„Vannak pillanatok, amikor az egész ország irodalmi és művészeti
életének itt van a központja” – véli Hegedüs Géza. A helyszín
Nagyvárad, az ország pedig az első világháború előtti, „békeidős”
Magyarország. Milyen is volt a Körös-parti Párizsnak nevezett, a
gonoszkodók által Pece-parti Párizsnak titulált város a XX. század első
éveiben?
Nem Budapestet tekintette példaképének, még
csak Bécset sem; eszménye az igazi Párizs volt. Befogadó város volt,
szerette a tehetséget, bárki, aki újat, hasznosat tudott nyújtani,
egyből teljes jogú polgára lett. „A város nem szülte, hanem befogadta,
majd többnyire a főváros felé repítette legtehetségesebb fiait” – véli
Fleisz János, Nagyvárad kortárs történésze. Antal Sándor tréfás
megjegyzése, hogy Nagyvárad „úri város” volt, ahol a bajba jutott nem
szökött ki Amerikába, hanem főbe lőtte magát.
Lakossága alig haladta meg a félszázezret (2),
de volt hét napilapja, és ezek vezércikkeit Budapesten is érdeklődéssel
várták. „Pestet nem számítva, a váradi lapok a legjobbak” – állapítja
meg Antal Sándor. „Itt írják az ország legelevenebb újságjait és a
magyar irodalom sok-sok száz, azóta klasszikussá nemesedett versét.
[...] Itt született meg sok íróember márkája. Innen szárnyalt el a világ
minden tája felé sok politikai értesülés” – szögezi le emlékiratában
Dutka Ákos (3). Napilapjainak a vidéki
lapok közül legkorábban voltak fővárosi telefontudósítói, amit Ady Endre
Dal az interurbán telefonról c. versében meg is énekelt. Nagyváradnak
előbb voltak mozgó fényreklámjai, mint Budapestnek, színházának beltere
„miniatűrben talán finomabb, tökéletesebb mása a hajdani pesti
Vígszínház neorokokó bájának” (4). A
Körös-parti város éjszakai élete vetekedett az európai nagyvárosokéval, s
ezt a kupléíróként utolérhetetlen Emőd Tamás rímbe foglalta:
A város éjjel élt, mint életforma
Ez volt az átlag kispolgári norma.
A traccs patakzott. S a szópatak partján
Goldmann tata volt a hallgatás tornya. (5)
Ez volt az átlag kispolgári norma.
A traccs patakzott. S a szópatak partján
Goldmann tata volt a hallgatás tornya. (5)
Mára feledésbe merült, ki lehetett Goldmann
tata; nevét csupán Emőd verssora őrzi. „Váradon lehet a legjobban
mulatni, a váradi nők a legszebbek, a váradi szabók, borbélyok, pincérek
a legjobbak” – vallotta büszkén Antal Sándor. Évekkel később Dutka Ákos
hasonlóan fogalmazott: Nagyváradon „a szabónak Párizzsal és Londonnal
kellett versenyeznie, az író legalább Anatole France-ot vagy Oscar
Wilde-ot vallotta mesterének.” Magas mércével mérettek az ügyvédek,
orvosok, tanárok is. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az 1900-as
évek Váradja még „szabályosan, porosan vidéki”, akkoriban még csupán a
központja volt nagyvárosi küllemű.
A méretéhez képest rendhagyó volt Nagyvárad
szellemi pezsgése; 1900-ban megjelent öt lapjának mindegyikében volt
színházi rovat, és az is figyelemreméltó, hogy az 1909-1912 közötti
időszakban a 64 ezer lakosú városnak egyidőben három színházi lapja
volt. (6)
A vidéki város azáltal került a magyarországi
művelődési élet középpontjába, hogy ott adták ki, pontosan száz évvel
ezelőtt, a modern magyar költészet fordulópontját jelentő A Holnap című
antológiát. Az íróként és grafikusként egyaránt elismert Antal Sándor
kezdeményezésére Nagyváradon nem irodalmi folyóiratot indítottak, mivel
annak színvonalas írásokkal való ellátása hosszú távon nehézségekbe
ütközött volna, hanem olyan kötet-sorozatot terveztek, amely a vidéki
városok fiatal költőit juttatná közlési lehetőséghez, és ezzel a nevüket
belopná az ország köztudatába. Egyben megpróbálták a budapesti
klikkuralmat ellensúlyozni. Az akkor már vezéregyéniségnek számító Ady
Endre megteremtette „az új líra levegőjét”, ami „egységet ad a kötetnek”
– vélte a bevezetőben Antal Sándor. Körülötte sorakozott fel a már jó
nevű Juhász Gyula, aki Nagyvárad patinás premontrei gimnáziumában
tanárkodott, verseit a még teljesen ismeretlen Babits Mihály a
dél-erdélyi Fogarasról küldte be (e nem túl jelentős települést éveken
át Mikszáth Kálmán képviselte az országgyűlésben). Szegedről
jelentkezett a szintén ismeretlen Balázs Béla költő, író. Végül, esélyt
adtak a legfiatalabbaknak is: a pelyhedző szakállú Dutka Ákosra akkor
még csak Nagyváradon figyeltek oda, mellette pedig két teljesen
ismeretlen költő is jelentkezett: a berettyóújfalui születésű-, amúgy
hivatásos fényképésznek kitanult Miklós Jutka és a húszéves, de
megjelenésében legfennebb gimnazistának látszó Emőd Tamás. Az igényes
kivitelezésű, elegáns szecessziós borítójú könyvecskét a Sonnenfeld
Adolf Rt. Könyvnyomdában adták ki, és a budapesti Singer és Wolfner
égisze alatt forgalmazták.
Lapozzuk hát végig a kötetet, mai nézetben. Ady
több jelentős versével járult hozzá az antológia sikeréhez, közöttük a
Góg és Magóg fia, Párisban járt az ősz, A halál rokona, a Jó
Csönd-herceg előtt, továbbá a Vér és arany. Talán nem is a versek
újszerűsége váltotta ki a kortárs irodalombírálat heves támadását, mint
inkább az, hogy Ady egy szervezet, A Holnap társaság élére állt.
Juhász Gyula az Anch’io című versében művészi hitvallását fogalmazza meg:
Juhász Gyula az Anch’io című versében művészi hitvallását fogalmazza meg:
Művész vagyok. Mélységek és magasság
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!
Balázs Béla (erdeti nevén Bauer Herbert,
1884–1949) költő, író, később a filmesztétika úttörője lett. Versei,
meséi, színdarabjai a szecesszió jegyében születtek, de hatott rá az ősi
folklór hagyománya és a századforduló filozófiai áramlatai. Műveiben
férfi és nő sohasem lehet egymás igazi társa, mert a boldogság és az
élet kizárja egymást. Neve leginkább a Bartók Béla által megzenésített A
kékszakállú herceg vára (1910) és A fából faragott királyfi (Nyugat,
1912) szövegkönyvírójaként maradt fent.
Babits Mihály, aki nem járult hozzá, hogy – a többi hat költőhöz hasonlóan – arcképét közzé tegyék, a Feketeország című versével jelentkezett, ahol minden végeláthatatlanul fekete:
Babits Mihály, aki nem járult hozzá, hogy – a többi hat költőhöz hasonlóan – arcképét közzé tegyék, a Feketeország című versével jelentkezett, ahol minden végeláthatatlanul fekete:
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
Miklós Jutka (családi nevén Militzer,
1884–1976) volt A Holnap irodalmi körének egyetlen női költője. Néhány
évvel irodalmi szárnybontása után Amerikában kitanulta a fényképészetet,
majd hazatért, és műtermet nyitott Nagyváradon. Barátis kapcsolatokat
ápolt Juhász Gyulával és Dutka Ákossal is.
Az irodalmi életbe gimnazistaként berobbant
Emőd Tamás (eredeti nevén Fleischer Ernő) költőt, újságírót benső
barátság fűzte Ady Endréhez; több kortárs vélekedése szerint ő volt az
egyetlen, akit Ady fenntartás nélkül a maga közelébe engedett. A
kötetben szereplő talán legsikerültebb Emőd vers, a Rab prédikátorok
éneke, az 1670-es évek protestánsüldözését idézi.
A Holnap antológia címlapja |
A Holnap antológia első kötetének szerkesztője
Antal Sándor (családi nevén Adler) nagyváradi születésű újságíró, költő,
szerkesztő, szobrász, grafikus volt. A kötet óriás hatását körbe járva
Antal úgy véli, „A Holnapnak az volt a baja, hogy túlságosan sikerült.
[...] Félesztendőn keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki
székéből is, a napi sajtóban is, a vicclapokban is, az iskolai
önképzőkörökben is, állandóan csak velünk foglalkoztak. [...] az egész
ország két pártra szakadt: A Holnap ellen − A Holnap mellett. [...] Hír
szerint egy csomó diákot ki is csaptak az ország iskoláiból, mert a
mételyes holnaposok verseit merték szavalni az önképzőkörökben.” (7.)
A művek sorsának fintoraként említem meg, hogy ameddig az antológia
szellemi hatása elsöprő volt, alig két tucatnyi példányt sikerült
értékesíteni belőle.
„Lehet-e a Várad, e nyitott szellemi tér [...],
szellemi dulakodástól mentes övezet?” – teszi fel a kérdést a harmadik
évezred elején Szűcs László. (8.) Már a
Holnaposok között is fennálltak nézeteltérések; Miklós Jutka és Emőd
Tamás zokon vették Antal Sándor szerkesztőtől a róluk írt életrajzi
bemutatást, illetve a nekik szánt irodalmi besorolást. Ezért a
kinyomtatott, bekötött, és már bemutatásra kész antológiát darabokra
szedték, majd a két fiatal költőről írt bevezetőt újranyomták, és a
könyvet újrakötötték. Emlékezésében Antal Sándor megjegyzi, hogy a
kicserélt részt bordázott papírra nyomtatták újra, így – évek múltán is –
könnyen azonosítható.
Hadd kövessük az 1908. évi antológia
szerzőinek későbbi sorsát. Antal Sándor a Tanácsköztársaság bukása után
Pozsonyba emigrált; onnan hurcolta őt el a Gestapo 1942-ben. Ady és
Várad című munkáját részletekben közölte Pozsonyban, de a teljes kézirat
csak a 2000-es évek elején került elő Emőd Tamás hagyatékából, és
2004-ben adta ki Budapesten a Madách Irodalmi Társaság. Meglátásom
szerint Dutka Ákos, aki minden bizonnyal ismerte a pozsonyi Magyar Újság
c. folyóirat hasábjain 1937-ben 16 részben közölt írást (9),
bőven merített Antal Sándor szóképeiből és metaforáiból. Sajnos, Dutka
mellőzte a forrás megjelölését. Ez olykor, sajnálatosan, a nagyokkal is
előfordul…
Az antológia első kötete nem jelenhetett volna
meg a nagyváradi zsidóság soraiból kikerült – a művészetet és irodalmat
támogató – két mecénás, Dénes Sándor ügyvéd és Berkovits René orvos
bőkezű anyagi hozzájárulása nélkül. A második kötet kiadásának
költségeit többek között Wertheimstein Viktor álltal, (10) aki Emőd Tamás jellemzése szerint a „gótikus ősi logastíl”-hez igazodott. (11)
Az impériumváltozást követően Nagyvárad
szellemi élete hanyatlásnak indult. A városban egykor tevékeny „három
testőr”, a közel azonos korú és tehetségben vetekedő Ady Endre, Bíró
Lajos és Nagy Endre, már csak a megsárgult napilapok hasábjain volt
fellelhető. Addigra Ady az öröklétbe távozott, Nagy Endrét pedig
felszippantotta Budapest, ahol a kabaré koronázatlan királya lett. Bíró
Lajos, a tárcanovella feltalálója, a mindmáig sikeres Sárga liliom
szerzője, emigrációba kényszerült; előbb Berlinbe ment, ahol német
nyelven írt, majd Hollywoodba, ahol angol nyelvű hatásos forgatókönyvek
szerzőjeként vált ismertté, végül Londonban – az ugyancsak magyar
emigráns Korda Sándorral – megteremtette az angol történeti
filmjátszást. Emőd Tamás 1914-ben Budapestre költözött, ahol Nagy
Endrével megteremtették a magyar kabarét. A könnyed dalok, franciás ízű
sanzonok népszerű mestere lett, a kuplé koronázatlan királya. Súlyos
betegen, úgyszólván meghalni tért vissza szülővárosába, ahol megírta
származása miatti kirekesztésének megható verseit, közöttük A sárga folt
és a Miért haragudtok? címűeket. Miklós Jutkát kalandos élete előbb
Berlinbe vitte, majd a Montparnasse-on nyitott fényképész műtermet. a
második világháború Marokkóban, rabati otthonában érte. Élete alkonyán,
újból Párizsban élve, néhány magyar nyelvű verssel jelentkezett.
Nagyváradra már nem térhetett vissza, de a város szelleme mindvégig
kísértette:
Be küzdelmes, fárasztó élet,
Be jó volna pihenni.
Afrikai pálmák alól
Váradra hazamenni.
Be jó volna pihenni.
Afrikai pálmák alól
Váradra hazamenni.
- – - – - – - – - – - – - – - – - – -
Szőni újra szép álmokat,
Forradalmit, merészet.
Be szép is volna, ott Váradon
Az ifjan pezsgő élet!
Forradalmit, merészet.
Be szép is volna, ott Váradon
Az ifjan pezsgő élet!
Forrás : szombat.org
Lőwy Dániel (Kolozsvár, 1953. október 10.) vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, helytörténész. Atyja Lőwi Károly kolozsvári gyermekgyógyász főorvos.
A középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es sz. Líceumban végezte, majd szintén Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett vegyészkutatói és tanári oklevelet (1977). Pályáját az aradi Műtrágya Kombinátban kezdte vegyész beosztásban, 1978-ban a kolozsvári Farmec kozmetikai üzemben tudományos kutató beosztásba került (1978-81), innen a kolozsvári egyetemre ment tanári és kutatói beosztásba. A Román Akadémia Nicolae Teclu díjának 1985. évi kitüntetettje. A romániai rendszerváltás után egyetemi adjunktusnak nevezték ki; magyar nyelven tanított. 1989 után a Kolozsváron megjelenő EMT-Info (az Erdélyi Műszaki Társaság alkalmi kiadványa) szerkesztőbizottságának tagja. 1991-ben a BBTE-n fizikai kémiában doktorált, 1996-ban pedig a West Virginia Universityn analitikai kémiában szerzett PhD fokozatot. Négy évig a University of Memphis (Memphis, Tennessee) tanára. Hetvennél több kémiai szakközleménye, egy könyve és hét könyvfejezete jelent meg, hét bejegyzett szabadalom társszerzője. Jelenleg Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. A Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója és A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december - 2009. január). Nős, lánya, Alice-Alletta a Marylandi Egyetem közgazdaságtan karának végzettje.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
Lőwy Dániel életrajza
Lőwy Dániel.Forrás : nepszava.com
Lőwy Dániel (Kolozsvár, 1953. október 10.) vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, helytörténész. Atyja Lőwi Károly kolozsvári gyermekgyógyász főorvos.
A középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es sz. Líceumban végezte, majd szintén Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett vegyészkutatói és tanári oklevelet (1977). Pályáját az aradi Műtrágya Kombinátban kezdte vegyész beosztásban, 1978-ban a kolozsvári Farmec kozmetikai üzemben tudományos kutató beosztásba került (1978-81), innen a kolozsvári egyetemre ment tanári és kutatói beosztásba. A Román Akadémia Nicolae Teclu díjának 1985. évi kitüntetettje. A romániai rendszerváltás után egyetemi adjunktusnak nevezték ki; magyar nyelven tanított. 1989 után a Kolozsváron megjelenő EMT-Info (az Erdélyi Műszaki Társaság alkalmi kiadványa) szerkesztőbizottságának tagja. 1991-ben a BBTE-n fizikai kémiában doktorált, 1996-ban pedig a West Virginia Universityn analitikai kémiában szerzett PhD fokozatot. Négy évig a University of Memphis (Memphis, Tennessee) tanára. Hetvennél több kémiai szakközleménye, egy könyve és hét könyvfejezete jelent meg, hét bejegyzett szabadalom társszerzője. Jelenleg Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. A Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója és A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december - 2009. január). Nős, lánya, Alice-Alletta a Marylandi Egyetem közgazdaságtan karának végzettje.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése