Amikor Grosics Gyula Szalontán időzött

Az érzelmek fűtötte emlékezést, a közismert személyiségek iránti tiszteletet gyakorta egy-egy tőlünk távoli esemény szüli. Velem is ez történt, amikor – a televíziónak köszönhetően – Grosics Gyula e világból való elbúcsúztatásának lehettem részese - írja a cikk szerzője Danielisz Endre.Nem éppen Nagyváraddal foglakozik a cikk,de sokak számára érdekes lehet.

Felvillant előttem az a kép, amikor 1950 tavaszán itt, Nagyszalontán sietős léptekkel mellettem haladt el a református parókia felé. A bennfentesek tudni vélték, hogy Grosics Gyula, a magyar nemzeti válogatott sikeres kapusa élettársul Bagoly Bertalan nagytiszteletű úr harmadik leányát, Tündét szemelte ki. A merész képzelettel megáldottak arra is esküdtek, hogy a vasárnap délutáni mérkőzésen a szalontaiak kapuját Grosics védi. Természetes, hogy e hiú ábránd nem teljesülhetett. Azt viszont néhány idős szurkoló ma is állítja, hogy kisétált a futballpályára, s az összecsapást végignézte.
Bizonyára sokakban fölvetődik a kérdés: ha már a „fekete párduc” házasodásának elérkezett az ideje, miért nem Dorogon vagy még inkább Budapesten választott menyasszonyt. Erre a családbeliek határozott választ adnak. Bagoly nagytiszteletű úrnak három leánya és egy fia volt. Utóbbi az apa keresztnevét örökölte. Jómagam az 1940-es bécsi döntés után Bercinek gimnáziumi társa voltam, s így megtapasztalhattam a labdarúgás iránti érdeklődését. Nemcsak a diákcsapatban játszott, hanem a városi NSC-ben is.
1944 szeptemberének végén, október elején tíz napra terjedő összecsapás folyt a hajdúváros birtoklásáért a támadó szovjet–román és a védekező magyar–német haderők között. Október elsején délután a magyar városparancsnok elrendelte: a helységet mindenki hagyja el, mert utcai harcokra kerül sor! Másnap a menekülőktől feketéllett a Geszti út. A lakosságnak mintegy kétharmada elhagyta otthonát. Közöttük volt a két vezető lelkész, Ardai Aladár és Bagoly Bertalan családostul. Ők csak a következő év telén tértek haza.
A harcok végeredménye közismert. A város vezetését az illegális kommunisták és a frissen beiratkozottak vették át. Tavasz kezdetén ők nem engedélyezték az NSC újjáalakítását azzal az indokolással, hogy ez az urak csapata volt. Véleményem szerint ez hozzájárult Berci döntéséhez: átszökött Magyarországra, és ott egy sikeres klubbal kötött szerződést. Ez éppenséggel az volt, ahol Grosics védett. Egykorúak és mindketten kezdők lévén, baráti kapcsolat szövődött közöttük. Ennek során szó esett családjukról. Berci bizonyára bemutatta a honmaradottak fényképét. Közöttük volt a nagylánnyá lett Tünde, aki indokoltan kapta ezt a nevet: tetszetős arcú, barna hajú szépecske volt. Nem csoda, hogy a jó barátnak megtetszett. Következett a levelezés, a közvetlen megismerkedés, a leánykérés, majd az egybekelés.
Nagyszalonta egyházközségének házassági anyakönyve az alábbi adatokat őrzi: az úrasztal előtt „1951. jan. 16-án megjelent Grosics Gyula főhadnagy, 1926. febr. 4., r. kat., Budapest. – Bagoly Tünde, 1930. nov. 30., ref., Szalonta. Tanúk: Méznert Ferenc, Pál László. Eskető lelkész: Bagoly Bertalan.” – A Megjegyzés rovatban ez áll: „Mindkét nembeli gyermekek a református vallást fogják követni.” – Eme ígéret Grosics nagylelkűségének (vagy igaz szerelmének?) a bizonyítéka, hiszen tudván tudjuk, hogy édesanyja katolikus lelkésznek szánta, ő maga pedig hitéhez élete folyamán szívósan ragaszkodott.
Első leánykájuk még ez év őszén világra jött; Judit névre keresztelték. Esztendő múltán egy kishúg követte, aki édesanyja nevét örökölte.
Az új pár életének bemutatását itt meg kell szakítanom, mert a proletárdiktatúra beavatkozott az após sorsába. Az idős nemzedék tagjai emlékeznek az 1950 előtti és utáni évek borzalmaira, a köztiszteletben álló személyiségek meghurcolására. Az egyházak tevékenysége elviselhetetlen szálka volt az új hatalom szemében. Márton Áron bebörtönzését az isteni hitet vallók és terjesztők internálása követte. A koros Bagoly Bertalant is ellenségnek tekintették, és 1952-ben a Duna-csatorna munkatelepére irányították.
Ebben az évben a Honvéd futballistái Bukarestben léptek pályára, a kapuban a már európai hírű „fekete párduccal”. Az újdonsült vő az alkalmat megragadva Groza Péternek levelet írt apósa kiszabadítása érdekében. Kérését az államelnök teljesítette. Hazatérte után a lelkész lemondott állásáról, és hatósági engedéllyel Magyarországon telepedett le, hiszen már két gyermeke ott élt. Ennek következtében a szalontaiak később már nem számíthattak Grosics itteni megjelenésére.
A jég 2004. január 31-én tört meg. A helybeli Bocskai Alapítvány – Nagyvárad példáját követve – az Aranycsapat Alapítványtól néhány tagnak a kiküldését kérte ismerkedés, beszélgetés szándékával. A meghívásra Grosics Gyula, dr. Fenyvesi Máté és Kű Lajos igennel válaszolt. A találkozóra a művelődési ház nagytermében, szépszámú hallgatóság előtt került sor. Fölöttébb sajnálom, hogy az eseménynek – egyéb elfoglaltságom miatt – részese nem lehettem. Ám sorsom meglepően kárpótolt.
Esztendő múltán meghívást kaptam a Honvédelmi Minisztérium budapesti klubjába, a Stefánia palotába. Belépve, a földszint egyik kanapéján Grosics Gyulát pillantottam meg. Várt valakire. Miután az emeleten eleget tettem jelentkezési kötelességemnek, visszatértem az „aranycsapat” egykori kapusához. Bemutatkozáskor hangsúlyoztam szalontaiságom. Barátsággal fogadott, és azzal kezdte, hogy Arany szülőföldjét ismeri, kedveli. Ezt követően a szót utóbbi látogatására terelte, dicsérve a kultúrházban megjelentek érdeklődését, reá figyelését. Bevallom, hogy engem inkább magánéletének egy mozzanata foglalkoztatott. Rokoni forrásból tudomásomra jutott, hogy néhány évtizeddel korábban Tündétől elvált. Ennek oka felől illetlen lett volna kérdezősködnöm. Ezért így fogalmaztam: van-é némi kapcsolata első feleségével és két leányával? Igenlő válasza megnyugtatott. Fölkeresi őket, és gondjaikat megosztják egymással.
Eközben megérkezett a várt jó barát, Buzánszky Jenő. Az emelet ovális termében az első sorban foglaltak helyet. E megtiszteltetés azokat illette meg, akiket már korábban a Magyar Kultúra Lovagjává ütöttek. (Sajnálatos, hogy az interneten közölt életrajzába e kitüntetést nem iktatták be.)
Első felesége már korábban, 2010-ben elhunyt. Június derekán ő is az örök élet útjára lépett. A Szent István-bazilikában tartott búcsúztatáson felesége és harmadik leánya, Edina közelében láthattuk korábbi gyermekeit családjaikkal együtt.

Forrás : biharmegye.ro