Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. október 12., vasárnap

Egy „Rózsabokor” virágzása, hervadása és pusztulása

Közel egy negyed évszázadon keresztül a Rózsabokor sörcsarnok volt a legkedveltebb nyári mulatóhelyük a váradiaknak. Tóth Ferenc szabómester hozta létre, ő alakíttatta át az egyik házát (amely nagyjából a későbbi Sztarill-palota helyén volt) erre a célra - írja cikkében Péter I. Zoltán.

Amint arról a korabeli sajtó beszámolt 1874 őszén: „Pompás tervet készíttetett Tóth Ferenc úr, házának Posta [ma: Teatrului] utcai részén történő átalakításához. Sörház és ételcsarnok lesz itt, nagy termekkel, kitűnő ventilatióval, közvetlen összeköttetésben jégpince, a pilseni sörcsarnok mintájára. A termek szép verandába nyílnak, mely nagy kertbe vezet. Igen jó gondolat a különben is praktikus Tóth Ferenc úrtól; jövő nyáron hír szerint, már megkezdheti az építkezést, melyet a jó nevű építészünk, Rimanóczy úr vezetend.” Egy 1875 márciusában megjelent hír szerint: „A sörházat, mely a Posta sikátorban épült, dr. Guttmann Ede úr bérelte ki. Ő fogja berendezését is eszközölni. Csínnal és kényelemmel, s az igen alkalmatos helyiség könnyen a közönség kedvenc nyári mulatóhelyévé lehet.”
A következő hír már a megnyitásról szól: „A sörcsarnok megnyitása csütörtökön [1875. június 10-én] este valóságos népünnepély volt. Lássuk azonban előbb magát a sörcsarnokot. Modern stylben ízléses díszítéssel épült, Rimanóczy Kálmán úr jeles építészünk által, első nagy terme pompás tükrökkel fővárosokban sem mindenütt található fel. Innen széles, szabad verandába megyünk, mely előtt szép nagy kert terül el. Este meglepő látvány, kivált olyan estén, mint ez volt. A sűrű gázlángok félezerre menő vendég körül lobogtak, a kerti emelvényen a katonai zenekar is egész jókedvvel játszott s tapsolták, újrázták is darabjait, kivált a Rákóczi-indulót. […] Az építtető tulajdonos derék polgára városunknak, Tóth Ferenc úr, s a főbérlő dr. Guttmann Ede úr, félre téve minden géné-t [zsén-t, azaz feszélyezettséget], szeretetreméltó előzékenységgel jártak-keltek a vendégek közt, kiknek nagy számában képviselve volt a város előkelősége épp úgy, mint az érdemes munkásosztály, és kik között senki nem volt, ki ne örvendett volna, hogy a város e helyiség berendezésével nagyvárosiasságba emelkedett. Bor, sör, kitűnő minőségűek voltak […] az ételek ellen sem lehetett kifogás, a szolgálat [a felszolgálás] is elég jól ment, amint ily nemvárt körülmények közt, t. i. mehetett. Ma is rejtély előttünk, hol szereztek a provincián egyszerre annyi pincért, miután a többi vendéglőkben is foglalkoztak. Látszik, hogy ügyes kézben van e vállalat s így remélhető, hogy a vállalkozás és a közönség is meg lesz elégedve.”
A következő cikkek is dicsérők voltak, mígnem 1875 késő nyarára minden megváltozott: „Amilyen jó volt, mondhatni kitűnő volt az első hetekben a Rózsabokorhoz címzett új sörcsarnokban étel, ital és szolgálat, épp oly rossz lett mindaz az utóbbi időben annyira, hogy a közönség, ki oly óriási, nálunk még nem tapasztalt mérvben pártolta ez üzletet, tökéletesen elidegenedett. Főbérlő dr. Guttmann Ede e hanyatlást csakhamar észrevevén, albérlőjét Eble Lajost bérletétől néhány nappal ezelőtt elmozdította, de bíróilag le is foglaltatta mindenét azért, mert a roppant bevételekből – 40 nap alatt körülbelül 9000 forintból – igen sok a deficit! Guttmann úr reméli, hogy rövid idő alatt egy új vendéglőst nyer, addig is saját számlájára vezeti az üzletet.”
A helyzet azonban ezután sem javult. 1875 augusztusában egy névtelen cikkíró szerint „A Rózsabokor annyira hervadásnak indult, hogy a múlt vasárnap este 10 óra tájban 1, úgymond egy vendége volt, s megivott egy pohár jó – meleg sört…”
Tóth Ferenc tulajdonosként hamar megelégelte ezt az állapotot, egy időre bezárta a sörcsarnokot, elbocsátotta Guttmann Edét, és helyette Tomán Sándor jó hírű kolozsvári vendéglőst fogadta fel bérlőnek; Tomán 1875. november 21-én nyitotta meg a sörcsarnokot, de 1876 nyarára ismét csak bezárták. A következő bérlő, Klein Adalbert majd csak 1877. május 10-én nyitotta meg újból a Rózsabokort. Klein ízletes meleg és hideg ételeket, jó italokat ígért jutányos áron, no meg gyors és pontos kiszolgálást. Jól tudta, hogy mindez magában nem elég az „elkényeztetett” váradiaknak, jó zene is kell hozzá. Gyakran meghívta ezért a városszerte igen népszerű Hamza Miskát és zenekarát. Ám hiábavaló lehetett Klein Albert minden igyekezete, mert 1877 karácsony napján a tulajdonos ismét másnak akarta haszonbérbe adni a Rózsabokort.
Tóth Ferencnek 1878 májusában sikerült újabb bérlőt alkalmaznia, Darvasy Sándor jó nevű vendéglőst. Az erről szóló rövid hírcikkhez a következő, reklámízű részt toldotta az újságíró: „Talán virágzani is fog az egész nyáron a Rózsabokor. Óhajtjuk, hogy e tevékeny derék új bérlő rózsás tervei töviskoronát ne kapjanak az őszre.” A fenti szójátékért ha mást nem is, de egy jó vacsorát kaphatott az újdondász úr!
„A Rózsabokorban tegnapelőtt [1878. május 31-én] este színtársulatunk kitűnő zenekara válogatott darabokat játszott az ott egybegyűlt nagyszámú és igen díszes közönség mulattatására. A bérlő, Darvasy Sándor úr mindent elkövet, hogy megérdemelje azon pártfogást, melyet városunk előkelő közönsége tanúsít új vendéglőjével szemben. Fel is találhatók ott a legízletesebben készített ételek, a legtisztábban kezelt italok a legmérsékeltebb árakban, s a legpontosabb kiszolgáltatással” – írta a Nagyvárad 1878. júniusi 2-i száma. Természetesen esténként gyakori vendégei voltak a kerthelyiségnek a cigány- vagy katonazenekarok, december 15-én egyenesen egy budapesti nemzetközi daltársulat tartott előadást. Az eredmény? Tóth Ferenc 1879. április 1-jétől ismét másnak akarta bérbe adni a Rózsabokort!
A tulajdonos meddő próbálkozásai így folytatódtak egészen 1880 tavaszáig, amikor Hillinger Lipót bérelte ki a kerthelyiséget. A megnyitót május 9-én tartották, s jelen voltak a sajtó képviselői is: „A Rózsabokor című gyönyörű nyári sörcsarnokot múlt vasárnap este nyitotta meg Hillinger úr, az 51-ik sorgyalogezred zenekarának és Hamza Miska népzenekarának közreműködése mellett. 20 krajcár belépti díjat szedett Hillinger úr ez alkalommal, s ez megakadályozta a határtalan tolongást. A megjelent és igen előkelő vendégek száma így is mintegy 300-ra mehetett. A közönség igen jól találta magát, az újra megnyitott szép helyiségben.”
Hillinger nagy tapasztalatú vendéglős volt, hiszen 1874 óta ő bérelte a Fekete Sas Szállodát, s mellette a szálló vendéglőjét is vezette. Ez utóbbinak volt egy udvari kerthelyisége is, amelyet az után, hogy a Rózsabokort is kibérelte, már nemigen használtak. Bevezette, hogy tavasztól – általában május elejétől – őszig a Rózsabokorba, míg télen a Fekete Sas vendéglőbe várta vendégeit. Telente a Rózsabokort bezárta, de azért zárt körű, zenés, táncos rendezvényeket tartottak benne, s gyakori volt az is, hogy tánctanárok bérelték ki.
A váradiak alig várták, hogy a jó idő beálltával megnyíljon a Rózsabokor, ahol esténként az ízletes ételek, jó italok mellé válogatott zenét hallgathattak a szórakozni vágyók. Fellépett itt a Heinrich-ezred katonazenekara, a 101-es gyalogezred zenekara, a Magyari testvérek debreceni népzenekara, Pócsi és Duka népzenekara, Hamza Miska cigányzenekara és mások is.
Az újságírók is csak dicsérőleg írtak: „A Rózsabokor, városunk ez évről évre folytonosan szépülő nyári mulatóhelye, melyet szívvel-lélekkel irigyelnek tőlünk az idegenek, irigyelnek a fővárosban lakó vendéglősök, esténként szép látogatottságnak örvend. De hát jól is van ez így. Emlékezzünk csak vissza amaz időre, amikor városunk közönsége egy díszes nyári mulatóhely után sóhajtozott. Mert már megvan az a gyönyörű helyiség, mely méltán megérdemli a tömeges látogatást.”
Az 1890-es években nagyon elterjedt az orfeum Nagyváradon. Nem maradhatott ki a Rózsabokor sem, ha versenyben akart maradni a többi vendéglővel. Bár az emberek szerették ezt a gondtalan szórakozást nyújtó műfajt, az újságírók minden alkalmat megragadtak arra, hogy bírálják a vásári, olcsó eszközökkel dolgozó, ripacskodó, többnyire énekes-táncos „művésznőket”. Ez történt 1897 októberében is, amikor a Rózsabokorban orfeumi előadást tartottak: „Ha már arra vagyunk kárhoztatva, hogy egész télen át kuplékat hallgassunk és cirkuszbohócok viccein mulassunk, úgy örülnünk kell, ha legalább valamirevaló cirkuszt és tisztességes orfeumot kapunk. Eddig többnyire szűk és piszkos helyiségekben voltak az orfeumok (tisztelet a kivételnek), ahol rekedt hangú énekesnők rikácsoltak. Az idén – úgy látszik – szerencsésebbek vagyunk, mert abban a daltársulatban, mely most a Rózsabokorban működik, vannak igen ügyes tagok, kik nem törekednek arra, hogy szemtelenségig menő frivolsággal, kacagásra ingereljék az emberek nevető idegeit. De a helyiség barátságos, ízléses. A Rózsabokor folyosóját fallal bekerítették, a nagyteremben pedig csinos színpadot állítottak fel.”
De nem csak orfeum előadások voltak a Rózsabokorban, annál jóval nagyobb szenzációt is bemutattak 1898 januárjában a közönségnek: „Életnagyságú élőfényképek szenzációs látványosságát. Az Edison-féle híres cinematograph 400 négyszöglábnyi nagyságban a Constantin-féle gépezettel előállítva – bemutatandó képek 20.000-szer vannak nagyobbítva. Látható a Rózsabokorban naponkint d. u. 4 és 1/2 7 órakor, hétfő, szerda, szombat este 1/2 8 órakor.”
A következő évben is folytatódott a gondtalan mulatozás a Rózsabokorban annak ellenére, hogy hosszas viták után 1899-re a városi elöljáróság már eldöntötte, a Bémer téren építik fel a kőszínházat. A tér északi részén levő házakat kisajátította a város, hogy valamikor nyáron lebonthassák őket. Közöttük volt a Rózsabokor is. 1899 májusában a Nagyváradi Napló arról írt, hogy: „Még nem bontják a Rózsabokort, csak július hóban, de addig sok kellemes este tölthető még el ott. Piros pünkösd mindkét napján katonazenekari hangverseny mellett élvezheti a közönség e kies liget kitűnő levegőjét. Ízletes ételek és italok mellett d. u. 5 órától kezdve Goliat-Maláta sör csapolás.”
A Váradról írt könyvében még Nagy Endre is megemlékezett a Rózsabokorról, felelevenítette azt, hogy Tisza Kálmán miniszterelnökként, de később is nyaranta, amikor csak Váradon járt és tehette, a Rózsabokorban vacsorázott. „Ilyenkor Hamza Miska az öreg generális háta mögé állott a bandájával, és a fülébe húzta kedvenc nótáját: »Vékony deszkakerítés«. Tisza Kálmán vidáman végigdúdolta a nótát, aztán ünnepélyes mozdulattal előszedte a bugyellárisát, és egy darab ezüst egykoronást nyújtott át tiszteletdíjként. Ez is őshagyomány volt már. Hamza Miska kegyeletes emléktárgyként gyűjtötte ezeket az egykoronásokat.”
Ha már Tisza Kálmánról és a Rózsabokorról esett szó, ne feledkezzünk meg a nyári kert tulajdonosáról, Tóth Ferenc szabómesterről sem. Ő varrt Tiszának, akiről egyébként azt tartották, hogy igen rosszul öltözködött. Egy anekdota szerint az újságírók egyszer felkeresték a szabómestert, hogy interjút készítsenek vele. Nagyon megijesztették azzal, hogy kiírják az újságba, hogy ő a Tisza Kálmán szállítója. A derék szabómester kétségbeesetten rimánkodni kezdett: „Jaj, az Istenért, csak ezt ne tegyék, mert akkor tönkrement ember vagyok! Aki egyszer látta a kegyelmes úr ruháit, az sohasem fog többé nálam varratni.”
Végül elérkezett a kerthelyiség utolsó napja, amelyről így számolt be az egyik váradi napilap: „Ma [1899. július 12-én] este utoljára nyílik meg a Rózsabokor a közönség előtt, s bezáródik örökre. A tűzoltózenekar és cigányzene működik közre azon, hogy nagy vigasság legyen akkor, midőn a város legrégibb s legszebb mulatóhelye, a Rózsabokor utolsó estéjét éli. Zeneszó és vigasság közt záródik be a Rózsabokor csütörtök reggel hajnalhasadáskor.”
A búcsúestély után Tóth Ferenc is szedelőzködött. Kiköltözött Apáca (később Szilágyi Dezső, ma Moscovei) utcai lakásából, hogy azt is lebonthassák. A Rózsabokor épülete még egy rövid haladékot kapott, mert Rimanóczy Kálmán anyagraktárként használta a nevezetes épületet.
Forrás : biharmegye.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése