Gróf Széchenyi István halálának 150. évfordulója tiszteletére, a
2010. esztendőt hivatalosan Széchenyi-emlékévvé nyilvánították, s ennek
keretében számos rendezvényen idézik a nagy reformer és civilizátor
emlékét, méltatják nagyszerű tetteit, alkotásait, újkori történelmünkben
betöltött kiemelkedő szerepét.
Mi bihariak, nagyváradiak, diószegiek büszkék vagyunk arra, hogy a
fiatal Széchenyi életének egy nem túl hosszú, de meghatározó jellegű
szakaszát ezen a vidéken töltötte, s az itt szerzett élmények,
tapasztalatok is hozzájárultak ahhoz, hogy a későbbi években tetteivel,
cselekedeteivel kiérdemelje a legnagyobb magyar elnevezést.
A Biharban, pontosabban Diószegen töltött napjairól egy rendkívül
hiteles forrás áll rendelkezésünkre, Széchenyi István naplója, amelyet
szinte egész életében vezetett. Ezekben a feljegyzésekben számos olyan
adat, tény olvasható, amelyből nem csak a szerző gondolat- és
érzelemvilágát ismerhetjük meg, de magát a kort is, amelyben ő élt és
alkotott.
Az ifjú Széchenyi 1814 júliusában a napóleoni háborúk hadszíntereiről
visszatérve Bécsben vetette papírra első naplófeljegyzéseit. Ezek a
feljegyzések német nyelven íródtak, mivel abban az időben ő németül írt
és beszélt a legfolyékonyabban, mondhatni anyanyelvi szinten. Később,
mikor már egyre több időt töltött Magyarországon s bekapcsolódott a
közéletbe, a helyi politikába, az országgyűlések munkájába,
felfrissítette gyermekkorában szerzett magyarnyelv-készségét,
elsajátította a nyelvújítás eredményeképpen kialakult magyar irodalmi
nyelvet, de ennek ellenére naplóját szinte mindvégig németül írta. Az
1820-as évektől azonban egyre gyakrabban bukkannak fel magyar szavak és
mondatok naplója szövegében, sőt később egész oldalas magyar nyelvű
feljegyzések is olvashatók benne.
Naplóját Széchenyi kizárólag saját maga számára írta, gondosan óvta
idegen szemektől, olyannyira, hogy 1822-től zárral felszerelt bőrkötésű
jegyzőkönyveket használt. Végrendeletében még az 1830-as években úgy
rendelkezett, hogy halála után összes naplóját semmisítsék meg. 1841-ben
viszont olyan toldalékkal egészítette ki, hogy naplóit és személyi
iratait titkárára, Tasner Antalra hagyja, azzal a kikötéssel, hogy
azokból csak azokat a részeket hozhatja köztudomásra, amelyek más
személyeket nem kompromittálnak. Tasner Széchenyi halála után eleget
tett ennek a kérésnek, s eltávolított, kitörölt a naplók szövegéből
minden, általa kényesnek tartott részletet.
Széchenyi irathagyatéka csak 1877-ben jutott igazán méltó helyre, az
általa alapított Magyar Tudományos Akadémiára, ahol ezen iratok
elhelyezésére külön Széchenyi Múzeumot létesítettek. 1945 óta viszont az
MTA könyvtárának kézirattárában őrzik.
Széchenyi naplóinak első teljes, betűhív kiadására 1925–39 között
került sor, amikor a Magyar Történelmi Társulat a legavatottabb
Széchenyi-kutató Viszonta Gyula szerkesztésében, értelmező jegyzetekkel
ellátva hat vaskos kötetben adta közre (német nyelven). A naplók teljes
magyar nyelvű fordítása csak 1978-ban készült el, jelent meg, s azóta
még két újabb kiadásra került sor, már a 21. század elején.
Amint már említettük, az első naplóbejegyzés 1814 júliusában történt,
de csak 1820. június 6-tól vezette rendszeresen naplóját Széchenyi, Ami
rosszat és jót átéltem címmel. Neves irodalomtörténészek szerint
Széchenyi naplói az 1820-as évek elején még valóságos irodalmi
alkotások, és az általa írt legszebb szövegek közül valók. Nem tévedtek
azok, akik szerint Széchenyi írónak indult, s ehelyett mégsem igazi
politikussá vált, hanem inkább olyan költővé, aki versek helyett hidat
és intézményeket hozott létre. Széchenyinek a naplóírás az önismeret, az
önminősítés, sőt, a tökéletesülés lehetősége volt, vagyis gyónás,
önmaga képezésének és megtalálásának az eszköze.
Tovább : varad.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése