„Oly drágák nekem, kidobni őket nincs erőm…”, de nem is folytatom az
egykori Bródy-dalszöveget, kedves olvasók, mert az elmúlt évek emlékeit
felidézni, egyre nagyobb örömöt okoz, és egyre gyakrabban teszem ezt.
Előrebocsátom, hogy soha nem gyűjtöttem semmit, se bélyegeket, se
szalvétát, se régi pénzt, de még képeslapokat sem, azonban az utóbbi
időben, egyre többször fog el a kétségbeesés, hogy nincsenek tárgyi
bizonyítékaim a múltamról, a város múltjáról, ahol születésem óta
folyamatosan, bár néhány hónap megszakítással élek. Azt azonban tudom,
hogy a szakiskolában és a hadseregben eltöltött két tucat hónap is
nagyon hiányzik az életemből. Talán azért történhetett meg az, hogy az
azóta eltelt harmincegynéhány esztendő alatt nem fordítottam kellő
figyelmet a városomra, erre a drága szülővárosra, ifjúságom és egész
eddigi életem városára. De most, néhány, de igazán csak néhány éve
odafigyelek! Azóta, amióta néhány jeles váradi férfiú és persze hölgy
is, megszerettette velem városom történetét, épületeit - írja Farkas László.Befejező mondataival én is egyetértek : "E városvédőknek a munkái minden váradi könyvespolcán ott kellene
legyenek. Azért, hogy aki ismeri, a múltat ne feledje, aki pedig nem, az
megtudja, milyen csodálatos múlttal rendelkező városban él."
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése