1942. június elsején ideiglenesen lehúzták a Royal kávéház
redőnyeit, hogy pár hónap múltán egy modernebb ruhába öltöztetett luxuskávéház
nyissa meg kapuit a Bémer téren, a Rimanóczy szálló alatt. A régi időkben nem a
Bémer tér volt a kávéházak tere. Itt csak egyetlen egy állott, mégpedig
Waldmann Lajos féle Magyar Király. Ebben a nagy, de azért otthonossá varázsolt
teremben adott találkát egymásnak a jómódú polgárság és a megye dzsentri
társadalma. Olasziban volt még egy kávéház, a Stern Sándor vezette Széchenyi,
ahol a vidéki urak és a hivatalnokok érezhették otthon magukat. Szerény,
zajtalan úri fészek volt ez. A Szent László tér és környéke viszont tele volt
füstös kávéházakkal. A Fekete Sas, Csarnok, Korona, Mülleráj, no és a Zöldfa,
megannyi hely a közönség minden rétegének. A Fekete Sasban Hillinger Lipót
megnyitotta az első "zengerájt", ahol a sztárok Rienzi Mária, Gyárfás
Dezső, Széchy Magda szórakoztatták a nagyérdeműt. Ebben a lokálban találta meg
Ady a nagy, végzetes szerelmet, a buja nőt, Rienzi Máriát, akit
megörökített a halhatatlan sorokkal:
"Mit bánom én, ha ucca-sarkok rongya,
Csak elkísérjen engem a síromba"
A cikket Farkas László írta Pásztor Bertalan , Nagyvárad egykori
hírlapírójának a két cikke alapján.
Teljes cikk : farkaslaszloblogja.blogspot.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése