Kupán Árpád : A legnagyobb magyar bihari napjai Naplójának tükrében

Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója tiszteletére, a 2010. esztendőt hivatalosan Széchenyi-emlékévvé nyilvánították, s ennek keretében számos rendezvényen idézik a nagy reformer és civilizátor emlékét, méltatják nagyszerű tetteit, alkotásait, újkori történelmünkben betöltött kiemelkedő szerepét.
Mi bihariak, nagyváradiak, diószegiek büszkék vagyunk arra, hogy a fiatal Széchenyi életének egy nem túl hosszú, de meghatározó jellegű szakaszát ezen a vidéken töltötte, s az itt szerzett élmények, tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbi években tetteivel, cselekedeteivel kiérdemelje a legnagyobb magyar elnevezést.
A Biharban, pontosabban Diószegen töltött napjairól egy rendkívül hiteles forrás áll rendelkezésünkre, Széchenyi István naplója, amelyet szinte egész életében vezetett. Ezekben a feljegyzésekben számos olyan adat, tény olvasható, amelyből nem csak a szerző gondolat- és érzelemvilágát ismerhetjük meg, de magát a kort is, amelyben ő élt és alkotott.
Az ifjú Széchenyi 1814 júliusában a napóleoni háborúk hadszíntereiről visszatérve Bécsben vetette papírra első naplófeljegyzéseit. Ezek a feljegyzések német nyelven íródtak, mivel abban az időben ő németül írt és beszélt a legfolyékonyabban, mondhatni anyanyelvi szinten. Később, mikor már egyre több időt töltött Magyarországon s bekapcsolódott a közéletbe, a helyi politikába, az országgyűlések munkájába, felfrissítette gyermekkorában szerzett magyarnyelv-készségét, elsajátította a nyelvújítás eredményeképpen kialakult magyar irodalmi nyelvet, de ennek ellenére naplóját szinte mindvégig németül írta. Az 1820-as évektől azonban egyre gyakrabban bukkannak fel magyar szavak és mondatok naplója szövegében, sőt később egész oldalas magyar nyelvű feljegyzések is olvashatók benne.
Naplóját Széchenyi kizárólag saját maga számára írta, gondosan óvta idegen szemektől, olyannyira, hogy 1822-től zárral felszerelt bőrkötésű jegyzőkönyveket használt. Végrendeletében még az 1830-as években úgy rendelkezett, hogy halála után összes naplóját semmisítsék meg. 1841-ben viszont olyan toldalékkal egészítette ki, hogy naplóit és személyi iratait titkárára, Tasner Antalra hagyja, azzal a kikötéssel, hogy azokból csak azokat a részeket hozhatja köztudomásra, amelyek más személyeket nem kompromittálnak. Tasner Széchenyi halála után eleget tett ennek a kérésnek, s eltávolított, kitörölt a naplók szövegéből minden, általa kényesnek tartott részletet.
Széchenyi irathagyatéka csak 1877-ben jutott igazán méltó helyre, az általa alapított Magyar Tudományos Akadémiára, ahol ezen iratok elhelyezésére külön Széchenyi Múzeumot létesítettek. 1945 óta viszont az MTA könyvtárának kézirattárában őrzik.
Széchenyi naplóinak első teljes, betűhív kiadására 1925–39 között került sor, amikor a Magyar Történelmi Társulat a legavatottabb Széchenyi-kutató Viszonta Gyula szerkesztésében, értelmező jegyzetekkel ellátva hat vaskos kötetben adta közre (német nyelven). A naplók teljes magyar nyelvű fordítása csak 1978-ban készült el, jelent meg, s azóta még két újabb kiadásra került sor, már a 21. század elején.
Amint már említettük, az első naplóbejegyzés 1814 júliusában történt, de csak 1820. június 6-tól vezette rendszeresen naplóját Széchenyi, Ami rosszat és jót átéltem címmel. Neves irodalomtörténészek szerint Széchenyi naplói az 1820-as évek elején még valóságos irodalmi alkotások, és az általa írt legszebb szövegek közül valók. Nem tévedtek azok, akik szerint Széchenyi írónak indult, s ehelyett mégsem igazi politikussá vált, hanem inkább olyan költővé, aki versek helyett hidat és intézményeket hozott létre. Széchenyinek a naplóírás az önismeret, az önminősítés, sőt, a tökéletesülés lehetősége volt, vagyis gyónás, önmaga képezésének és megtalálásának az eszköze.
Tovább : varad.ro