetve a szegélyezéseket kezdjük kialakítani. Egy-két héten
belül kezdünk füvesíteni, fákat ültetni” – fogalmazott a főmérnök.
Külső létesítmények
Az akvapark külső medencéinél szigetelnek, a kinti csúszdának
felszerelték az acél tartószerkezetét, a csúszdatorony elkészült, most
következik a torony lépcsőkorlátjának a kiépítése, valamint a
csúszásgátló szőnyeg lehelyezése. A kinti csúszdákat mintegy hatvan
százalékban már fölszerelték; „ez a szerelés november végéig fog
tartani” – tette hozzá Lovas Sándor. A hullámmedencénél a vízszigetelés
már elkészült, ott a burkolást készítik elő, az olimpiai medencénél a
vízszigetelés zajlik. A két külső étteremnél a fa homlokzatburkolatok
felhelyezését végzik el, miután befejeződik a hőszigetelés. „Ezeket a fa
elemeket főként műhelyekben gyártjuk, a helyszínre hozzuk és
fölszereljük. A főépületnek a faburkolása is már le van gyártva; a
főhomlokzat 400 négyzetméter, két-három napon belül fel is lesz
szerelve” – jelezte a főmérnök.
A főépület
A létesítmény legfontosabb része értelemszerűen a központi
elhelyezkedésű főépület, melynek impozáns kupolát formáló tetejének fa
tartószerkezete már kilencvenöt százalékban elkészült. „Még mintegy tíz
napig fog tartani, míg teljesen befedjük a tetőt” – árulta el a
főmérnök, akitől megtudtuk azt is, hogy a kupolára fóliatetőt helyeznek
rá. A főépületben egyébként már a belső csúszdák is elkészültek, a
medencék vízszigetelése, az öltözőburkolás, a kerámiaburkolatok, a
vakolás és a glettelés folyik most, utána következik a festés, a
tapétázás stb. Gépészeti szempontból is jól haladnak a munkálatok,
hiszen a légkezelők már a tetőn vannak, és ugyancsak helyükre kerültek
az uszodatechnikához tartozó gépek, ugyanakkor folyamatosan érkeznek a
helyszínre az elektromos légtechnika berendezései, amelyeket
folyamatosan szerelnek be.
Fóliasátor alatt
Lovas Sándor elárulta, hogy az elmúlt hetekben a sok esőzés
hátráltatta a munkát, ennek elkerülése végett fóliasátrakat építettek a
külső létesítmények fölé, hogy megvédjék az esőtől a már elkészült
építményeket, illetve azért, hogy a fólia alatt esős idő esetén is
lehessen dolgozni. „Hőlégbefúvókat, párátlanítókat, páraelszívót
hoztunk, ezek folyamatosan fognak üzemelni, ha esős időben leszünk
kénytelenek dolgozni” – ecsetelte a főmérnök, hozzátéve, hogy egy külső
medence szigetelése körülbelül két-három hetet vesz igénybe, de
szerencsére egyszerre több medence szigetelésén is lehet dolgozni. „Már
csak hetekre van szükség ahhoz, hogy ezek a vízszigetelések
elkészüljenek, utána már csak létszám kérdése az, hogy a burkolatokat
felhordjuk. Ezt a munkálatot a fóliasátorban november utolsó hetében,
december első hetében is tudjuk végezni” – mondta Lovas Sándor. A
helyszínen jelenleg kétszázhetven ember dolgozik, és a főmérnök
elmondása szerint a munkálatok jelenlegi állása mellett tartható a
december 31-i végső kivitelezési határidő.
Adatok
A munkálat összértéke 88.342.934 lej áfával, amiből vissza nem
térítendő anyagi támogatás 32.343.888 lej. A létesítményben hét medence
és összesen tíz csúszda lesz, ez utóbbiakból négy beltéri és hat
kültéri, a csúszdák összhossza mintegy egy kilométer lesz. Mindemellett
négy sportpálya, két röplabdapálya, egy multifunkcionális sportpálya,
két pingpongasztal, hét csocsóasztal várja majd a szórakozni vágyókat. A
létesítmény mellett épülő parkoló 311 férőhelyes lesz. Az akvapark
kivitelezési határideje 2015. december 31-e."
Forrás :
erdon.ro