Európai viszonylatban Románia a negyedik helyet foglalja el a kivándorlók számát tekintve - A váradiak mennek,vagy maradnak?

 

"Az elmúlt évben Románia európai viszonylatban a negyedik helyet foglalta el a kivándorlók számát tekintve. Az országból a hivatalos adatok szerint az elmúlt húsz évben 3,4 millió ember távozott, nem hivatalosan már közel hatmillió román állampolgár él külföldön. A legtöbb román állampolgár Spanyolországban és Olaszországban telepedett le. Az ENSZ jelentése szerint a polgárháborúban álló Szíria után Románia a második helyen áll az országot elhagyó állampolgárok tekintetében. Az országot elhagyó személyek átlagos életkora 30 és 45 év között van. A Román Előrejelzési és Stratégiai Intézet adatai szerint a román családok felének legalább egy tagja külföldön él. A külföldön letelepedett románok negyvenkilenc százaléka családjával együtt hagyta el az országot, 23 százaléka azonban gyermekét romániai rokonaira bízta." - olvasható a Pluszfm cikkében.

1987-től kezdődött a váradiak "kivándorlása" nagyobb számba külföldre. Mi történt? Magyarország nem adta vissza azokat,akik nem akartak vissza jönni.Volt két lehetőség : nagy-kis útlevéllel átmentek a határon, vagy illegális úton "szöktek" ,meg nem állván Amerikáig.Az egyik megoldás volt a házasságkötés,mellyel magyar állampolgár lehetett. Ezeknek a száma kicsi volt.

Sajnos,akik "szöktek" nem érkeztek külföldre,mert a határ lett a sírjuk. Nem részletezem,mert sok váradinak lett ez a helyzet családi dráma.Volt olyan eset,amikor a lány lejött a határig,mert édesapja temetésén nem tudott részt venni.Micsoda fájdalom volt ez a számára.1989 után tömegesen "mentek" a váradiak külföldre,először dolgozni,majd végleg letelepedtek az új hazában.Azok akik maradtak,tapasztalhatták azt,hogy szinte semmi sem változott az országunkban a jó irányban.Sokan gondolkoznak Váradon azon,hogy menjek,vagy menjenek,itt hagyva az emlékeiket,a családot,a barátaikat.A döntés nehéz,mindenki saját maga határozhat a sorsa felől,csak az a különbség,hogy nem kell "szökni".

Hány váradi van életveszélyben Floridában? Mi lett azokkal, akik maradtak? Nálunk lesz hasonló természeti katasztrófa?

A fotó a floridai Miamiban készült az Irma hurrikán kezdetén. Forrás :ccn.com

Elérte Floridát az Irma nevű hurrikán, olvashatjuk a sajtóban, nézhetjük  a tévében, és élőben a Facebookon. A CNN percenként beszámol a legújabb hírekről. Ha nem tud angolul, akkor sem marad információ nélkül, mert a magyar hírcsatornák is mutatják mi történik.

Még elgondolni sem lehet micsoda körülmények lehetnek Floridában, hát még átélni! Most mondja a CNN, hogy Tampán több mint 110/km sebességű a szél. Ez csak a kezdet.

Feltevődött egy kérdés :Hány váradi van és lesz életveszélyben? Vajon biztonságos helyen vannak? Van elegendő élelmük és vizük? Micsoda feszültségben lehetnek a Váradon élő család tagjaik és barátaik? Válaszokat az Irma hurrikán elvonulása után kapunk?

Mi lesz azokkal akik maradtak? Sokan nem fogadták meg a kormányzó tanácsát, daccoltak, nehogy az életükbe kerüljön.

1. Nagyon késő van. Álomra hajtom a fejem. Elgondolkoztam azon, hogy Váradon is történhet természeti katasztrófa. Gondolok egy gátszakadásra a Körösön, vagy nagy esőzés miatti talajcsúszásra. Most azt nézhetem a CNN-n, hogy a szél majdnem elsodorja a nagy testű riportert. Mit  tehetek? Mondok egy imát értük! 

Miért költöznének haza,azok a váradiak akik Magyarországon vásároltak házat?

Izgalmas kérdést boncolgat a maszol.ro egyik cikke.Sok váradi akik Magyarországon vásároltak házat,hazaköltöznének.Miért?Mert az új EU-s szabályok miatt később érkeznek a nagyváradi munkahelyekre és az iskolákba.Az egyik megoldás lenne,ha "a magyarországi lakcímkártya birtokában legyen elsőbbségük a határátkelőnél, és így ne kelljen többé várakozniuk." A Digi24 csatorna készített egy riportot.Miről van szó?

"Az új schengeni határátkelési kódex életbe lépése megkeserítette azoknak a romániaiaknak az életét, aki házat vettek maguknak valamelyik határ menti magyarországi településen, de megőrizték a romániai munkahelyüket.
A Digi24 televízió szerint a Hajdú-Bihar megyei Bedőn egy 45 családból álló romániai kolónia él. A községben vásároltak olcsón lakást az elmúlt években, nagyon sokan közülük Nagyváradra járnak be dolgozni. Az ingázás azonban egyre nagyobb teher számukra, mert az ellenőrzések szigorítása óta akár másfél órát is várakozniuk kell a határon.
Ezért többségüknek megfordult már a fejében, hogy adja el a magyarországi házát és költözzön vissza Romániába. Bedő polgármestere, Eszenyi Antal ismeri a problémájukat, és támogatásukról biztosította őket. „A községünkbe települt román állampolgárokkal jól megférünk, ragaszkodunk hozzájuk” – mondta az elöljáró.
Az érintettek aláírásgyűjtésbe kezdtek, és beadvánnyal készülnek fordulni a magyar hatóságokhoz. Az lenne a kérésük, hogy a magyarországi lakcímkártya birtokában legyen elsőbbségük a határátkelőnél, és így ne kelljen többé várakozniuk."
Forrás : maszol.ro

Bővebb információ román nyelven a  digi24.ro-n.

Miért szégyen Vitéz Mihály lovasszobra a váradiakra?

 

Forrás : ziare.com

2010-ben megjelent egy cikk a ziare.com hasábján,mely nem hízelgő képet fest le a Nagyvárad főterén felállított Vitéz Mihály bronzszobráról.A cikk szerzője alapos fejtegetéséből azt tudhatjuk meg, hogy a szobornak nincs semmi művészi és történelmi értéke.Magyarán , giccs. Miért szégyen a váradiakra? 

A cikk szerzője leírja a szobor előzményéit."Mihai Viteazul" Kulturális Egyesület adományaiból lett felállítva 1994-ben.A két szobrász : Alexandru Gheorghita és Georgeta Caragiu. A bronszobor 8,5 tonna súlyú.Mi a baj ? Sokan már akkor kifogásolták,hogy a ló négy lába a földön van,mely ellentétes a hagyományos szokással.A másik ok , rossz helyere van téve,vagyis nem ott kellene állni a szobornak.A ló formája sem hasonló a lóéhoz.Sőt ,1600-ban nem is létezett még angol telivér.Arról nem is beszélve,hogy Vitéz Mihálynak nincs semmi köze Nagyváradhoz.A cikk szerzője szerint szégyenteljes a bronzszobor a nagyváradiakra nézve.

Teljes cikk : ziare.com 

Vitéz Mihály 2015-ben dacol Nagyvárad polgármesterével szemben,mert nem lehet eltávolítani jogilag,csúfítva az új főteret.Ilie Bolojan minden követ megmozgatott,de hiába.A giccses szobor marad ... 

Mi váradiak…

Farkas László így kezdi a cikkét a Reggeli Újságban : "Nem is tudom, milyenek vagyunk mi, váradiak! Talán kispolgárias, begyepesedett agyú, nosztalgikus, semmi újra, modernre nem reagáló kilencszázegynéhány esztendős őskövületek? Olyanok, akik itt vannak már a városalapító szent király, Szent László ideérkezése óta?"

  

Teljes cikk : reggeliujsag.ro

Nótatanulás és borozgatás

 

Jó hangulatban, borozgatva nótázott a nagyváradi Vura Vinotékában a csütörtök este összegyűlt maroknyi kis csapat. A dalokat Pálfi Noémi és Márkus Zoltán segítségével sajátíthatták el azok az énekelni vágyó, vállalkozóbb zenei szellemű váradiak, akik erre a hideg őszi estére egy hangulatos közösségi élményre, némi melegségre és egy pohár jó borra vágytak.

Forrás : reggeliujsag.ro

A nagyváradi zsidóság helyzete a két világháború között és a második világháborúban - Hogyan mentették a zsidókat a váradiak?

Milyen helyzetben voltak a nagyváradi zsidók a két világháború között és a második világháborúban?Hogyan mentették a zsidókat a váradiak? Néhány adat,mely frissül ...

Nagyvárad zsidósága is megszenvedte a két világháború közötti romániai üldöztetést. A közösséget 1927 végén érte az első nagy megpróbáltatás. Lobontiu főispán és a megye más vezetőinek tiltakozása ellenére a kormány engedélyezte, hogy december 4én Nagyváradon megkezdődjön az Országos Diákszövetség kongresszusa négyezer résztvevővel. A román diákság „nemzeti érdekeinek biztosítása érdekében” követelte a numerus clausus bevezetését. A javaslatot egyhangúlag elfogadták, és elhatározták, hogy a kormány támogatását kérik hozzá. Két nappal később a felbujtott diákok egy csoportja husángokkal és bunkókkal felfegyverkezve száznál több nagyváradi zsidó lakost vert össze, közülük négyet súlyosan megsebesített. Betörtek a város hat legnagyobb zsinagógájába, ahol a berendezést és a kegytárgyakat pozdorjává törték. Támadást intéztek a kávéházak és a vendéglők ellen, illetve a Nagyvárad szerkesztősége ellen is. A randalírozó diákság december 7-én hagyta el Nagyváradot, és számottevő része – Bánffyhunyad érintésével – Kolozsvár felé vette útját, ahol ugyancsak nagy pusztítást végzett.
A két világháború közötti időszakban a román hatóságok gyakran hoztak a zsidó közösséget hátrányosan érintő intézkedéseket, így 1938 januárjában betiltották a rituális vágásokat, egy évvel később pedig Nagyvárad zsidóságát kiforgatták kereseti lehetőségeiből, és nem engedélyezték többé a szombati szünnapot.
A második bécsi döntés után az új magyar közigazgatás szeptember közepétől a hónap végéig betiltotta az összes zsidó újságot és hetilapot (a Népünket), felfüggesztett minden zsidó sportegyesületet (a Maccabit), megszüntette a zsidó szervezeteket és klubokat is. Kizárólag a vallásgyakorlás kereteit engedélyezték. A közoktatási miniszter első határozata előírta a numerus clausus alkalmazását a középfokú oktatásban, ami a zsidó diákok számát 6 százalékra korlátozta. E rendelkezés a legtöbb bihari járásban numerus nullust jelentett. Miután Kolozsváron engedélyezték a zsidó gimnáziumot, hasonlók kezdhették meg működésüket Nagyváradon és Szatmárnémetiben is.
1941 nyarán a magyar hatóságok több nagyváradi hontalannak ítélt zsidót deportáltak családostul Kamenyec Podolszkijba, ahol a németek lemészárolták őket. 1941 őszén Rabinovits munkácsi főrabbi, a németek által KamenyecPodolszkijban végrehajtott tömegvérengzés egyik túlélője Nagyváradra is eljutott, ahol az Ullmann palota kistemplomában beszámolt arról, amit átélt; így közvetlen forrásból tájékoztatta a város jómódú polgárait a nácik által elkövetett tömegmészárlásról. Közlésének a város aszszimilált magyar zsidósága nem sok hitelt adott, tovább élte megszokott életét.
1942-ben a nagyváradi zsidó fiatalok közül sokakat munkaszolgálatra vittek, kétszázadnyit közülük – mintegy 500 fiatalt – a keleti frontra, Ukrajnába vezényeltek, ahol többségük elesett.
Nagyváradon működött a 110/66. munkaszolgálatos század, amelynek megbízatása a vasúti pályaudvar karbantartása és lövészárkok ásása volt. Lustig Tibor munkaszolgálatos a nagyváradi állomáson volt, amikor a családját szállító deportáló vonat áthaladt. A peronról sikerült a vagonba zárt szüleivel és testvéreivel – utoljára – beszélnie. Nagyváradról vitték a keleti frontra Halmos György kiváló zongoraművészt, a pesti és bécsi zeneakadémia kitüntetéssel végzett növendékét, Emil von Sauer tanítványát.
A német megszállás után, 1944. március 31én Wennholz Gestapofőnök több SS orvos kíséretében kisajátította a zsidó kórházat. Ezt követően kezdték lefoglalni a zsidó lakásokat és kisajátítani a berendezési és műtárgyakat. Miután április 5én bevezették a sárga csillag viselésének kötelezettségét, a magyar katonaság is kezdett javakat elkobozni. Az intézkedések a kikeresztelkedett zsidókat is érintették, akiknek száma Nagyváradon 1941-ben 572 volt. Annak ellenére, hogy a gettó felállításának előkészületei nagy titokban folytak, kitudódott Gyapay László polgármester helyettes kijelentése, miszerint ha szabad kezet kap, három nap alatt felállítja a kényszerlakhelyet, és további négy nap alatt elhelyezi benne a váradi zsidókat. Május 2án nagyobb dunántúli rendőralakulatot vezényeltek Nagyváradra. Május 3án három falragasz jelent meg Gyapay László aláírásával, amelyben elrendelték a helyi gettó felállítását, korlátozták a zsidók kijárását, illetve a keresztény lakosságot internálás terhe alatt felszólították, hogy a nála elhelyezett zsidó vagyontárgyakat szolgáltassa be.
Nagyváradon a gettóba szorítás május 3án kezdődött. Két gettót létesítettek a városban: az egyiket a zsidók lakta negyedben hozták létre Nagyvárad zsidó lakossága, mintegy 27 ezer ember számára. Ez volt Magyarország legnagyobb gettója (az 1944. november végén létrehozott budapesti gettótól eltekintve). Ez a gettó a nagy ortodox zsinagóga és a Nagypiac környékén feküdt, területét nyugaton a Mezei Mihály utca, északon a Kapucinus utca és a Mussolini tér, keleten a Frangepán utca, déli oldalán pedig a Szeptember 6. és a Tompa Mihály utca határolta. Egyetlen kapubejárata a Kapucinus és a Zárda utca sarkán nyílott. A gettót deszkakerítés vette körül.
A második gettó 8 ezer Bihar vármegyei zsidót fogadott be; a városi majorban és a Mezeyféle fatelepen, illetve annak környékén volt. Ide a falvak, községek és kisvárosok lakosait hozták be, miután előzőleg a helyi zsinagógákban és egyéb gyűjtőhelyeken alaposan átvizsgálták és megmotozták őket.
A gettósítást gyorsított iramban, alig öt nap leforgása alatt hajtották végre. Először a zsinagógában gyűjtötték össze az embereket, és átkutatták őket, majd egy szűk bejáraton át a gettóba kerültek. A nagyváradi gettó rendkívül zsúfolt volt, a város lakosságának mintegy 30 százalékát kitevő zsidóságot akkora területre költöztették, ahol a város összlakosságának legfeljebb 15 százaléka fért volna el. Gyakran 1415 személy szorongott egyetlen szobában. Kevés volt az élelmiszer, és hiányoztak az alapvető szolgáltatások; a gettó gyakran maradt víz és villanyáram nélkül.
Már május 3án megalakult a zsidó vagyon felkutatását végző bizottság. A polgármesteri hivatalban megtartott egyeztető ülésen Gyapay László elnökölt; részt vettek a városi szervezetek vezetői, a városi kormányzat főtisztviselői, a rendőrségi és a csendőrségi vezetők. A hatalmat háromfős gettóbizottságra ruházták: Péterffyre, Gyapayra és Nadányira, akik a zsidótörvények alóli felmentést is elbírálták. „Alaposságukra” és rosszindulatukra jellemző, hogy Nagyváradon mindössze 16 család kapta meg a mentesítést.
A két nagyváradi gettót a rendőrség és a csendőrség különleges egységei őrizték. Május 3–7e között a nagyváradi gettó parancsnokai Németh Imre rendőrtanácsos és Kovács Nagy István rendőr százados voltak, feletteseik pedig Wennholz és Theodor Dannecker német tisztek, az utóbbi Eichmann Sonderkommandójának helyi megbízottja. Ugyanakkor Gyapay és az újonnan kinevezett Rajnay (Reiner) Károly főispán utasításait is követték.
A gettó belső működését öttagú zsidó tanács (Judenrat) irányította: Leitner Sándor elnök, az ortodox zsidó közösség vezetője, Vajda István főrabbi, Lőrincz Sándor ügyvéd, dr. Osvát René orvos és Metzen Sámuel gyáriparos. A gettórendőrséget Pásztor Izsák és Pásztor Jenő szervezték meg és irányították. Egészségügyi kérdésekben dr. Kupfer Miksa orvos, dr. Osvát René bőrgyógyász, urológus és dr. Molnár Vilmos orvos döntöttek. Ugyancsak háromtagú bizottság felelt az ellátásért és a leveskonyha felállításáért.
A zsúfoltság és a teljesen elégtelen egészségügyi feltételek miatt a gettónak jellegzetes szaga volt, amelyet Zsolt Béla író így idézett fel: „elképesztően megszoktuk a jellegzetes szagot, amely hullák bomlásából, a förtelmes latrinák-ból, a túlcsordult kanálisokból és a közeli melaszraktár édes bűzéből kerekedett”.
A gettó belső szigora valósággal rémuralommá vált május 10e után, amikor vitéz nemes kibédi Péterffy Jenő csendőr alezredes vette át a nagyváradi „zsidó ügyek” irányítását. Helyettese „szakértői” minőségben Petry (Petri) Gyula tartalékos csendőr százados volt, míg a gettó parancsnoki tisztét Garay István csendőr százados gyakorolta. A csendőrség 14 szakaszból álló táborrendet tett közzé, amely szabályozta az alvás és ébrenlét óráit, az étkezések időpontját, elrendelte a külvilágtól való teljes elszigetelést, beleértve a postai forgalom felfüggesztését, és megkövetelte, hogy „takarodó és ébresztő között a ghettó kihalt és néma legyen”. Nyolcvan büntetést felsoroló rendelkezést tettek közzé, elrendelték a szökni próbálkozó zsidók kivégzését, a vigyázzban és hajadonfőtt állás kötelezettségét bármely német vagy magyar tiszt előtt.
A zsidó vagyon felkutatását 40 fős különleges csendőri alakulatra bízták. Főhadiszállásukat a gettó szomszédságában levő Dreher Haggenmacher sörfőzde egykori irodájában és raktáraiban állították fel. A nagyváradi „pénzverde” nemcsak a nagyszámú kínvallatott személy által vált hírhedtté, hanem a kínzás szadista módszerei révén is. Napirenden volt az összeöklözés, a botokkal, gumicsövekkel való ütlegelés, a gumibottal történt tenyérverés, a villamos árammal való sokkolás. Volt, akinek napokra lánccal hátrakötötték a kezét, másokat kikötöttek, fejüket vizes lavórba nyomták. Osvát René orvosnak például kampósszeget nyomtak le a torkán, majd az áramfejlesztőhöz kapcsolták. A testi és lelki szenvedés Osvát doktort öngyilkosságba kergette: morfiummal vetett véget életének. Később több nagyváradi orvos követte példáját: ugyancsak a kihallgatástól való félelmében méreggel vetett véget életének dr. Stolz Gyula, dr. Erdős Adolf belgyógyász, a váradi Angol Klub elnöke, dr. Molnár Leó bőrgyógyász és neje, valamint dr. Szőke Lajos, végül a fiatal dr. Schwartz Sándor és neje. Valamennyien jeltelen sírba kerültek. A kegyetlenül megkínzottak között voltak még: Reisz István és Atlasz Gyula gyógyszerészek, dr. Kupfer Miksa nőgyógyász, a nagyváradi zsidó kórház főorvosa (egyben – Raffy Ádám néven – ismert regényíró), Grünberger Ignác fűszer nagykereskedő, Molnár Rezső fakitermelő, aki kitüntetésekkel, főhadnagyi rangban szerelt le az első világháború után, de a honvédelmi miniszter által aláírt mentesítését nem ismerték el. Krausz Sándort, az ortodox hitközség volt elnökét annyira megverték, hogy többé nem tudott talpra állni. Nem kímélték Lőrincz Sándort, aki a Magyar Párt bizalmi embereként a romániai börtönöket is megjárta és dr. Fehér Márton ügyvédet, a Magyar Párt oszlopos tagját sem. A vallatáskor gyakorolt kegyetlenségükkel
„kitűnt” csendőrtisztek a következők: Petri Gyula hadnagy, Félegyházy Medgyesy (Megyesy?) Ágoston hadnagy, a vizsgálóosztagok egyik vezetője, Garai (Garay?) István százados, Bodolai (Bodolay?) Endre és Rektor Béla csendőr hadnagyok, Fehér Sándor, Felföldi István, Fekete György, Garay (Garai?) Imre, Horváth József, Ilonka Sándor, Juhász Mihály, Keresztesi Gábor, Medgyesi András (vagy Megyesi Andor?), Őri (Uri?) Gyula, Pozsgai (Posgai?) Sándor, Szabados Géza, Szabó Mihály, Sziklai Ferenc, Szőllősi István, Teveli János és Tóth János (József?) – valamennyien főtörzsőrmesterek, a legtöbben a nagyváradi csendőriskola kötelékében, Buss (Büss?) Dezső vasúti csendőrügynök, Megyeri és Budai csendőrök (?). A polgármesteri hivatalban is működött vizsgálóosztag, amelynek tagjai Toperczer (Toperczel?) Ferenc rendőrbiztos, Tapasztó és Váradi rendőrök voltak.
Hain Péter, a magyar Gestapo főnöke szerint e vizsgálatok 41 millió aranypengő vagyont „szereztek vissza”; ugyanakkor 2004 keresztény lakos ellen indítottak eljárást zsidó vagyon rejtegetése címén. Az értékek jelentős részét a csendőri alakulat tagjai egyszerűen eltulajdonították, amiért hatósági vizsgálatot rendeltek el Kovács Dénes ügyész vezetésével. Május 12én Gyapay polgármester helyettes rendeletet bocsátott ki, miszerint a gettósítás költségeit a zsidó lakosoktól elkobzott javakból kell fedezni. Négy nappal később Jaross Andor belügyminiszter Nagyváradra utazott az új főispán beiktatására, a gettót is meglátogatta, és elégtétellel nyugtázta a város zsidóságának elkülönítését. Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy ez csupán „első lépés” a zsidókérdés megoldásában.
A hatóságok a nagyváradi gettóban is a Dunántúlra való deportálás tévhírét terjesztették, ahol a családok együtt maradhatnak. Az emberek elhitték; sokan előkeresték a munkakönyvüket. Még az értelmiségiek is bedőltek az álhíreknek.
Az első deportáló vonat május 22-én (vagy 23án) hagyta el a várost, 3110 személlyel (valószínűleg a Bihar megyei vidéki gettó lakóival), a további szerelvények május 25-én (3148), 28-án (3227), 29-én (3166), 30-án (3187), május 31-én (3073), június 1-jén (3059), 3-án (2972) és 5-én (2527) hagyták el Magyarországot a kassai vasútállomáson keresztül. Az 50 vagonból álló vonatokat a Rhédey kertben levő vasúti vágányokról indították; egy-egy kocsiba általában 70, de gyakran akár 80-90 személyt is bezsúfoltak. A kassai állomás katonai parancsnokságának feljegyzése szerint egy utolsó, Nagyváradról indított szerelvény 1944. június 27-én haladt át Kassán, összesen 2819 személlyel. Ezen utolsó transzport a trianoni Magyarország IV. zónájához tartozó, Bihar megyei részen összegyűjtött zsidókat vitte Auschwitzba: Derecske, Konyár és a Debrecentől délre és délkeletre fekvő települések zsidó lakosait.
A nagyváradi gettó egyik rendhagyó története, hogy két bent lévő orvos – dr. Kupfer Miksa és dr. Bálint Sándor – kezdeményezésére sikerült néhány tífuszos megbetegedést szimulálni. Ennek címén a fertőzöttnek nyilvánított csoportot nem vagonírozták be, hanem a gettóban hagyták. Közöttük volt Zsolt Béla ismert budapesti író, költő, szerkesztő és nagyváradi származású felesége, Rácz Ági, akik végül a Kasztner Rezső által szervezett csoportba kerültek, és kijutottak Svájcba. A „tífuszos” csoport többi tagjának később sikerült átszöknie Romániába.
A szigorú őrizet ellenére is több zsidó fogoly megszökött a nagyváradi gettóból. Ez főként a gettó fennállásának kezdetén volt lehetséges, ameddig az őrizetet rendőrök biztosították; a csendőri őrizet bevezetése után a szökés szinte lehetetlenné vált. Így menekült meg Friedler Mór terménykereskedő és tíztagú családja. Miután kijutottak a gettóból, Törpe János napszámos, Szőke Rózsi varróleány, Szabó Sándor pincér és Bogdán Sándor ácsmester segítette/bújtatta őket. Magát Friedler Mórt Törpe Vince rendőr őrmester szöktette meg. A gettóban, egy már kiürített Vámház utcai házban bújtak el családjukkal Schwartz Ernő bútorkereskedő és Molnár Péter tisztviselő. Öt nappal később kibontották a falat, és a már lazán őrzött gettó palánkján rést ütve elhagyták a gettót, majd Nagyváradot. Sikerült átszökniük Romániába. Huszonkét tagú csoporttal együtt sikeresen lépte át a magyar–román határt Goldring M. Hermann, a cionista szervezet nagyváradi vezetője. 1944. május 7-én egy magyar vasutas segítségével fellopakodtak a Kolozsvár felé tartó gyorsvonatra. Cécke megállóhelyen sikerült észrevétlenül leszállniuk, és onnan szerencsésen átlépték a határt. Hayyim Meir Hager, a vizsnyici rabbi és családja a gettósítás kezdetén szöktek át Romániába; parasztruhában keltek át a határon.
Több keresztény értelmiségi példamutató magatartásáról, a város üldözött zsidó lakosait segítő cselekedeteiről van tudomásunk. Közöttük Tóth József (későbbi kolozsvári közgazdaságtan professzor), aki a nagyváradi Baross Gábor Kereskedelmi Középiskola tornatanáraként 1943-ban kilenc zsidó diákját a premontrei főgimnázium elhagyottnak vélt, lelakatolt pincéjében elrejtette, hogy ne vigyék el őket munkaszolgálatra. A fiúk a premontrei rendfőnök beleegyezésével kerültek oda, és a fiatalokat az iskola Beke nevű pedellusa élelemmel segítette. Élelmezésükhöz az anyagiakat Tóth József biztosította. A búvóhely huzamosabb ideig megvolt.
Szabó Lajos református lelkész és Ópalotay János római katolikus káplán számos előkeltezett hamis keresztlevelet állított ki a faji törvények által sújtott, vegyes házasságokban élő személyek számára. Ugyancsak Nagyváradon Stan Gavril, a görög katolikus főiskola rektora, Virgil Maxim professzor, a görög katolikus főiskola tanára és Gheorghe Mangra, az intézet gondnoka zsidó fiatalokat, főként gyermekeket bújtattak. Mihai Marina, Románia nagyváradi konzulja és helyettese, Ion Isaiu a svájci Vöröskeresztnek küldött beadványt a gettóban kialakult helyzetről. Ugyanakkor diplomata rendszámú kocsijával Marina a nagyváradi gettóból menekült több zsidó személyt – az úgynevezett Kakukk Vámján keresztül (Vama Cucului) – átcsempészett a román oldalon lévő Belényesre. A megmentettek között volt dr. Kupfer Miksa és családja. (Belényesen Rusu csendőr alezredes elé kerültek, aki – Teodor Roxin volt nagyváradi ügyvéd, parlamenti képviselő közbenjárására – szabadon bocsátotta őket.)
Kovács Sándorné Félixfürdői keresztény asszony Goldring M. Hermann kisfiát rejtegette, ameddig sikerült a gyereket Romániába juttatni. A gettóban sikeresen elrejtőzködött mintegy 37 zsidó személy élelmezésében fontos szerepet játszott Appán Kálmán tartalékos főhadnagy. Segítségére volt felesége és annak első házasságából származó fia, Csurka Péter, a Kapisztrán téri csendőrszázad parancsnoka, aki nemegyszer kincstári kocsival juttatott el tejterméket a bujdosóknak. A gettó több szökevényét segítette Szabó Mária tisztviselőnő, Trebits Farkasné, Kedek Jenő és Borodán Miklós házmester. A „tífuszos” betegek elkülönítésében és gettóban tartásában közbenjárt dr. Beöthy Konrád tiszti főorvos, a kapcsolattartást pedig Ladi Gyula segítőkész rendőr biztosította. Pintér István mérnök átvette megőrzésre Bernstein Olga tanárnő féltve rejtegetett családi ékszereit. Nagyváradon több mint 1400 személy ellen emeltek vádat zsidóvagyon rejtegetés címén, többek között a város törvényhatósági bizottságának több tagja ellen is. Az utóbbiak között volt Markovics Manó nyugalmazott főispán, a Magyar Párt egykori elnöke, Hlatky Endre volt polgármester, Katzkián Kálmán királyi közjegyző és neje, továbbá Markovics Kálmán főrendiházi tag, Dancea Jakab (Iacob), az egykori román alpolgármester, Kotzó Jenő kir. közjegyző neje, Papp Tiborné és Pankolits Károly tartalékos főhadnagy; az utóbbit katonai bíróság vonta felelősségre, és pénzbüntetésre ítélte. A rejtegetés „bűnébe” esett viszonylag sok személy a segíteni akarás szándékát tükrözi.
Másfelől sokan voltak szélsőséges magatartásúak; a háború után felállított Kolozsvári Nép-bíróságon összesen 30 nagyváradi személy ellen emeltek vádat. Gyapay László polgármester helyettest 1946-ban távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ugyancsak távollétében halálra ítélték Félegyházy Medgyesy (vagy Félegyházi Megyesi?) Ágoston csendőr hadnagyot, a Dreherben működő vizsgálóosztagok egyik vezetőjét. Életfogytiglani szigorított fegyházra ítélték vitéz Nadányi Jánost, Bihar megye alispánját. Az alább felsoroltakat is életfogytiglani nehéz kényszermunkára ítélték: Garai (Garay?) István csendőrkapitány (távollétében), Bodolai (Bodolay?) Endre és Rektor Béla csendőr hadnagyok (távollétükben), Fehér Sándor, Felföldi István, Fekete György, Garay (Garai?) Imre, Horváth József, Ilonka Sándor, Juhász Mihály, Keresztesi Gábor, Medgyesi András (vagy Megyesi Andor?), Őri (Uri?) Gyula, Pozsgai (Posgai?) Sándor, Szabados Géza, Szabó Mihály, Sziklai Ferenc, Szőllősi István, Teveli János és Tóth János (József?) főtörzsőrmesterek, a legtöbben a nagyváradi csendőriskola kötelékében (valamennyiük ítéletét távollétükben mondták ki), Megyeri és Budai csendőrök – mindketten a nagyváradi csendőriskola kötelékében (távollétükben) –, Petri Gyula közjegyző, csendőr hadnagy (távollétében) és Buss (Büss?) Dezső vasúti csendőrügynök. Németh Imrét, a nagyváradi m. kir. rendőrség parancsnokát és dr. Toperczer (Toperczel?) Miklós csendőrbiztost egyenként 25 évi nehéz kényszermunkára ítélték. Vitéz Cser Lajos magántisztviselőt és Vadász József villanyszerelőt egyenként ötévi szabadságvesztésre ítélték.
Rajnay (Reiner) Károly vezérőrnagy, Nagyvárad katonai parancsnoka és Bihar vármegye főispánja a Budapesti Népbíróság elé került. Péterffy Jenőt, a magyar királyi csendőrtan zászlóalj parancsnokát a háború után Budapesten letartóztatták; röviddel azelőtt, hogy kiadták volna Romániának, a Markó utcai börtönben felakasztotta magát.
Nagyvárad 1944. október 12én szabadult fel. Ezt követően a zsidó közösségi életet újraszervezték. 1945 szeptemberében 3813 zsidó élt a városban. Nagyváradon is megalakult a Demokrata Zsidó Népközösség. A hitközség népkonyhát állított fel, ahol november 1jén mintegy 120-150 rászoruló étkezett. Később már 250-300 személy részére biztosítottak napi háromszori ellátást. December elején az ingyenkonyhát 400-450 ember vette igénybe. Sikerült rendbe hozni a Sasz Chevra templomot, újraindították a mikvét, és szálláshelyet biztosítottak a deportálásból hazatért átutazó személyeknek. 1945. január 24-én Nagyvárad zsidósága 15 mázsa élelemmel segítette az időközben felszabadult budapesti hittestvéreiket. Hozzákezdtek a neológ Cion-templom rendbehozatalához, és újraszervezték a talmud-tórát. A román fennhatóság alatt levő részeken megmaradt, főként Belényes és Csernovitz környékéről Nagyváradra betelepedett családok gyermekei számára újraindították a zsidó iskolát; az elemi tagozatra 90, a gimnáziumba 5 tanuló iratkozott be. A Joint 1,5 millió lejes segélyével leányotthont rendeztek be. 1945 tavaszán a deportáltak felkutatására alakult bizottság Petru Groza román miniszterelnök támogatásával vasúti szerelvényt állított össze, amely Reiner József vezetése alatt – március vége és június közepe között – hatszor tette meg a Nagyvárad–Krakkó–Plesov utat a leromlott állapotban levő túlélők összegyűjtésére. Mintegy 4500 Észak-Erdélyből elhurcolt személy hazatérését tették lehetővé, közöttük nagyszámú nagyváradi lakosét is. 1945 decemberében, Deutsch Ignác kezdeményezésére a deportáltaknak a Fuchs Mór utcai nagytemplom udvarán emlékművet emeltek. A harmadik évezred kezdetén az emlékművet az Amerikai Egyesült Államokban működő Lempert Családi Alapítvány hozatta rendbe.
Teljes cikk : zsidomult.hu 

A két világháború között Nagyvárad húszezer izraelitája valamennyi vallási irányzatot képviselte. A helybéli zsidóság alig egynegyedét felölelő neológ hitközség élén a nagy tudású Kecskeméti Lipót állt, aki a magyarság iránti hűségével tűnt ki. A román hatóságok által bezáratott állami főreáliskolai tanári karból és diákságból 1929 őszén létrehozta a zsidó gimnáziumot. Ez öt évig magyar tannyelven működött, ekkor megvonták nyilvánossági jogát, így kénytelenek voltak áttérni román tannyelvre.
Forrás : hu.wikipedia.org 

Néhány oldalnyi terjedelemben, a teljesség igényével erdélyi zsidó intézményekről írni nagyképűség, egy hosszabb lélegzetű munkában pedig merész vállalkozás lenne. Egyrészt azért, mert a zsidó társadalom felépítéséből adódóan szerteágazó intézményrendszerrel van dolgunk: Mindegyik hitfelekezet és azon belül a hitközségek is saját intézményekkel rendelkeznek, ugyanakkor nem elhanyagolható a cionista alapon létrejövő intézmények, szervezetek száma sem. Másrészt rengeteg a „fehér folt” ezen a téren. Mindmáig feltáratlan a két világháború közötti erdélyi zsidóság önszerveződése, hiányoznak a megfelelő kutatások, és így a születendő munkák csak elvétve képesek újat is mondani.
Az 1920-as évek végén és az azt követő évtizedben született néhány olyan kiadvány, amely mindmáig alapműnek tekinthető. Gondolok itt elsősorban Szabó Imre könyvére, a Zsidó Lexikonra és az 1935-ös Zsidó Naptárra. A második világháború után íródott munkák közül érdemes kiemelni azokat a monográfiákat, amelyek egy — egy erdélyi zsidó közösség történetét tárgyalják, valamint Moshe Carmilly könyvében és Gaal György 1991-es tanulmányát. Gaal György az első világháború utáni erdélyi zsidóság történetét tekinti át nagy vonalakban, kitérve a kommunista rendszer alatti állapotokra is, már amennyire ezt a tanulmány terjedelme engedi. Moshe Carmilly könyve Bethlen Gábor 1623-as kiváltságlevelétől a deportálásokig tekinti át az eseményeket, és a két világháború közötti intézményekre nézve csak mint kiindulópont jöhet számításba. Ez a helyzet Sebestyén Mihály könyvével is. Ami a monográfiákat illeti, Lőwy Dániel könyve, amellett, hogy széleskörű bibliográfiát dolgoz fel, és szóbeli közlésekre alapoz, a zsidó intézményeket tárgyaló részben főleg Szabó Erdély zsidói-t és a Kolozsvári zsidóság emlékkönyvét használja forrásként. A Kolozsvári zsidóság emlékkönyve viszont szinte szó szerint vesz át részeket Szabótól, különösebb kritika nélkül. Egyébként Szabó is felhasználja az 1935-ös Zsidó Naptár és a Zsidó Lexikon adatait.
Teljes cikk : adatbank.transindex.ro

Nagyváradon kevés volt a rendőr, ezért a házkutatáshoz és motozáshoz kirendelték a Péterffy Jenő alezredes parancsnoksága alatt álló csendőr tanzászlóaljat. Így "az igen kényes és nagy körültekintést igénylő házkutatást és személymotozást módjukban áll a hallgatóknak gyakorlatilag is elsajátítani" - büszkélkedett feletteseihez írt jelentésében Ferenczy.
Forrás : degob.hu 


Bővebb információ : ispmn.gov.ro
                                  oradea.ro
                                  mek.oszk.hu
                                  rubicon.hu
                                  prominoritate.hu
                                  magyarholokauszt.hu
                                 

Voltak váradiak Ady Endre temetésén?

Ady Endre az egyik kedvenc magyar költőm.Váradi lévén nagyon érdekel Ady élete , főleg a váradi tartózkodása és kapcsolata a "Pece-Parti Párizzsal". Feltettem egy kérdést : Voltak váradiak Ady Endre temetésén?Igen.A hiteles beszámolót a Várad folyóiratban olvastam :

Persze, klasszikus értelemben a halála napjától számítjuk az ő váradi kultuszát. Amikor megjött a híre január 27-én, hogy meghalt, a városházára és a vármegyeházra kitűzték a gyászlobogót. Fekete zászló a megyeházán címmel számol be erről az egyik napilap. „A gyász bús madara repült a vén ház ereszére, nem azért, hogy a bihari nemesurak kúriáján valahol ravatalt ácsolnak, nem azért, hogy a kaszinó kártyaszobájából elment valaki az ősök kriptájába. Ez a fekete zászló több mint a gyász szimbóluma. Ez a fekete zászló ma több mint a gyász szimbóluma. A maga vigasztalan színével szíveket dobogtató híradás, harsogó jele az új időknek. Jelenti azt, hogy a vármegye megbecsülése ezen túl nem csak az urambátyámokat, a földesurakat és a szolgabírákat fogja illetni.”

Ennek azért volt már egy erős forradalmi íze, túl is mutat magán a gyászon.

Igen. Azt is hírül adja, hogy „Dr. Katz Béla kormánybiztos ma reggel intézkedett, hogy Ady Endre halála alkalmával tűzzék ki a vármegyeházára a gyász jelét.” Egyébként a váradi sajtó mindegyik lapja megírta január 28-i számában a hírt. A Szabadság egész oldalt szentelt a gyásznak. Ezekből az anyagokból az is kiderül, hogy Nagyvárad város tanácsa rendkívüli ülést hívott össze. Rimler Károly tartotta a gyászbeszédet. Még ugyanaznap délután a nagyváradi Újságírók Egyesülete rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol hiánytalanul megjelentek a tagok. Fehér Dezső vezette a rendkívüli ülést, beszédéből idéznék egy részt. „A magunkénak, Váradnak vallottuk büszkén, kérkedve Ady Endrét, amíg élt. A gyászból, a fájdalomból is a magunknak kérjük a legnagyobb részt. És hogy soha el ne veszítsük azt a varázst, mely tettre, hitre buzdított valamennyiünket, őrizzük meg emlékét ebben a városban, mely maradjon minden időkön át Ady Endre városa. Tegyünk esküvést, hogy Ady Endre emlékét egy itt, Váradon emelendő szoborral örökítjük meg. Vigyázni fogunk a strázsán. Az ő váradi szobrának fényével, melyet besugaraz az ő haló porából is mindig megelevenedő emléke.”

Ugyanezen a gyűlésen többek között megfogalmaztak a kor szokásai szerint egy gyásztáviratot. „A Vér és Arany városa, mely korán magához emelte a költőt és nem csak hatalmas érvényesülési kört biztosított neki, de ihlettel, hangulattal, hatalmas impressziókkal segítette szárnybontogatásánál, (…) ma lesújtó gyászban áll a ravatal mögött.” Ugyanezen a gyűlésen határozták el, hogy küldöttség megy Budapestre a temetésre. Ebben Fehér Dezső, Pap Jenő és Nagy Mihály vett részt. Azt a javaslatot is megfogalmazták, hogy a Szent János utca ezentúl Ady Endre nevét viselje. Ezzel ugye 1990-ig kellett várni… A szoborra 1957-ig.

Forrás : epa.oszk.hu 

A váradiak nagyon szerették Ady Endrét.Halálát mély megrendüléssel fogadták. Az alábbi táviratok is ezt bizonyítják Várad városa és Ady Endre özvegye , Csinszka között .A cikk címe : Várad hű fia,Tavasz Hajnal írása

Özvegy Ady Endréné úrnő
Budapest
Veres Pálné u.

Nagyvárad város közönsége mély megrendüléssel fogadta Ady Endre elhunytának hírét. A vér és arany városa, mely oly korán magához ölelte a költőt és nem csak hatalmas érvényesülési teret biztosított neki, de ihlettel, hangulattal, hatalmas impressziókkal segítette szárnybontogatását, majd szinte a szülői érzet büszke örömével kisérte őt világhíres útján, ma a lesújtó gyász közvetlenségével áll a ravatal mögött. A gyászban a város minden érző lelke osztozik.
Részvétünket a városi tanács nevében eszközlöm. Lukács polgármester

Csinszka levele Nagyvárad közönségéhez

Lukács Ödön helyettes polgármester úrnak.

Nagyvárad város közönségének nevében kifejezett őszinte részvétét hálás megilletődéssel köszönöm.
Nagyon jól tudom azt a meleg soha nem múló közösséget, ami Ady Endrét Nagyvárad városával eggyé tette.
Őrizzék meg kérem a halhatatlan költő emléke mellett emlékét az igaz tiszta embernek is, aki mindig hálás barátja és jó fia maradt Nagyvárad városának.
Őszinte tisztelettel
Ady Endréné

Budapest, 1919. febr. 10.

Forrás : varadlap.ro

Váradiak a Tordai - hasadéknál,Cheile Turzii

2013 áprilisban kirándulást szervezet1 a nagyváradi 11-es számú Gimnázium 5,6,7,8 magyar osztályosok számára a Tordai - hasadékhoz (Cheile Turzii).Esős időben majdnem az egész hasadékon átjutottak.Erdély egyik legszebb helyén jártak.

Mit tudhatunk általában a Tordai - hasadékról:"A Tordai-hasadék (románul Cheile Turzii, németül Thorenburger Schlucht) mészkő-hasadék a Torockói-hegységben, Erdélyben, nem messze Torda városától. 1938 óta védett terület."Tovább a hu.wikipedia.org-on 

Az egyik legenda :

Torda leghíresebb földrajzi nevezetessége a Tordai hasadék s ezért nem csoda, hogy számos legenda született e természeti remekműről. Egyik ilyen legendában keletkezését tárgyalják: a győztes kun sereg üldözőbe vette Szent Lászlót, akit már-már utolért. De midőn a Szent király Istenhez fohászkodott, az alatta elhelyezkedő hegy megrepedt s áthatolhatatlan gátat vont a király és pogány üldözői közé. Isteni csoda hozta létre a hasadékot.

Tovább a torda.ro-n ' 

Videó a kirándulásról

Fotók