A beszélgetés szünetében a debreceni műhelyben.Forrás : biharmegye.ro
"A leírások szerint 1610-ig visszavezethető a Ritókok származása. II.
Mátyás alatt szolgált az a Ritók Zsigmond, akit az uralkodó
megajándékozott 20 000 hold földdel. Családfakutatók közül többen
állítják, hogy minden Ritók az ő leszármazottja. Talán RITÓK LAJOS is." - olvashatjuk a Biharországban.Az interjút lejegyezte Kocsis Csaba.
Régóta
ismerem Ritók Lajost, tudom róla, hogy váradi, és megszállottja a
szakmájának. Hallgat a megérzéseire, és mindenben kitartó, aminek látja
értelmét. A feketetói vásárban beszélt sikereiről, de nem dicsekedett.
Élete kalandos, szereti a kihívásokat. A zöldhatáron át érkezett
Magyarországra, mint oly sokan abban az időben. Grafikai műhelyében,
Debrecenben készítettünk rövid leltárt az életéről, a régi barátság okán
tegeződve.
‒ Nem akarok nagyon visszamenni a múltba. Mikor kezdődött a te történeted?
‒
1968-ban születtem Nagyváradon. Mi Romániában örültünk, hogy létezünk,
nemhogy kutakodjunk még, honnan érkeztünk. Minden magyar nevűt
románosítottak. A szüleim hamar elváltak, édesanyám egyedül maradt négy
gyerekkel, és nő létére egy vasöntödében, a kohók mellett is vállalta az
embertelen körülményeket, hogy felneveljen minket. Nem szerettem
tanulni, mert mint sok sorstársam, én is küszködtem a román nyelvvel.
Négyen voltunk magyarok az osztályban, de mi voltunk a fekete bárányok.
Dacoltunk mindannyian a fennmaradásért és a létezésért. Az általános
iskolát követően építőipariba jártam, de mellette intenzíven
foglalkoztam képzőművészettel, festészettel, szobrászattal és
harcművészetekkel. A festészetet Heredea Florian, a szobrászatot Iulian
Anghel, a grafikát Brúgós Zenóbia szerettette meg velem. Tisztalelkű
emberek, akik a művészet korlátlan szabadságát adták nekem, a nyiladozó
értelmű kamasznak. Volt még egy, az életemet nagyon jelentősen
befolyásoló ember. Nicolae Iancu „Öcsi”, aki a kínai harcművészet igazi
úttörője volt Nagyváradon és Romániában. Előtte is létezett karate, de
Öcsi irányítása alatt művészetté vált a mozgás és a felfogásunk. Részese
lett az életemnek a több ezer éves kínai bölcsesség, költészet,
mentalitás, kalligráfia és filozófia.
‒ Miért döntöttél úgy, hogy elhagyod a szülővárosodat?
‒ Ez
hosszú folyamat volt, több intő jellel. A Petőfi parkba jártunk
játszani, pingpongoztunk önfeledten, és a magyar csapat egy idő után
szemet szúrt néhány embernek. Így utólag már látom, hogy ezt a
közösséget is fel akarták számolni, de ehhez ürügyet kellett keresni.
Abban az időben sorra tünedeztek el a környéken a nagy favoritnak
számító Mobra motorok. Egyszer megjelent az iskola előtt szünetben, a
„meseautó”. Jött az osztályfőnököm elfehéredve két fakabáttal, hogy
elvigyenek. Nem féltem a veréstől, de amikor a securitate épületében
mögöttem behúzták az egyik berácsozott vasajtót a másik után, az
félelmetes volt. Aztán megláttam a barátomat, Kristóf Misit
odabilincselve a radiátorhoz. Mindent aláírt. Azt is, amit nem követett
el. Végül hazaengedtek idő előtt, és később a barátomat is, mert
meglettek az igazi motortolvajok… Leérettségiztem, és beadtam a
jelentkezésemet a képzőművészeti egyetemre, Kolozsvárra. A titkárságon
nevetve kérdezték, hogy komolyan gondolom-e, hogy ilyen névvel engem
felvesznek. A második körben kiejtettek. Egyszer egy wing tsun kungfu
edzésről mentünk hazafelé a barátaimmal, mikor belebotlottunk két
rendőrbe. Az egyik megragadta a nyakamat. Ráncigált, és ordított
románul, hogy mi van, ég a nyelved, nem tudsz románul? Akkor végleg
megértettem, hogy innen el kell mennem. El a városból, el az országból.
‒ Elárultad valakinek, mire készülsz?
‒ Nem
mertem senkinek elmondani. Három hétig készültem az útra. A családból
csak Karcsi bátyám tudta, hogy mire készülök, neki is csak este szóltam,
mielőtt elindultam. Kérdeztem Katit, a barátnőmet, ő azóta már a
feleségem, hogy velem tart-e. Egy szál nadrágban, néhány ecsettel,
nehezen sikerült feljutnunk a vonatra. Akkor már nagy volt az
ellenőrzés, de nem vártuk meg, míg befut a határ menti állomásra, hanem a
kiszemelt falu előtt, amikor egy kicsit lassított a szerelvény,
leugrottunk a mozgó vonatról. Megvártuk,
amíg besötétedik. Sohasem jártunk ott annak előtte. A sínekkel
párhuzamosan haladtunk sokáig. Valószínűleg eltévedtünk, mert tovább
tartott az út, mint ahogy terveztük. Aztán elértük a rejtekadó
kukoricást, amiről azt gondoltuk, hogy a végén már Magyarország van.
Másnap hajnalig gyalogoltunk, és amikor kiléptünk, olyan köd volt, hogy
nem láttunk az orrunkig. Sejtettük, hogy házak vannak előttünk, de még
nem tudtuk, hol vagyunk. Csak akkor nyugodtam meg, amikor a másik
utcában megpillantottam a feliratot: Lenin utca. Bagamérba érkeztünk.
‒ Azt mondják, minden kezdet nehéz…
‒
Hajdúszoboszlóra kerültünk, a menekülttáborba. A magyarországi
tartózkodáshoz bejelentett munkahely kellett volna és albérlet. Ez pénz
nélkül nagyon nehéz volt. Ki kellett szöknöm a táborból mindennap, hogy
keressek valamit. Kati a táborban falazott nekem. Hol krumplit
válogattam fillérekért, hol téglát hordtam hajnaltól késő estig. Mindent
elvállaltam. Szoboszlón volt az első albérletünk, de be kellett jönni
Debrecenbe, hogy munkát találjak. Ennivalóra is alig maradt. A színház
előtti telefonfülkéből hazaszóltunk, hogy élünk, minden rendben van. A
Csokonai Színházban lettem díszletfestő, aztán egy dekorációs műhelyben
kaptam munkát, de néhány év után rájöttem, hogy ha igazán boldogulni
szeretnék, ennél többet kell tennem. Egyszer az egyik kiadónak
készítettem egy könyvborítótervet. Meg is alkudtunk kétezer forintban.
Amikor leadtam a munkát, mentem a pénztárba, ahol 1000 forintot
fizettek. Miért?, kérdezem, nem ebben állapodtunk meg! Mert odaátról
jöttél, hangzott a felelet. Ezek után évekig nem szóltam arról, hogy
honnan jöttem. Romániában bozgor voltam, vagyis hazátlan, itt meg román!
‒ Visszataláltál a művészethez…
‒ Nem volt könnyű. Kezdetben egyedül
dolgoztam. Volt, hogy megkerestem egy tehetős vállalkozót, hogy szívesen
festek az autójára valami különlegeset. Amikor megmutattam a vázlatot,
hitetlenkedett, de mondtam, ezt nagyban is el tudom készíteni. Kértem
előleget a 70 000 forintból, hogy meg tudjam venni a hozzávalókat.
Érdekes, hogy a mai napig látható az autón a munkám. Aztán fejlesztettem
a céget. Talán túlságosan is. Nem volt megállásunk. A harcművészetet
régen abbahagytam, de a festészetre és a horgászatra sem jutott idő.
Huszonkilenc éve vagyunk itt, a Mester utcán. Nagy cégeknek dolgoztunk,
hatalmas megrendeléseink voltak, így most már hitelmentes a vállalkozás.
Feleségem masszőr volt a gyógyfürdőben, és hastáncot oktat
szabadidejében. Felnőttek már a gyerekek, Zsolt, Kinga és Jázmin. A
legkisebb is elmúlt 19 éves, és mind önálló egyéniség. Volt, hogy
harminc alkalmazottam is volt, de aztán nem értettük, mire ez a nagy
rohanás. Fokozatosan csökkentettük a nagy munkákat. Akkor jutott idő
először a horgászatra. Néhány barátommal felkerekedtünk, és irány
Olaszország, a Pó folyó. Négy esztendeig nem fogtam szinte semmit, de
aztán megakasztottam az első nagy harcsát. Több mint ötvenkilós volt.
2005-ben pedig megfogtam az életem halát, egy 105 kilós harcsát! Két
méter ötvenkét centi hosszú volt, és 29 kiló csak a feje. Arra
gondoltam, ha nem fogok több halat az életben, azt se bánom, akkora
élmény volt… Amikor feladtam a multikkal való kapcsolatot, kevesebb
emberrel, nagyobb hatékonysággal tudtam végezni a munkát. Újra előkerült
a szén, a ceruza, és később az ecset is. Elvégeztem a képzőművészeti
szakot a Nagyváradi Egyetemen: a festészetet és külön a szobrászatot.
Mesterin képzőművészeti terápiából diplomáztam. Rengeteget rajzoltam és
festettem eddig is, főleg egyszerű erdélyi és székely embereket.
Számomra minden munka belső utazás, mert mindegyikükkel személyesen
találkoztam. Eddig több mint 300 kiállításom volt öt kontinensen, és
volt szerencsém kiállítani a párizsi Louvre-ban kétszer is. Hogy
Rembrandt mester munkáival legyenek kiállítva az én munkáim – kell ennél
több?
Forrás : biharmegye.ro
Galéria
Kisebb-nagyobb cégeknek készített terjedelmes reklámgrafikákat. Forrás : biharmegye.ro
A bölcs – olajkép .Forrás : biharmegye.ro
Élete fogásával, a mázsán felüli harcsával .Forrás : biharmegye.ro
Szobrászati vizsgamunkája hosszú ideig a váradi várban állt.Forrás : biharmegye.ro
Brassó .Forrás : biharmegye.ro
Napraforgók című festménye a Louvre falán .Forrás : biharmegye.ro
Erdélyi arcokat fest szívesen .Forrás : biharmegye.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése