Forrás : library.hungaricana.hu
Elolvasható : library.hungaricana.hu és medit.lutheran.hu
Materny Imre a nagyváradi ágostai evangélikusok lelkésze volt.Néhány cikkben olvashatunk róla.
"Az ágostai evangélikusok önálló egyházzá csak az 1800-as esztendők első
tizedében tömörülnek. E munkájukat hathatósan előkészítette s
elősegítette az 1751-iki telepítés Nagyvárad közelében, Ér-Olasziban" - írja Materny Imre a Borovszky könyvben.Teljes cikk : mek.oszk.hu
"A nagyváradi evangélikus gyülekezet történetének kezdete a 18. század
végére tehetõ. Eleinte magánházaknál gyûltek össze Isten igéjének
hallgatására, majd a templom megépítéséig az egyházi telken lévõ kis
imaházban tartották az istentiszteleteket. A neogótikus templom
alapkövét 1902. május 23-án tették le. A terveket Pecz Samu budapesti
mûegyetemi professzor készítette, a kivitelezést pedig ifj. Rimanóczy
Kálmán vállalta el. Az 1902-es év végére már tetõ fedte a templomot.
Materny Imre néhai nagyváradi lelkipásztor így ír az épületrõl: „1903.
május 16-án pedig a teljesen tégla toronyra is fel volt tehetõ az
aranyozott góthikus rosetta a hívek nagy számának jelenlétében, kellõ
ünnepségek között.” 1903. július 5-én Zelenka Pál evangélikus püspök
szentelte fel a háromtornyú evangélikus templomot."
Teljes cikk : evelet.hu
"Nagyvárad neogótikus stílusban épített evangélikus templomát
1903. július 5-én szentelték fel, ünnepélyes keretek között. E jelentős esemény
– amelynek centenáriumát az idén ünneplik – nem volt minden előzmény
nélküli. Hosszú, göröngyös út vezetett a magánházakban, majd a szerény kis imaházban
tartott istentiszteletek idejétől a díszes csúcsíves templom megépítéséig.
A nagyváradi evangélikus gyülekezet története a 18. század végén
kezdődik. Ezt megelőzően a megyében német telepesek képviselték Luther híveit.
A Rajna vidékéről jöttek 1751-ben a Székelyhíd és Margitta közötti országút
mentén fekvő Érolasziba. Nagyjából ebben az időben jelentek meg Váradon is,
s ott – Materny Imre lelkipásztor leírása szerint – eleinte magánházakban
gyűltek össze. 1784-ben Roth György várparancsnok neje, a hitbuzgóságáról ismert
Podmaniczky bárócsalád sarja, Johanna a vár I. számú pavilonjába hívta a lutheránus
híveket istentiszteletre. Ekkor még az érolaszi lelkész szolgálatával éltek.
Miután a várparancsnok családjával együtt eltávozott Váradról, az evangélikusok
ismét házakban gyűltek össze, mígnem 1808-ban az egyház gondnoka, Fidy István
ösztönzésére megvásárolták Bereczky István Körös utcai telkét.
A megvásárolt telekre 1811-ben egy kis imaházat építettek, ezt
használták 1902-ig. A váradi gyülekezet 1812-ben lett anyaegyház, addig Érolaszihoz
tartozott. Még ez előtt indították meg a folyamatos gyűjtést egy templomra,
de csak a 19. század végén alakították meg a templomépítő bizottságot. Ez jelentette
a rendszeres gyűjtés kezdetét. Az újonnan építendő templommal kapcsolatban többféle
elképzelés volt. Előbb egy új imaház költségvetési tervét készítette el Busch
David városi főmérnök, ifj. Rimanóczy Kálmán már egy nagyméretű, háromhajós
neogótikus templomot tervezett, de végül anyagi megfontolásból Pecz Samu budapesti
műegyetemi tanár terve alapján egy kisebb, egyhajós templom épült fel. Ez egyszerűbb
volt, „korai góth stylben, nyerstégla falakkal és toronnyal, melyet azután
a bizottság kívánságára a tervező átdolgoz, díszesebbé tesz, anélkül, hogy eredeti
stylusát megváltoztatná"– írta Materny lelkipásztor.
A kis imaházban az utolsó istentiszteletet 1902. április 13-án
tartották, ezután, az új templom felépítéséig, minden hónap első vasárnapján
a Körös-parti református templomban gyűltek össze a lutheránus hívek. 1902.
május 23-án tették le „az első téglát a beton fundamentumra". Az építést
ifj. Rimanóczy Kálmán vezette. Az ő irányításával a templom már 1902 tele előtt
fedél alá került, „1903. május 16-án pedig a teljesen tégla toronyra is
fel volt tehető az aranyozott góthikus rosetta a hívek nagy számának jelenlétében,
kellő ünnepségek között". A háromtornyú, neogótikus stílusú templomot 1903.
július 5-én szentelte fel Zelenka Pál evangélikus püspök. A templom főhomlokzata
az utcára néz, annak vonalától néhány méterrel beljebb. Három torony díszíti.
A középsőnek, a legnagyobbnak a sisakja téglából van, a két szélsőt mázascserép-tető
fedi. A dísztéglával borított falakat csúcsíves ablakok törik át, míg a bejárati
ajtó felett keretelt rózsaablak található. A homlokzat koronázórészét vakárkádsor
és vakíves párkány díszíti. Ez utóbbi megtalálható a mellékhomlokzatok koronázópárkányai
alatt is. A templomhajót és a szentélyt támpillérek övezik, közöttük csúcsíves
ablakokkal.
A templom főbejáratának falán utólag elhelyezett emléktábla szövege:
„E templom építését, amelynek szentelése 1903. VII. 5-én volt, Isten dicsőségére
Rimler Károly lelkész (1861–1895) kezdeményezte és Materny Imre lelkész
főesperes (1898–1942) fáradhatatlan odaadással valósította meg. Emlékük
legyen áldott!" Bent a fehérre festett templomhajó támpillérjei mentén kiinduló
hevederek között a boltmezők keresztboltozásúak. Említésre méltók a szentély
színes üvegablakai, melyeket a budapesti Palka cég készített 1941-ben. Később,
óvatosságból, az egyik feliratos festett ablakszemet eltávolították. Az oltárfelépítmény
képét Böszörményi Géza helybeli ügyvéd festette 1904-ben. A művészi kovácsoltvas
csillárok Tátray Sándort dicsérik, az orgonát a szintén helybeli Országh Antal
készítette. A berendezés többi része ifj. Rimanóczy Kálmán gyártelepéről került
ki. Az 1813-ból való vörösréz keresztelőmedence még az imaházból maradt meg" - írja Péter I. Zoltán.Forrás : epa.hu
"Két név fémjelzi a templomépítést, tartott rövid történelmi áttekintőt Mátyás Attila lelkipásztor. Rimler Károly és Materny Imre 1860-tôl, illetve 1898-tól szervezett adakozást az építkezés megkezdéséhez, s ezzel „beíródtak az egyház aranykönyvébe". A templom alapkövét 1902. május 23-án helyezték el. Nagyvárad belvárosának felépítője, a városháza, a színház tervezője, ifj. Rimanóczy Kálmán álmodta meg a szépséges neogótikus istenházát, amely 68 ezer koronából épült, s 1903. július 5-én szentelték fel."
Forrás : hhrf.org
Materny Imre prédikációja Rimmler Károly polgármester temetésén :
Tíz órakor felcsendült a templomi énekkar, Meterny Imre lelkész mondott mély gondolatokban gazdag halotti prédikációt. Ebből idézünk néhány fontosabb, jelentősebb gondolatot.
„Akárhogyan vizsgálom az itt lezáródott életet, életének könyvét bármerről forgatom: megérdemelte volna emberi számításom szerint azt a bibliai pátriárkaságot, hogy hosszú időkön át legyen intő, példaadó jele polgárnak és keresztyénnek egyaránt.
Midőn a polgárt említem, a nagy római birodalom polgára tűnik lelki szemeim elé, annak a birodalomnak, amelynek fundamentuma a hozzáérhetetlen tiszta erkölcs, a hazaszeretet, áldozatkészség, igazságszeretet és a tudásszomj volt. Az ilyen erények teszik a polgárt népe előtt valódi mintaképpé. Mi teszi azt a mégis csak gyarló embert példaképpé előttünk? A küzdelem és a lelkiharc!
A harc, a küzdelem, mégpedig becsületes küzdelem, a becsületes eszközökkel megvívott harc tette őt is elsővé közöttünk, tette eredményessé és emlékezetessé életét. Mindaz, amit e városban szépet, nagyot, közjóra hasznosat látsz és találsz az ő nevéhez fűződik elvitathatatlanul. Nem ő egymaga vívta ki azokat nekünk, de felismerve a közszükséget, e város naggyá tételének előfeltételeit, hűséges munkatársak közepette az irányító, vezető, előrelátó gondossággal harcoló szerep mégis csak az övé volt, s ő örült legjobban midőn egy-egy nagy alkotás sikere nem az ő babérait, hanem a polgárság jólétét, a város naggyá tételét mozdította elő. S midőn jött az Isten kifürkészhetetlen akaratából a változás, az ezeréves határok megbontása: akkor is ő állott oda, s bár könnyel szemében, ama büszke tudatban adta át kormánypálcáját, amit János apostol mondott egykoron: ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van Istenben.
S magányában is egy jó első polgárhoz illően gondolata, gondja ott szálldosott az alkotások között, melyek nevét beírták kitörölhetetlenül a város történetébe, sőt még betegágyában is az ő idejében fölvetődött, s most megvalósulás felé hajló nagyvárosi mű foglalkoztatta, hogy igazán a halál vette ki kezéből annak íveit.
Aki így szerette városát nem haszonért, hanem a közjaváért: az megérdemelte hogy a polgárok, kikért küzdött, harcolt évtizedeken át szeressék, tiszteljék őt, és körülvegyék ravatalát, mint hajdan a római fórumon egy ilyen polgárét körülvették. Mert nem a vagyon, nem arany, ezüst egy hű polgár jutalma: hanem nyugodt lelkiismerete mellett polgártársainak szeretete. A vagyon elvész, a lopók ellopják: de ez még az Isteni végítélés székénél is számbavétetik. Nem halványítja el még a halál sem, sőt mint a prizma megsokszorozza, örökfénnyel veszi azt körül.
E közjóra irányuló polgár erénye mellett, volt még egy szép erénye szívének: evangéliumi hite, vallásos lelkülete. (…) Ha ilyen vallásos lelkületet, melyet a közéleti harc nem ölt ki, keresünk és becsülünk: e ravatalra tekints, mert azon egy hű és álnokság nélküli, egy bírót szerető, megbecsülő keresztyén testvérünk pihen. A szülei házból vitte azt ki magával az életbe és őrizte meg sok csalódások között. (…)
Ó Uram Isten! Mi jutalmat adsz Te egy ilyen életért, mert tudjuk, hogy mindnyájunknak meg kell jelenni szent fiad ítélő széke előtt, hogy ki-ki elvegye jutalmát azért, mit testben cselekedett? Mi jutalmat? Nem mi szabjuk azt meg, nem mi kérjük azt ki, Te igazságos vagy, s az ő gyarlóságai mellett a mi Urunk Jézus halálának érdeme is serpenyőbe esik, mely bizonyára isteni igazságod mérlegét javára nyomja le.
Mi csak hálát adunk neked, hogy közénk vezetted őt, hogy nem hívtad el napjai közepén, hogy polgári, vallási erényei magasan kiemelték őt közülünk, s ki utolsóvá lett a sok nagy elődök között, legyen első a Te isteni jobbodon, erényei s a Krisztus érdemeiért. Ámen.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése