Nagyváradi temetősors

"Azon nemzet, amely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti"
Ipolyi Arnold A temető szoros kapcsolatban van a településsel, amelyhez tartozik, múltjának része, s e múlt megismerésének egyik forrása. Történelmünk egy darabja, bizonyíték, hogy itt voltunk. A régi temetők a régészet és a néprajz fontos lelőhelyei. A temető régen jobban hozzátartozott a mindennapi élethez, mint ma. Fáival, bokraival és madaraival a csend, a megnyugvás és az emlékezés helye volt. Megnyugtató volt kápolnáinak, kriptáinak és díszes síremlékeinek látványa vagy az egyszerű keresztek és fejfák nyújtotta hangulat. A mai temetők uniformizált, betonkeretekbe zárt sírjainak látványa és a növényvilág hiánya lehangoló. Az ízléstelen, anyagi jólétet fitogtató sírhelyek taszítóak. Kultúránk folyamatosságát, identitásunk megőrzését biztosító szimbólumok, sírjelek ma csak díszek, jelentésük alig ismert. Régebben az embereknek a sír volt a fontos, ami a túlvilágba, az égbe vezető utat is jelentette, a sírjel pedig az ősökkel való kapcsolat szimbóluma volt.

A bezárt és rendbetett Rimanóczy-kápolna Nagyvárad történetét vizsgálva kiderül, hogy egykor minden városrésznek külön temetője volt (Újváros, Olaszi, Váralja, Velence és Őssi).
A köztudatban Olaszi temetőként ismert sírkert a városrész (Olaszi) nevének kölcsönvételével alakult ki. (Olaszi városrész első írásos nyoma 1215-bôl való, WILLA LATINORUM WARADIENSIUM néven).
Az ún. Olaszi temetôt 1779. február 9-én nyitották meg. A sírkert 1972-ben zöldövezet státusba került, és bezárták, ahol már ekkor elkezdôdött a napjainkig tartó rombolás. Az 1980-as évek elejére az egyre pusztított temetô tabu téma lett. A rombolás hihetetlen méreteket öltött, a hatóság hallgatólagos beleegyezésével a sírkert útban volt, mert a multat idézte. A hatóság nem akarta, az egyházak nem tudták megmenteni.
Az 1989-es fordulat előtt Tempfli József megyéspüspök, még apátplébánossága alatt, 118 egyházi és néhány közismert személyiség földi magyadványait mentette ki. Így menekült meg pl. Rómer F. Flóris sírköve is.
A múltidéző sírkert ma sem fér bele Nagyvárad történelmébe. Talán a kényszerûség, a közöny és a túlerôltetett építkezések fogják végleg lerombolni. Félô, hogy a pusztulás-pusztítás és az építkezések megsemmisítik most (!), ha már 1989 elôtt nem sikerült.
A fordulatot követően reméltük, hogy a temető sorsa is jobbra fordul. 1995 tavaszán a polgármesteri hivatal a temető parkosítását és felosztását rendelte el, kielégítve a három egyház építkezési igényeit is. A református és a görög katolikus egyház elkerítette saját részét. Az első kórtételek már ekkor jelentkeztek: sírhelyeket vágtak át a kerítés építése során, egy vízvezeték lefektetésekor pedig múlt századi sírköveket törtek össze (a római katolikus egyház még nem építkezett). A sírkert felosztása után részben kivágták a bozótot, ami szintén csak félmunka volt (gyökereit ott hagyva, esőzés után még jobban nőtt). A kivágott növényeket és a szemetet a kriptákba szórták, ekkor kapták meg a végső kegyelemdöfést az évtizedek óta fosztogatott, pusztított családi sírhelyek. Ma az Olaszi temetőben egyetlen sértetlen kripta sincs!

Eltört szárú rózsa a megszakadt élet szimbóluma A református egyház 1995 tavaszán megkezdte a nagyvárad-rogériuszi templom építését a temető területén. A sírkövek és a csontok nagy részét összeszedték, melyeket majd a torony alatti kriptában helyeznek el.
A görög katolikus egyházi központ alapozásakor a csontokat és a koporsó-maradványokat szétszórták a temetőben. A felvonulási területről földgyaluval egyszerűen leradírozták a sírokat. (Így került a törmelék alá Balogh István, Nagyvárad egyik legjelentősebb festőjének sírköve is.)
A "városrendezés" is kivette részét a pusztításból: a közlekedési út bővítése ürügyén, 4,5 méterrel beljebb került a kerítés. A kerítés építése során sírhelyeket vágtak át, mások az út alá kerültek — a sírköveket összetörték és szemétdombra vitték. Így semmisült meg — e legújabb pusztítás során — Középessy Gyula (1846–1917) törvényszéki jegyző, múzeumőr, Nagy Márton (1860–1941) vármegyei hivatalnok, író, közíró vagy az ismert Gorove család sírköve.

Az összetört 1820-as síremlék Az Olaszi temetőben az 1989-es fordulatot követő időszakban szinte semmi sem változott, tovább folyik a pusztítás-pusztulás. Pozitívumként lehet megemlíteni, hogy az itt még meglévô négy kápolnából kettôt bezártak: így a DES ECHEROLLES-KRUSPÉR kápolnát és a RIMANOCZYT renoválták is.
Balogh István (1890–1956) sírkövének kimentése említésre méltó esemény volt. Ahhoz, hogy Nagyvárad egyik legjelentôsebb festôjének sírköve méltó helyre kerüljön, szükség volt azok összefogására, akik szívükön viselik a város múltbeli értékeinek megmentését. Ebben a munkában vett részt Méder Árpád geológus, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gondnokok Kollégiumának elnöke, Dukrét Géza tanár, a Partiumi és Bánáti Mûemlékvédô és Emlékhely Bizottság elnöke, Jakabovits Miklós festômûvész, a Barabás Miklós Céh elnöke és Garnai Sándor mérnök, a református templom építésvezetôje.
Temetkezési kultúránk nagyváradi hagyatékát (valamint ami ebbôl megmaradt) a város egyik legjelentôsebb sírkertjének értékeit és lehangoló mai látványát igyekezett a helybéli televíziótól Meleg Vilmos színész megörökíteni. Hasonló kísérletet tett a Keresztény Ifjúsági Mozgalom vezetôje, Rencsik Imre teológus is.
A helybeli napilap — a Bihari Napló — hasábjain e temetô védelmében több cikk jelent meg Péter I. Zoltán és Szegedi László tollából. (Alulírott — a Partiumi Füzetek sorozatban igyekeztem Olaszi múltbéli és jelenlegi értékeit, mostani szomorú állapotát bemutatni a Sírok, sírjelek a várad-olaszi temetôben címû munkájában.)

A legrégibb sírkô a nagyváradi olaszi temetôben (1806) Talán a legjelentôsebb értékmentési munka az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójához kapcsolódik. Az Olaszi temetôben még meglévô nyolc (kettôt az utóbbi 5 évben loptak el) honvédsír, síremlék kimentése. Az elhagyott (részben ledöntött) sírkövek és az ott nyugvó egykori ’48-as honvédek földi maradványai méltó helyre kerültek.
A temetô területén, de már védett helyen, az épülô református templom mellett egy új sírkertet, egyben egy új ’48-as emlékhelyet is avathattunk március 15-én. Mindez a Partiumi és Bánsági Mûemlékvédô és Emlékhely-Bizottság III. honismereti konferenciáján elfogadott "Bihari felhívás" címû dokumentum szellemében történt, melyet a Kelemen Lajos Mûemlékvédô Társaság is magáévá tett. Kihangsúlyozott szerepet kapott a temetôkutatás, a temetôk helyi védettségének és mûemlékké nyilvánításának, fejfa- és kôterek kialakításának fontossága. Az új emlékhely (Lázár Mihály honvédfôhadnagy, Asztalos Ferenc honvéd, Wallaschek Vencel tûzmester, Beöthy György honvédezredes, Nusz János honvédhadnagy, Szolnok János honvédhadnagy, Amigó József ôrmester, Németh István honvéd) a katolikus és a református egyházak erkölcsi és anyagi támogatásával jött létre, sírköveik méltó ünnepség keretében lettek megkoszorúzva március 15-én.
Érdemes egy keresztmetszetet készíteni arról, hogy milyen értékek pusztultak tovább a várad-olaszi temetôben. Szeretném röviden azt az Olaszit bemutatni, ami mára még megmaradt belôle. Ami értékesnek számít, legyen az márvány- vagy öntött- és kovácsoltvas munka, azt nagyrészt már ellopták. Szinte naponta újabb sírkövek semmisülnek meg a vandál pusztítás miatt, a megcsonkított, kivágott fák száma egyre nô. Összhatásában rejlô értéke naponta csökken, múltbéli hagyatékainkat, helytörténetünk jelentôs részét veszítjük így el. Nagyváradi viszonylatban egyedülálló sírköveket, a város temetkezési kultúráját és az ehhez tartozó jelrendszert ebben a temetôben lehet(ne) igazán nyomon követni. A temetô megmentésére kevés lehetôség van, a megmaradt értékek felmérésére és bemutatására késôbb már nem lesz esély.
Az Olaszi temetônek is a legmeghatározóbb tárgyi emléke a sírkô.
Még áll a szélein csigavonallal karcsúsított, tábla alakú, felsô részén keresztben végzôdô és legrégibb fellelhetô, 1806-os sírkô (a 19. századból csak töredékes emlékek maradtak).

Asztalos Ferenc 1848-as honvéd sírköve már biztonságban van Az ismert Hoványi család 1820-as sírkövét már ledöntötték és összetörték.
Két szív alakú sírkô, 1823 és 1839-bôl, darabokra törve pusztul tovább. Kiemelkedô értéket képvisel az ítélômester, oltárnok és hétszemélynök Beöthy Imre 1830-as síremléke.
A temetô egyik legszebbike a romantikus stílusú Jakabffy-sírkô 1934-bôl.
A régi obeliszkekbôl — értékes anyaguk miatt — alig pár darab maradt meg.
E néhány, múlt századi sírkô bemutatása a figyelemfelkeltés érdekében történt: még van féltenivaló érték az Olaszi temetôben!
Kultúránk folyamatosságát biztosítja — többek közt — a halottas szokásokhoz kapcsolódó jelrendszer is, a temetôi sírjelek, e jelrendszer tárgyi kellékei, képi kifejezésmódja. (A sírköveken, fejfákon látható jelek nyelvi segítség nélkül is üzenetet közvetítenek, kifejezik a gyászt és az elmúlást, valamint a túlvilági életbe vetett hitet.)
A várad-olaszi temetôben lévô sírjelek közül egyesek már csak itt láthatók, a város többi sírkertje nem ôriz hasonló síremléket. Félô, hogy lassan ezeket is elveszítjük!
Ritkán fordul elô a megfeszített Krisztus alatt a lábszárcsontos koponya díszítés. A feszület Krisztus halálát és emberi mivoltát szimbolizálja a jól ismert halál-motívum fölött.

A lepusztult Haller-kápolna Darabjaiban még megvan a két szív-motívumos kô is. A szív a szeretet és szerelem örök szimbóluma. Az 1867-ben elhunyt Dekker Antal sírkövén a szívbôl 3 tulipán nô ki, a szeretet üzenetét közvetítve.
A temetô egyik legérdekesebb sírjele az ún. Isten-szem: ez az Isten mindent látó szeme a Szentháromság jelével a háromszög, melybôl sugarak indulnak ki.
A nehezen ábrázolható rózsa eltört szárral a megszakadt élet szimbolikája.
A jól ismert szomorúfûz többféle változatban is jelen van, a bánat, a lemondás, a halál jeleként.
A kereszt mint sírjel a legelterjedtebb, a megváltás és az üdvözülés, a halál és az élet, a szenvedés és a halál feletti gyôzelem jelképeként.
Az Olaszi temetô bemocskolt sírkövei két évszázad emlékét ôrzik. Az egykor kimentett, ismert személyiségek (Fiedler István és Lipovmiczky István püspök, Bunyitay Vince kinevezett püspök, egyháztörténész, Némethy Gyula c. apát, prelátus kanonok) az egyházmûvészet és -történet kiváló ismerôi, Beleznay Antal karmester, Dôry József és Hlatky Endre fôispánok, Sal Ferenc polgármester, Madáchné Fráter Erzsébet és mások földi maradványai és sírkövei megmenekültek (utóbbiak csak részben).
A temetôben a fentiekben említett két bezárt kápolnán kívül másik kettô várja sorsa jobbra fordulását. A legismertebb a gr. Haller család klasszicista kápolnája, melyet Haller Ferenc kanonok 1841-ben építettetett. Az épület lepusztult állapotban van, tetôszerkezete már nem sokáig védi meg.

Kriptája szeméttel, koporsómaradványokkal van tele.
A Markovits család kápolnája szintén az elôbbihez hasonló állapotban leledzik.
A két kápolna kijavítása és bezárása már nem sokáig várathat magára.
A megcsonkított és ledöntött sírköveken (mára csak egy ledöntött,1903-as fejfa maradt meg) a jellegzetes sírfeliratokon kívül érdekes sírverseket is találunk. Bartos Gábor sírkövén Arany János sírversét olvashatjuk 1856-ból, a Szarka család 1854-es kövén egy érdekes epitófium olvasható. Ezek mellett ebben a temetôben is feltüntették a különbözô foglalkozásokat, rangokat és kitüntetéseket.
A nagyváradi Olaszi temetôbôl az értékesebb sírköveket szinte mind ellopták. A vandál rombolásnak és kegyeletsértésnek egy újabb változata is van: az értékes öntött- és kovácsoltvas kerítések szervezett lopása.
E gazdátlan temetôben temetkezési kultúránk kiemelkedô értékei találhatók. Egyetlen megoldásnak látszik, ha a bezárt kápolnába néhány értékes sírkövet legalább bementhetnénk; ellenkezô esetben Nagyvárad mûemlék jellegû sírköveinek — még meglévô — legkiemelkedôbb darabjait is elveszítjük.
A fentiekben leírtak a magyar temetôkre szeretné a figyelmet ráirányítani. Sírkertjeink történelmünk része, elvesztésükkel gyökereink gyengülnek meg. Temetôinket meg kell ismernünk, meg kell becsülnünk, és meg kell védenünk!
Ha Nagyváradon elpusztult egy jelentôs temetô, máshol is megtörténhet.
Legyen intô példa e nagyváradi temetôsors!

A cikket Kordics Imre írta 
Forrás : hhrf.org