Talány ez! Megfejthetetetlen talány az, hogyan történhet meg az, hogy két magyar ember bárhol, a világ bármely sarkában ezeridegenként találkozik, és perceken belül kiderül, hogy vagy váradi, vagy ismer valakit ott? Miféle varázsa van ennek a városnak, melynek falai közül annyi nagyszerű elme, annyi ragyogó tehetség indult el, világot hódítani, vagy csak egyszerűen alkotni valamit? Mitől van az, hogy aki egyszer sétált a Körös partján, bárhova kerül a világban, minden folyó partján a Körös illatát érzi, és a vízbe nyúló fűzfákat keresi és látja mindezt maga előtt? Miért van az, hogy a Váradon valaha is megfordult, egyszerű ember is nosztalgiával gondol erre a városra? És akkor még nem is beszéltem azokról a géniuszokról, akik száz és ezer sorban megörökítették, megfestették, leírták ennek a városnak valamikori ragyogását. Azt a ragyogást, amiből még a mi generációnknak, a mai ötvenes, hatvanasoknak is jutott kevéske. Miért mondom azt, hogy kevéske? Mert sajnos, ez a szinte romjaiban heverő, mégis csodálatos város agonizál. Az elmúlt rendszer, a valamikor kulturális élettel rendelkező várost, egy középszerű mezőváros szintjére süllyesztette. Nem voltak ugyan hiábavalók a próbálkozások, az Ady kör, a Kortárs színpad a szenzációs színtársulat, de úgy nézett ki, hogy a romlást tudatosan, valahonnan fentről irányítják. És ez a romlás a változások óta hatványozott erővel folytatódik. A századelőn épült paloták behálózva, megfakulva állnak. Napról-napra tűnnek el épületek, legyen az gyár, malom, lakóház, egyre megy. A valamikor ragyogó kirakatokkal díszített belvárosi utcák: Főutca, Kert utca, Zöldfa utca, Kossuth utca szűrkén olvadnak bele a külvárosok betonrengetegébe.
Teljes cikk : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése