„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs” –
mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város utcával
és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza előtt
áll." - írja cikkében az Útitárs.Mit ír Nagyváradról?
„Olyan gyönyörű szép Nagyvárad, mint egy kis Pece-parti Párizs”
– mondta Ady Endre, mikor visszatért a francia fővárosból. A város
utcával és múzeummal őrzi a magyar költő emlékét, és talán reneszánsza
előtt áll.
Nagyváradon érdemes jókora sétát tenni, rácsodálkozni arra, amit már
rendbe hoztak és némi optimista szomorúsággal tekinteni azon műemlék
épületekre, melyek eléggé gyenge állapotban kiáltanak a válság utáni,
gazdagabb évek után. De akár tatarozták már, akár csak tatarozni fogják
az épületeket, ez bizony a szecesszió városa. Annak a kornak nemzetközi
és magyar irányzatait látjuk a sétáló utcában, a belváros legtöbb
pontján. Miként egy jó városhoz illik, hangulatát a kettészelő folyó
alapozza meg, a Sebes Körös. Sétáló utcájában kiülős éttermek és
kávéházak sorjáznak, hömpölyög hétköznap is a nép, vásárol, kávézik,
ebédel, békebeli-polgári a hangulat. Az utca akaratlanul is a színház
hatalmas épületéhez viszi a sétáló vendégeket. A bécsi Fellner és Helmer
iroda építette, ugyanazok tervezték, akik a pesti Vígszínházat.
Kívülről azonban az egykori Népszínházra emlékeztet (talán sokan
emlékeznek még rá, ott állt „ahol a hatos megállt”, élete végén már a
Nemzeti Színháznak adott otthont, de felrobbantották, mert az akkori
technikai tudással a metró alagutat másképp nem tudták volna a Blahára
vinni). Tehát, az idősebb pestiek ma a Nemzetire is emlékezhetnek, ha
bejutnak, akkor viszont a Vígszínház belsejében érzik magukat.
Nagyváradon sok a régimódi, szép szálloda épület, a Fekete Sas
Szállónál izgalmas passzázson is átsétálhatunk, a Bazáron. A püspöki
palota kívül-belül impozáns. Ha nagy kört írunk le, visszakeveredve a
folyópartra, akkor a hatalmas neológ Zsinagóga tűnik fel. Sajnos nemcsak
méreteivel, hanem kopott külsejével is. Ez is tatarozásra vár, mint az
említett szecessziós csodák. Ki nem hagyhatom a kicsiny, de nagyon
kedves porcelán kutat, amolyan Zsolnay kút.
Nagyvárad, román nevén Oradea és környéke láthatóan virágzó gazdasági
város, külvárosában a világ nagy cégeinek raktárbázisaival.
Kihagyhatatlan a piac is, mert olyan zöldség-gyümölcs parádét találunk
még hétfőn is, hogy az tényleg csoda! Még az árakat is megirigyeltük.
Nagyvárad a magyar-román határtól mindössze nyolc kilométerre van, úgy
kétszázezren lakják és a sok magyar szó néha feledteti, hogy Romániában
járunk. Érezni, hogy a magyar kultúra, a magyar szépirodalom, és a
magyar sajtó egyik fellegvára volt.
Persze, nehogy már okmányok nélkül induljunk, mert ide útlevél vagy
kártyás személyi kell! Bár román oldalon már nagyon készülnek a
schengeni határnyitáshoz, egyelőre átkelni az Ártánd-Bors határállomáson
kell. Kell, mert érdemes! Aki Békésben jár, netán Gyulán nyaral, az ki
ne hagyja a Pece-parti Párizst, Ady városát.
2012 májusának legvégén jártunk ott, és nem bántuk meg. Igaz, jókora
kerülőt írhattunk le, mert Körösnagyharsányban voltunk pár napig. Ott
ahol a románok már megépítették az utat a magyar határig, a magyar
szakasz pedig állítólag készül. Megnéztük: egyelőre gyomok és földbuckák
borítják nagy választékban a magyar út leendő helyét. Kár.
Szöveg és képek: Pufók, a szerkesztőTÁRS
Forrás : nagygeneracio.hu
Forrás : nagygeneracio.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése