"Megilletődve forgatok egy régi napilapot. Már a fejléctől is
borzongást érzek, hisz egy 1900 október 14-én megjelent Nagyváradot tartok a
kezemben. 114 éve múlt októberben, hogy új, kőszínháza van a városnak. Október
15-én volt a megnyitó. E jeles napra készülve jelent meg a napilapban a sok
méltatás, csodálatos írás, melyek híven tükrözik azt, hogy mekkora élmény volt
az akkor élőknek az átadás, a több évtizedes harc gyümölcse, a Színház. A
színház, aminek már régen meg kellett volna épülnie, de valami mindig
hiányzott. Hiszen száz évvel azelőtt hangzott el a városban az első magyar szó
a színpadról. Kelemen László színtársulata volt az aki elhozta azt a városba.
És azóta is, minden társulatnak termett babér, jutott kenyér, mert a váradi
közönség mindig szerette a színházat és a színészt. Mecénások is mindig
akadtak. Itt élt Rhédey Lajos, Sándorffy József, Faliczkay Jánosné, akik nem
sajnálták pénzüket és befolyásukat a váradi színházi élet oltárán áldozni.
Bárhol is állt a színpad, fogadóban, faépítményben, nyári kertben, nagy nevű
művészek taposták Váradon a világot jelentő deszkákat. Tapsolt a város
közönsége a nemzet nagyjainak, kik ide is elhozták művészetüket. Kántorné,
Prielle Kornélia, Füredi, Egressy, Jókainé és újabban Blaha Lujza, Jászai Mari,
Ujházi Ede fogadják a közönség hódolatát. Ezután a régi fabódé már csak emlék
lesz számukra is és a váradiak számára is."
Olvassa el a teljes cikket a farkaslaszloblogja.blogspot.ro-n.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése