Nagyvárad iskolahálózata 1900-ban

A századfordulóra aránylag kiterjedt iskolahálózata volt a városnak. Főiskolai szintű oktatás a Római Katolikus Jogakadémián folyt. Az akadémia a Szent László téri egykori püspöki lakban nyílt meg 1780-ban, bölcsészeti tanszékkel - írja Péter I. Zoltán.

Az után, hogy 1784-re felépült az Úri (ma Ciorogariu) utcában a Premontrei Főgimnázium épületének új szárnya, helyet kapott benne a Római Katolikus Jogakadémia is. Bölcsészettudományi tanszékét 1788-ban kétéves képzést adó jogtudományi karral egészítették ki, s ez 1855-ben három évfolyamúvá alakult, 1874-ben pedig négy évfolyamú lett, az országos egyetemek jogi fakultásaival egyenrangú jog- és államtudományi karrá alakulva át. A bölcsészkart a Bach-korszakban, 1850-ben beszüntették, helyette a gimnáziumban VII. és VIII. osztályt is szerveztek. Az épület Akadémia utcai szárnyában 1934-ig folyt a jogi oktatás, akkor a Jogakadémiát beolvasztották a kolozsvári egyetembe.

Felsőfokú oktatás folyt még a Nagyváradi Római Katolikus Papnevelő Intézetben is. Csáky Miklós püspök 1740-ben a Szent László téri püspöki lak mögött, a Körös (ma Tudor Vladimirescu) utca és a Dudek sikátor (ma Duiliu Zamfirescu utca) sarkán építtette fel a szeminárium épületét, s ezt sokáig csak Csáky-szemináriumnak nevezték. Innen az 1700-as évek utolsó negyedében a Pray György (ma Berzei) utca 7. szám alatti emeletes ingatlanba költözött a papnevelde. Abba az épületbe, amelyet Patachich Ádám püspök eredetileg idős papok hajlékának építtetett.

Két középiskolája volt a századfordulón Váradnak. A Premontrei Főgimnázium alapjait még Benkovich Ágoston püspök vetette meg 1699-ben. Ez volt a város török fennhatóság utáni legrégibb középiskolája. A Jászóvári Premontrei Kanonokrend vette át 1808-ban. Kezdetben a Szent László téri püspöki lak mögötti, Teleki (ma Primăriei) utcai emeletes iskolában működött a gimnázium, majd 1780-ban megkapta a megüresedett püspöki lakot is, közösen az akadémiával. Az után, hogy 1874-re felépült az Úri utcai iskolaépület, abba költözött át a Premontrei Főgimnázium. Itt működött megszakítás nélkül, mígnem 1923-ban a román hatóság bezáratta.

Érdekességként közöljük a főgimnázium értesítőjét az 1899/1900-as tanévről a Tiszántúl napilap nyomán. Ebben közlik mindazok nevét, akik jeles eredménnyel zárták a tanévet. A hajdani tanulók közül ma már egy sem él, de érdekes volna tudni, hogy mi lett belőlük Nagyváradon avagy a világ más részein. De lássuk, kik voltak ezek a diákok. I. osztály: Fényes György, Gerő Gusztáv; II. osztály: Illucz Vazul (talán Iliuţ Vasile), Makra Béla; III. osztály: Zajka László, Feiler Andor, Grósz Ernő; IV. osztály: Dőri Béla, Grósz Imre; VI. osztály: Moldován János; VII. osztály: Szücs Ernő; VIII. osztály: Fehér Adolf, Prág Ferenc, Rotter Salamon. A nevek is azt bizonyítják, hogy a Premontrei Főgimnáziumban a magyarok mellett más nemzetiséghez és fajhoz tartó diákok is tanultak. Ezt erősíti meg a Kutunovics Sándor igazgató által jegyzett közlemény is, mely szerint: „Fölvétetett összesen 525 tanuló, vizsgálatot tett 452. Vallásra nézve róm. kath. volt 228; gör. kath. 77; gör. kel. 9; ág. ev. 16; ev. ref. 30; zsidó 92. Anyanyelvre nézve: magyar 382, német 4, román 66.” (Tiszántúl, 1900. július 4.)

A város másik jelentős középiskolája az Állami Főreáliskola volt. 1873. október 1-jén nyílt meg, annak a Széchenyi téri (ma Traian park) ingatlannak néhány apró szobájában, ahol később a Királyi Ítélőtábla – ma a rendőrség – működött. Miután a Szent László téri egykori püspöki lakból 1874-ben végérvényesen elköltözött a Premontrei Főgimnázium az Úri utcai új épületébe, helyére került a főreáliskola. Jóllehet beköltözéskor átalakították az ódon épületet, az nem felelt meg a követelményeknek, ezért új lehetőséget kerestek. De erre csak majd az 1895/96-os tanévben kerülhetett sor, amikor a Deák Ferenc (ma Gojdu) és a Reáliskola (ma Spiru Haret) utca sarkán felépítették az új, korszerű, négyszintes iskolát.

A főreáliskola után ugyanitt 1899 szeptemberében megnyitotta kapuit a polgári iskola is, amely az épület déli, udvari és a Reáliskola utcára néző szárnyában kapott helyet. A főreáliskola 1918 után négyosztályos román tannyelvű reáliskolává alakult. Miután 1922-ben egyesült az addig a görög katolikus tanítóképzőben működő román líceummal, felvette az Emanuil Gojdu nevet. 1923-ban a megszüntetett Premontrei Főgimnázium növendékei számára magyar tagozat nyílt az épületben. 1940–1944 között a Szent László Gimnázium működött ott, majd 1945-től munkásegyetem egészen 1955-ig, amikortól a román tannyelvű 1. Számú Középiskola (1969-től ismét Gojdu) működik benne.

Az Állami Főreáliskola is közzétette az 1899/1900-as tanévre szóló értesítőjét. Ebben Krüger Viktor igazgató szerint: „Jeles eredménnyel végezték az évet Ortner Zoltán, Schlesinger László III., Jesch Aladár V. osztályú tanulók. Beiratkozott 260, az év végéig maradt 242 tanuló, a kik közt volt róm. kath. 48, gör. kath. 1, gör. kel. 14, ág. ev. 5, ev. ref. 41, zsidó 133.” Anyanyelv szerint 13 román és 2 német tanuló mellett a többség magyar volt. (Tiszántúl, 1900. július 4.)
A továbbiakban a városban működő népiskolákat soroljuk fel. Zárójelben az iskolák alapítási évét közöljük. A népiskolák zöme egyházi, kisebb része városi (községi) s még kevesebb hányada állami volt.

Népoktatási tanintézetek: római katolikus fitanító képző (1856), római katolikus tanítónő képző (1858), görög katolikus fitanító képző (1846), római katolikus óvónőképző (1891), községi polgári fiúiskola (1869), olaszi községi polgári leányiskola (1877), Orsolya zárdai római katolikus polgári leányiskola (1890), Teleki utcai római katolikus polgári leányiskola (1894), Nogáll utcai római katolikus polgári leányiskola (1892), ortodox izraelita polgári fiúiskola (1888), ortodox izraelita polgári leányiskola (1897), Ritoók utcai községi elemi fiúiskola (1869), Őr utcai községi elemi fiúiskola (1869), Sánc utcai községi elemi fiúiskola (1869), Tisza Kálmán téri községi elemi leányiskola (1869), Őr utcai községi elemi leányiskola (1869), Sánc utcai községi elemi leányiskola (1869), csillagvárosi községi elemi vegyes iskola (1870), olaszi római katolikus elemi fiúiskola (1828), újvárosi római katolikus elemi fiúiskola (1877), velencei római katolikus elemi fiúiskola (1858), Orsolya zárdai római katolikus elemi leányiskola (1773), Teleki utcai római katolikus elemi leányiskola (1860), Nogáll utcai római katolikus elemi leányiskola (1868), velencei római katolikus elemi leányiskola (1868), újvárosi görögkeleti elemi iskola (1754), velencei görögkeleti elemi iskola (1808), evangélikus elemi iskola (1804), ortodox izraelita elemi fiúiskola (1782), ortodox izraelita elemi leányiskola (1897).

A városban az alábbi szakiskolának minősülő tanintézetek működtek: Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola (1898), Felső Kereskedelmi Iskola (1888), női kereskedelmi tanfolyam (1891), Kereskedelmi Tanonciskola (1887), szakirányú iparos tanonciskola (1884), zeneiskola (1896).
Hogy e kiterjedt iskolahálózatnak megvolt az eredménye, bizonyítja az írni-olvasni tudó lakosok száma is 1900-ban: 34 175 (68,1%); csak írni 627 személy (1,2%) tudott, míg 15 375 váradi (30,7%) analfabéta volt. Összehasonlításként 1880-ban a lakosság 62,9 százaléka tudott írni és olvasni. A Magyar Statisztikai Közleményekben számot adtak az írni-olvasni tudók arányáról nemzetiségek szerint is: magyar 70,3%, német 81,1%, szlovák 56,9%, román 34,4%, egyéb 61,4%.

Annak idején Ady szóvá tette, hogy a végzős diákok nehezen találnak munkát maguknak, miközben „aggódó szülők élethalálharcokat vívnak, hogy gyermekeiket bejuttassák valamelyik iskolában, és hogy ez sokaknak nem sikerült, állítják fel egyre-másra a parallel osztályokat. Hiszen jól van ez így: helyet mindenkinek, aki tanulni akar. De elborzasztó kép az, amely előttünk van, ha rágondolunk, mi lesz ebből a sok fiatal emberből, akiket a szüleik ezer reménnyel eltelve adnak be az iskolába. Hiába mondják banalitásnak, lehetetlen szótlanul nézni azt az eszeveszett tódulást a magasabb iskolák felé. Nálunk immár nincsen magasabb képzettséget kívánó pálya, amely túl ne volna tömve. A lapjaink mondogatják ugyan, hogy a reális pályákra kell terelődnie ennek az árnak, de a gondolkodó ember látja, hogy ezek a pályák is túl vannak tömve. A kereskedelmi iskolák hallatlan tömegben lökik ki minden évben az úgynevezett művelt kereskedőket, a mérnökök nem kapnak állást, a felső ipariskola növendékei éltük végéig műszaki rajzolók maradnak. Ezek pedig reális pályák. Hova menjen hát az a fiatalember aki pályát választ?

Kegyetlen dilemma! Igaz, a mi opportunista sajtónk zseniális könnyedséggel oldja meg a problémát: Menjen katonának! Iratkozzék be a hadapródiskolába! Szép pálya, jó pálya! Kényelmes, úri. Igaza van a mi opportunista sajtónknak: menjen minden művelt fiatalember katonatisztnek, az majd segít rajtunk. Mert ez megölné azt a cudar szörnyeteget, amely galádul, konokul fekszik rajtunk és szívja a vérünket: a militarizmust. Minden bajnak az igazi szülőanyját.” (Szabadság, 1900. szeptember 16.)
Ady intelmei sajnos napjainkban sem vesztették el időszerűségüket.

Forrás : biharmegye.ro