Kommentár : A bolsevizmus jó paraván

"A nagyváradi impériumváltás száz éves évfordulójának a lázában égnek a helyi román állami intézmények. A városban és Bihar megyében is dömpingszerűen követik egymást az erre a történelmi eseménysorozatra emlékező manifesztációk, amelyeknek a tálalása kedvezőtlen fényben tünteti fel a még mindig itt élő váradi magyarságot, és ez óhatatlanul is megkérdőjelezi az ünneplők jóhiszeműségét. Az április 20-iki nagyváradi román bevonulást például Nagyvárad „felszabadításaként” hirdetik a román állami intézmények, holott egyáltalán nem világos az, hogy egy magyar király alapította, Magyarország részét képező és túlnyomó többségben magyarok és zsidók lakta várost mi vagy ki alól kellett felszabadítson pont a román hadsereg.

A román elöljáróknak, ünnepségszervezőknek erre a kérdésre megvan az előkészített válaszuk: a román katonák Kun Béla bolsevik hordáitól szabadították fel Nagyváradot és egész Magyarországot, így hát a helyi magyarság nincs miért sértve érezze magát, sőt, még hálás is kell legyen a román katonaságnak. Ez az állítás azonban nem ad magyarázatot arra, hogy akkor mit kerestek a román csapatok 1919. március 21., azaz a kommunista hatalomátvétel előtt Magyarország területén, hiszen addig az időpontig Károlyi Mihály pacifista kormánya volt hatalmon, a kommunista vezér, Kun Béla pedig börtönben volt. Ha igaz lenne ez a bolsevikok elleni felszabadítási narratíva, akkor Romániának nemhogy megtámadnia, de támogatnia kellett volna a kommunistákat féken tartó pacifista Károlyit. Nem mellékes szempont az sem, hogy Ausztria-Magyarország már 1918 novemberében fegyverszünetet kötött, tehát Románia valójában egy olyan ország területére tört be, amely letette, vagy készült letenni a fegyvert.

Mértéktartó magyar történészek egybehangzó megállapításai szerint éppen a román csapatok előrenyomulása, az Antant által meghúzott demarkációs vonalak folyamatos megsértése rendítette meg olyannyira Károlyi tekintélyét – aki az Antantban bízva kerülte a katonai konfrontációt –, hogy Kun Béla képes volt gyakorlatilag a börtönből megpuccsolni a magyar kormányt. Tehát a román csapatok által Magyarországon előidézett káosz és kétségbeesés is hozzájárult ahhoz, hogy a bolsevisták magukhoz ragadják a hatalmat, ami egyébként a lehető legjobban jött Románia számára. Alexandru Vaida-Voevod például ezt írta 1919. április 28-án Iuliu Maniunak: „az én véleményem az, hogy a magyar bolsevizmus számunkra nagy szolgálatot tehet, feltéve, ha bátran ki tudjuk használni.” A bátor kihasználás alatt pedig azt értette, hogy a lehető legtöbb területet el kell foglalni, hogy a békekonferencia idejére a nagyhatalmakat Románia kész tények elé állítsa. És ezt a célkitűzést nagyban könnyítette az, hogy Románia hódító politikáját 1919. március végétől már antibolsevista akcióként tudta feltüntetni.

Nem akarok ünneprontó lenni, belátom, hogy a románság számára Erdély és a Partium megszerzése felbecsülhetetlen érték és mérhetetlenül nagy öröm forrása, még akkor is, ha nem válogattak az eszközökben. Ez a belátás azonban nem mentesítheti a román államot és a román közösséget a múlttal való őszinte szembenézés alól, és legalább most, száz évvel az események után realistább módon, az összes releváns információ ismeretében kellene szemlélniük az akkor történteket. Ehelyett a román állami intézmények még most is „felszabadításnak” hívják Nagyvárad és a többi partiumi város elfoglalását, továbbá cinikus módon antibolsevista küzdelemnek állítják be a magyar kommunisták hatalomra jutását előidéző hódító politikájukat, ez annak bizonyítéka, hogy Romániában a történelem mindmáig nem objektív tudomány, hanem a mindenkori politikai és ideológiai érdekeket kiszolgáló eszköz. Ennek következménye pedig az, hogy akarva-akaratlanul is megsértik azt a magyar, mellette pedig zsidó közösséget, amelyek nem jogtalanul foglalták el azt a helyet, ahol éltek, hanem felépítették és gazdagították saját városaikat. A Nagyváradot felépítő közösségeket a román államnak is becsülnie kellene, ha ez megtörténik, akkor talán eljön az a pillanat, amikor tényleg közösen tudjuk megülni ünnepeinket. Talán nem kell újabb száz évet várni addig, amíg ez bekövetkezik…" - olvashatjuk a Bihari Napló cikkében. 

U.I. 

Ez egy magánvélemény,mellyel egyet lehet érteni,vagy nem ...