Új kötet a váradi zsidóságról

  

Forrás : mazsike.hu

"Lőwy Dániel Az úri város zsidó lakosai, a nagyváradi zsidóság története című, tavaly kiadott kötete Nagyváradon is megvásárolható.

A Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete gondozásában tavaly megjelent kötet írója Lőwy Dániel kolozsvári származású vegyészkutató, egyetemi tanár, helytörténész, aki jelenleg a FlexEl galvánelem cég főmunkatársa a Marylandi Egyetemen. A szerző az irodalmi műveltséget a reáltudományokkal párosító tanulmányaival a Korunk folyóiratban tűnt fel. Több mint 300 magyar nyelvű publicisztikai írást közölt; több, a zsidóság történetéről szóló könyv szerzője, hat fejezettel járult hozzá A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája című munkához. Az úri város zsidó lakosai című díszes kiállítású, több mint ötszáz oldalas kötet a rendkívül gazdag forrásanyagra, illeltve huszonegy tanúságtevő vallomásaira (többek között Balla Zsófia, Bodor Pál, dr. Mózes Teréz, Réz Pál, Stern Péter) támaszkodva követi nyomon a váradi zsidóság olykor dicsőséges, olykor pedig szenvedésekkel teli történetét a kezdetektől, vagyis a 15. századtól mostanáig. A törzsanyag legnagyobb részét a váradi zsidóságnak a második világháború idején elszenvedett kálváriájának bemutatása teszi ki, lényegében a 13-20 fejezetek ezt a korszakot világítják meg, míg az utolsó fejezet rövid leírását nyújtja a zsidóság életének a második világháború lezárását követő időszaktól egészen napjainkig.

Alapos munka
A kötet függelékében található szómagyarázat a jobb megértést segíti, ugyanakkor a könyvben való tájékozódást könnyíti az ilyen jellegű munkákban megszokott Névmutató és Helynévmutató mellett a Nagyváradi arcképcsarnok is, amely a városban nevelkedett, tanult vagy tevékenykedett jelentős zsidó személyiségek rövid életrajzát tartalmazza. Minden szmepontból alapos történészi munka, fontos mérföldkő mind a zsidóság, mind pedig a Nagyvárad történetével foglalkozó történészek, és a művelt közönség számára. A könyv megvásárolható a nagyváradi Libris Antica könyvesboltban (a Garasos híd közelében)."
Forrás : pressdisplay.com

A Magyar Kulturális Egyesület cikke a kötetről :
"A Kőrös-parti Párizsként emlegetett Nagyvárad lüktető szellemi élete, színvonalas sajtója és sajátos művelődési élete túltett valamennyi vidéki magyar városén. A 19. század végétől gyorsan polgárosodó Bihar vármegye, a Magyarország és Erdély között nem csak gazdasági, hanem egyben szellemi közvetítő szerepű Partium fővárosa nem Budapestet tekintette példaképének, még csak Bécset sem; az eszménye maga Párizs volt.

A kiegyezést követően a város utcái rendezettek és tiszták, a mellékutcák többsége is kövezett volt. Az 1890. év után Nagyvárad az ország „legkulturáltabb és legszebb”városai közé tartozott. „Vegyes származású polgársága és az egyre polgáribbá váló dzsentri lakossága egymáshoz igazodva még a Bécsinél is nyugatibb életforma felé fordul. Ezekben az években kezdik Nagyváradot Kőrös-parti Párizsnak, vagy gúnyolódva Pece-parti Párizsnak mondani, Váradon dicsekvően, országszerte olykor bosszúsan” – állapította meg Hegedűs Géza.

Különös adottságai révén Nagyvárad „a polgárosuló, eurpéer magyar város makettje” lett – írja Reményi József Tamás. Ugyanis a partiumi köztes-közvetítő szerepe révén a Kőrös-parti városban – Pesttel szemben egy főváros-mivolt ólmos súlya nélkül, vidékies kedéllyel lehetett modernnek és kulturáltnak lenni.

A 19-20. század fordulón Nagyvárad lakossága alig haladta félszázezret, de volt hét napilapja, és ezek vezércikkeit Budapesten is érdeklődéssel fogadták. „Pestet nem számítva, a váradi lapok a legjobbak” – állapította meg Antal Sándor. „Itt írják az ország legelevenebb újságjait és a magyar irodalom sok-sok száz, azóta klasszikussá nemesedett versét (…) Itt született meg sok íróember márkája. Innen szárnyalt el a világ minden tája felé sok politikai értesülés” – szögezte le Dutka Ákos.

Nagyváradnak előbb voltak mozgó fényreklámjai, mint a magyar fővárosnak, napilapjai a vidéki lapok közül a legkorábban alkalmaztak fővárosi telefon tudósítókat (amit Ady Endre dal az interurbán telefonról című versében örökített meg és a Magyar Nemzet nagyváradi tudósítójaként Somlyó Zoltán is megírta, hogy „Egy órakor a pesti telefónon / a tudósító ontja sok hírét”).

(…)

A Kőrös-parti város éjszakai élete vetekedett az európai nagyvárosokéval, ahogy azt Emőd Tamás versbe foglalta:

„A város éjjel élt, mint életforma
Ez volt az átlag kispolgári norma.
A traccs patakzott. S a szópatak partján
Goldmann tata volt a hallgatás tornya.”

Antal Sándor szerint is „Váradon lehet a legjobban mulatni, a váradi nők a legszebbek, a váradi szabók, borbélyok, pincérek a legjobbak.”
Forrás : mazsike.hu
 

Lőwy Dániel : Zsolt Béla és a „flekktífuszos” betegek rendhagyó megmenekülése a nagyváradi gettóban

 Nagyváradi zsidó gettó térképe - jelenlegi utca nevekkel.Forrás : tikvah.ro

A nagyváradi gettó magyar viszonylatban egyedülálló története abban áll, hogy dr. Kupfer Miksa nőgyógyász és egyben Raffy Ádám néven ismert regényíró ötletére többen flekktífuszos megbetegedést színleltek, a fertőzöttnek nyilvánított csoportot pedig nem vagonírozták be, hanem hátrahagyták a gettóban. Az úgynevezett járványkórházat a gettó szélén, annak délkeleti oldalán állították fel, a volt László-malom udvarán lévő épületekben. Összesen hét flekktífuszos és 24 flekktífuszgyanús egyén feküdt az intézményben - írja Lőwy Dániel.

Teljes cikk : multesjovo.hu

Lőwy Dániel : A Soá nagyváradi emlékírói

 

A magyar közigazgatás alatt levő Nagyváradon 1944 májusában két kényszerlakhelyet állítottak fel. Az elsőt a legszegényebb sorú zsidók által a legsűrűbben lakott városrészben hozták létre, a Körös folyó bal partján, a nagy ortodox zsinagóga és a Nagypiac környékén, a város mintegy 27 ezer sárgacsillagosa számára. Összesen harminchat utcát foglalt magában. A gettót két méter magas deszkapalánk zárta körül; az egyetlen kapubejárata a Kapucinus (ma Traian Moşoiu) és Zárda (most Mihai Viteazul) utca sarkán nyílt. A második kényszerlakhelyt 8 ezer Bihar vármegyei zsidónak szánták. A Kaszárnya tér övezetében feküdt, és oda tartozott az utcaseprők számára fenntartott Köröslaktanya is. A nagyváradi volt Magyarország legnagyobb vidéki gettója, amelyet a budapesti Új magyarság c. lap „a legreprezentatívabb vidéki gettó”-nak minősített.
E két kényszerlakhelyen lejátszódott tragikus eseményekről számos tanúságtétel maradt fent. Keltezésük szerint három csoportba sorolhatók: (I.) a nagyváradi gettó fennállása idején született két részletes napló, továbbá Radnóti Miklós Bihar megyei munkaszolgálatának feljegyzései és Rózsa Ágnes nürnbergi levelei, (II.) közvetlenül a háború után írt munkák vagy jegyzőkönyvbe vett tanúvallomások, (III.) egyes túlélők késői visszaemlékezései vagy tanúságtétele, és (IV.) a túlélők leszármazottainak emlékezései. Az alábbiakban ezeket a dokumentumokat járom körbe, tartalmi átfedések és párhuzamok miatt nem szigorúan időrendben. Másfelől, az írás terjedelmi korlátai miatt, egy-egy irodalmi forrás ismertetésének részletessége nem arányos annak adatgazdagságával vagy – a szépprózai művek esetében – az ismertetés terjedelme nem tükrözi annak irodalmi értékét.
Teljes cikk : varad.ro

PDF formátumban olvasható : adatbank.transindex.ro

Lőwy Dániel életrajza 

 

Lőwy Dániel.Forrás : nepszava.com

Lőwy Dániel (Kolozsvár, 1953. október 10.) vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, helytörténész. Atyja Lőwi Károly kolozsvári gyermekgyógyász főorvos.
 A középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es sz. Líceumban végezte, majd szintén Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett vegyészkutatói és tanári oklevelet (1977). Pályáját az aradi Műtrágya Kombinátban kezdte vegyész beosztásban, 1978-ban a kolozsvári Farmec kozmetikai üzemben tudományos kutató beosztásba került (1978-81), innen a kolozsvári egyetemre ment tanári és kutatói beosztásba. A Román Akadémia Nicolae Teclu díjának 1985. évi kitüntetettje. A romániai rendszerváltás után egyetemi adjunktusnak nevezték ki; magyar nyelven tanított. 1989 után a Kolozsváron megjelenő EMT-Info (az Erdélyi Műszaki Társaság alkalmi kiadványa) szerkesztőbizottságának tagja. 1991-ben a BBTE-n fizikai kémiában doktorált, 1996-ban pedig a West Virginia Universityn analitikai kémiában szerzett PhD fokozatot. Négy évig a University of Memphis (Memphis, Tennessee) tanára. Hetvennél több kémiai szakközleménye, egy könyve és hét könyvfejezete jelent meg, hét bejegyzett szabadalom társszerzője. Jelenleg Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. A Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója és A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december - 2009. január). Nős, lánya, Alice-Alletta a Marylandi Egyetem közgazdaságtan karának végzettje.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Lőwy Dániel: A Körös-parti Párizs világirodalmi pillanatai

„Vannak pillanatok, amikor az egész ország irodalmi és művészeti életének itt van a központja” – véli Hegedüs Géza. A helyszín Nagyvárad, az ország pedig az első világháború előtti, „békeidős” Magyarország. Milyen is volt a Körös-parti Párizsnak nevezett, a gonoszkodók által Pece-parti Párizsnak titulált város a XX. század első éveiben?

  

Nem Budapestet tekintette példaképének, még csak Bécset sem; eszménye az igazi Párizs volt. Befogadó város volt, szerette a tehetséget, bárki, aki újat, hasznosat tudott nyújtani, egyből teljes jogú polgára lett. „A város nem szülte, hanem befogadta, majd többnyire a főváros felé repítette legtehetségesebb fiait” – véli Fleisz János, Nagyvárad kortárs történésze. Antal Sándor tréfás megjegyzése, hogy Nagyvárad „úri város” volt, ahol a bajba jutott nem szökött ki Amerikába, hanem főbe lőtte magát.

Lakossága alig haladta meg a félszázezret (2), de volt hét napilapja, és ezek vezércikkeit Budapesten is érdeklődéssel várták. „Pestet nem számítva, a váradi lapok a legjobbak” ­– állapítja meg Antal Sándor. „Itt írják az ország legelevenebb újságjait és a magyar irodalom sok-sok száz, azóta klasszikussá nemesedett versét. [...] Itt született meg sok íróember márkája. Innen szárnyalt el a világ minden tája felé sok politikai értesülés” – szögezi le emlékiratában Dutka Ákos (3). Napilapjainak a vidéki lapok közül legkorábban voltak fővárosi telefontudósítói, amit Ady Endre Dal az interurbán telefonról c. versében meg is énekelt. Nagyváradnak előbb voltak mozgó fényreklámjai, mint Budapestnek, színházának beltere „miniatűrben talán finomabb, tökéletesebb mása a hajdani pesti Vígszínház neorokokó bájának” (4). A Körös-parti város éjszakai élete vetekedett az európai nagyvárosokéval, s ezt a kupléíróként utolérhetetlen Emőd Tamás rímbe foglalta:

A város éjjel élt, mint életforma
Ez volt az átlag kispolgári norma.
A traccs patakzott. S a szópatak partján
Goldmann tata volt a hallgatás tornya. (5)

Mára feledésbe merült, ki lehetett Goldmann tata; nevét csupán Emőd verssora őrzi. „Váradon lehet a legjobban mulatni, a váradi nők a legszebbek, a váradi szabók, borbélyok, pincérek a legjobbak” – vallotta büszkén Antal Sándor. Évekkel később Dutka Ákos hasonlóan fogalmazott: Nagyváradon „a szabónak Párizzsal és Londonnal kellett versenyeznie, az író legalább Anatole France-ot vagy Oscar Wilde-ot vallotta mesterének.” Magas mércével mérettek az ügyvédek, orvosok, tanárok is. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az 1900-as évek Váradja még „szabályosan, porosan vidéki”, akkoriban még csupán a központja volt nagyvárosi küllemű.

A méretéhez képest rendhagyó volt Nagyvárad szellemi pezsgése; 1900-ban megjelent öt lapjának mindegyikében volt színházi rovat, és az is figyelemreméltó, hogy az 1909-1912 közötti időszakban a 64 ezer lakosú városnak egyidőben három színházi lapja volt. (6)

A vidéki város azáltal került a magyarországi művelődési élet középpontjába, hogy ott adták ki, pontosan száz évvel ezelőtt, a modern magyar költészet fordulópontját jelentő A Holnap című antológiát. Az íróként és grafikusként egyaránt elismert Antal Sándor kezdeményezésére Nagyváradon nem irodalmi folyóiratot indítottak, mivel annak színvonalas írásokkal való ellátása hosszú távon nehézségekbe ütközött volna, hanem olyan kötet-sorozatot terveztek, amely a vidéki városok fiatal költőit juttatná közlési lehetőséghez, és ezzel a nevüket belopná az ország köztudatába. Egyben megpróbálták a budapesti klikkuralmat ellensúlyozni. Az akkor már vezéregyéniségnek számító Ady Endre megteremtette „az új líra levegőjét”, ami „egységet ad a kötetnek” – vélte a bevezetőben Antal Sándor. Körülötte sorakozott fel a már jó nevű Juhász Gyula, aki Nagyvárad patinás premontrei gimnáziumában tanárkodott, verseit a még teljesen ismeretlen Babits Mihály a dél-erdélyi Fogarasról küldte be (e nem túl jelentős települést éveken át Mikszáth Kálmán képviselte az országgyűlésben). Szegedről jelentkezett a szintén ismeretlen Balázs Béla költő, író. Végül, esélyt adtak a legfiatalabbaknak is: a pelyhedző szakállú Dutka Ákosra akkor még csak Nagyváradon figyeltek oda, mellette pedig két teljesen ismeretlen költő is jelentkezett: a berettyóújfalui születésű-, amúgy hivatásos fényképésznek kitanult Miklós Jutka és a húszéves, de megjelenésében legfennebb gimnazistának látszó Emőd Tamás. Az igényes kivitelezésű, elegáns szecessziós borítójú könyvecskét a Sonnenfeld Adolf Rt. Könyvnyomdában adták ki, és a budapesti Singer és Wolfner égisze alatt forgalmazták.

Lapozzuk hát végig a kötetet, mai nézetben. Ady több jelentős versével járult hozzá az antológia sikeréhez, közöttük a Góg és Magóg fia, Párisban járt az ősz, A halál rokona, a Jó Csönd-herceg előtt, továbbá a Vér és arany. Talán nem is a versek újszerűsége váltotta ki a kortárs irodalombírálat heves támadását, mint inkább az, hogy Ady egy szervezet, A Holnap társaság élére állt.
Juhász Gyula az Anch’io című versében művészi hitvallását fogalmazza meg:

Művész vagyok. Mélységek és magasság
Gyopáros ösvényén kúszom magamban.
Keresek egy virágot, új virágot,
Hogy érte életemet adjam!

Balázs Béla (erdeti nevén Bauer Herbert, 1884–1949) költő, író, később a filmesztétika úttörője lett. Versei, meséi, színdarabjai a szecesszió jegyében születtek, de hatott rá az ősi folklór hagyománya és a századforduló filozófiai áramlatai. Műveiben férfi és nő sohasem lehet egymás igazi társa, mert a boldogság és az élet kizárja egymást. Neve leginkább a Bartók Béla által megzenésített A kékszakállú herceg vára (1910) és A fából faragott királyfi (Nyugat, 1912) szövegkönyvírójaként maradt fent.
Babits Mihály, aki nem járult hozzá, hogy – a többi hat költőhöz hasonlóan – arcképét közzé tegyék, a Feketeország című versével jelentkezett, ahol minden végeláthatatlanul fekete:

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.

Miklós Jutka (családi nevén Militzer, 1884–1976) volt A Holnap irodalmi körének egyetlen női költője. Néhány évvel irodalmi szárnybontása után Amerikában kitanulta a fényképészetet, majd hazatért, és műtermet nyitott Nagyváradon. Barátis kapcsolatokat ápolt Juhász Gyulával és Dutka Ákossal is.

Az irodalmi életbe gimnazistaként berobbant Emőd Tamás (eredeti nevén Fleischer Ernő) költőt, újságírót benső barátság fűzte Ady Endréhez; több kortárs vélekedése szerint ő volt az egyetlen, akit Ady fenntartás nélkül a maga közelébe engedett. A kötetben szereplő talán legsikerültebb Emőd vers, a Rab prédikátorok éneke, az 1670-es évek protestánsüldözését idézi.

 

A Holnap antológia címlapja

A Holnap antológia első kötetének szerkesztője Antal Sándor (családi nevén Adler) nagyváradi születésű újságíró, költő, szerkesztő, szobrász, grafikus volt. A kötet óriás hatását körbe járva Antal úgy véli, „A Holnapnak az volt a baja, hogy túlságosan sikerült. [...] Félesztendőn keresztül a Magyar Tudományos Akadémia elnöki székéből is, a napi sajtóban is, a vicclapokban is, az iskolai önképzőkörökben is, állandóan csak velünk foglalkoztak. [...] az egész ország két pártra szakadt: A Holnap ellen − A Holnap mellett. [...] Hír szerint egy csomó diákot ki is csaptak az ország iskoláiból, mert a mételyes holnaposok verseit merték szavalni az önképzőkörökben.” (7.) A művek sorsának fintoraként említem meg, hogy ameddig az antológia szellemi hatása elsöprő volt, alig két tucatnyi példányt sikerült értékesíteni belőle.  

„Lehet-e a Várad, e nyitott szellemi tér [...], szellemi dulakodástól mentes övezet?” – teszi fel a kérdést a harmadik évezred elején Szűcs László. (8.) Már a Holnaposok között is fennálltak nézeteltérések; Miklós Jutka és Emőd Tamás zokon vették Antal Sándor szerkesztőtől a róluk írt életrajzi bemutatást, illetve a nekik szánt irodalmi besorolást. Ezért a kinyomtatott, bekötött, és már bemutatásra kész antológiát darabokra szedték, majd a két fiatal költőről írt bevezetőt újranyomták, és a könyvet újrakötötték. Emlékezésében Antal Sándor megjegyzi, hogy a kicserélt részt bordázott papírra nyomtatták újra, így – évek múltán is – könnyen azonosítható.

Hadd kövessük az 1908. évi antológia szerzőinek későbbi sorsát. Antal Sándor a Tanácsköztársaság bukása után Pozsonyba emigrált; onnan hurcolta őt el a Gestapo 1942-ben. Ady és Várad című munkáját részletekben közölte Pozsonyban, de a teljes kézirat csak a 2000-es évek elején került elő Emőd Tamás hagyatékából, és 2004-ben adta ki Budapesten a Madách Irodalmi Társaság. Meglátásom szerint Dutka Ákos, aki minden bizonnyal ismerte a pozsonyi Magyar Újság c. folyóirat hasábjain 1937-ben 16 részben közölt írást (9), bőven merített Antal Sándor szóképeiből és metaforáiból. Sajnos, Dutka mellőzte a forrás megjelölését. Ez olykor, sajnálatosan, a nagyokkal is előfordul…

Az antológia első kötete nem jelenhetett volna meg a nagyváradi zsidóság soraiból kikerült – a művészetet és irodalmat támogató – két mecénás, Dénes Sándor ügyvéd és Berkovits René orvos bőkezű anyagi hozzájárulása nélkül. A második kötet kiadásának költségeit többek között Wertheimstein Viktor álltal, (10) aki Emőd Tamás jellemzése szerint a „gótikus ősi logastíl”-hez igazodott. (11)

Az impériumváltozást követően Nagyvárad szellemi élete hanyatlásnak indult. A városban egykor tevékeny „három testőr”, a közel azonos korú és tehetségben vetekedő Ady Endre, Bíró Lajos és Nagy Endre, már csak a megsárgult napilapok hasábjain volt fellelhető. Addigra Ady az öröklétbe távozott, Nagy Endrét pedig felszippantotta Budapest, ahol a kabaré koronázatlan királya lett. Bíró Lajos, a tárcanovella feltalálója, a mindmáig sikeres Sárga liliom szerzője, emigrációba kényszerült; előbb Berlinbe ment, ahol német nyelven írt, majd Hollywoodba, ahol angol nyelvű hatásos forgatókönyvek szerzőjeként vált ismertté, végül Londonban – az ugyancsak magyar emigráns Korda Sándorral – megteremtette az angol történeti filmjátszást. Emőd Tamás 1914-ben Budapestre költözött, ahol Nagy Endrével megteremtették a magyar kabarét. A könnyed dalok, franciás ízű sanzonok népszerű mestere lett, a kuplé koronázatlan királya. Súlyos betegen, úgyszólván meghalni tért vissza szülővárosába, ahol megírta származása miatti kirekesztésének megható verseit, közöttük A sárga folt és a Miért haragudtok? címűeket. Miklós Jutkát kalandos élete előbb Berlinbe vitte, majd a Montparnasse-on nyitott fényképész műtermet. a második világháború Marokkóban, rabati otthonában érte. Élete alkonyán, újból Párizsban élve, néhány magyar nyelvű verssel jelentkezett. Nagyváradra már nem térhetett vissza, de a város szelleme mindvégig kísértette:

Be küzdelmes, fárasztó élet,
Be jó volna pihenni.
Afrikai pálmák alól
Váradra hazamenni.

- – - – - – - – - – - – - – - – - – -

Szőni újra szép álmokat,
Forradalmit, merészet.
Be szép is volna, ott Váradon
Az ifjan pezsgő élet! 

Forrás :  szombat.org 

Lőwy Dániel életrajza 

 

Lőwy Dániel.Forrás : nepszava.com

Lőwy Dániel (Kolozsvár, 1953. október 10.) vegyészkutató, tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, helytörténész. Atyja Lőwi Károly kolozsvári gyermekgyógyász főorvos.
 A középiskolai tanulmányait szülővárosában a 11-es sz. Líceumban végezte, majd szintén Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) szerzett vegyészkutatói és tanári oklevelet (1977). Pályáját az aradi Műtrágya Kombinátban kezdte vegyész beosztásban, 1978-ban a kolozsvári Farmec kozmetikai üzemben tudományos kutató beosztásba került (1978-81), innen a kolozsvári egyetemre ment tanári és kutatói beosztásba. A Román Akadémia Nicolae Teclu díjának 1985. évi kitüntetettje. A romániai rendszerváltás után egyetemi adjunktusnak nevezték ki; magyar nyelven tanított. 1989 után a Kolozsváron megjelenő EMT-Info (az Erdélyi Műszaki Társaság alkalmi kiadványa) szerkesztőbizottságának tagja. 1991-ben a BBTE-n fizikai kémiában doktorált, 1996-ban pedig a West Virginia Universityn analitikai kémiában szerzett PhD fokozatot. Négy évig a University of Memphis (Memphis, Tennessee) tanára. Hetvennél több kémiai szakközleménye, egy könyve és hét könyvfejezete jelent meg, hét bejegyzett szabadalom társszerzője. Jelenleg Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. A Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója és A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december - 2009. január). Nős, lánya, Alice-Alletta a Marylandi Egyetem közgazdaságtan karának végzettje.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org