Ilyen az élet - találkozás Szilágyi Aladárral

Szilágyi Aladár.Forrás : erdon.ro 

Újabb vesztesség érte Nagyváradot.Elhunyt Szilágyi Aladár író,újságíró és helytörténész. A Wikipédián olvasható az életrajza. Személyesen nem ismertem,de nagyon értékeltem a munkásságát.Többször találkoztunk könyvbemutatón,kiállításokon,és egyéb összejöveteleken. 

Emlékeimben megmarad egy nagyon rövid találkozás Szilágyi Aladárral a Bémer téren. Késő este készítettem egy albumot a Bémer térről. A színház felől érkezett Szilágyi Aladár úr.Köszöntem.

- Jó estét Szilágyi úr. 

- Jó estét - válaszolt.

- Nagyon értékelem Szilágyi úr munkásságát. 

- Köszönöm.

- Keszitek egy albumot a Bémer térről.

- Nagyon jól teszi. 

- Szomorú vagyok a látvány miatt. 

- Megértem,de nem lehet semmit tenni.Ilyen az élet.

- Kívánok jó egészséget és sok sikert a következő könyvekhez.Viszontlátásra Szilágyi úr. 

- Viszontlátásra.Nyugodt léptekkel elindult a Szent László tér felé. 

Nem gondoltam volna,hogy ez lesz az utolsó találkozásunk.Az utóbbi hónapokban nem lehetett látni,mert a betegsége megakadályozta.Cikkei,könyvei és emlékei velünk maradnak.Igen,ilyen az élet.Van aki hamarább,van aki később itt kell hagynia a szeretteit,a barátait.Szilágyi úr itt hagyott bennünket.Egyre kevesebb helytörténészekkel rendelkezünk.A fiatalok közül ki fogja követni Szilágyi úr példáját?

Patkányok palotája a volt Pénzügy-igazgatóság (Poliklinika) épülete

"Gyakran turistacsoportok torpannak meg Nagyvárad Fő utcájának romladozó műemlékei előtt. Előszeretettel filmezik-fotózzák a hajdani Pénzügy-igazgatóság, újkori nevén: a „Poliklinika” épületét "- írja Szilágyi Aladár a cikk bevezetőjében.

Megdöbbentő,de sajnos igaz amit ír Szilágyi Aladár a volt Poliklinika épületéről : "Patkánybűz, emberi ürülék és vizelet szaga kínálta olfaktív élményekkel gazdagodva 
szoktatom szememet a félhomályhoz." 

Fotó :  Tasnádi-Sáhy Péter

Teljes cikk : erdelyiriport.ro

 

A kilencedik aradi vértanú – Nagysándor József honvédtábornok

A Nagyvárad-olaszi Római Katolikus Plébánia irattárában őrzött anyakönyvek tanúsága szerint 1803. október 17-én született Sándor József néven, szülei Sándor József és Tatzel Jozefa. Összesen nyolcan voltak testvérek, Józsefen kívül csak ketten érték meg a felnőttkort. A Sándor családnév Nagy-Sándorra történő megváltoztatására valamikor 1816 előtt került sor, ennek pontos oka nem derült ki a mai napig -  írja Szilágyi Aladár.

Kettétört ígéretes karrier
Apja vagyontalan ügyvéd volt, de mindent megtett annak érdekében, hogy fiát igényes nevelésben részesítse. Tanulmányait a budapesti Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte, majd katonai pályára lépett. 1822-től a császári hadseregben előbb az 5., majd a 2. huszárezredben szolgált. Alig két évtized elteltével súlyos balesetet szenvedett, ennek következtében századparancsnoki beosztásából felmentését kérte, kapitányi rangban vonult nyugállományba. Az aradi vésztörvényszék színe előtt tett vallomásában így vázolta fel rövid katonai pályafutását: „1819-ben fogadtak szolgálatba hadapródként az 5. tábori tüzérezredbe, 1822-ben áthelyeztek az 5. huszárezredbe, 1824-ben hadnaggyá léptettek elő a József főherceg-huszárokhoz, itt lettem végül kapitány és századparancsnok, 1847-ben azonban kénytelen voltam egy bukás következményei miatt nyugállományba lépni.”
Nagysándor József 1824-ben ismerkedett össze Barabás Miklóssal. A szépreményű, alig 14 esztendős festőnövendék Krakkóban nyaralt, ahová a 21 éves hadnagyot szolgálatra vezényelték. Ismeretségük barátsággá nemesedett. Három év elteltével Nagyszebenben futottak össze, ahol Barabás már mint ismert portrékészítő az ott szolgálatot teljesítő katonatisztek mellett barátját is megörökítette. (Később az ő pártfogásának köszönhetően a szabadságharc idején a felelős kormány tagjainak litográfiáit és a tábornoki kar tagjainak portrévázlatát is elkészíthette.)
A nyugalmazott huszárkapitány a Bánságban, Zsombolyán bérelt egy kisebb birtokot, eljegyezte szinte még gyermekleánynak számító unokahúgát, Kovács Schmidt Emmát, de fészekrakási tervezgetésüket megzavarta a történelem.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Második rész

Huszárként nagyon bátor katona volt, a lovasrohamok hőse, de hadtestparancsnokként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Republikánus volt – egyedül a tábornokok közül, ezt fejezte ki a zubbonyára kihajtott fehér inggallérral is. Egyedül az ő hadteste használta jelvényként a Kossuth-címert - írja Szilágyi Aladár.

Egy kortársa szerint: „Egyike volt, ha nem is a legszerencsésebb, de bizonyára leghazafiasabb érzelmű tábornokainknak.”
Budavár ostroma
Végigküzdötte a tavaszi hadjáratot, az isaszegi és a komáromi csatában már ő vezette a fel-dunai hadsereg lovasságát. Kitűnően helytállt a szolnoki, a váci és a nagysallói csatában, Budavár ostromakor az elsők között tört be a várba. Az ágyúk által lerombolt falon megnyitott résben indított döntő roham május 21-én hajnalban kezdődött. A legkeményebb küzdelem Nagysándor harcvonalán, a Fehérvári köröndtől délre eső szakaszon folyt. A védők nem tudták megakadályozni, hogy az I. hadtest csapatai – az első sorokban küzdő Nagysándorral együtt – behatoljanak a Várba. A tábornok bátor helytállását a szemtanúk ostromról fennmaradt visszaemlékezései és a korabeli tudósítások szinte kivétel nélkül megemlítik: személyesen vezette rohamra katonáit, és a résen való betörés után is, a védők fegyverletételéig hősiesen küzdött.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Azok a csúnya magyar zarándokok

I. Károly és Nagy Lajos alakját idézte meg a Szacsvay Akadémia Történelem és személyiségek című előadássorozatának második előadója, CSUKOVITS ENIKŐ. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója egyebek mellett a középkori írástudókra és zarándokokra vonatkozó kutatásairól nyilatkozott lapunknak - írja Szilágyi Aladár.

– Az egyik legelső publikációja A középkori írástudók „munkaideje” volt. Valahol olvastam, hogy egy krónikamásoló a latin szöveg mellé odarótt egy, a pillanatnyi hangulatáról árulkodó magyar mondatot: „Hogy ihatnám…” Mennyire bukkan elő a középkori iratokból a megfogalmazó vagy a másoló személyisége?
– Nagyon jó lenne, ha előbukkanna, de nagyon ritkán fordul elő. Például ez a „hogy ihatnám” mondat tényleg létezik, tényleg fennmaradt egy kódexünkben, de ilyen típusú bejegyzések sajnos nincsenek tucatszám. Pedig a történész számára pont az az érdekes, ha valamilyen módon a mindennapi életet is megtalálja ezekben a forrásokban, ha máshogy nem, a sorok között vagy mint ebben az esetben, a margón. A téma egy teljesen más munka során került elő, a középkori magyarországi közjegyzőkről gyűjtöttem adatokat. A közjegyzői okleveleknek a végén nemcsak azt tüntetik fel, hogy azt az okiratot milyen településen és milyen napon állították ki – ez más okleveleknél is így van –, hanem azt is, hogy az adott helyen belül pontosan hol és hány órakor. Tehát nem azt írja – teszem azt –, hogy „kelt Váradon”, hanem „Váradon az X templom kapujában” vagy „Váradon a temetőben” februárban, a reggeli imaóra idején vagy épp este, vecsernyekor, tehát egy kicsi közelebbi helyet és időpontot jelölnek, mint például egy hiteleshelyi oklevélben. És elgondolkodtam, hogy ezek a középkori írástudók korántsem mindig komfortos körülmények között végezték a munkájukat, hiszen ez a közjegyző is télvíz idején egy huzatos kapuban este, gyertya mellett, valószínűleg már meggémberedett kézzel próbálta még a teljes sötétedés beállta előtt befejezni azt az oklevelet…
Teljes interjú : biharmegye.ro

Vitéz János és a Hunyadiak

A Szacsvay Akadémia magyarságtörténeti kurzusának negyedik előadója, PÁLOSFALVI TAMÁS történész, a Történettudományi Intézet munkatársa a magyar késő középkor búvára, elsősorban a vegyes házi királyok és a Hunyadiak korának politika- és hadtörténeti kutatójaként jeleskedik. A nagy személyiségek körül kialakult legendák oszlatójaként – érdemeik mellett – kudarcaikat, tévedéseiket is igyekszik feltárni - írja Szilágyi Aladár.

– Hadd ejtsünk szót Vitéz János és Hunyadi János kapcsolatáról. Nemde, kezdetben úgy nézett ki, hogy egy táborban vannak, együtt menetelnek?
– Vitéz János megítélése a mai napig sem egyértelmű. Túl azon, hogy mint humanista főpap művészetpártoló mecénásként öregbítette a hírnevét, politikai szerepét illetően megoszlanak a vélemények. Vitéznek mint kisnemesi származású, keresztény főpapnak egy egységesen kormányzott keresztény állam volt az ideálja, s a fő irány az oszmánok elleni harc. Amíg ebben együtt tudott működni akár Hunyadi Jánossal, akár Mátyással, addig sikerült a dolog. Amikor 1453-ban V. László elfoglalja a magyar trónt, Vitéznek van egy koncepciója arról, hogyan lehetne létrehozni egy hatékony közép-európai államot. Ehhez mi kellett? Visszavenni a várakat és a jövedelmeket Hunyaditól. Innen kezdve 1456-ig, Nándorfehérvárig nyíltan szemben állnak egymással. Ugyanez történik Mátyás idejében is. 1471-ben miért kerül szembe Mátyással? Mert Mátyás azokat a pénzeket, amelyeket az oszmánok elleni védekezésre kaptunk a pápaságtól, Csehországban kezdi elkölteni.

György barát egységes Magyar Királyságról álmodott

A Szacsvay Akadémia megívottját, DR. OBORNI TERÉZT, a Történettudományi Intézet munkatársát Az erdélyi fejedelmek és a Habsburgok témakörben megtartott előadása előtt Várad püspökének, Bihar vármegye főispánjának, az önállósulás előtt álló fejedelemség legjelentősebb politikusának tragikus sorsáról faggattuk - írja Szilágyi Aladár.

– Hogyan történhetett meg, hogy 1551-ben, amikor Fráter György püspök Erdélyt és Váradot átadta a Habsburgoknak, egyrészt Ferdinánd király elhalmozta mindenféle titulussal, hiszen esztergomi érsek, bíboros lett, sőt Erdély vajdája is, és ugyanebben az évben az uralkodó parancsára alvinci kastélyában orvul meggyilkolták?
– Fráter György és I. Ferdinánd kapcsolata hosszú időre vezethető vissza. Ez a kapcsolat nem is volt teljesen bizalom nélküli. Fráter György arra törekedett, hogy a bizonytalan helyzetet, amit az ország kettészakítottsága idézett elő, valamiképpen helyrehozza. Buda eleste után, 1542-ben Gyulafehérvárra érkezett csecsemő fiával Izabella királyné és kísérete. Itt próbálkoztak meg azzal, hogy valamiféle új országot teremtsenek. Fráter György váradi püspök mint helytartó, kincstartó, Bihar vármegye főispánja és számos egyéb cím birtokosa, mint az ifjú János Zsigmond gyámja, kezében tartotta a királyné uralma alatti terület kormányzását. Folyamatosan tárgyalt Ferdinánddal, és a titkos tervei között az szerepelhetett, hogy az egész keleti országrészt Ferdinánd kezére játssza, hogy egyetlen király jogara alatt egyesítse az elszakított országrészeket. Számos szerződés született, 1541-ben a gyalui, utána tárgyalássorozat, majd 1549-ben a híres nyírbátori szerződés, amelyet Fráter Izabella királyné tudta nélkül hozott tető alá. A királyné, amikor ezt megtudta, nem értett vele egyet, elsáncolta magát Gyulafehérváron, majd 1551 nyarán lemondott az Erdély fölötti uralomról, és átadta Ferdinándnak, Fráter György pedig ebben az évben tett szert a legnagyobb hatalomra. I. Ferdinánd jóvoltából kapott bíborosi címet és esztergomi érseki rangot a pápától, s ekkor már Ferdinánd helytartójaként is tevékenykedett Erdélyben.
Teljes cikk : biharmegye.ro

A váradi békekötésről

BESSENYEI JÓZSEF történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az egri Eszterházy Károly Főiskola Középkori és Újkori Magyar Történelem Tanszékének tanára is előadást tartott Nagyváradon a Szacsvay Akadémián. A Mohács utáni évtizedek kutatójával Szilágyi Aladár beszélgetett.

– Az Ön előadásának a fő témája, a két király, Szapolyai János és I. Ferdinánd. Mielőtt velük kapcsolatban tennék fel néhány kérdést, hadd említsem, hogy professzor úr sokat foglalkozott Török Bálinttal. Nagyon érdekes alakja a kor történelmének, viselt dolgai előbb Ferdinánd, majd Szapolyai oldalán emblematikussá tették a kor egyik leghatalmasabb főurát. Török Bálintot, a pillanatnyi politikai helyzeten túl, milyen szempontok befolyásolhatták abban, hogy tíz év után Ferdinánd pártjáról átálljon Szapolyai hűségére?
– A nyers birtokszerzési ambíciók, ugyanis Török Bálint egyebek után a vránai perjelség, a templomosok rendjének birtokait akarta megkaparintani, s emiatt szembe került Zrínyi Miklóssal, Szigetvár védőjével. Az uralkodó a Zrínyiek pártját fogta. Török Bálint rájött, hogy itt több birtokot nem tud szerezni, viszont Szapolyai megkínálta őt Brandeburgi György birtokaival. Ez az ország legnagyobb uradalma volt, Vajdahunyad vára és további 36 mezőváros tartozott hozzá, hát ennek elég nehéz volt ellenállni… És volt még egy ok, ami az átállásába nyilván belejátszhatott: végül is el kellett dönteni, hogy háború legyen-e vagy béke. Török Bálint a háborús párton volt, és úgy gondolta, Szapolyai oldalán talán sikerül megakadályoznia a készülő békét.
Teljes interjú : biharmegye.ro

Nagyvárad jeles szülötte, a hadi medicina úttörője - Szilágyi Aladár összeállítása

Dr. Flór Ferenc, a „legmagyarabb magyar orvos” a reformkor igazi gyermeke volt, aki a magyar nemzeti újjászületés időszakában – igaz magyarként és a nemzet polgáraként – a honi tudományok felemeléséért, európai színvonalra hozásáért fáradozott - írja Szilágyi Aladár a két részes összeállítása első részében.

Várad-Olasziban látta meg a napvilágot 1809. október 10-én Flór János kereskedő, mezőgazdász fiaként. Nagyváradi, majd nagykárolyi előtanulmányok után 1827-ben iratkozott be a pesti egyetem orvosi karára. Negyedéves orvosnövendékként az 1831-ben kitört kolerajárványban Kalocsára küldték ki koleraorvosnak, ahol nemcsak áldozatos munkájával, hanem szervezőkészségével is elismerést szerzett. 1833-ban avatták orvosdoktorrá: az orvosi karon elsőként írta és védte meg magyarul a Kisdedápolás című disszertációját. A visszaemlékezések szerint mindig sebésznek készült, de tudta, hogy a hazai lehetőségek nem elégségesek a sokoldalú felkészüléshez, így 1833–1834-ben Berlinben és Bécsben gyarapította ismereteit, elsajátította az újabb sebészeti és szemészeti műtéttant.
A pálya kezdete
Hazatérése után orvosi-sebészi állást még nem kapott ugyan, de „segédtanárnak” alkalmazták az egyetem állatgyógyászati intézetében, ahol állatorvosi ismereteket oktatott. Valójában itt döbbent rá, hogy a csak az anyanyelvüket ismerő „baromorvosoknak” milyen nehéz előadni a latin meghatározásokat és elnevezéseket tartalmazó medicinát. E kérdésben találkozott Bugát Pállal, az 1831-ben elindított Orvosi Tár alapítójával és szerkesztőjével, aki ugyancsak komoly erőfeszítéseket tett az egységes magyar orvosi „nevezéktan” megteremtéséért.
Bugát Pál az Orvosi Tárat 1833-ig Toldy Ferenccel együtt szerkesztette, de szemléleti különbségek miatt megváltak egymástól, s lett helyette Flór Ferenc a társszerkesztő. Kitűnő lapot szerkesztettek, amelyben eredeti közlemények mellett nagy teret adtak a rokon tudományoknak, a külföldi lapszemléknek és a hazai orvostársadalom eseményeinek. Flór új iránti fogékonyságát mutatja, hogy 1847-ben az elsők között alkalmazta hazánkban a sebészet fejlődését nagyban fellendítő kloroformos altatást.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Második rész

Dr. Flór Ferenc, a „legmagyarabb magyar orvos” nemcsak a reformkor, hanem a szabadságharc, majd a kiegyezést követő békés, építő korszak igazi gyermeke is volt. Gazdag, önfeláldozó, tevékeny életének egy tragikus közlekedési baleset vetett véget - írja Szilágyi Aladár.

1848 tavaszán jelentkezett a nemzetőrségbe. 1848 őszétől őrnagyi rangban a honvéd hadsereg törzsorvosaként szolgált. A főváros feladása után egységével Egerbe vonult vissza. 1849. január 22.-én a Budán maradt Stáhly Ignác utódaként alezredesi rangban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé nevezték ki, ezzel ő lett a honvédség katonai egészségügyének irányítója. Vezetése alatt fejeződött be a magyar honvédség egészségügyi szervezetének kiépítése.
A katonai egészségügyben számos, nemzetközi viszonylatban is újnak számító módszert vezetett be. A magyar honvédség az elsők között volt Európában, amelynek hadisebészetben bevezették a kloroform alkalmazását. Többek között irányítása alatt szerveződött meg a tábori kórházak rendszere, a front- és hátországi betegellátás, az újoncozás orvosi ellenőrzése és a rokkantak utókezelése. A műszer- és gyógyszerhiány enyhítésére – a külföldről való becsempészés mellett – kísérletet tett a magyarországi gyártás megszervezésére is. 1849. április 16-án indítványára nevezték ki Kossuth Zsuzsannát országos főápolónőnek, ennek nyomán számos női önkéntes állhatott a katonai betegápolás szolgálatába. Flór Ferenc személyes érdeme, hogy a tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett.
Teljes cikk : biharmegye.ro

 

Az élen járó háttérember Csengery Antal publicista, politikus, közgazdász - Szilágyi Aladár összeállítása

A Petőfi Sándorral egyívású, 1822-ben Nagyváradon született fiatalember már a szabadságharc előtt a magyar újságírás, kultúra, közélet egyik legelismertebb, legtekintélyesebb alakja lett, s főleg a kiegyezést megelőző-követő időszakban a gazdasági élet és a politikum jobbára háttérben tevékenykedő vezéralakja - írja Szilágyi Aladár a három részes összeállítás első bevezetőjében. Olvassa a teljes cikket '

Első rész

Csengery Antal ügyvéd, jeles jogtudós és Gerhard Terézia fia, atyja gondos nevelésben részesítette. Házuk nyitva állt a környék, sőt az ország szabadelvű férfiai előtt, így megfordult náluk többek között Kölcsey Ferenc és Kazinczy Ferenc is. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte és Debrecenben végezte el 1842-ben, mivel a nagyváradi akadémiát – a követválasztási mozgalmakban való élénk részvétele miatt – ott kellett hagynia.
A szülői ház légköre magától értetődővé tette a politika iránti fokozott érdeklődését, ezért a váradi tanintézmény hiába igyekezett távol tartani a közélet fórumaitól (nemcsak a megyegyűlésre, de színházba, nyilvános táncmulatságokba, kocsmába, kávéházba is tilos volt járni!), megszegte a szabályokat, belevetette magát Nagyvárad pezsgő politikai, szellemi életébe, s kamaszos büszkeséggel vállalta az ezzel járó következményeket is. Diáktársaival olvasóegyletet alapítottak, s a tiltás ellenére Wesselényi Miklós és Deák Ferenc kormányellenes beszédeiből idéztek. Barátjával, Irinyi Józseffel a megyegyűlésekre is eljártak, hogy szónoklatokat hallgassanak. Viselkedésének meglett a következménye: kicsapták az iskolából, s tanulmányait csak a jóval toleránsabb debreceni református jogakadémián fejezhette be. Debrecenben 1840 őszén valósággal hősként fogadták diáktársai: hírének és ellenzéki múltjának köszönhetően hamar az ottani diáktársaság elnökévé választották.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Második rész

Kora egyik legsokoldalúbb közírójaként írt újdonságot, irodalmi értesítőt, színi kritikát, külföldi kommentárt, azonban írt számos nagyobb cikket is: az átalakulás formái, a rendezési ügyek mellett leginkább nemzetgazdasági és történelmi kérdéseket tárgyalt, de majd mindig névtelenül - írja Szilágyi Aladár.

Kortársai visszaemlékezései szerint az általa működetett szalonban forgolódó társaságon belül szellemi vezérként is ő vitte a prímet. Miközben maga főzte és töltögette a teát, szivaroztak, s főleg szépirodalomról és színházról vitatkoztak. Szeretett szervezni, irányítani is: noha sem szépíró, sem költő nem volt, s nem is vágyott ilyen babérokra, felhívta az ifjak figyelmét, hogy miről írjanak verset, prózát. Jókai később elismerte, hogy nem egyszer nyert Csengerytől ötleteket. Természetesen politikáról is szó esett: magasröptű elmélkedések, eszmék és gondolatok ütköztetése, vita folyt, s eltartott gyakran éjfélig-éjjel egy óráig.
Ebben a társaságban már irányító szerepre törekedett: megpróbált olyan hatást gyakorolni Petőfiékre, amelyhez hasonlót maga élt át, amikor pár évvel korábban Szalay és Eötvös megismertették a centralista gondolatmenettel. Az ifjak tisztelték, mert velük ellentétben már kialakult, egységes gondolkodásmódja volt, olvasottabbnak, szélesebb látókörűnek mutatkozott náluk, ráadásul a Pesti Hírlap élén állt. A fiatal radikálisok nem a pénzét, hanem az olvasottságát tisztelték. De tiszteletet parancsolt tartózkodó, néha rideg, kioktató modora is. Mindent egybevetve: Csengerynél vendégeskedni nem szórakozás, inkább szellemi kaland volt.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Harmadik rész

A kiegyezés közeledtével – melynek megvalósítása érdekében Deák Ferenc és Andrássy Gyula mellett ő fáradozott a legeredményesebben – egyre több feladatot vállalt a közéletben és a politikában. Sokágú tevékenységének, közírói munkásságának a felsorolása is meghaladná összeállításunk kereteit - írja Szilágyi Aladár.

Amíg nem térhetett vissza a politikába, történeti, természettudományi tanulmányokkal foglalkozott, és az irodalomnak élt. A növénytanban Brassai, a vegytanban Nendtvich, a földtanban Kovács Gyula volt tanítója; részt vett dr. Entz Ferenc kertészeti oktatásain is. 1852-től fogva a Szőnyi-féle nevelőintézetben leckéket adott a világtörténetből, 1855-től a pesti protestáns teológiai intézetben a növénytant adta elő. Kedvenc tudományáról, a történelemről sem feledkezve meg, azzal is mint a politika egyik legfőbb segédtudományával, alaposan foglalkozott.
1867-ben az Akadémia alapszabályainak átdolgozása, pénzügyeinek rendezése az ő indítványa szerint történt, 1871-ben másodelnöknek választották meg; a könyvkiadó bizottságnak kezdeményezője, elejétől fogva elnöke volt, s később a történeti bizottságnak is.
Eötvös József felhívására ő dolgozta ki a Pesti Iparegyesület helyett egy országos iparegyesület tervét, kapcsolatban az Iparmúzeummal, s országos címmel biztosítva magyar jellegét. 1861-ben Bihar megye bihari választókerületének küldötte a képviselőházba. 1865-ben újra a bihari, 1868–1878-ban a nagykanizsai választókerület választotta képviselőjévé.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Biharország legnagyobb államférfia – Tisza Kálmán pártvezér, miniszterelnök

Szilágyi Aladár három részben foglalja össze Biharország legnagyobb államférfiának , Tisza Kálmán életét.Olvassa el a teljes cikket '

Első rész

Az emberek vagy szerették, vagy gyűlölték, de közönyt nem tudott kiváltani. Pályafutása a segédfogalmazóságtól a kormányfőségig ellentmondásokban gazdag karrier volt. 45 évesen került az ország élére. Ő volt Magyarország legtovább tevékenykedő miniszterelnöke - írja Szilágyi Aladár.

A Tiszák szerepét a XVII. század közepétől említik krónikáink, főleg amióta 1658-ban Borosjenő várát a török elfoglalta, és a család elhagyni kényszerült ősi fészkét. Fő birtokaik Bihar vármegyében feküdtek, s az egyes családtagok jelentős vármegyei tisztségeket viseltek. Tisza Kálmán 1830. december 16-án született borosjenői Tisza Lajos (1798–1856) császári és királyi kamarás, Bihar vármegye alispánja, majd főispáni helytartója és széki gróf Teleki Júlia (1805–1863) negyedik gyermekeként. Bár több helyütt Nagyvárad szülötteként emlegetik, a legtöbb forrás szerint családjuk geszti birtokán látta meg a napvilágot. Testvérei között tudhatta a valóban Váradon született Tisza Lajost, bihari főispánt, aki később a király személye körüli miniszteri tisztet töltötte be 1891 és 1894 között, valamint Tisza Domokos költőt, aki 19 évesen hunyt el. Továbbá testvére volt Tisza László, a móri csata hőse (1848), akinek Ilona nevű lányát Tisza Kálmán fia, István vette feleségül.
Az apa királyhű, konzervatív politikus volt, Széchenyi követője. Meg volt győződve arról, hogy a haza csak a nemzet és a király egyetértése mellett virágozhat fel. 1848 forgatagában lemondott adminisztátori tisztségéről, miközben fiai a szabadságharc szolgálatába álltak.
Kálmán még be sem töltötte 18. életévét, amikor már a Batthyány-kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumában alkalmazták mint segédfogalmazót, ő pedig később Debrecenbe is követte a szabadságharc vezetőit. A császáriak győzelme után bátyjával egy időre külföldre emigrált, és csak másfél esztendő elteltével tért haza.
Teljes cikk : biharmegye.ro

 Második rész

Tisza a hetvenes évek közepére megváltozott belpolitikai légkörben „szögre akasztotta” a számára oly nagy népszerűséget eredményező Bihari pontokat, hogy tevékeny alakítója lehessen az ország sorsának. Kormányra kerülésével a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakát alapozta meg - írja Szilágyi Aladár.

rányváltásának legfőbb oka abban rejlett, hogy az általa sokat bírált, az uralkodó iránt túlzottan lojálisnak mutatkozó Lónyay Menyhért kormányzása a Deák-párt nagy részét is elidegenítette a kabinettől, ezzel együtt pedig a kormánypárt képviselői mind közelebb kerültek Tiszáék platformjához. Ennek következtében 1873 decemberében megkezdődött a később leválthatatlannak bizonyuló Szabadelvű Párt születését eredményező fúzió, mely során Ghyczy Kálmán Középpártja közvetített a Deák-párt és a későbbi miniszterelnök között.
A „nagy manőver”, Tisza Kálmán hatalomba emelése már 1873 végén megkezdődött. A fúziós tárgyalások során persze Tiszának is áldozatot kellett hoznia, ő azonban a hatalom kapujában kész volt a Bihari pontokba foglalt követeléseket jobbára feladni, amiért később rengeteg bírálatban részesült.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Harmadik rész

Másfél évtizedes kormányzása Magyarország látványos fejlődését eredményezte. Kompromisszumai, sokak által vitatott döntései miatt viszont egyrészt a nemzeti kisebbségek, másrészt a saját pártjából levált, az ellenzékkel szövetségre lépett politikusok ellene fordultak. 1890-ben távozott a kormány éléről - írja Szilágyi Aladár.

Nemzetiségi politikája a magyarosításban foglalható össze. Tisza kísérletet tett a nemzetiségek kiszorítására a politikai életből és a közigazgatásból is. Az ő idejében elfogadott, Trefort Ágoston fémjelezte iskolatörvények (amik egyben a magyarországi középiskolai alaptörvények is lettek a monarchia széthullásáig) is ebbe az irányba mutattak. A közigazgatási reform az erdélyi szászok területi és kulturális autonómiájának felszámolásával kiváltotta a német ajkú lakosság haragját, egyúttal pedig beindította önálló politikai mozgalmukat, ami a Szász Néppárt megalakításában csúcsosodott ki.

Sikerek és kudarcok
Kormányához köthető Budapest és vele Magyarország történetének leglátványosabb fejlődése, az 1879-es nagy árvíz után Szeged teljes újjáépítése, a budapesti Országház tervpályázatának meghirdetése (1881), az építkezés megkezdése (1885), ahogy a Magyar Állami Operaház megépítése is, országszerte számos más beruházással, folyamszabályozással (pl. Al-Duna), vasútépítéssel együtt.
A kiegyezés értelmében tízévente kötelezően megújítandó osztrák–magyar gazdasági egyezmény körüli parázs viták miatt Simonyi Lajos miniszter 1876-ban lemondott, és az őt követőkkel, illetve a még korábban kilépett képviselőkkel, összesen mintegy 70-en megszervezték a Független Szabadelvű Pártot. Az ekkoriban zajlott viták indulatosságát jól jellemezte, hogy egy ízben Tisza a lemondását is benyújtotta, amit a király el is fogadott, azonban végül mégis megegyezés született, és a miniszterelnök kormányával együtt a helyén maradt.
A kompromisszum létrejötte után a korábbinál kedvezőtlenebb feltételekkel újította meg a kormány a gazdasági kiegyezést, ami, kiegészülve a berlini kongresszus értelmében Bosznia-Hercegovina megszállásával újra belső ellentéteket szült, és szakadáshoz vezetett. A távozó, de aktív politikusok a nagyváradi születésű Szilágyi Dezső vezetésével a pártot korábban elhagyókkal, illetve főleg a Deák Pártból kiváltak egy részével egyesülve Egyesült Ellenzék néven új formációt alakítottak az Országgyűlésben. A kormány hatalma a rengeteg (száz körüli) távozó képviselő ellenére sem ingott meg különösebben, mivel az 1875-ös választásokon a mandátumok 80,43 százalékát, azaz 333 helyet söpörtek be a 414-ből.
Az 1879-es szegedi nagy árvíz okozta katasztrófát is sikerrel kezelte a kormány, az újjáépítésre Tisza saját öccsét, Tisza Lajost nevezte ki kormánybiztosnak az árvizet követő egy hónapon belül. Tisza Lajos a bátyjához hasonló szigorral irányított; 1883-ra a kor legmodernebb módszereit és elgondolásait alkalmazva teljesen újjáépítették Szegedet.
Teljes cikk : biharmegye.ro

A magyar–ugor összehasonlító nyelvészet hűséges sámánja

Szilágyi Aladár háromrészes írása a Nagyváradon született nyelvészt , Munkácsi Bernát életútját mutatja be. Olvassa el a teljes cikket '

Első rész

A címben foglalt minősítést neves kutatótársa, Kúnos Ignác vetette papírra a Nagyváradon született MUNKÁCSI BERNÁT nyelvész, orientalista, néprajztudós 70. születésnapja alkalmából. A több mint tizenöt nyelvet értő, három nyelven publikáló akadémikus a XIX. század végére a magyar tudományosság egyik legkiválóbb képviselője lett - írja Szilágyi Aladár.

Édesapja, Méir Ábrahám tanító, majd kereskedő Munk Adolf néven vált a váradi zsidó értelmiség nagy tekintélyű tagjává. A Nyitráról származó Adolf tagja volt az úgynevezett Maszkilim körnek, a nagyváradi zsidóság ama csoportjának, mely a XIX. század második felében buzgón érdeklődött a megújhodó héber nyelv és irodalom iránt, s azt sikerrel művelte. A felvilágosodás korában megindult Haszkala mozgalomból eredő irányzat szorgalmazta a gettóból való kilépést, a nem zsidó nyelvek elsajátítását, színvonalas héber nyelv használatát, és a zsidók fokozatos integrálódását az európai kultúrába.

Közös pályakezdés
Munk Adolf a hagyományokat is ápoló újítók irányzatához tartozott, 1860-ban született fiát is ebben a szellemben nevelte. Ő tanította 17 éves koráig az elemi tantárgyakra, s a Talmudban is jártasságot szerzett. Bernát középiskolai tanulmányait a premontrei rend nagyváradi főgimnáziumában végezte, a gimnáziumi önképzőkör egyik vezetője volt, s három pályadíját nyerte el. A héber tanulmányok mellett már akkor nagy előszeretetet tanúsított a keleti nyelvek iránt, szorgalmasan tanult törökül.
1878-ban Budapestre került, az egyetem bölcseleti karára iratkozott be, s különösen az összehasonlító nyelvészettel foglalkozott. Nagy buzgalommal hallgatta Budenz finn-ugor, Simonyi magyar és Vámbéry török előadásait. Különösen Budenz gyakorolt nagy befolyást egész szellemi életére; Munkácsi az ő támogatásának köszönhette nagyrészt azt is, hogy későbbi külföldi tanulmányútjaira indulhatott, és így elérhette legfőbb vágyát. Mint elsőéves bölcselet-hallgató elnyerte Budenznél a szorgalmi díjat; ugyancsak ekkor adott neki munkát Simonyi Zsigmond is a nagy nyelvtörténeti szótárnál. Egyik tanulótársa figyelmeztette a Debreceni Református Kollégiumban érettségiző, később a turkológia jeles művelőjévé növekedett Lusztig (utóbb Kúnos) Ignácra, akit szerinte jó volna az összehasonlító nyelvtudománynak megnyerni. Bernát elgyalogolt tehát Debrecenbe, megnyerte a fiatalembert, aki vele jött fel Pestre, s beiratkozott a bölcsészkarra.
1880-ban barátjával, Kúnossal három hónapig utazgatott a moldvai csángók között, hogy nyelvjárásukat tanulmányozza. Munk – immár Munkácsi Bernát néven – jelentette meg 1881-ben erről szóló tanulmányát a Magyar Nyelvőr hasábjain A moldvai csángók nyelvjárása címmel.
Teljes cikk : biharmegye.ro

Második rész

Munkácsi Bernát nyelvész, orientalista, néprajkutató fiatal tudósként - két keleti expedíciója között - az akkor tetőző török–ugor származásvitába is döntő módon beleavatkozott. Második, az Urálon túli kutatóútja minden addigi próbálkozást felülmúlt. Hazatérve nem győzte az általa összegyűjtött hatalmas anyag közlését - írja Szilágyi Aladár.

A csángó nyelvjárásokról szóló munkájával elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Sámuel-díját. Miután 1882-ben elnyerte a tanári és bölcseletdoktori oklevelet, származása miatt nem kapott tanári állást, ekkor szaktudományán kívül a régi s a későbbi zsidó irodalommal is foglalkozott. Nevelő lett, de ezt az állást nem tudta megszokni. Az emlékezetes „ugor–török háború”, Budenz és Vámbéri vitája akkortájt lobogott a leghevesebben, nyelvünk ugor vagy török eredetűségének kérdése a közvéleménybe is átcsapott. Munkácsinak megvolt a széleskörű tudása, felkészültsége és igazságában való rendületlen hite, hogy a döntő küzdelemben részt vegyen, és hogy tudása éles pengéjével dűlőre vigye a hosszú évek óta dúló harcot. „Nem tudom – mondta egyik őszinte percében Vámbéri –, hogy bosszankodjak-é, avagy dicsekedjek vele, hogy íme saját tanítványom mérte rám a legérzékenyebb csapást.”
Teljes cikk : biharmegye.ro

Harmadik rész

A nagyváradi születésű tudós felkészültségét mi sem jelzi jobban, hogy körülbelül húsz nyelvet ismert, nemcsak Ázsiában, hanem a magyarországi hadifogolytáborokban is kutatott. Nyelvészeti és néprajzi közléseinek száma megközelíti az ezret. Bár akadémiai szinten is elismerték az érdemeit, soha nem kapott egyetemi katedrát - írja Szilágyi Aladár.

Egyik nagylélegzetű tanulmányában átfogó tudományszervezési stratégiát vázolt fel: „Azt hisszük, hogy elérkezett az idő, hogy a magyar összehasonlító nyelvtudomány kiléphet eddigi szűk köréből, vagyis hogy az ugor összehasonlító nyelvészet további részletes művelése mellett hozzáfoghat immár azon feladatokhoz is, melyek az altáji összehasonlító nyelvészet céljaiból parancsolólag következnek. Nevezetesen hozzá kell látnia elsősorban azon kérdés kutatásához, vajon lehet-e valóban egész bizonyossággal állítani, hogy az altáji nyelvágak rokonok; vagy amennyiben az valószínű, igyekeznie kell lehető pontossággal megállapítani, miben mutatkozik ez a rokonság, szókincsbeli egyezésekre szorítkozik-e csupán, vagy kiterjed-e grammatikai részletekre is? […] Meg vagyunk róla győződve, hogy az ilyen szélesebb körű kutatás nem maradhat nagy tudományos haszon nélkül magára az ugor összehasonlító nyelvészetre nézve sem.”
Teljes cikk : biharmegye.ro

 

 

Egy váradi gyökerű értelmiségi dinasztia alapítója – Ritoók Zsigmond ügyvéd, törvényszéki bíró, publicista

A millenniumot követő századforduló Ady szerint „lázas és nyughatatlan” városának egyik legtevékenyebb, legsokoldalúbb közéleti személyisége volt, Nagyvárad konzervativizmusa mellett is nyitott, a liberális értékeket is felvállaló polgárságának jeles képviselője - írja Szilágyi Aladár.

1837-ben született a felvidéki származású gálszécsi Ritoók Dániel földbirtokos fiaként, a Bihar megyei Darvason. Középfokú tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, azután a pesti, majd a bécsi egyetem jogi karának hallgatója lett. Tanulmányai befejeztével 1858 és 1861 között a Helytartótanácsnál szolgált. 1861-ben szerzett diplomát, és hazatérve Nagyváradra hamarosan sikeres gyakorló ügyvéd lett belőle. Házasságából két gyermek született: lánya, Emma (1868), a Pesten, Lipcsében és Párizsban filozófiát és pszichológiát tanult író, költő, az első magyar nő, aki bölcsészetből doktorált, fia (II.) Zsigmond (1870) pedig belgyógyász, orvosprofesszor, a budapesti kórházak főigazgatója volt. Az ő fia, (III.) Zsigmond mérnök, feltaláló, a Láng Gépgyár egyik tervezője volt. A dinasztia mai is élő tagja (IV.) Zsigmond, Széchenyi- és Bolyai-díjas klasszika-filológus, akadémikus, egyetemi tanár, a római és ógörög irodalom, ezen belül a költészet és az esztétika jelentős tudósa. A tágabb családi körhöz még egy jeles férfiú tartozott, az orvos, II. Zsigmond apósa, Tormay Béla (1838–1906) mezőgazdász, akadémikus. Kortársunk, IV. Zsigmond így vallott felmenőiről: „Konzervatív szabadelvű családban nőttem fel”.

A közélet sűrűjében

A dinasztia alapítója egyre-másra vállalt közéleti feladatokat a kiegyezés után gyorsan fejlődő Nagyváradon. 1869-ben a város iskolaszékének elnöke, 1875-ben az ügyvédi kamara megalakulásával annak szintén elnöke lett. Az egyesületben hetente szakszerű felolvasásokat tartottak, megvitatva a jog- és igazságszolgáltatás napirenden levő kérdéseit. A református egyház 1877-ben megválasztotta őt segédgondnokának, az 1881. október 31-i debreceni zsinat egyik jegyzőjévé választatott, a fontosabb kérdések tárgyalásánál gyakran szólalt fel az egyházalkotmányi bizottságban.
1885-ben Sipos Orbánnak, Bihar vármegye tanfelügyelőjének kezdeményezésére megalakult a Nagyváradi Tanító-Kör, díszelnökei Ritoók Zsigmond és Zajnay János apátkanonok lettek. Jól menő ügyvédi irodája jövedelméből megvásárolta a megyeházával szembeni saroktelket, és a református egyháznak adományozta, hogy azon egy leánynevelő intézetet építsen részben internátusnak, részben tanítóképzőnek. 1905-ben – Ritoók Zsigmond elhunyta után – nyílt meg a később Lorántffy Zsuzsannáról elnevezett tanítóképző a gyakorló elemivel, s rövidesen virágzó iskola lett belőle.
Földijét, a Nagyváradon született Szilágyi Dezsőt Tisza Kálmán 1889-ben nevezte ki kormánya belügyminiszterének. Szilágyi államtitkárul óhajtotta maga mellé venni, de Ritoók nem kívánt a fővárosba költözni. Mint nagytekintélyű jogászt 1891-ben a nagyváradi ítélőtábla elnökévé nevezték ki. A királyi ítélőtábla hatásköre az aradi, gyulai és nagyváradi törvényszék területére terjedt ki.

A közíró

Bár egyre-másra vállalta fel az újabb közéleti teendőket a múzeumalapító Biharvármegyei Régészeti és Történelmi Egylet, a Szigligeti Társaság választmányi tagjaként, idejéből újságírásra is futotta. Egyike volt a gyarapodó nagyváradi lapok rendszeresen közlő külső munkatársainak. A lapok megjelenése serkentő hatással volt a gyorsan fejlődő város szellemi életére, ugyanakkor a századforduló magyar irodalmi forradalma számára is értő közönséget nevelt. Ritoók cikkei a Nagyvárad, a Szabadság, a Népnevelési Közlöny, a Protestáns Szemle hasábjain jelentek meg. Írt a közigazgatás központosításról, egyházszervezési, nevelési kérdésekről, a községi iskolák védelméről, a nők társadalmi és jogi helyzetéről, az alkoholizmus elterjedéséről.
Ady Endre nagyra értékelte publicisztikai tevékenységét, ennek írásaiban többször is tanújelét adta. 1905 áprilisában az immár Budapesten tevékenykedő Ady így méltatta őt: „Kialudt az élet-lángja egy nemes, magyar, ritka egyéniségnek. Egy puritán lelkű, tiszta elméjű ember, kinek életfelfogása volt: soha alacsony eszmék közt nem cammogni, s elvégezni minden munkát s amihez erőnk van, halt meg ma reggel Nagyváradon, hol élt a puritánságnak, munkának, szabadelvűségnek, lelkesedésnek és magyarságnak ez a tipikus alakja.”
Forrás : biharmegye.ro

Ábrányi Kornél - Egy zsandáros hangverseny

Ábrányi Kornél (1822–1903) zenei író, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. 1834-ben Nagyváradon ismerkedett meg Erkel Ferenccel. Az ő hatására választotta a zenei pályát. Első szerzeménye 1841-ben jelent meg, 1842-ben zongoristaként is debütált Nagyváradon. 1843-ban külföldre ment tanulni. Münchenben ismerkedett meg Liszt Ferenccel, akinek odaadó barátja lett. Párizsban Chopintől vett zongoraórákat. A szabadságharcban nemzetőrként harcolt. Emlékirataiból SZILÁGYI ALADÁR válogatását közöljük, betűhíven.

1850-ik évi emlékeimből, Vasárnapi Újság, 42. szám, 1891.

Az 1849 év utolsó, Szilvester-éje után az 1850 év első reggelén vértóból kelt fel a nap Magyarország láthatárán. Az én sorsom úgy hozta magával, hogy azt a szerencsétlen évet Pesten töltsem. Irodalmi és művészeti élet abszolúte nem létezett; a nemzet szellemi munkásai szétzüllve bolyongtak szerte az országban, vagy lakattal az ajkukon s bilincscsel a kezükön szenvedtek valamely börtönben. Az év utolsó előtti hónapja járta; a nedves, hideg november egyik reggelén utam a Magyar Király szálló előtt vezetett el, melynek kapuja előtt, nem is remélve, Nagyvárad akkori országszerte ismert hires orvostudorával, Grosz Frigyessel találkoztam, ki ép akkor szállt ki a bérkocsiból. Hozzá, mint annak előtte családom házi orvosához, nemcsak a régi hála és barátság fűzött, hanem a határtalan tisztelet is, melyet, mint fenkölt szellemű, nagy tudományú s a mellett mintaszerű emberbarát és hazafi iránt is éreztem.
– Mennyire örvendek, hogy így véletlenül találkozunk – szólt hozzám meleg öleléssel –, hogy van, mit mivel, hogy érzi magát ebben a vérszagu városban? Vannak művészeti kilátásai?
– Épenséggel semmi – felelém –, ami pedig hogylétemet illeti, arról jobb, ha hallgatunk. Úgy érzem magamat, mint aki rózsakertbe indult s a helyett tövisverembe esett.
– Tudja, mit? – folytatá nemes szivű barátom – én ügyeimet végezve, holnap reggel indúlok vissza Nagyváradra. Szolnoktól saját fogatomon, mely ott vár reám. Jöjjön velem s ott rendezzen egy pár hangversenyt. A sikerről jót állok s visszatérve, egy időre biztosítja nyugalmát s lelkének egyensúlyát.
– Készséggel fogadnám ajánlatát, ha egy nagy bökkenője nem lenne a dolognak. Nincsen útlevelem s mint afféle szemmel tartott internáltnak, nincs is semmi reményem, hogy ilyet kinyerhetnék.
– Az nem baj, leviszem én útlevél nélkül is – bátorított a derék férfiú –, kiadom orvossegédemnek. Ne tartson semmitől. A policzáj- és zsandárőrök az egész vonalon ismernek, mint a nagyváradi kerület katonai kormányzójának házi orvosát; visszajövet a tábornok majd el fogja látni útlevéllel.

Vasút az időben csak Szolnokot kötötte össze a fővárossal, azontúl az őszi és téli habarékos időszakban sártenger volt az egész alföldi síkság a bihari és erdélyi hegységekig. Így nyolczadnapra értünk Nagyváradra, kimerülten az utazás keserves fáradalmaitól. Egészen a nagyváradi policzáj-kordonig nem igen zaklattak útlevélért, s mint a nagy hirű orvos segédje semmi gyanúnak nem voltam kitéve. De a nagyváradi kordonnál pártfogó barátomnak minden tekintélyére és ékesszólására volt szüksége, hogy passziroztasson s csak is a hatalmas katonai kormányzóra való hivatkozás imponált a gyanakvó pribékeknek. A mi történelmünk jeles magyarjai gyakran még jobban üldöztek mindent, ami a szabadság emlékeire vonatkozott, mint maguk az osztrákok. Nagyváradon én is két ilyen régi magyar nevű zsarnok gyűlölő körébe jutottam, s bár felettük állott a katonai kormányzó, aki hatalmas pártolómmá vált barátom s az ő meghitt házi orvosa ajánlatára: mégis odáig vitték ellenem az üldözést, hogy még a nemes szivű altábornagygyal szemben is győzelmesek maradtak.

Braunhof altábornagy volt az időben a nagyváradi országterület katonai főparancsnoka. Tetőtől talpig katona, szigorú kötelességtudással, egyszersmind pártatlan igazságszeretettel, amennyiben az akkori körülmények között, s az ő állásában egyáltalán lehetséges volt, csakhamar bizonyos népszerűségre is tett szert, mert aki csak érintkezett vele, barát vagy ellenség, rokon- vagy ellenérzelmű, elvitte hirét méltányos bánásának.

Másnap, amint megérkeztünk, pártfogó orvos barátom bemutatott a főkormányzónak s egész családjának, elmondván kilétemet s nagyváradi idözésem művészeti czélját, különösen kikérve a tábornok jóindulatát és pártfogását. Az egész család, mint szenvedélyes zenekedvelő, a legszivélyesebben fogadott, maga a kormányzó tábornok pedig kérdésemre, hogy kihez fordúljak czélba vett hangversenyem plakátozása s megtarthatása végett? egyenesen kijelenté, hogy senkire sincsen szükségem, mert, ha ő beleegyezik, senki másnak beleszólója nem lehet. S még az nap a beterjesztett műsorra sajátkezüleg irta rá az „imprimaturt”-t. A tábornok felhatalmazásával kezemben egyenesen a nyomdába siettem, s másnap reggel már minden utczaszögleten olvasható volt a hangverseny műsora. Négy darabját három felvonásköz alatt voltam előadandó a Zöldfa vendéglő termében, hol akkor Feleki Miklós igazgató színtársulata működött. A darabok czimei a következők voltak: 1. „Emlékköny” (magyar ábránd). 2. „A hegyek közt” zenekép Liszt Ferencztöl. 3. „Polonaise” Chopintől, s végül: 4. „Ne sírj hazám” (magyar hallgató nóta). Az első és negyedik szám saját szerzeményem volt.

A mint a közönség tudomást vett e műsorról: egy pár óra alatt minden jegyet elkapkodtak. De nagy lett a ribillió a polgári hatóság körében, mely a policzájt és zsandárságot azonnal mozgósítá; ezek pedig rohantak a városkapitányhoz, hogy rögtön idéztessen maga elé s tiltsa le a hangversenyt, mely az illetékes közegek engedélye nélkül lett közzétéve. A jó urak persze nem birtak tudomással a tábornok közvetlen írásbeli engedélyéről. Két zsandár jött utánam orvos barátom házához, hol szállva valék, hogy a kapitánysághoz kísérjen. A policzájfőnök és a zsandárkapitány már vártak reám. Ez utóbbi a leghívebb mintaképe volt a katonai brutalitásnak, öles magasságú athleta termettel, torzonborz bajuszszal, mély basszus hanggal, mord tekintettel. A mint a városkapitány bemutatott a sbirreknek, a policzájfőnök a zsandárkapitánynak adta át a szót. Nem vártam udvarias üdvözlést, de legmerészebb fantáziámat is túlhaladta az a goromba megtámadás s azok a minden válogatás nélkül használt durva szavak, melyeket – persze ékes német nyelven – hozzám intézett:
Hogy merészelt ön, (ezt németül per er fejezte ki) a mi tudtunk és engedélyünk nélkül hangversenyt hirdetni s hozzá még oly forradalmi müsorozat, a minőt közzétett? Tudja-e ön, hogy azonnal vasra fogom veretni s kitolonczoltatom a városból, s köszönje meg, ha még hadi törvényszék elé nem fog állíttatni.

Én: Uram! – felelém egész nyugodtan elfojtva felindulásomat – ön méltatlanul bántalmaz, mert én a kormányzó tábornok Exczellencziája közvetlen engedélye mellett jártam el. (S itt felmutattam neki nagy bámulatára a tábornoknak sajátkezű irását.)
Ő: Az nem lehet, itt tévedésnek kell lenni; Ö Exczellencziája félre lett vezetve, s ha nem, akkor nem tudta, micsoda darabokat engedélyezett.
Én: Legyen szives kapitány úr megmagyarázni darabjaim forradalmi intenczióját, mert a 2-ik és 3-ik szám ismert zenemüvek, melyek rég megjelentek nyomtatásban még a forradalom előtt. Saját szerzeményeim czimei pedig úgy hiszem, inkább megnyugtatók, békítők, mint lázítók.
Ő: Ön még tagadni meri lázító intenczióját? Mindjárt megmagyarázom. Az „Emlékköny” azt akarja kifejezni, hogy öntsünk könyeket az elesett honvédek sírjára. A „Hegyek közt” Görgei apotheózisa a Kárpátokon át. A „Polonaise” a forradalmi lengyelség dicsőítése s a „Ne sirj hazám”, na az meg egyenes „Anspielung” (célzás) Kossuth mielőbbi visszatérésére. Ön nem fog engem is félrevezetni, mint a tábornokot, kit azonnal fölvilágosítok. Addig is parancsolom, hogy azonnal vonja vissza falragaszok útján hangversenyét.

Első gondom volt lakásomra térni s meczenásomat értesíteni a történtekről. Ő rögtön sietett a kormányzóhoz, felvilágosítani őt ellenségeim cselszövényeiről, kik csak azért rendezték ellenem azt a brutalitást, mert, meg akartak alázni, amiért elmulasztottam náluk tisztelegni s kegyeikért esengeni. Pártfogóm a tábornoknak amaz üzenetével tért vissza, hogy miután a polgári hatóságok műsoromból politikai czékásokat vélnek kimagyarázni, s ennek folytán nem jöhet velük ellenkezésbe, habár meg van győződve e föltevés alaptalanságáról, mégis arra kéret, halaszszam el az az napra hirdetett hangversenyt további értesítésig, egyszersmind kéretett, hogy másnap délelőtt látogassam meg s az új műsort is vigyem magammal.

A városban hamar híre ment a nem várt esetnek s az elkövetett hatósági erőszak – nem pedig a műsor – csakugyan felizgatta a kedélyeket.
Másnap megjelentem a kormányzó altábornagynál. A teremhez közeledve, ahol fogadott, mind jobban kihallottam abból dörgő hangját, melyen a már előre magához rendelt durva zsandárkapitányt kegyetlenül leczkéztette. Amint beléptem, igen udvariasan fogadott, bocsánatot kérve a tegnap szenvedett méltatlanságokért, s átnézve az egészen más czimű, de ugyanazon tartalmú műsort: azt – újból ráírva az „imprimatur„-t – ily szavakkal nyújtotta vissza: „Most már minden rendben van, holnap megtarthatja hangversenyét, s nem tartozik többé senkinek felelősséggel, mert azt én vállalom el.” Erre ismét a zsandárkapitányhoz fordult, ki úgy állt előtte, mintha nyársat nyelt volna, s jelenlétemben oly keményen leszidta a velem szemben tanúsított neveletlen szavaiért és eljárásáért, hogy annak egész életére elég volt a tábornoki leczkéből.

Másnap fényes sikerrel ment végbe a hangverseny. A terem szorongásig megtelt, ott volt a város szine-java s megjelent a kormányzó altábornagy is egész családjával. A sbirrek azonban tüntetésektől tartva, gondoskodtak elégséges detektivröl, s fogdmegekröl. Akadt is teendőjük, mert az utolsó darab alatt többen a hevesebb vérű hallgatók közül ösztönszerűleg érezvén, hogy az mégis csak a letiltott czimü lehet, hangosabban fejezték ki ebbeli nézetüket, mint kellett volna, s azért huszonnégy órai kóterbe kerültek.

Nagyon csalódnék azonban a szíves olvasó, ha azt vélné, hogy ezzel véget ért e zsandáros hangverseny, mert rám nézve a java, azaz, hogy az igazi roszsza, még csak azután következett. Könnyen elképzelhető, hogy a hangverseny sikere, daczára minden czivil hatóság, policzáj és zsandár-áskálódásnak, minő bosszúforrás zsilipjeit nyitotta meg részemre. A nemes lelkű tábornok viselkedése is szúrta szemöket s ellene is komplótot szőttek. Ezt pedig el nem érhették mással, mint az ő politikai megfélemlítésével. S ebben a kerületi főnök és a megyefőnök – mindakettő ismert feketesárga érzelmű táblabíró volt még a 40-es évekből, Beöthy Ödönnek legádázabb ellenségei, – vállalták el a tizek tanácsának szerepét, különösen az utóbbi, ki széltében beszélte, hogy meg fogja mutatni a tábornokkal szemben is, hogy több hangversenyt nem fogok adni Nagyváradon. Hát ezt a szavát csakugyan be is váltotta, mert harmadnapra kényszerítve lettem elhagyni a várost s torony irányában úszni a sártengeren át Pest felé.

Az előadás utáni napon, a második hangverseny megtartása érdekében értekeztem orvos barátommal és családjával, midőn a város kapitánya értem küldött, hogy jelenjek meg nála. Az útlevelemet kérte, akarván látni, ha rendben van-e? Persze az nem lehetett rendben, először mert nem volt, másodszor pedig a régibb, a mivel rendelkeztem, az rég elévült. Azon ürügy alatt hagytam el a kapitányi hivatalt, hogy el fogom hozni lakásomról. Hazatérve most már orvos barátomnak is meggyült a baja s felette kényes helyzetbe jött velem. Sietett is azonnal a kormányzóhoz, elhatározván neki mindent őszintén feltárni s pártfogását úgy saját személye iránt, mint irántam is kikérni. Hogy ő utleveletlen utazó becsempészéseért miként tisztázta magát a kormányzó szigorú kötelességtudásával szemben: az az ő titkuk maradt, nekem csak azt hagyta meg a tábornok, hogy régi útlevelemet mutassam be a hatóságnál s azután jelentkezzem nála. A második hangverseny-tervvel pedig hagyjak fel. De hát mit is gondoltak ki a politikai sbirrek? Azzal beszélték tele a kormányzó fejét és azzal félemlítek meg, hogy én Pestről szökött emisszárius vagyok s a müvészkedés csak álarcz, mely alatt politikai misszió rejlik, s ha tovább is pártolásában részesít: állásába kerülhet. Hát mindezt az egyenes szívű, de kötelességében felette szigorú katona, könnyen el is hihette, mert útlevél nélkül való utazásom ellenem szólott, valamint a szabadságharcz vezér-férfiaival való ismert összeköttetéseim is, mikről őt felvilágosítani, bizonyára nem késtek az ellenfelek.

Midőn régi útlevelemmel megjelentem a kormányzónál: egész más embert találtam benne, mint azelőtt; kimért udvariassággal, de igen hidegen fogadott. Legelső kérdése is az volt, letettem-e a további hangversenyzésről s utikészen állok-e? Igenlő feleletemre egy „Passier-Scheint” vett elő, mely minden kitérés nélkül egyenesen Pestre szólt, s azt sajátkezüleg aláírva, oly utasítással, hogy azt a térparancsnokságnál láttamoztassam, e szavakkal nyújtotta át: „Ön még fiatal ember, háziorvos barátom részletesen megismertetett családjának s önnek is a múltjával; nincs okom kételkedni benne, hogy önt semmiféle politikai indokok nem vezérelték ide, de egy jó tanácscsal szolgálok. Ne menjen bele könnyelműen oly viselkedésekbe – kivált a maihoz hasonló viszonyok közt, – melyek sorsát, sőt még az életét is csak a véletlenre bizzák. Sokkal tartozom az ön barátjának; de ön is sokkal tartozhatik neki, hogy benne szószólójára talált, mert nélküle most a legszigorúbb eljárásban részesült volna. Még ma hagyja el a várost és Pestre érve azonnal jelentkezzék az ottani policzáj-hivatalnál; aztán maradjon csendesen, művészkedjék s ne ártsa magát a hatóságokkal való újjhuzásokba.”

Néhány hónap múlva olvastam aztán a tudósítást Braunhoff tábornok áthelyezéséről Nagyváradról máshová. A bihari és nagyváradi sbirrek, bizonyára nem a legkedvezőbbeket súgták be felőle. Így ért véget az én hangversenyem Nagyváradon 1850-ben, mely örökké hálás emlékezetű orvos barátom nélkül könnyen a torkomra forrhatott volna. Több évre el is ment aztán a kedvem a nyilvánosságtól, mindaddig, míg a sötét éjszaka kezdett egy kissé pirkadni, s a kelő hajnal a haza minden szellemi munkását lassanként ismét a cselekvés terére szólította. Akkor álltam be útegyengetőnek én is a magyar zene és műirodalom katonái közé s azóta is sokszor visszaemlékezem nagyváradi hangversenyem mű-sorozatára, mely az első lökést adta ahhoz, hogy a mai napig is hü maradjak a magyar művészet jogos aspiráczióihoz.
Forrás : biharmegye.ro

Várad méltatlanul elfeledett lánya, Ritoók Emma

A felsorolás korántsem teljes: RITOÓK EMMA regényíró, műfordító, esztéta, pszichológus, tanulmányszerző. A „boldog békeidők”, majd a két világháború közötti időszak kulturális nagyasszonya megérdemelné, hogy az utókor több figyelmet szenteljen érdemeinek - írja Szilágyi Aladár a két részes cikkében.

Egy olyan elit értelmiségi, nagypolgári családból származott, a Ritoók famíliából, amelynek tagjai, a „Zsigmondok” meghatározó egyéniségei voltak Nagyvárad, majd a XIX–XX. századi Magyarország tudományosságának a legkülönbözőbb területeken. Édesapja, „I. Zsigmond” jogász, publicista, a kiegyezés után rohamosan fejlődő Várad egyházi és közéletének sokoldalú, Ady Endre által is nagyra becsült alakja, Emma öccse, „II. Zsigmond” orvosprofesszor, a budapesti kórházak központi igazgatója volt, a fia gépipari kutatómérnökként jeleskedett, ma is élő unokája, „IV. Zsigmond” akadémikus pedig nyelvészként és ókorkutatóként szerzett magának hírt s nevet. Ennek a nagy múltú és nagy jelenű, liberalizmusra is hajlamos, konzervatív református családnak a második nemzedékéhez tartozott Ritoók Emma.

Késleltetve érkező

Egy 1911-ben írt önéletrajzában így fogalmazott nem kis keserűséggel: „A keresztlevél szerint 1868. július 15-én születtem és úgy az időpontot, mint születésem helyét rosszul választottam.” Születése e kettős „hibáját” nem részletezi, nem magyarázza meg, de alighanem mélyen megélte.

Ami az időpontot illeti, 1868-ban születni ugyanis azzal járt számára, hogy életének legfogékonyabb, legintenzívebb szakasza, az első három évtized lényegében kihasználatlanul maradt. Gimnáziumi tanulmányokat csak magántanulóként folytathatott, egyetemi képzésben pedig csak 1895-től lehetett (volna) része. Ugyanis Magyarországon csak egy akkor született rendelet tette lehetővé a nők egyetemi oktatását. Úrilányként a tradicionális nevelés csupán az úriasszony létre készítette föl; tehetségének legerősebb oldala, intellektuális képességei kiműveletlenül maradtak. Zongorázott, festett, bálba járt – s a vágyak netovábbjaként festő szeretett volna lenni.

Ami a születése helyét illeti, mai szemmel úgy vélhetnők, értelmiségi családja s a századvégi Várad eszményi „hely”, eszményi tér lehetett (volna) egy kellő szellemi képességekkel, csillapíthatatlan tudásvággyal rendelkező fiatal számára. Ám Emma „csak” lány volt, és még az ő szabadelvűségre hajlamos famíliája sem biztosította sokáig számára a továbbtanulás, a karrierépítés lehetőségeit.

Történt mindez, miközben apja, gálszécsi Ritoók Zsigmond (1837–1905) jó nevű nagyváradi ügyvédként, teljes társadalmi elismerés övezte tekintélyes emberként élte le életét. Számos társadalmi tisztség betöltője volt, Szilágyi Dezső minisztersége idején az államtitkári szék legfőbb várományosa. 1891-ben mint nagy tekintélyű jogászt a nagyváradi ítélőtábla tanácselnökévé, 1892-ben elnökévé nevezték ki. Kiváló képességű, művelt ember volt, Ady Endre is annak tartotta. Ritoók Emma maga írja róla, hogy az ő „befolyása útján” fedezte föl, „hogy filozófia és szociológia van a világon”, tehát aligha a család intellektuális légkörével lehetett elégedetlen. De annak alapvető kálvinista-puritán légköre valamiképpen mégis behatárolhatta lehetőségeit a kiegyezés utáni Magyarországon.

Jellemző, hogy az a társadalmi tér, amely szűkebb környezetében számára nyitva állott, nem elégítette ki. Alapélménye az elvágyódás lett. Másra, többre vágyott, mint leánytársai, nem elégítette volna ki egy „jó parti”, az úriasszonyok szürke, egyhangú élete – nem csak azért, mert előnytelen külleme éppúgy, mint a férfinép számára zavaró intelligenciája eleve „pártában maradásra predesztinálta”…

Bátor, érdekes kezdet

Apja liberalizmussal elegy konzervativizmusa végül mégiscsak kedvezően hatott rá. „Az autodidakták rendszertelenségével és mohóságával” tanulni kezdett, majd 1891-ben a Nagyvárad szerkesztője, Iványi Ödön biztatására írásba és fordításba fogott, s hamarosan már kötetekkel is jelentkezett. 1894-ben Kielland Méreg című kötetét fordította le s jelentette meg a Kisfaludy Társaság kiadásában, 1896-ban Mai idegek címmel novelláit publikálta, 1897-ben egy értekezéssel (A természettudományi irány a szépirodalomban) a Szigligeti Társaság 200 koronás pályadíját nyerte el, 1899-ben pedig egy újabb Kielland-kötet (Elbeszélések) fordítójaként lépett a nyilvánosság elé.

A fordulatot életében a már említett 1895-ös miniszteri rendelet hozta meg. Ezzel ugyanis lehetővé vált, hogy értelmiségi pályára lépjen. Így, túl a harmincon (!), gyorsított ütemben leérettségizett. Az 1898/99. tanévben még csak a 6. gimnáziumot végezte el a váradi Premontrei Gimnázium magántanulójaként, a következő évben azonban már az érettségiig is eljutott, jeles eredménnyel.

1900 őszén, 32 évesen végül kikerült a szülői ház zárt világából, s akár a férfiak, ő is a budapesti egyetem rendes hallgatója lett; önálló, modern nő, aki tudatos életet él. Bölcsészetet tanult egy olyan időszakban, amikor az egyetemen a nyugatos magyar irodalom java része rekrutálódott. Itt bontogatta szárnyait az időben Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Oláh Gábor, Tóth Árpád.

Juhász Gyula visszaemlékezése szerint: „Egész embernek látszott mindig, akár a klasszikus filológus órákon figyelte a kopasz és rengeteg tudású Hegedűs István antikságot imádó, lelkes fejtegetéseit, akár a modern lélektan kísérleteibe merült el okos, barna tekintete. Mindig tanult, mindig érdeklődött, és míg egy fejjel kivált lemondásos bölcsességével és érett tudásával a többiek közül, addig ő maga volt a hallgatag szerénység és merő jóság.”

Egyetemi évei alatt megízlelte, átélte a modern, szülői felügyelet s közvetlen függés nélkül élő, önálló értelmiségi nő életét. A női emancipáció akarásának az évei voltak ezek Magyarországon, s ez, bár a függetlenedés ekkor még nem lehetett teljes körű és mindenben következetesen megnyilvánuló, óriási jelentőségű volt. Azokat a konfliktusokat, amelyekben ez a folyamat végbement, Ritoók Emma regényben is megörökítette. Az Egyenes úton egyedül (1903) című munkája – ahogy Ady írta róla – még sok naivságot tartalmazott, a társadalmi problémák iránti érzék nemigen fedezhető föl benne, s mint műalkotás is kétséges értékű. De Juhász Gyulának is igaza volt, amikor azt írta róla, hogy ez „a regény egy bátor, érdekes kezdet volt annak idején. Az új, a szabad nő apológiája és egyben tragédiája is”. A regény az „igazi” Ady föllépte s a Nyugat indulása előtt évekkel elismerést kapott: elnyerte az Új Idők 2000 koronás pályadíját. Ritoók Emma elismert, profi íróvá lett, akit már számon tartottak.

Kelet lánya Nyugaton

1904 őszén Lipcsébe ment tanulni, majd 1905 márciusában Párizsban is töltött egy félévet. A magyar diákok, köztük Ritoók Emma, környezetükkel is érintkezésbe kerültek, s ez számára óhatatlanul a családi konvenciókkal szembesítő új élményeket jelentett. Az előkelő panzióban, ahol lakott, meglehetősen internacionális társaság jött össze. S bár lakói jórészt vagy egyetemisták voltak, vagy kereskedelmi és banki alkalmazottak, sokféle civilizációs szokást, viselkedésformát, értékrendet, előítéletet stb. hoztak magukkal.

Párizs társadalma, az odalátogató idegen által is érzékelhető emberi atmoszférája még inkább kihívás volt számára. A város, minden szépsége, világvárosias légköre ellenére, némileg sokkolta is. Maga a város tetszett neki, múzeumait, templomait, épületeit megcsodálta, jellegzetes negyedeinek hangulata megkapta, de az a „szabadosság”, amely például a Quartier Latinben a nyílt utcán is megnyilvánult, taszította, kedélyét fölborzolta. Konvenciói azonban egészében mégis oldódtak, nyitottabb, toleránsabb lett.

Műveltsége és tájékozottsága is jelentősen nőtt. Lipcsében is, Párizsban is sokat tanult, hallgatóként intenzív egyetemi életet élt, görög filozófiatörténetet, archeológiát, művészettörténetet, modern filozófiát is hallgatott, a fő érdeklődési iránya azonban a pszichológia lett. Külföldi tanulmányainak nem elhanyagolható hozadéka, hogy jelentős művészeti élményekre is szert tehetett. Lipcsében, Drezdában, Berlinben, majd Párizsban is rendszeres múzeumlátogató volt, ismerkedett az ott fölhalmozott műkincsekkel. Főleg Rodin gyakorolt rá nagy hatást.
Forrás : biharmegye.ro

Második cikk

Folytatjuk az 1868-ban Nagyváradon született RITOÓK EMMA írónő, pszichológiai tanulmányszerző és esztéta pályájának ismertetését. Az első világháború alatt, a két világégés között világszemlélete többször változott ugyan, de erkölcsi tartása nem. Legendás szalonja az irodalmi nagyságok kedvelt találkozóhelye volt.

Párizsból apjának halála (1905. ápr. 22.) után tért haza. A következő évben Pesten ledoktorált; disszertációja az Arany János elmélete az eposzról lett. Ezzel az igen széles körű és igen intenzív műveltségpótló tanulás, amelyet az 1890-es évek elején kezdett meg, lezárult. Ritoók Emma ekkortól nemcsak egy feminista színezetű „nőíró” volt, hanem a kor színvonalán álló, akadémikusan képzett értelmiségi is, aki a lélektan, az esztétika és a filozófia területén otthonosan mozgott, s már elméleti érzékét is fölvillantotta.

1906 őszén egy utolsó „tanportyára” Berlinbe utazott, ahol hallgatója lett Georg Simmel művészetfilozófiai szemináriumának. Berlin másért is fontos lett számára. Itt újult föl s mélyült el régi ismeretsége a két év múlva a holnaposok szerzői körébe kerülő Balázs Bélával, s egy bő évtizedig igen szoros barátságban maradtak. Balázs Béla kapcsolta be őt saját mindenkori baráti körének életébe is.  A nagy véletlennek, Ritoók Emma újabb regényének ez a mulatozó, bohém, de intenzív lelki életet élő, sokféle színt és problémát fölmutató kör adta később az alapját. Ám ez a berlini miliő sokkolta is. Balázs Bélát ingerelte a Ritoók-jelenség, s beléje akart pillantani: „Ritoók Emma. Csúnya vénlány, és magyar regényt írt feminista tendenciákkal. Penzióban lakik, mert neki kell, hogy emberek legyenek körülötte, akik szeressék, fiatalabbak, mint ő, hogy friss maradjon. Érzékeny, eleven lelki életű, és még csak barátságot sem ismer – igazit. Kíváncsi vagyok egy ilyen lány életre és lélekre, és »hipnotizáltam«. Rohammal kényszerítettem, hogy »nyílt« legyen előttem, kinyissa magát nekem, ahogy még embernek nem nyitotta ki.”

A Vasárnapi Kör hűtlen papnője

1908 januárjától a Ranschburg Pál vezette budapesti gyógypedagógiai pszichológiai laboratórium munkájában vett részt. Az állami kisegítő iskola gyönge képességű tanulóinak esztétikai recepcióját figyelte meg kísérleti körülmények között. Ambícióinak hamarosan eredményei is megszülettek; lélektani vizsgálatai két tanulmányt eredményeztek.

A következő évek inspiráló gondolkodói közeget teremtettek köréje. Létrejött az a kvázi-baráti kör, amely – az ő közvetítése által is – a filozófiai közélet egyik legjelentősebb társulása lett. Balázs Béla révén 1910-ben kapcsolatba került a fiatal Lukács Györggyel; Emma pedig régi barátját, Zalai Bélát és Ernst Blochot kapcsolta be Balázs és Lukács körébe. Ez a kör, mely e formájában jórészt csak Ritoók Emma révén létezett, persze nem lett egyben emberileg is harmonikus közösség (jóllehet Ritoók Emma elsősorban erre vágyott). A közeg, amelynek részese lehetett, az egyetlen volt, amelyben – legalábbis intellektuális értelemben – otthonosan érezhette magát, ám emberileg számára ez is konfliktusosnak bizonyult. Igazában csak mint egy nagy és modern műveltséget mozgósítani tudó éles elmét fogadták el. Minden más vonatkozásban – származásában, „neveltetésében”, életkorában – különbözött közegétől.

1915-ben megvalósult Balázs Béla vágya, a Vasárnapi Kör. Erről a híressé vált filozófiai „akadémiáról”, amely a korábbi baráti eszmecseréket rendszeressé tette s a résztvevők körét kiterjesztette, ma már könyvtárnyi irodalom szól. A csoport valójában inkább hasonlított vallásos gyülekezetre, mint politikai klubra: az összejöveteleknek szertartásos, kvázi vallásos hangvételük volt, a résztvevők kötelesek voltak mindenről a teljes igazságot mondani.
Új fordulatot hozott kapcsolataikban, amikor a Huszadik Század nevezetes ankétján – Zsidókérdés Magyarországon – Ritoók írásban is kifejtette véleményét, s ez megmutatja szembenállása indokait. A zsidók és nem zsidók viszonyát problematikusnak látta, s ennek okát nem az antiszemitizmusban, hanem ellenkezőleg – a zsidókban vélte megtalálni. A cikk megjelenését követően többé semmi nyoma Ritoók Emma és a Vasárnapi Kör együttműködésének. A tagok útjai is különváltak. Többnyire politikailag is radikalizálódtak, s szinte valamennyien részt vettek 1918–19 eseményeiben, sőt egy részük a kommunista párt tagja is lett.

A forradalmak elítélésére s volt barátaival való leszámolásra versekkel, majd részletezőbb érvelésű regénnyel is kísérletezett. E műve, a kulcsregényt és a pamfletet ötvöző A szellem kalandorai 1921 végén jelent meg. Ritoók Emma itt saját személyes ismerőseit, velük kapcsolatos élményeit s megszilárduló ellenérzéseit formálta regénnyé. S mivel itt alapvetően zsidó származású, sajátos identitásalakzatokat produkáló emberekről van szó, a könyv az asszimiláns zsidó identitástudat bírálatának is regénye. A zsidó – nem zsidó konfliktusról adott értelmezése már militáns szöveg, s abba a vonulatba tartozik, amelyet utóbb Szabó Dezső és Németh László írásai képviseltek a legpregnánsabban.

Emma néni szalonja

Konzervatív-nemzeti kötődéseinek nyílt politikai kinyilvánítása után Ritoók Emma még közel negyedszázadot élt. A Fővárosi Könyvtárban dolgozott. Az irodalom terén már kevésbé, inkább művészeti, esztétikai tanulmányaival alkotott jelentőset. Később újraértékelte alapállását a zsidókérdéssel kapcsolatban – szorosra fűzte a kapcsolatát Babitscsal (akit „zsidóbarátnak” tartottak), s a harmincas években sokáig közösen vezették „Emma néni szalonját” vasárnap délutánonként. Oda járt Szabó Lőrinc, Szerb Antal, Sárközi György, Illés Endre, Illyés Gyula. A második világháború előtt sem titkolta németellenes érzelmeit, kegyetlenségük rémisztette és megdöbbentette.

Illés Endre így ír Ritoók Emma halála után: „A túlélés csodája Ritoók Emma szalonja. Szabó Lőrinc írta fel nevemet a meghívandók közé. Egy Gorgó-fő nyit ajtót, az írónő húga. A pamlagon Babits Mihály… Idegesen mozduló okos tekintet: egy asszony túl a 60-on… Az Egyenes úton egyedül első és egyetlen írói sikere… Regényt írt a barátairól A szellem kalandorai címmel (…) Kimaradt az irodalmi életből: könyvtáros lett. Most szétküldte meghívóit, és ölébe hullt a második sikere, mindenki eljött… Sárközi György, Gorka Géza, a sarokban Gulácsy hunyorgott… A világ témái: Nobile, Maginot, Trockij, Tolsztoj, Gandhi, a nácik… De ott csak irodalomról volt szó. Várakoztak… hogy valaki előhúzza a megváltást a zsebéből… 1930-ban egy szalon… vagy inkább önképzőkör?”

Régi barátai közül Ritoók Emmát a háború után Ascher Oszkár említi önéletrajzában: „Rozsnyai Kálmán azzal a tervvel jött, hogy nagyszerű társaságba vinne el, mely vasárnaponként Ritoók Emmáéknál gyűlt össze. Igaz, Ritoók Emma a jobboldali Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége elnöke, de majd meglátom, milyen remek ember! Igaza volt. Éveken át jártam ebbe a különlegesen vegyes társaságba: Karinthy, a Gyömrői-lányok, s a fiatalok közül Illyés, Passuth László. És persze Babits, Szabó Lőrinc. Ritoókékat kritikai szemmel tudtam szeretni, nem igazodtam Karinthy leértékelő véleményéhez, aki az egész társaságot lekékharisnyázta. Etikai mércémet magasra kellett helyeznem Ritoókéknál.”

A teljes Horthy-korszakot végigélte, a nyilasok rémuralmáig, s közel a nyolcvanhoz, 1945-ben halt meg. Íróként benne volt az a lehetőség is, amelyet Ady remélt A nagy véletlenről (1909) írva: „Ez után a könyv után okvetlenül egy még szebb, igazabb és színesebb Ritoók-könyvnek kell jönnie. És Ritoók Emma is, aki ma már komoly, nemes, elsőrendű ember, lesz még emberibb is, egészen kirántja magát a magyar úri ideológiából, s lesz, amit a nagy Törvény úgyis akar: példaadó, szabad, próféta, magyar asszonyember.”

Forrás : biharmegye.ro

 

Várad felségárulásért halálra ítélt főpásztora

Folytatjuk Biharország jeles személyiségeit bemutató sorozatunkat. Ez alkalommal a magyar katolikusság, az 1848–49-es szabadságharc egyik emblematikus alakjának, báró BÉMER LÁSZLÓ püspöknek az életét idézzük fel - olvassuk Szilágyi Aladár cikkében.

Egy hónappal újratemetése után, a Vasárnapi Újság 1863. január 25-i számában terjedelmes méltatás jelent meg a tragikus sorsú főpap pályafutásáról a Nagyváradon született újkígyósi, majd gyulai plébános, Göndöcs Benedek tollából. Az alábbiakban részletet közlünk – korabeli helyesírással – a magát Bémer László tanítványának valló esperes írásából:

„A jeles egyháznagy és buzgó hazafi, kinek arczképével és biztos kútfőkből meritett életirásával kedveskedünk olvasóinknak, Bezdódi és Kis-bákai báró Bémer László, a boldog emlékezetű nagy-váradi püspök. Ritka azon férfiu, ki az élet zajló hullámai között annyit hányatott s kedélyhangulatát annyira megtartotta, mint ő. Törékeny testét elgyöngiték a mostoha körülmények, a nélkülözés: de lelkét erőssé tette az élö hitből meritett bizalom abban, ki az emberek sorsát megmérhetetlen bölcsesége szerint vezérli.

Élete a fokozatos emelkedés s a gyászos hanyatlás erős vonalaival van átszőve; de minden forduló ponton felismerhetők a nemes jellemvonások, melyek öt elöttünk tiszteletreméltóvá, emlékét feledhetetlenné teszik.

Született 1784-ik év ápr. 8-án Szabolcsmegye Kis-Báka helységében, báró Bémer Antal és báró Döry Krisztina főrendi szüléktől. Első neveltetését a családi körben nyeré. Késöbb a nagyreményü ifju gondos felügyelet alatt nyilvános tanintézetekbe, Egerbe s Ungvárra küldeték, hol a hat nyelvtani osztályt dicséretes előmenetellel végzé.

Az egyházi pályára korán kifejlett hajlamát követve, mint bölcselöt, már az akkor ujonnan felállitott szatmári papnöveldében találjuk; – honnan szorgalma s szép tehetségei tekintetéből, a pesti központi növeldébe küldeték a hittani folyamra, s innét mint másodévi hittan-hallgató, az egri főmegye növendékei közé vétetett át. (…) Alig nyolcz havi segédlelkészkedése után kunszentmártoni plébános és kunságkerületi iskolaigazgató, később fényeslitkei esperes lett. Fokonkénti előléptetésben dulcinai választott püspök, bátmonostori apát, egri kanonok és kisprépost, azután a hétszemélyes tábla ülnöke, végül 1843-ban nagyváradi megyei és püspöki méltóságra emeltetett.”

A cikk megjelenésekor, négy évvel a kiegyezés előtt még szigorúan cenzúrázták a lapokat, emiatt a szerző kénytelen volt elhallgatni Bémer Lászlónak a szabadságharc alatt vállalt szerepét, sorsának drámai fordulatait, azt, hogy a Világos utáni megtorlások áldozata lett. Emiatt Göndöcs Benedek egyetlen – az olvasók számára mégis sokatmondó – fordulattal „intézi el” Bémer püspök tragikus éveit: „Most életleirásunk egy sötét, jelenleg olvashatlan lapja következik, melyre szivbeli fájdalommal csak e nagy jelentőségü számokat irjuk: 1848–1850.”

Mi van az „olvashatlan lap” mögött?

Az 1848–49-es szabadságharc utáni rémuralom sok mártírt adott a magyar katolikus egyháznak. Legalább háromszázra lehet tenni a bebörtönzött vagy meghurcolt papok számát, a megtorlás nem tett kivételt a püspökökkel sem. Öt főpap került börtönbe, közülük a legszomorúbb sors Bémer Lászlóra, a nagyváradi püspökre várt.

Bémer László, mint arisztokrata és főpap, tagja volt az Országgyűlés főrendi házának, így vett részt az utolsó rendi országgyűlésen, majd az 1848-as pesti országgyűlésen is. 1849. január 5-én, amikor az osztrák hadsereg Windischgrätz vezetésével bevonult Pestre, a magyar katolikus püspöki karból csak ketten – Horváth Mihály csanádi és Bémer László váradi püspök – követték a Debrecenbe vonuló Országgyűlést és politikai vezetést. Bémer László első jelentős szereplése Debrecenben 1849. március 15-én volt, amikor március idusának évfordulóját ünnepelte a város. Ekkor a Szent Anna-templomban szentmisét tartottak, amelyet a püspök celebrált. A misén részt vett az akkori politikai és katonai vezetés, a városban tartózkodó képviselők, hivatalnokok és a nép, reformátusok és katolikusok egyaránt. Innen indultak a Református Nagytemplomba, a főutcán a Debrecenben tartózkodó katonai alakulatok álltak díszőrséget a nagytemplom felé tartó tömegnek. A református templomban Könyves Tóth Mihály helyi református lelkész és Szoboszlai Papp István szuperintendens tartott beszédet, istentiszteletet. 1848–49 így hozta össze a vallásokat, kovácsolta össze a nemzetet.

Bémer püspök a szabadságharc alatt végig a nemzeti oldalon állt. A honvéd csapatokat pénzzel és élelmiszerrel látta el, és 1849 áprilisában egy Várad környéki erdőt is átengedett a kormánynak lőszergyártás céljaira. Részt vett a trónfosztó országgyűlésen, és ő maga is a szószékből hirdette ki a trónfosztást és az ország függetlenségét, körlevélben parancsba adta az egyházmegyéje papjainak, hogy ők is hirdessék ki azt. Amikor az oroszok betörtek Magyarországra, elrendelte, hogy tartsanak körmeneteket, és Istenhez könyörögjenek az ország védelméért.

A detronizáció kihirdetése, a hálaadó istentiszteletek tartása és az erősen politikai tartalmú könyörgés elimádkozása sok pap számára keserves megpróbáltatást hozott a szabadságharc leverése után. Az alsópapság tagjai közül öt lelkészt kivégeztetett az osztrák vérbíróság. További tizenhatot halálra ítéltek, és miközben a siralomházban készültek a halálra, hetek múlva kegyelmeztek meg nekik. A megtorlás során azokat a papokat, akikről megtudták, hogy honvédként harcoltak a szabadságharcban, besorozták a császári hadseregbe, és távoli tartományokba vezérelték őket.

A „katolikus” Habsburg udvar haragja elől a püspöki kar sem menekülhetett. Görgey Világosnál még le sem tette a fegyvert, Ferenc József már a forradalom pártjára állt püspökök elmozdítását vette fontolóra. 1849. július 3-án jelentette be Alexander Bach belügyminiszter, hogy a magyar egyházat meg kell tisztítani minden olyan elemtől, amely veszedelmes az államra és az egyházra egyaránt.

Haynau báró legkegyetlenebbül Bémer Lászlóval bánt el. 1849 decemberében fogták el, és a haditörvényszék felségsértés miatt kötél általi halálra ítélte, majd ítéletét „kegyelemből” húszévi várfogságra változtatta. Bémer meghurcoltatása a közvéleményben óriási felháborodást keltett. Ennek is tulajdonítható, hogy a várfogságból hamarosan megszabadult, püspöki székét azonban nem foglalhatta el. Különböző ausztriai kolostorokban töltötte a száműzetés éveit. A számkivetettség idején írta meg elmélkedéseit és imádságait tartalmazó Lelki Vezér című könyvét, melyet névtelen tisztelői adattak ki Bécsben 1851-ben. 1859-ben, rendkívül megromlott egészségi állapotban, teljesen megvakulva engedték haza Magyarországra. Ungváron halt meg 1862-ben.

A nagyváradi újratemetés

Hadd adjuk át ismét Göndöcs Benedeknek a szót: „Siratva s áldatva azoktól, kik ismerék, roppant számu közönség kisérete s részvéte mellett, fényes egyházi szertartással helyezteték el a dicsöült tetemei mult év nov. 7-én az ungvári római kath. templom sírboltjába. Szaniszló Ferencz, nagyváradi püspök ö nagyméltósága azonban, nemes szive sugallatát követve, valamint az aggastyán sorsát, midőn hazájába visszatért, a legkíméletesebb gyengédséggel párosult testvéri szeretettel enyhité, ugy most sem engedheté, hogy egykori kortársának s elődjének földi maradványai más egyház-megyében nyugodjanak. Kieszközlé a Helytartó-tanácsnál a holttest átszállítására szükségelt engedélyt, s az a püspök ö excja költségén Ungvárról Nagyváradra hozatván, mult évi dec. 15-én délelőtti 9 órakor az indóháztól püspök ő excja által teljes segédlet mellett, a káptalan, összes klérus s nagy sokaság jelenlétében a székesegyházba kisértetett. A zsufolásig tömött templomban jelen volt közönség résztvevő vallásos érzülete könnyekben áradt ki, midőn a szentélybe emelt ravatalra helyezett test az engesztelö áldozat végeztével négy apát és püspök ő excja által teljesitett absolutiók után a sirboltba letétetett.”

Forrás : biharmegye.ro